Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 49. (1998)
1998 / 4. szám - Garaczi László: Pompásan buszozunk! (regényrészlet-2.rész)
Varga Józsefbe. Kettő millió Koós Jánosba, egy millió Kádár Jánosba, viszont mindegyik Kovalik Károlyba. Szabó Lászlóba senki se volt szerelmes, talán ezért is dohányozta topronggyá a tüdejét. Mikor Varga János nyomatékot adott mondandójának, fölemelte lapátkezét, ujjait póklábakként a nézők felé feszítette, majd színpadiasan visszaejtette a fekete könyvborítóra. Apám biztosított róla, hogy előbb-utóbb kipattan az ügy, de legalábbis kiszivárog. Az igazságra fény derül. De mi van akkor, ha nem? Elkezdtem várni az igazság pillanatát, teltek-múltak az évek, évtizedek, évszázadok. Végre megnyitották a titkos dossziékat, de egyáltalán nem pattant ki az igazság, és szivárogni is csak annyi szivárgott ki, hogy Oswald pokoli szerencsével találta el az Elnököt, mert a rekonstruálás során a mesterlövészeknek egyszer sem sikerült. Mellétrafáltak. Igaz, nem fohászkodtak Fidel Castrohoz. A mű Kennedy megúszta Oswaldot, a kommunistát, Pálffy György elvtársát, nem a kommunisták, hanem egy hamiskártyás, Jack Ruby küldte gajdeszba, ami nem biztos, hogy ugyanaz, de a végeredmény szempontjából édesmindegy. Ma már senkinek se érdeke a hallgatás, de nincs, aki beszéljen. A kiszivárgott féligazságok összemosódnak, mindennek az ellenkezője is igaz, sőt csakis a dolgok szöges ellentéte igaz, sőt az se. A hetvenes évek paradigmatikus bűncselekménye: a Hungária körúti postarablás elhalványította a Balaton utcai rablógyilkosság emlékét. A közvélemény ekkor már nem egyszerűen a rendőrség tehetetlenségén háborgott, hanem annak a pikáns gyanújának adott hangot, hogy a véres bűncselekményt maguk a rendőrök követték el. Szabó László főcsővezető napi három, havi közel száz doboz Philip Morris-t szívott, egy tejkombinát menzájának napi költségvetése. Elterjedt a gonosz pletyka, hogy kettős életű rendőrtisztek lőtték tarkón a postáskisasszonyokat. A Kék Fény szórakozott diszpécsere élőben kapcsolt egy ismeretlen telefonálót, aki az ország nagy nyilvánossága előtt kérdőre vonta Szabó Lászlót a rendőri ködösítés ügyében, és a rettegett inkvizítort, a pöfékelő hóhért először láttuk l lebegni. A rendőrség ködösít. Apám lefasisztázta a telefonálót. Szabó gyorsan átváltott a következő témára: erkölcsi torzszülöttnek nevezett egy zokogó kisnyugdíjast, aki a sufniban szobáztatott, hogy mozgássérült gyermekét gyógyíttassa. Óva intette a nézőket, hogy bedőljenek a gátlástalan öregember hatásvadász könnyeinek — lányaink ezreit taszította a végleges züllés mocsarába. Az ellenség nem alszik, hanem álarcot ölt. A lincshangulat tovább fokozódott a krónikus bliccelő ikoncsempésznél. A szatírt Szabó mindig a végére hagyta. Bácsi néni nem szerette a női albérlőket, mert azok másnak is. Bácsi bácsi utolsó ténykedése, mielőtt elvitte a ketyegője, levelet írt a Lottóigazgatóságnak. „Tisztelt Lottóigazgatóság! Én 72 éves ember részemről ünnepélyesen kijelentem és becsületszavamat adom, hogy bármennyit nyerek április hónapban a lottón, annak 50 %-át, azaz a felét felajánlom a hős vietnámi harcos elvtársak részére, és az összeget már nem is veszem fel, hanem rögtön átutalom részükre. Maradok tisztelettel, Bácsi bácsi.” A jeges ár meghágta a töltést, és nagy recsegés-ropogás közepette legyalulta a nyárfaerdőt. Mint a közeledő ágyúk döreje negyvennégyben. Nem lehetett kikap