Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 52. (2001)
2001 / 3. szám - TANULMÁNY - Mesterházy Balázs: Az elsajátítás alakzatai (Emlékezés, álom és történet Krúdy Gyula Szindbádjában)
sére, szószerintiség és allegorikus értelem eldönt(het)etlenségét is fenntartja: „Ahhoz már most neked semmi közöd sincs, hogyan tudtam meg e dolgokat.” 8. Karlheinz Stierle: Geschehen, Geschichte, Text der Geschichte, in Text als Handlung. Funk Verlag, München, 1975. 50. sk.o. 9. I.m. 51. 10. I.m. 51. sk.o. 11. I.m. 53. 12. Mindezt részletesebben egy E.T.A. Hoffmann- és Kierkegaard-szövegeket elemző tanulmányomban igyekeztem megmutatni: A szétcsúszás alakzatai két 19- századi szövegben, in Literatura 1998/3. 241-263 Ahogy idézett munkájában Bereczky is felhívja a figyelmet arra, hogy a narrátor és a történet szereplője közötti viszony (amely alapvetően nem a mimézis, hanem a fordítás alakzatával írható le) ironikusból magasztalóba való átváltása olyan elmozdulás, amely nemcsak hogy „kérdésessé teszi a narrátor identitását”, de ha magát ezt az elmozdulást is ironikusan olvassuk, akkor az nem a narrátor fejlődésének mozgásaként értelmeződik, hanem az iróniának az áthelyeződéseként: immáron a narrátor „fordítása”, Somodi ironikus megítélése válik irónia tárgyává, aminek szubverzív potenciálja a narratív szintek egymáshoz való viszonyának vonatkozásában és az (ön)identikusság tekintetében könnyen belátható. [Gábor Bereczky: Gyula Krúdy’s early short stories, főként: 181-186.113. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Stierle idézett tanulmánya és Koselleck ehelyütt hivatkozott munkájának első változata (Ereignis und Struktur) együtt jelentek meg a Poetik und Hermeneutik V. számában. Reinhart Koselleck - Wolf-Dieter Stempel (hg.): Geschichte Ereignis und Erzählung. Fink Verlag, München, 1973. 14. És bár Koselleck a történész szemszögéből vizsgálja a kérdést, ami természetesen a terminológia sajátságát is implikálja, azt azért megjegyezhetjük, hogy fogalomhasználatában az ‘események’ azokat a struktúrákat jelölik (talán éppen Stierle történeteihez hasonlóan), „amelyek utólag vonódtak ki a történések végtelenségéből" és amelyek „olyan értelemegységként voltak [a kortársak részéről] megtapasztalhatók, amelyek elmesélhetőek.” [Reinhart Koselleck: Darstellung, Ereignis und Struktur, in Vergangene Zukunft. Zur Semantik geschichtlichen Zeiten. Suhrkamp, Frankfurt/M. 1979. 144.115. Érdekes adalék lehet a ‘fikcionálás aktusainak’ vizsgálatához az a részlet, mely szerint „egy forrás kontrollálása azt zárja ki, hogy mit nem szabad mondani. Nem szabja viszont meg, hogy mit lehet mondani. Az elmúlt valóság tanújának a történész negative marad elkötelezettje.” [Koselleck i.m. 153. 16. Koselleck i.m. 153. 17. Vö.: Reinhart Koselleck: Geschichte, Geschichten und formale Zeitstrkturen. in i.m. 130. 18. Vö.: Wolfgang Iser: Das Fiktive und das Imaginäre. Perspektiven literarischer Anthropologie. Suhrkamp, Frankfurt/M. 1993. 18-51. 19. De ahogyan arra Kulcsár Szabó Ernő - Koselleck nyomán gyakorolt - Hayden White-kritikája is fokozottan felhívja a figyelmet, „a történetek nyelvi létrejöttének lehetősége maga is hatásösszefüggések eredménye. Azaz nem tekinthető valamely időtlen és történetietlen antropológia állandójának”, vagyis „a történetek létrejöttének vagy lehetővé válásának feltételei” nem transzcendálhatók. [Kulcsár Szabó Ernő: Történetiség. Megértés. Irodalom. Universitas, Budapest, 1995. 87.skk.o. 20. Schmidt i.m. 37. 21. Uo. 22. Gebhard Rusch: Erkenntnis, Wissenschaft, Geschichte. Von einem konstruktivistischen Standpunkt. Suhrkamp, Frankfurt/M. 1987. 346. Lásd még ehhez: Ernst Florey: Gehirn und Zeit, in Gedächtnis. 170-189. és Gebhard Rusch: Erinnerungen aus der Gegenwart, in uo. 23. Dobos István: Anekdotikus novellahagyomány, in Kabdebó Lóránt-Kulcsár Szabó Ernő (szerk.): Szintézis nélküli évek. Nyelv, elbeszélés és világkép a harmincas évek epikájában . Pécs, 1993. 265-284. 24. Az anekdota műfajként való felfogásának problematikusságát, a műfaji jegyek meghatározásának kérdésességét mi sem jelzi jobban, mint hogy egyes munkák (így pl.: Dobos István: Alaktan és értelmezéstörténet. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1995. 57.skk.) még Mikszáth anekdotizmusát is elhatárolják az „anekdotikus novella megszokottabb változatától”, amennyiben „a klasszikusan zárt novellaforma előadásának szigorú ökonómiája, a célratartott történetvezetés és az arányosan épített szerkezet” helyett annak novelláiban „éppen azok a kitérők és epizódok a legfontosabbak, amelyekkel történeteit teletűzdeli”. Ennyiben nemcsak hogy a német recepció (többek között: André Jolles: Einfache Formen. Halle, 1956.; Ruth J. Kilchenmann: Die Kurzgeschichte. Formen und Entwicklung. W. Kohl-