Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 56. (2005)

2005 / 2. szám - SZEMLE - Selyem Zsuzsa: A fölülírt tapasztalat (Vári György: Kertész Imre. Buchenwald fölött az ég)

idilli magában, hanem csak a róla szóló történetekben nyeri el modalitását“. (10) Ez a megközelítés Hayden White történelemszemléletét tükrözi, amelyet Vári he­vesen vitat monográfiája lapjain: „White nan­ativista teóriájának legneuralgikusabb pontja éppen a Holocaust eseménye“. (11) Ankersmit „tapasztalat“­fogalmával próbálja opponálni, miszerint, Vári közvetítésében, egy múltbeli esemény feltárul­hat közvetlenül, magában érvényes jelentéssel, a nyelv közbejötte nélkül. Vári ki­indulópontja Kertész Imre tapasztalata, melyhez feltételezése szerint Kertész utó­lag keres nyelvet. A gondolatmenet problémájának azt tartom, hogy így eltűnik a nyelv szerepe és ezzel a nyelvhasználók felelőssége a tapasztalat előidézésében. Vári nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, bár hogy számára is fontos, az jelzi, hogy a regény elemzését — tapasztalati prioritás ide vagy oda — a nyelvi események il­lúziókat termelő szerkezete föltárásának szenteli: „Lajos bácsi szinekdochéja“. Köves Gyuri nagybátyja, Lajos bácsi azt magyarázza Kövesnek, hogy ő is a zsidó sors részese. Azzal, hogy ebbe a nagy egészbe illeszti a partikuláris Kövest, felfüg­geszti az esetlegességet, ami alapján Köves az Auschwitzba szállítandók közé lesz sorolva. „Vili bácsi megszemélyesítése“: a másik nagybácsi azt magyarázza, hogy „a világ közvéleményét megrázták a velünk történtek“ (17), s nem fogja megen­gedni, amit megengedett (a haláltáborokat). Itt Vári szerint újra a szinekdoché van működtetve: elveszi az egyén, a rész arcát, és odaadja az „egésznek“, a közösség­nek. „Annamária metaforizáló csók-narratívája“: a bombatámadáskor Köves meg­csókolja a szomszéd lányt, amit a lány egy szerelem-klisé narratívájába magyaráz bele. E nyelvi csapdák egy előre megírt „sorsot“ szolgálnak, mely „sors“ végállomása Auschwitz. Vári ezek közé az ideologikus konstrukciók közé sorolja a nagyobbik nővér szorongó kérdéseit is (így összegezhetnénk ők­et, némiképp teoretizálva: mi köze sorsának identitásához?) — szerintem tévesen. Mert az összefüggés hiányá­nak még csak nem is konstatálása, pusztán kérdezése nem egyenértékű az össze­függés erőszakos konstrukciójával. Köves története Vári interpretációjában „asszimiláció az ideológia beszédéhez“ (24), ennek tünete a „természetesen“ szó gyakori megjelenése a szövegben. A „ter­mészetesen“ a kulturális konvenciók belátására vonatkozik. A monográfus a re­gény elemzése folyamán felhívja a figyelmet a „természetesen“ assszociációinak el­mozdulására az animális felé: a buchenwaldi kórházban Köves a tetvek meg a bol­hák mohó táplálkozásának leírásánál mondja: „természetesen“. Ezzel van össsze­­függésben, hogy a krematóriumok Kertésznél úgy vannak megjelenítve, mint amik egy idő után természeti jelenségként hatnak. A „természetesen“ ezen elmozdulásá­val a kulturálistól az animálisba Vári egy újabb összefüggést villant föl: „a kultúra nem eredendő, nem lényegi, nem természetes.“ (58-59) Innen nézve Köves számá­ra kezdetben nem adottak a környezete felkínálta narratívak, nem érti őket, csak engedelmes. Vári kitűnő példája az imádsághoz készülődő Lajos bácsi megjeleníté­se (27), ahol Köves észlelése pusztán az érzéki, különálló tapasztalatokra vonatko­zik — Nádas Egy családregény végében a nagyapa éppen arra figyelmezteti unoká­ját — hívja fel a párhuzamra Vári a figyelmet —, hogy ne a részleteket nézze, mert az csak felszín és felejthető.

Next