Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 53. (2002)
2002 / 5. szám - SZEMLE - Fodor Péter: Összeillő szólamok (Thomka Beáta: Beszél egy hang)
A kötet megszerkesztettségének az a jellegzetessége, hogy a történetírás és a szépirodalom kapcsolatát fontos interpretációs kérdésként ajánló műveket elemző részt a historiográfia újkeletű irányzatainak — irigylésre méltóan eruditív — bemutatása követi, a regényértelmezések előterében tartott kérdéseket, mint például elbeszélés és fikcionalizálás, személyes és kollektív emlékezet, nyelviség és tapasztalat kapcsolata, egy szélesebb teoretikus kontextusba helyezi. Ennek eredményeképpen válnak igazán indokolttá azok az interpretációs utak, amelyeket az — eddig szóba hozott írásokon túl — a Jacob Wunschwitz igaz történetét és Kassák önéletrajzi regényét taglaló szövegek bejárnak. Míg az első esetében a fikció Hayden White-i meghatározása mentén a narratív forma, a kompozíció és a retorikai makroszerkezetek mint alakító, formáló, fikcionáló tényezők alkotják az értelmezés tárgyát, addig a másodikban az alakelméleti elbeszélésvizsgálat a historiográfia és a narratív identitás kérdéseivel kapcsolódik össze. Az Egy ember életét tárgyaló tanulmány vélhetően nem csupán összetett szempontrendszere miatt tekinthető a kötet egyik kiemelkedő teljesítményének, de azért is, mert a kiindulópontjául választott empirikus-fiktív oppozíció termékeny elbonyolítása, a narratív sémák kognitív hatásának felismertetése lesz az elemzés eredménye, amennyiben annak belátásához vezet el, hogy „a biografikum, historikum megértéséhez paradox módon nemcsak a mai olvasók, hanem a korabeliek is éppen irodalmi minták, például a nevelődési vagy akár a művészregény modellje alapján közelítettek.” (154.) Tapasztalat és diszkurzivitás kölcsönviszonyának feltételezése ugyanakkor Thomka Beátánál nem a nyelvi jel önkényes történetlétesítő erejének számbavételével jár együtt, sokkal inkább egy olyan olvasásmódba illeszkedik, amely a szövegek poétikai alakítottságában fedezi fel a történeti indexszel is bíró tapasztalatokat közvetíteni képes médiumot. így lesz a Harmonia caelestis megszakításos kompozíciója egy regionális történelem tanúságainak adekvát kifejezője (vö. 108.), s ezért lehetnek e regény közbeiktatott műfajai „az adott fejezet, epizód korának megfelelő nyelv- és világállapot festői adalékai”. (112.) És ezek a regényértelmezői belátások annak ellenére a mű poétikai összetettségének lényegi jellemzőit ismertetik fel, hogy a Harmónia esetében akár olyan interpretációs távlat is kialakítható, amely inkább a szöveg világszerű utánalkothatóságát aláásó nyelvi önreferencialitásra figyel. Thomka elemzései azonban nem a szövegek széttartó aspektusainak megjelenítésében érdekeltek, sokkal inkább abból nyerik meggyőző erejüket, hogy a narratív, az intertextuális és a képi olvasásmódok összehangolására képesek; nála narráció és figuráció nem szembenálló, hanem egymásba átfordítható elemek. A Beszél egy hang a cím egyik lehetséges implikációja ellenére nagyon is polifonikus szövegegyüttes, köszönhetően annak, hogy a kötetbeli beszélő a kortárs humántudományok létező dilemmáit színre vivő diskurzusokat úgy szólaltatja meg, hogy inkább mellérendel, mint hierarchizál, így a saját teoretikus érdekeltség a különböző lehetséges távlatok felmutatásában érhető tetten. A könyv olyan interdiszciplináris kérdésegyüttest dinamizál, melyben poétikatörténet, hermeneutika, képelmélet és történelembölcselet kiegészíti egymást, ezáltal válva Thomka Beáta szemiotikus alaposságának, elemzői érzékenységének és tágas kutatói érdeklődésének újabb bizonyítékává. (Kijárat) FODOR PÉTER