Alkotmány, 1900. április (5. évfolyam, 78-102. szám)
1900-04-24 / 97. szám
ALKOTMÁNY. 97. szám. 10 Kedd, 1900. április 24. FŐVÁROS. — A jövő évi esküdtek. A kerületi elöljárók májusban állapítják meg a jövő évi esküdtek névsorát. Ekkor fogják megalakítani a az összeíró bizottságokat is s a jelentkezésre máj. 16., 17. és 18-át tűzték fi. A lajstromok junius 1-től 15-ig lesznek közszemlére kitéve, amely idő alatt e lajstrom ellen fel lehet szólalni. A felszólalások ellen az észrevételeket június 16-tól 23-ig lehet beadni. — A lipótvárosi bazilika építése. A lipótvárosi bazilika belső berendezésén serényen dolgoznak, hogy a hatalmas templom a megállapított terv szerint 1903. év végére teljesen elkészüljön. Az idén a fő- és a kereszthajónak, valamint a nagy mellékkápolna lábazatát beborítják márványnyal, elkészítik a szentély, a nagydonga boltozatot és a keleti oldalbejáratok fölötti mozaik képeket, bronzba öntik a szentély dombormű képeit és befejezik a szentélyben és az orgonakórus alatt a díszítési, festő és aranyozási munkákat. A remekmívű templomajtók szintén még az idén elkészülnek és el is helyezik azokat. — Tanári állások. A tanács ma a következő tanári állásokra hirdetett pályázatot: a főreáliskolában egy mennyiségtani és természettani, egy német nyelvi, filozófiai és magyar nyelvi és egy mértani és menynyiségtani állásra, a felsőkereskedelmi iskolában egy vegytanáriismers technológiai állásra és a felsőleányiskolában egy mennyiségtan-természettani állásra. A pályázatokat május 21-ig kell beadni. Az elöljárók értekezlete. A kerületi elöljárók tegnap tartott értekezletén több fontos ügyet hánytak-vetettek meg, így a többek közt elhatározták, hogy az orvosok ezentúl a fertőző betegekről olyan blankettán tegyenek jelentést, amelynek szelvényén az elöljáróság a bejelentést igazolja. — Az elöljárók elfogadták az árvaszéknek amaz intézkedését, hogy ezentúl ők tartsák nyilván a vagyontalan árvákat s ellenőrizzék a gyámokat. — Elhatározták, hogy a rozsdás tejes kannákat elkobozzák s az ügy befejezése után visszaadják a tulajdonosnak azzal a kötelezettséggel, hogy szabályszerűen megónáztassa. — Uj honpolgárok. Tegnap délelőtt Halmos János polgármester előtt a következők tették le a honpolgári esküt: Ginter Károly asztalosmester, Plauder Alajos bérlő, Rappaport Izidor Hersch bizományi üzlettulajdonos, Fortmüller Ferenc ügynök, Reisner Miksáné szül. Holzl Erzsébet magánzónő. — Választási mizériák. A múlt év december közepe óta vajúdott az adószámviteli hivatalok reorganizációja következtében megüresedett állások betöltése. Szombaton, folyó hó 21-én azután megoldották a gordiusi csomót. Dehogy! Nincs benne köszönet. Azzal az intencióval kezdtek az újjászervezéshez, hogy a számviteli hivatalokban nagy számmal alkalmazott bijnokok véglegesítlessenek. Véglegesítettek is szerencsésen 15 dijnokot, 8-at gyakornokká, 7-et számsegéddé választván. Szóval itt már a tulajdonképpeni célt mellőzte a tanács, és mintha szándékosan cselekedtek volna akkor, midőn a főváros szolgálatában állók rovására állami, tehát idegen embereket akceptáltak. Megválasztottak : 4 számtanácsost, 9 számvizsgálót, 18 I. osztályú, 28 II. osztályú számtisztet, 36 számsegédet, 20 számgyakornokot, 7 I. osztályú, 12 II. osztályú végrehajtót, összesen: 134-et. Érdem, szorgalom, szolgálati idő, az mind Hecuba a tanácsnak. Hanem protekció, protekció és harmadszor is protekció . . . Hangyaszorgalmú munkában megőszült hivatalnok, ki igazán a nevetségig lelkiismeretesen végezte s végzi évek hosszú sora óta hivatali teendőit, ki a legjogosabban várhatta szorgalma gyümölcsét, az előmenetelt, kimaradt bizonyos protekciós emberek miatt. Ilyenkor láthatni valójában, mennyire megérett dolog már a közigazgatás rendezése, hogy végre valahára véget vetnének ennek a kvalifikálhatlanul csúnya választásoknak, hol bármily állásra — tekintet nélkül képzettségére s érdemeire — praedestinál akárkit a protekció. VIDÉK. (A borhamisítók.) Eger város mai közgyűlésén szenvedélyesen tárgyalták az egri borhamisítók ügyét. Az egri borhamisítók ugyanis váltig tagadják, hogy ők pancsolták volna a boraikat s nem átallották kijelenteni, hogy a termelők hamisítják a bort, akiktől ők is veszik azt. A termelők jó hírneve érdekében elhatározta a közgyűlés, hogy az ő pincéiket is megvizsgáltatja, hadd derüljön ki a titok, ki is hát tulajdonképpen a borhamisító? Nagy visszatetszést keltett a közgyűlésen Krausz Vilmos pénzügyigazgató azon eljárása, hogy a borhamisítók egyikének engedélyt adott második korcsma nyitására is. (Választási fuvardijak.) Két vármegye törvényhatósági bizottsága foglalkozott legutóbb a választási fuvardijak megállapításával: Nyitra megyéé és Csongrád vármegyéé. Nyitrában a következőképpen állapíttattak meg a fuvardíjak: A díjtételek fuvaronként és a kocsison kívül 3 választót számítva egy korona, 10 kilométerig 6 korona, 20 kilométerig 8 korona, nagyobb távolságra 10 korona. Ha ellenben egy kocsin négynél kevesebb választót szállítanak, akkor 10 kilométerig csak 2 korona, 20 kilométerig 3 korona, és nagyobb távolságra 4 korona a díj. Csongrádban a választási fuvardíj kilométerenként 16 fillérben állapíttatott meg. EGYESÜLETEK. ** A Budapesti Katholikus Népkör vasárnap délután 4 órakor tartotta ötödik évi rendes közgyűlését, melyen az évi jelentések tudomásul vétele után elnöknek Major Ferenc dr. országgyűlési képviselőt, alelnöknek Szokol János budapest-józsefvárosi segédlelkészt, ügyésznek Kovács Pál dr. ügyvédet választották meg. Az igazgató választmányba 14 új tagot választottak. A népkörnek ez idő szerint 8 alapító, 270 rendes, 62 pártoló tagja és 54 tagú énekkara van. A közgyűlés engedélyt adott a népkör kebelében önképző osztály alakítására. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. A felsőbíróságok köréből. A budapesti táblán és a Kúrián egyre-másra tűzik ki az új bűnvádi eljárás értelmében felülbírálandó bűnügyek tárgyalását. A királyi táblán e hónap 24-én lesz a második felebbezési tárgyalás. Ez alkalomból Tolnai Antal bíró fogja ismertetni a Forster István ellen lopás büntette és Dessewffy Marcel biró a Paulovits József ellen lopás büntette miatt megindított bűnügyeket. 26-án Burg Lajos biró adja elő Nameszta Szilveszter ellen lopás és sikkasztás miatt lefolytatott ügyét, míg május 3-án Zubovics Román biró Rozsovszky József és Teknős József ellen lopás miatt megindított, Tolnai Antal bíró pedig Nagy Ignác és Jakab Pál ellen lopás büntette miatt megindított felebbezési ügyeket adja elő. A Kúrián sokkal érdekesebb semmiségi panaszok vannak tárgyalásra kitűzve, így április 24-én Tóth Gerő bíró előadásában foglalkozik a harmadik büntetőtanács Bölecz Mihály ellen szándékos emberölés kíséretének a büntette miatt megindított ügygyel, míg május 10-én az első büntetőtanácsban tárgyalják Hellebrand János ellen szándékos emberölés, 17-én pedig Kovács Károly és Szűcs Jánosné ellen hamis pénz csalárd használatának bűntette miatt való bűnvádi pörökben bejelentett semmiségi panaszokat. Ez utóbbi két ügyet Székács Ferenc bíró fogja ismertetni. Ki a gyilkos ? Ma szenzációs tárgyalása volt a budapesti esküdtszéknek. Egy úgynevezett családi szerencsétlenség képezte a bűnesetet, melynek vádlottja Ziegler József szigorlóorvos, Sonnenberg Adolfné, egy újpesti kereskedőnek a felesége és ezek leánya, Paula. Sonnenbergék azzal a jó szándékkal vették házukhoz Zieglert, hogy a szegény diákot, aki különben is rokonuk volt, pénzzel támogatják és ellátásban részesítik, mig leteszi a vizsgáit s azért hála fejében vegye el azután a leányukat. A fiatal jegyesek nem is idegenkedtek egymástól, sőt egyre bizalmasabbak lettek, úgy hogy ez a bizalom nem is maradt következmények nélkül és Sonnenbergék házára fölszállott a hívatlan gólya. A család nagyon félt az apa haragjától s azért el is rejtették a leányt Ziegler szobájában és a gyermeket ott, amint a világra jött, megfojtották. Mikor ez történt, a szobában nem volt más jelen, mint Ziegler és Sonnenbergné. Hogy ki a közvetlen tettes, megállapítani bajos, annyira ellenmondók a vallomások. Az orvosszak-értők, kik a holttestet felbontották, azt mondják, hogy a gyermek megfojtása szakértő kézre vall. Valami puha tárgyat tömtek a garatjába, de olyan óvatatosan, hogy nyoma sem látszott a gyilkos műtétnek. " Másnap a holttestet egy fazékba tették és Sonnenbergné kivitte a Lőpormalomdülőbe azzal a szándékkal, hogy beledobja a Dunába. Az izgatott asszonyt megfigyelte Petriska István mezőőr és éppen abban a pillanat-ban, mikor Sonnenfeldné a gyermeket a Dunába akarta dobni, előjött a kukoricásból és letartóztatta az asszonyt. Ezt az esetet ma tárgyalta a budapesti esküdtbíróság. Először is Sonnenbergnét hallgatták ki. Az asszony tagadja, hogy bűnös. Ezután a tár Igyalást délutánra halasztották. Délután 3 órakor folytatták. Elsőnek délután Zieglert, az orvosnövendéket hallgatták ki, aki az egész dolgot tagadja. Az egész drámai aktusról mit sem akar tudni. Holnap a leány és a beidézett négy tanú, valamint a négy orvosszakértő kihallgatására kerül a sor. ítélet valószínűleg csak holnap késő este lesz, a közönséget e nemes sportágnak, de diadalát jelenti azoknak a magyar tenyésztőknek is, kik belátva tenyésztésünk eddigi egyoldalú voltát, a nemrég importált Carignano amerikai mén útján tegnap gyakorlatilag is bebizonyították, hogy a szívós magyar faj keresztezése a gyors amerikai vérrel, hazai lótenyésztésünknek nagy hasznára válik. Remélhetőleg e példából az összes nagyobb félvér- és jukker-tenyésztőink okulni fognak. A részletes tudósításunk a következő: I. Pista-dij. 1200 korona és tisztelet-dij. Táv. 2000 méter. Első beat. Muzslay Gyula 7. p. k. Dongó A.-ja, (hajtotta a tulajdonos) első, Mátka második, Pista harmadik. Futott még: Marcsa. Totalizator: 10 , 16 korona. II. Tavaszi-dij: 1400 korona. Táv: 3000 méter. Wienerwaldi ménesgép . Tűzoltó H.-ja, (hajt. Piatnik) első, Lady Nutling második, Schnipfer harmadik. Futottak még: • Nephatel, Bálvány. Tot. : 10 : 39 korona. III. Pista-dij. Második heat-hajtás. Muzslay Gy. Dongo .4-ja (hajt. tulajdonos) első, Mátka második. Futott még: Marcsa. Tot. 10 : 11. IV. Dáma-dij. Tiszteletdij a három elsőnek. Négyesfogatok részére. Távolság 10.000 méter. Sennyey István báró négyese: Mici, Margit, Geraldine, Bindie B. (hajt. tulajdonos) könnyen első, Wimpfen Simon négyese második, gróf Károlyi Lajosé harmadik. Totalizátor: 10 , 14 korona. V. Gyémánt-dij: 1000 korona. Táv: 2200 méter. Gróf Keglevich Gyula p m. Vaseline-je, (hajt. tulajdonos) első, Kuruc második, Kontár harmadik. Futottak még: Bramarbas, Trilby L., Flossy, Szerencsétlen, Vívmány és Diana. Tot.: 10 , 41 korona. VI. Nemzetközi kettes. Dij 1400 korona. Táv: 3000 méter. Gróf Károlyi Lajos fogata, Harry Burly és Chastworth, (hajt. tulajdonos) első, Lady Nutling és Lady Wilkes második, báró Sennyey István kettese harmadik. Futott még Kubinyi Márton kettese. Tot. : 10 , 12 korona. Bécsi lóversenyek. A tegnapi lóversenyek eredménye a következő: I. Nyeretlenek versenye. Díj 2000 korona. Táv: 1600 méter. Szemere Faciosa (lov. Cleminson) első, Felemás második, Catcher harmadik. Totalizatőr: 10: 117. Helyre I. 50: 133, II. 50 : 79, III. 50: 147. H. Handicap. Dij 2000 korona. Távolság 1200 méter. Guttmann Isabo-ja (lov. A. Bulford) és Óborai ménes Mai foija (Gilchrist) holtversenyben elsők, Eiluci harmadik. Tot. 10: 50. Helyre: 50:77. Isako 10 : 19, helyre: 50: 82 Marci: 50 : 84 Eiluci. III. Kisbér-verseny. Dij 6000 korona. Táv: 1600 méter. Báró Harkányi J. Selle je (lov. Wilton) első, Garaboncás második, Topromene harmadik. Tot.: 10: 85. Helyre I. 50: 170, II. 50 : 210. IV. Eladó-verseny. Díj 2000 korona. Táv: 1300 méter. Mr. Redgrew Mrkoja (lov. Barker) első, Moring második, Fakir harmadik. Tot. 10:37. Helyre I. 50: 124, II. 50 : 224. V. Handicap. Díj 2000 korona. Távolság 1600 méter. Mr. Black Orches-o (lov. Black) első, Triplet második, Honour harmadik. Tot. 10: 165. Helyre I. 50: 272, II. 50 : 198, III. 50 : 124. VI. Gátverseny. Dij 4000 Táv: 2400 méter. Gróf Trantmannsdorf L. Drift (lov. Slinn) első, Dráva második, Puritaner harmadik. Tot. 10: 34. Helyre I. 50 : 86, II. 50 : 179. VII. Nyeretlenek akadályversenye. Dij 2000 kor. Táv: 3200 méter. Herceg Auersperg F. Sehr möglich (lov. Williamson) és Silberer V. p. p. c. (lov. Morton) holtversenyben elsők, Zsuzsi harmadik. Tot. 10: 11 (Lehr möglichte) 10 : 20 (p. p. c.) Helyrefogadások : I. 50 : 76. II. 50: 84. X Tiszti vivóverseny. Vasárnap f. hó 22-én a katonai tudományos és kaszinó-egyesületnek díszes termében fejezték be a négy nap óta folyó katonai vivő-akadémiát. A vasárnapi viaskodásra a tiszti kaszinó pazarul kivilágított terme tömve volt a legelőkelőbb közönséggel; ott volt a többi között Fejérváry Géza báró honvédelmi miniszter, Lobkowitz Rudolf herceg hadtestparancsnok nejével, Gromon Dezső honvédelmi államtitkár, Csesznák Benő a Ludovika Akadémia parancsnoka, számos tábornok és törzstiszt és különösen nagyszámú igen előkelő hölgyközönség. Az ünnepélyes dísz akadémiát vitérversenynyel nyitották meg, melyben különösen kitűnt Szarvassy főhadnagy és Brosch hadnagy mérkőzése. A kardvívásban Bothmer Jenő báró huszárkapitány és Gregurich főhadnagy mesteri vívása gyönyörködtette a közönséget. Pompás volt még a Szarvassy- Zularszky intervívás. A két első díjat Gregurich és Szarvassy György nyerték, az első a király által adományozott gladiátor-szobrocskát, a második Ottó főherceg masszív ezüstkelyhét. Berlini labdarúgók Budapesten. Kettős football-match volt tegnap a millennáris versenypályáján, mely alkalommal két magyar csapat: a Magyar Athletikai Club és Műegyetemi Football-Club I. csa- SPORT. Budapesti ügető-verseny, Budapest, április 23. Gyönyörű időben, szép számú közönség előtt folyt le tegnap az ügető-meeting megnyitó napja. Ez a nap diadalt hozott az Űrkocsisok Szövetkezetének, mely semmi áldozatot sem kimérve, végre megnyerte