Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 56. (2005)
2005 / 2. szám - SZEMLE - Selyem Zsuzsa: A fölülírt tapasztalat (Vári György: Kertész Imre. Buchenwald fölött az ég)
idilli magában, hanem csak a róla szóló történetekben nyeri el modalitását“. (10) Ez a megközelítés Hayden White történelemszemléletét tükrözi, amelyet Vári hevesen vitat monográfiája lapjain: „White nanativista teóriájának legneuralgikusabb pontja éppen a Holocaust eseménye“. (11) Ankersmit „tapasztalat“fogalmával próbálja opponálni, miszerint, Vári közvetítésében, egy múltbeli esemény feltárulhat közvetlenül, magában érvényes jelentéssel, a nyelv közbejötte nélkül. Vári kiindulópontja Kertész Imre tapasztalata, melyhez feltételezése szerint Kertész utólag keres nyelvet. A gondolatmenet problémájának azt tartom, hogy így eltűnik a nyelv szerepe és ezzel a nyelvhasználók felelőssége a tapasztalat előidézésében. Vári nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, bár hogy számára is fontos, az jelzi, hogy a regény elemzését — tapasztalati prioritás ide vagy oda — a nyelvi események illúziókat termelő szerkezete föltárásának szenteli: „Lajos bácsi szinekdochéja“. Köves Gyuri nagybátyja, Lajos bácsi azt magyarázza Kövesnek, hogy ő is a zsidó sors részese. Azzal, hogy ebbe a nagy egészbe illeszti a partikuláris Kövest, felfüggeszti az esetlegességet, ami alapján Köves az Auschwitzba szállítandók közé lesz sorolva. „Vili bácsi megszemélyesítése“: a másik nagybácsi azt magyarázza, hogy „a világ közvéleményét megrázták a velünk történtek“ (17), s nem fogja megengedni, amit megengedett (a haláltáborokat). Itt Vári szerint újra a szinekdoché van működtetve: elveszi az egyén, a rész arcát, és odaadja az „egésznek“, a közösségnek. „Annamária metaforizáló csók-narratívája“: a bombatámadáskor Köves megcsókolja a szomszéd lányt, amit a lány egy szerelem-klisé narratívájába magyaráz bele. E nyelvi csapdák egy előre megírt „sorsot“ szolgálnak, mely „sors“ végállomása Auschwitz. Vári ezek közé az ideologikus konstrukciók közé sorolja a nagyobbik nővér szorongó kérdéseit is (így összegezhetnénk őket, némiképp teoretizálva: mi köze sorsának identitásához?) — szerintem tévesen. Mert az összefüggés hiányának még csak nem is konstatálása, pusztán kérdezése nem egyenértékű az összefüggés erőszakos konstrukciójával. Köves története Vári interpretációjában „asszimiláció az ideológia beszédéhez“ (24), ennek tünete a „természetesen“ szó gyakori megjelenése a szövegben. A „természetesen“ a kulturális konvenciók belátására vonatkozik. A monográfus a regény elemzése folyamán felhívja a figyelmet a „természetesen“ assszociációinak elmozdulására az animális felé: a buchenwaldi kórházban Köves a tetvek meg a bolhák mohó táplálkozásának leírásánál mondja: „természetesen“. Ezzel van össszefüggésben, hogy a krematóriumok Kertésznél úgy vannak megjelenítve, mint amik egy idő után természeti jelenségként hatnak. A „természetesen“ ezen elmozdulásával a kulturálistól az animálisba Vári egy újabb összefüggést villant föl: „a kultúra nem eredendő, nem lényegi, nem természetes.“ (58-59) Innen nézve Köves számára kezdetben nem adottak a környezete felkínálta narratívak, nem érti őket, csak engedelmes. Vári kitűnő példája az imádsághoz készülődő Lajos bácsi megjelenítése (27), ahol Köves észlelése pusztán az érzéki, különálló tapasztalatokra vonatkozik — Nádas Egy családregény végében a nagyapa éppen arra figyelmezteti unokáját — hívja fel a párhuzamra Vári a figyelmet —, hogy ne a részleteket nézze, mert az csak felszín és felejthető.