Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 50. (1999)

1999 / 3. szám - MŰVÉSZET - Berta Erzsébet: Literarchitektúra (Dialógusban Valéry Eupalinosz, vagy az építész című dialógusával)

BERTA ERZSÉBET Literarchitektúra DIALÓGUSBAN VALÉRY EUPALINOSZ, VAGY AZ ÉPÍTÉSZ CÍMŰ DIALÓGUSÁVAL Miért beszél Valéry építészetről? Miért beszél a huszadik században költő építé­szetről? Ha tudjuk is az apropót — felkérés egy építészeti album előszavának megírásá­ra — ez nemigen elegendő, hogy megsejtsük, mi volt az indíték. Azt gyanítjuk, kell legyen — s nemcsak Valéry érdeklődésében, de magában az építészetben is — magyarázat arra, ha költőként elfogadta ezt a meghívást — netán épp, mint köl­tő fogadta el azt. Igaz, akkor — 1922-23-ban — az építész szakma nem volt oly rossz lelkiisme­retű és meghasonlott, mint napjainkban. Sőt. A technikai­ technológia megújulás, a szociális „megszólítottság” óriási presztízsérzést adott neki. Arról nem is beszélve, hogy az avantgarde utópiák szerint az „új világ”, az „új ember” egyenesen az új építészet függvényének látszott, s így — ahogyan a Bauhaus, a De Stijl vagy Le Corbusier elméletei mutatják — az új kulturális eszmék is az építészet új eszméje­ként fogalmazódtak meg. Csakhogy Valéry nem volt „up to date”. Sem a művészeti eszmék és intézmé­nyek „up to date” kánonja, s még kevésbé a szakma, a művészeti ág „up to date” presztízse nem lett volna elég, hogy megírjon egy olyan előszót, amelyik egyúttal ars poetica, fikcionalizált esztétika és művészetfilozófia is. Mert — noha Walter Kraft máig egyedüli és kánonteremtő monográfiája, a Ge­schichte der Architekturtheorie szabályos építészetelméletnek olvassa is az Eupak­­­noszt — az „alkalmi írás” Valéry saját költői és bölcseleti oeuvre-jének részévé vált. Sőt: az én olvasatomban épp ebbe a művészetfilozófiai kontextusba ágyazot­tan tarthat igazán számot az építészetelmélet tudományos diszciplínájának érdek­lődésére is. A Phaidrosz és Szókratész beszélgetéseként artikulált szöveg a platoni dialógusra íródik rá, s így nemcsak a fikció figurái, de a Valéry-dialógus és a Platon-dialógus is párbeszédben állnak egymással. Valéry szövege a platoni retorikában a platoni bölcselet s a belőle származó metafizikus filozófa, esztétika és episztemológia tra­dícióját dekonstruálja. Valéry Phaidrosza — amint azt állítja, hogy a szépség az időbeli, azaz a múlan­dó test nélkül nem létezhet — közvetlenül is bírálja Platón ideatanát. Áttételeseb­ben — mégis radikálisabban — azonban az építészet reflexiója fordítja szembe mesterével. Kifejeződik ez mindjárt a két építőmester — a templomépítő Eupalinosz és a hajóépítő Tridon — személyiségének, s főként alkotó és megismerő módszerének csodálatában. Phaidroszt az bűvöli el bennük, hogy tudásuk — sem a mesterség­beli sem pedig a bölcseleti — nem spekulatív teórián, hanem intenzív tapasztalat

Next