Alföld. Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 62. (2011)

2011 / 4. szám - SZEMLE - Smid Róbert: A grammatika érzéketlensége (Nyerges Gábor Ádám: Helyi érzéstelenítés)

A hagyományos szimbólumok paradox helyzetbe kerülnek, miképpen az egyé­ni sorsfordulatok is paradox módon sorjáznak elő: „Walkertshofenben a padláson édesanyám felfedezi / a szállásadó néni koporsóját / attól fogva abban tárolja a krumplit”. Kétségtelen az is, hogy az olvasó Villányi sugalmazásainak köszönhető­en minduntalan kényszert érez arra, hogy az egyes fragmentumokat, verseket re­génnyé olvassa össze, hogy adott inerciarendszer koordinátái között kirajzolja a vi­szonyokat, és észlelje, mi volt az a nagy egész, az az eredendő őselbeszélés, mely­nek rekonstrukciója látszatra a mű tárgyát képezi. Ez az izgalmas játék, mármint a verskötet fragmentumainak potenciális elregényesítése Villányi László poétikájá­nak egyik csapdája: az olvasó kénytelen szembesülni a feladat megoldhatatlansá­gával, a hiányzó láncszemek sokkoló hiányával. Mert a hiány, az elhallgatás, az el­­mondhatatlanság szintén részét képezi a projektnek, s ezzel a költő maximálisan számol: mert melyik családi mitológia nem tartalmaz homályos pontokat, szégyen­foltokat és kimondhatatlan vagy sötét titkokat? A verskötet szerelmi szálai (a szerelem sokféle alakváltozatának árnyalt megje­lenítése Villányi egyik költői specialitása) sokszor összegabalyodnak, illetve köz­ponti jelentőségűvé válnak, lévén, hogy épp a szerelem, a vágy a záloga a családi mitológia átörökíthetőségének: „a tréfa kedvéért / hogy próbára tegyék apámat / vagy egyszerűen csak az esküvőt akarták megakadályozni / keresztmama és Ica néni levelet írnak apámnak / hogy édesanyának van valakije". Az utód visszahe­­lyezkedése a központi tudatba, mely egy-egy család retorikai beágyazottságáért fe­lelős, csak úgy képes szövegeket kreálni, hogy felszámolja önnön biológiai meg­határozottságát, és létén átengedi e tudat mechanizmusait. A családi tudat azonban hódító természetű: a világ belakására tör, ha kell mitikus összefüggéseket teremt, beemel és szelektál, nosztalgikussá tesz, és a feledés mechanizmusai mentén is ak­tív. Ezt a mozgáskomplexumot mindenki megörökli, de nem mindenki képes el­mondani, láttatni és általános érvényű költészetté nemesíteni. Villányinak ez sike­rült. (Orpheusz) CSEHY ZOLTÁN A grammatika érzéketlensége NYERGES GÁBOR ÁDÁM: HELYI ÉRZÉSTELENÍTÉS Egy elsőkötetes, valamely egyetemhez kötődő szerző esetében mindig fennáll an­nak a lehetősége, hogy túlzottan „bölcsészlírát” művel, s bár Nyerges Gábor Ádám versei is magukon viselik a 20. század második fele poétikájának kézjegyét, az ol­vasóra mégsem újraírásként hatnak, hanem sokkal inkább az otthonosság érzését keltik. A kötetben olvasható versek nagyon is tisztában vannak azzal a hagyománnyal, amelybe maguk is beépülnek, így az elődök nemcsak a megnevezés (In Tandori­­um), a ritmus (Puha szavakkal) vagy a szóhasználat (Muszájkatullusz) révén je­lennek meg az egyes szövegekben, hanem a versbeszéd - folytonosan tematizált - múlttal való szembenézése teszi jelenidejűvé saját örökségét, így hiába hat erőtel-

Next