Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 40. (1989)
1989 / 7. szám - FIGYELŐ - Bényei Miklós: Idegen kezek
A cetralisták nem voltak sokan, mindössze hatan, némelyek szerint heten vagy nyolcan. Hatásuk azonban jóval szélesebb körre terjedt, és bizonyos szempontból meghatározó volt a magyarországi polgári fejlődés szempontjából. Elkötelezett, következetes hívei a polgárosodásnak, a liberalizmusnak, de a hazai reform táboron belül némileg elkülönülő csoportot alkottak. Eötvös József írta - a Reform című könyvében, közelebbről a válogatásban is közölt részletében -, hogy Szalay László vezetésével a Pesti Hírlap „eltérve előbbi irányától, a közdolgok központosítását s a kormányi felelősséget tűzte ki vezérelvül”. (Innen származik a ma is használatos megnevezésük.) A centralisták tudatosan vállalták a különállást, a hírlapi vitát. Határozottan szembefordultak a feudális rend minden elemével, köztük a nemesi vármegyével is, és a társadalmi haladást, a modernizálódást átfogó, gyökeres reformmal, a legfejlettebb nyugat-európai polgári országok - Anglia, Franciaország, Belgium - jog- és államrendjét például véve, de mindenképpen békés úton akarták végrehajtani. Részletekbe menően kimunkálták a magyarországi polgári állam tervezetét (népképviseleti parlament, az országgyűlésnek felelős kormány, a megyék és a községek önkormányzata, új büntető törvénykönyv, a bíráskodásban az esküdtszék bevezetése, a sajtó-, gondolat- és szólásszabadság törvényesítése stb.), egyértelműen állást foglaltak a nem nemesek birtokbírhatási joga mellett, a jobbágyság felszámolását, az ősiség eltörlését, a műveltség kiterjesztését, a népoktatás fejlesztését stb. követelték, a társadalomban a vezető szerepet a polgári és értelmiségi elemeknek, egy új középosztálynak szánták. Számos javaslatuk fellelhető az 1848. évi, forradalmi törvényekben, főleg az új állam- és jogrendet szabályozó cikkelyekben. Munkásságuk sajátos vonása a tudományos-elméleti megalapozottság is. Ez némileg meglepő lehet, mert rendkívül fiatal emberekről van szó; tőlük csak a Petőfi Sándor körül tömörült radikálisok átlagéletkora alacsonyabb. 1844-ben, amikor többéves készülődés után a hazai politikai élet előterébe kerültek (a Pesti Hírlap révén), a fő szervező, Szalay László és Eötvös József 31 éves, Lukács Móric 32, Kemény Zsigmond 30, Trefort Ágoston 27, Csengery Antal pedig - aki két esztendő múlva az újság főszerkesztője lett - mindössze 22 éves, de így is - Szántó György Tibor szerint - „a leghiggadtabb, legrugalmasabb politikus a centralisták munkaközösségében”. A mostani válogatásban hozzájuk sorolt Madách Imre még tőle is fiatalabb, csupán 21 éves ekkor. Bár van közöttük elszegényedett arisztokrata is - Eötvös és Kemény -, voltaképpen mindannyian a polgárosodó nemesi értelmiség életútját járták, s ez a társadalmi meghatározottság befolyásolta gondolatvilágukat, szemléletüket is. Lényegében a nemesi-rendi kötöttségektől mentesen léptek fel, tiszta polgári átalakulást óhajtottak. A régi rendnek csupán egy eleméhez ragaszkodtak mint geopolitikai szükségszerűséghez: a Habsburg-birodalom fennmaradásához. Amit viszont úgy képzeltek el - ezt a bevezető nem hangsúlyozza kellőképp -, hogy nemcsak hazánkban, hanem a birodalom másik felében, az osztrák császárságban is végbemegy az alkotmányos reform. A szerkesztő merész, bár nem teljesen igazolt vállalkozása, hogy a centralisták mellett még néhány reformkori politikus, gondolkodó műveiből is hozott részleteket. Olyanoktól válogatott, akik vagy hatottak a centralistákra - mint Kölcsey Ferenc, Szontagh Gusztáv és Bajza József-, vagy pedig egyes kérdésekben szorosan együttműködtek velük - mint Szemere Bertalan, Deák Ferenc, a ma már kevésbé ismert, de akkor kedvelt publicista, Zaborszky Alajos és Pákh Albert. (Az utóbbitól éppen az Utazás Debrecenben című, 1845-ben kelt pamfletét közli.) E bővítés nyereségként is felfogható, különösen, ha a fentebb említett könyvkiadási adósságainkra gondolunk, ugyanakkor megtöri a kötet belső egységét. Talán szerencsésebb megoldás lett volna ezeket elhagyni, és a felszabaduló terjedelemben még több írást közölni a centralistáktól. Kiváló ötlet viszont az 1848. áprilisi törvénycikkek egy részének - a független felelős minisztérium alakításáról, az országgyűlés évenkénti üléseiről, az országgyűlési követek népképviseleti alapon történő választásáról, a közös teherviselésről, az úrbéri szolgáltatások megszüntetéséről szólóaknak - a függelékben való közreadása, mert ezekben világosan tükröződik a centralisták számos reformkori gondolata. (Kozmosz) BÉNYEI MIKLÓS85