Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 44. (1993)

1993 / 4. szám - TANULMÁNY - Vajda Mihály: Anti-esztétika. Filozófiai (láb)jegyzetek

semlegesítették, ilyen vagy olyan formában napjainkban is előtérbe kerülnek. Pedig sem a Szabó Dezső-i nemzetállammal, sem a ciorani etnokrata diktatúrával nincs mit (nem volna) mit kezdeni. Ugyanazok vagy majdnem ugyanazok a problémák, mert ezek a legkevésbé változtak, új elméleteket és megoldásokat kívánnak. A térség részben azért vegetál a történelem alatt, mert a nemzetállam ideológia és cioránihoz hasonló tudathasadásos okoskodás, vakhévvel tetézve teszi lehetetlenné a lényegi létezést. FILOZÓFIAI (LÁB)JEGYZETEK Anti-esztétikai Hagyta magát olvasni. S ez számomra — most, hogy egy anti-esztétikát tartok a kezemben, de merem már vallani — nem kis dolog. Mindig zavart valami az esztétikákban. Vagy csak mesteremében, Lukácséban? Nem tudnám ma már megmondani. De nem lehet egészen véletlen, hogy jóllehet ugyancsak sokáig próbáltam ortodox lukácsiánus maradni­, az Esztétiká­ról, egyáltalában a Lukács által érintett esztétikai témákról soha nem írtam semmit, mindaddig, amíg kritizálni nem kezdtem. Mindig arra hivatkoztam, hogy nem értek a művészethez. Nem akartam érteni. Mert valami zavart a művészetelméletben. A madárnyelv?­ Nem merném állítani, jóllehet, ha így lett volna, erre ma büszke lennék. De hát a filozófiában nem zavart! Olyannyira nem, hogy egyszer még azt is bizonygatni próbáltam, hogy a filozófiai madárnyelv — maradjunk most már Almási metaforájánál — elutasítása „a semmit megérteni nem akaró buta önelégültség kifejeződése”. Azt hittem, azt akartam hinni, hogy „ők” nem akarnak semmit megérteni­. Nem a madárnyelvvel volt tehát bajom, az biztos. Inkább arról lehetett szó, hogy azt éreztem: ellentétben a filozófia egyéb diszciplínáival az esztétika nem arról szól, amiről állítólag beszél. Pontosabban: azt éreztem, hogy a művészet valami más, mint amit az esztétika mond róla, hogy az esztétika valahogyan gúzsba köti a művészeteket. Amikor azt hajtogattam magamnak, hogy nem értek a művészethez, ezen azt értettem, hogy velem van valami nagy baj, mert nem vagyok képes azt gondolni a mű­vészetekről, az egyes műalkotásokról, amit azokról gondolni kell. Az termé­szetesen egy pillanatra sem ötlött fel bennem, talán azt is lehet róluk gondolni, amit én gondolok.Egy pillanatra sem. Egyrészt túlságosan is tiszteltem öreg mesteremet ahhoz, hogy el tudtam volna képzelni: tévúton jár, már csak azért sem volt módomban ezt képzelni, mert ha keveset ismertem is más filozófiai esztétikákból, annyi világos volt a számomra: Lukács minden újítása ellenére is folytatja a német filozófia esztétikai vonalát, nem pedig szembefordul vele. Másrészt én jószerével semmit sem gondoltam a művészetekről. Nagyon élveztem őket, mindenevő voltam, nem voltam még olyan finnyás mint manapság. S talán éppen az volt a bajom az esztétikával, hogy nem akarta hagyni, hogy élvezzem a műalkotásokat: folyton-folyvást muszáj volt róluk gondolni valamit. Nos, Almási Anti­ esztétikája úgy szakít ezzel az egész esztétikai beállítódással, hogy ugyanakkor megőrzi az elméletből mindazt, amit megőrizni

Next