Alföld. Irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat 44. (1993)

1993 / 9. szám - SZEMLE - Vajda Mihály: A polgár nyomában: Filozófiai (láb)jegyzetek

FILOZÓFIAI­­LÁBJEGYZETEK A polgár nyomában „Egyszer séta közben anyuka a messzeségbe nézett, és megszólalt: — Hogy hívják azt a szép kis fehér falut? — Nem falu volt, hanem kilométerkövek. Karéit elfogta a részvét anyuka iránt, hogy ennyire megromlott a szeme. De ez a látási zavar mintha valami lényegesebbet fejezett volna ki: amit ők nagynak láttak, anyuka kicsinek, amit ők kilométerköveknek, anyuka házaknak. Az igazsághoz híven meg kell mondanom, hogy anyukának ez a vonása nem volt egészen új. Csakhogy régebben felháborította őket, így például egy éjszaka a szomszéd ország tankjai elfoglalták a hazájukat. Ez olyan sokk volt, olyan szörnyűség, hogy hosszú ideig senki sem tudott másra gondolni. Az invázió augusztusban történt, amikor kertjükben érett a körte. Anyuka már egy héttel azelőtt meghívta a gyógyszerész urat, hogy jöjjön el és szedjen magának belőle. De a gyógyszerész úr nem jött és nem is mentette ki magát. Anyuka ezt nem tudta megbocsátani neki, ami a beszámíthatatlanságig ingerelte Karélt és Markétát. Mindenki a tankokra gondol, neked meg a körte jár a fejedben, vetették anyuka szemére. Nem sokkal ezután elköltöztek, anyuka kicsinyességével a tudatukban. Csakhogy: valóban fontosabbak a tankok a körténél? Az idő múlásával Karel egyre inkább tudatára ébredt, hogy a válasz erre a kérdésre nem olyan magától értetődő, mint ahogy mindig hitte, és titokban rokonszenvezni kezdett anyuka perspektívájával, amelyben elől egy nagy körte áll, valahol messze mö­götte egy tank, kicsi mint a katicabogár, amely perceken belül felrepül és eltűnik a látóhatáron. Ah, igen, hiszen anyukának voltaképpen igaza van: a tank ha­landó, a körte örök." Vajon mit szólna Papp Zsolt, hogy barangolásait, a Barangolásokat ol­vasván Kunderának ezek a sorai jutottak az eszembe? Azt hiszem magától értetődő lenne a számára. De vajon miért gondolom ezt? Hiszen igazából nem ismertem Papp Zsoltot. Tulajdonképpen egyáltalában nem ismertem. Mire először megismerhettem volna, már nem akarhattam megismerni. S ezt is a Barangolásokból értettem meg. Mert, amikor ő megjelent a magyar kultúrában, én már kiszorulóban voltam belőle, s a kiszorulók szükségképpen csőlátásban szenvednek. Nem érthetik meg... Nem is tudom, mit nem érthetnek meg. Megpróbálok hát utánajárni. Egy kicsit ugyanis erről is szól a Barangolások, a harmadik része, a „Nézd, milyen az ég”. A kommunikáció nehézségeiről (persze nemcsak politika­ okozta nehézségeiről, de most éppen ez utóbbiról van szó.) Azt mondja Papp Zsolt: „Léteznek a diktatúrák, amelyek nem tűrik a társadalmon belül a beszédet. De hát, gondoltam, a kényszerű elhallgattatás és elhallgatás korszakaiban ta­lán nem folyik a szó? Dehogynem. Ilyenkor fordul aztán igazán elő, hogy van, aki azt mondja, amit gondol! Az egyik, mondjuk így, a megszállott türelmetlen. Övé a hatalom. A másik —a türelmes megszállott. Ő is azt mondja, amit gondol, csak ez éppen szögesen más, mint a hatalom mondandója. Sorsuk a kiközösítés. Ek­ ■Papp Zsolt, Barangolások, Századvég, Budapest, 1993., A kötetet összeállította Várnai Györgyi.

Next