Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 40. (1989)
1989 / 7. szám - FIGYELŐ - Bényei Miklós: Idegen kezek
figyelő Idegen kezek Megjelenése után pár héttel már csak elvétve lehetett kapni a könyvesboltokban. A magyar irodalom gyöngyszemei című sorozat legújabb kötetének sikerében nyilván közrejátszott az újdonság ereje is, hiszen a centralisták műveiből első ízben adtak közre válogatást. Meghatározóbbnak tűnik azonban az a tény, hogy az összeállítás reformkori írásokat tartalmaz. Most ugyanis a reformkor iránt felfokozott érdeklődés tapasztalható. Vajon miért? Valószínűleg azért, mert történelmünknek ez a kiemelkedő, a polgári átalakulás szempontjából döntő szakasza máig ható, ma is időszerű tanulságokkal szolgál, varázsa napjainkban is töretlenül hat. Egy olyan átmeneti periódus volt ez, amikor a kimagasló történelmi személyiségek egész sora ma is fontolgatott kérdésekre (pl. demokrácia, jogállamiság, modernizáció) kereste a választ, ma is aktuális erkölcsi eszményeket (pl. a hazaszeretet, a köz szolgálata) fogalmazott meg. Könyvkiadásunknak nagy az adóssága a reformkorral szemben. Nem számítva a szépirodalomban is jeles teljesítményt nyújtó alkotókat (pl. Kölcsey Ferenc, Eötvös József, Kemény Zsigmond, a reformkori politikusok, publicisták írásai ma már szinte alig hozzáférhetőek. Van ugyan egy-két szabályt erősítő kivétel: pl. a Közgazdasági és Jogi Kiadó sorozatban teszi közzé - reprint formában - Széchenyi István gróf könyveit, megjelent Wesselényi Miklós báró főműve (a Balítéletekről) is, a híres Kelet népe vita röpiratainak egy része szintén napvilágot látott az utóbbi években. Hosszú-hosszú évtizedek óta nincs viszont érdemleges válogatás Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc cikkeiből és beszédeiből, a liberális vagy konzervatív országgyűlési szónokok (pl. Beöthy Ödön, Szemere Bertalan, illetve Dessewffy Aurél gróf) munkáiból, hiányzik a fontosabb törvények szövegének újabb keletű kiadása stb. Holott az eredeti forrásoknak egy-egy időszak megismerésében semmi mással nem pótolható szerepe volna. Ebből az adósságból törleszt Szántó György Tibor válogatása. Elsődleges célja a centralisták politikai gondolkodásának, tevékenységének bemutatása. A múlt század negyvenes éveiben megszerveződött csoport tagjait Kossuth Lajos nevezte „idegen kezek”-nek, mégpedig akkor, amikor 1844 nyarán átvették tőle a hazai liberálisok népszerű orgánumát, a Pesti Hírlapot. Érdemes itt is idézni e sorokat az összeállító bevezetőjéből: „Mint ki azon percben van, hogy elváljon örökre kies honától, melyet parlagon vett át és kietlenül, sok nehéz napot végigizzadott, míg csemetékkel beültetgeté, az elválás előtt végignéz ültetvényein, miket annyi bajjal ápolt, öntözött és őrizett virrasztó gonddal, ernyedetlenül, miknek annyi baráttal örült, s annyi szent hittel csüggött jövendőjükön, s melyek most mind idegen kezekre mennek át, jót akaró, becsületes s tudós kezekre kétségkívül; de melyek mégis: idegen kezek.” Kossuth az „idegen” jelzőn voltaképpen azt értette, hogy az ő irányzatától, vagyis a magyar nemesi liberálisok, reformerek többségétől - mint jogosan hitte - eltérő nézeteket valló csoport kezébe került az újság. A korabeliek azonban egy másik értelmet is tulajdonítottak e jelzőnek: a külföldi minták követőit, a rosszindulatúak szolgai utánzóit, másolóit látták bennük. A válogatásból kitűnik, hogy mindkét értelmezés helyénvaló volt, s ezt erősíti a bevezető tanulmány is, amely szintén Szántó György Tibor munkája: vázlatos, de hiteles elemzést ad a centralistákról, munkásságuk politikai-eszmei tartalmáról.