Alkotmány, 1901. március (6. évfolyam, 52-78. szám)
1901-03-01 / 52. szám
ALKOTMÁNY. 52. szám, míg egyrészt a katholikusoknak megadja a saját egyházi főnökeikre vonatkozó kezdeményezést, másrészt a kormányt sem zárja ki, s nemcsak nem ellenkezik a főkegyúri joggal, sőt ezt teljes szabadságában megtartja. A katholikus alapoknak a kormány kezéből kiadása sem ellenkezik a legfőbb kegyúri joggal. Sőt sokkal megfelelőbb, a katholikus alapok jogi természetével megegyezőbb az, ha a kormány felügyeleti jogot gyakorol, mert ez általában megilleti őtét, mint az állam közegét és különösen megilletheti, ha ő Felsége, mint legfőbb kegyúr, az ezen kegyuraságból folyó felügyeleti jogát alkotmányos kormánya útján óhajtja gyakorolni. A katholikus középiskoláknak az autonómia vezetése és kezelése alá bocsátása szintén nem ellenkezik a legfőbb kegyúri joggal. De a kormány jogával sem, hiszen más felekezeteknek is vannak középiskoláik önkormányzati vezetés alatt és a kormány — ismételjük — a katholikus középiskolákra vonatkozó vezetést nem a dolog természetéből kifolyólag, hanem azért szerezte meg, mert katholikus autonómia nem volt. Ezt a jogot tehát nem is lehet kormányi jognak nevezni, mint inkább a szükséghelyzetben megszerzett utusnak, melynek, éppen az anomáliák és sérelmek miatt akarunk az autonómia megteremtése által véget vetni. És a hierarchikus szervezet mit mond ezekhez a lényeges kívánalmakhoz? Az 1870-iki püspöki kar, de a jelenlegi is nyilatkozott aziránt, hogy e kívánalmak az autonómia keretébe valók, belevehetők, sőt beleveendők. Azáltal, hogy a főpapi kinevezéseknél a kezdeményezés joga, a katholikus alapok kezelése és a katholikus középiskolák vezetése az autonómiára bizatik, az egyház hierarchikus szervezete nem támadtatik meg; a katholikus egyház nem lesz protestánssá; a püspöki jogok és hatáskörök nem konfiskáltatnak. Sőt, ha mindezen kívánalmak nagyjait mint hízott bikákat öltem le. Nyakaikat mint bárányokért vagdaltam le Lovaim gázoltak vérükben, mint folyamban. Hadi szekereim testeiket széjjelroncsolták .. . akit úgy fogtam el, karjait levágattam.» Különösen rettenetes ezen tudósítás, mely a többször fellázadt Babylon tökéletes elpusztításáról szól. Szennaderib ugyanis gyökerestől akarta kiirtani a lázadást. Miután a Tigrisz mellett a felkelő sereget — a fenti módon — leverte, Babylont ostrommal bevette s a világtörténelemben páratlan kegyetlenséggel teljesítette be a próféta jövendölését. A roppant sok százezernyi lakosság leöletett. Azután lerontottak a falak, a házak, a templomok s a törmeléket, romot az Eufráteszbe hordták. Végre a szörnyű király csatornákat vezetett keresztül-kasul a pusztulás helyén, hogy azt teljesen lakatlanná tegye. És agyagnaplójára felíratta: «a vízözönnel jobban elpusztítottam Babylont.» Szennaderib Júdeában is harcolt a jámbor Ezechiász ellen. S ami csodálatos, nem birt vele. Elmondja ezt a szentirás is (kir. IV. 18. 13 — Izaiás 36. 1.), meg a hóditó is. Utóbbi így szól agyag-emléken: «Ezechiász 46 erős várát .. . ostromoltam . . . birtokomba vettem, (csak . . .) 200.150 embert, férfit, nőt, lovakat (igy! . . .) öszvéreket szamarakat . . . ökröket . . . vezettettem el. Őt magát (Ezebiászt) hasonlóan a kalitkában levő madárhoz, király városába, Jeruzsálembe zártam, ostromla atyákat állíttattam, a kirohanásokat visszavertem . . . birodalmától elválasztottam . . . hatalmát csökkentettem. . . . Ezediász is le volt győzve hatalmam rettenetes fényétől....» teljesülnek, a katholikus főpapi kar tekintélye, függetlensége, politikai szabadsága csak növekszik, amellett a püspökök oly segítséget nyernek s azon téren nyerik azt, ahol ezt most nélkülözni kénytelenek. És ha a katholikus autonómia ezen említett lényeges jogosítványokat megnyeri, illetve átveszi, nem vesztenek el a püspökök semmit abból, amit bírnak, hanem biztosítanak sok olyant, amivel sem ők, sem a katholikusok nem bírnak. Ezen jog- és szabadságszerzés, illetve visszanyerés tehát csak erősíti a katolikusokat, rendezi ügyeiket, jogosult gazdával látja el a most gazdátlan dolgaikat. Ez ellen egyetlen püspök sem tiltakozhatik, ettől egy sem félhet, sőt csak örülnie kell afelett, hogy azban, amiben a püspökök most tehetetlenek, ezentúl munkatársakat, védőket kapnak, a katolikusokat pedig az autonómiai érdekkörben hatályosan tömöríthetik, közvetve az egész katholikus hit- és egyházi életet is élénkebbé, gyümölcsözőbbé tehetik. Azt vélem, hogy ezen szempontok mérlegelése mellett a kongresszus csakhamar megállapodásra juthat. És e megállapodás a fentiek szerint alig lehet más, mint hogy a kongresszus vagy kinyilatkoztatja egy valódi és tartalmas autonómiának a kormány magatartása miatt lehetetlen voltát s szépen haza megy, vagy pedig hozzákezd tulajdonképpeni munkájához, mely eléje tűzetett és revideálja az 1870-iki munkálatot, megbírálja annak részleteit, változtatja, egyszerűsíti, kihagyja amit jónak lát s a kész munkát őfelsége elé terjeszti és a törvényes becikkelyezést kéri. Azt azonban, hogy a kongresszus a jelzett lényeges követelményeket elejtve, azokról akármilyen ürügyek alatt önként lemondva, a kormánynak jogelkobzási törekvéseit is elősegítve egy gyermekjátékszerű önkormányzati tervvel lépjen elő, azt, tekintettel a katholikusok nagy M ily szelíd, ártatlan kifejezések a többihez képest! Mintha csak a legutóbbi háborúban többször megszégyenített erősebb fél örszerkesztette hadi tudósításokat olvasnánk, meleknek gyenge kifejzései arra kényszeritik az olvasót, hogy a sorok közül verve ki az igazságot. Ez pedig kitűnik később nemcsak a szentiratokból, hanem Szennaherib ékirásaiból is. Az igazság az, hogy Ezebiász az ellene küldött asszyr hadosztályt az arabok segítségével Jeruzsálem falai előtt csúfosan megverte s mivel az egyiptomi sereg is mellette operált, az asszír király jónak látta a hazavonulást megkezdeni, mert 200.000 emberének elvesztésével serege meggyengül. Tuduk a szentiratokból, hogy e harcban egy éjjel 185.000 asszyr Sietett meg. Igen vigasztalók ezen adatok azokra nézve, akik a szentírást szeretik és az Istent félik. Látjuk, hogy a hatalmas asszír király, akinek valóban királyi akaratereje volt, aki — mikor khaldeai alkirálya ellene fellázadt s hatalma elől Betegestől hajókon a perzsa öblön keresztül Szuzsánába menekült — megtette azt, hogy nyugodtan hazatért Ninivébe, fenkiekkel tömérdek halt építtetett a Tigriszen, ezeket csatornák segitségével az Eufráteszbe huzatta s miután a járműveken hadseregével e helyezkedett, leusztatott a tengerbe, Szuziánában kikötött, a meglepett khaldokat leölte és Szuziánát is elfoglalta — ez a hatalmas világverő király a kis judeai király előtt megszégyenül. Ezediász istenfélő volt. Szennuderibet két idősebb fia gyilkolta meg, mert atyjuk a negyedik fiút, Aszarhaddont szerette leginkább többségének jóhiszeműségére, az évek óta köztudatba átment felfogásokra, de a választókkal szemben való felelősség szempontjából is, mindenesetre kizártnak kell tekintenünk. Péntek, 1901. március 1. * Budapest, febr. 28. Az országgyűlési néppárt ma este 6 órakor népes értekezletet tartott, melyen tárgyalás alá vették az összes hátralevő tárcák költségvetéseit és kijelölték a szónokokat, kik a párt álláspontját az egyes tárcák tárgyalása alkalmával a képviselőházban ki fogják fejteni. A képviselőház holnap délelőtt 10 órakor ülést tart, melyen az igazságügyi költségvetés részleteit tárgyalták. Napirenden van azonkívül Visanton Soma bejegyzett indítványa az 1874: XXXIV. t.-c. módosításáról (az ügyvédi nyugdíjalapra vonatkozólag) és a honvédelmi tárca költségvetése, melynek tárgyalásán a lábbadozó Fejérváry Géza báró minisztert Cromon Dezső honvédelmi államtitkár fogja helyettesíteni. Interpelláció az «Adria» adótitkolásai dolgában. Inkompatibilis körökben a legnagyobb idegességet keltette az, hogy az Alkotmány erős támadásokat intézett az ellen a szerződés ellen, amely újabb 20 éven át 20 és néhány millió korona állami szubvenciót akar biztosítani a külföldi zsidó kezekben levő «Adria» tengerhajózási részvénytársaságnak, amelynek igazgatóságából Tisza István kilépett ugyan, de amelyben ma is, az összeférhetlenségi revízió idején is benn ülnek olyan produktív hazafiak, mint Matlekovits Sándor, Lánczi Leó és Rosenberg Gyula orsz. képviselők. Azok a produktiv lovagok, akik most a Házban tele torokkal követelik a legszigorúbb, legradikálisabb revizóját az összeférhetlenségi törvénynek s amellett nyakig ülnek az inkompatibilis esetek tucatjaiban és akik bizonyára jól tudják, hogy az «Adria»-üzlet dolgában miért hallgat a szabadelvű sajtó, azok a bizonyos körök a múlt napokban új jelét adták annak, hogy fegyvereikben nem nagyon válogatósak. Szárnyat adtak a nagy Galeottának. Mikor egy-két hét előtt Rakovszky Istvánt szomorú kötelesség teljesítés Franciaországba és Németországba szólította, akkor azok a bizonyos körök diadalittasan hirdették: «Hogy milyen nagy », Aszarhaddon követte atyját, kinek hódításait folytatta. Ezt követte fia, Asszurbanipál, a leghatalmasabb asszír király, (69—626-ig uralkodott. Ő az, kiről a görög és római írók, mint a feslettség protoponjáról, Szardanapál néven tesznek említést. Ezen király a modern fejedelmekhez hasonlít, amennyiben háborúit vezéreire bizta , csak a dicsőséget irta a maga címére. Háren énen élt s festett élete mellett kora minden tudományában és művészetében jártas volt. A legkegyetlenebb zsarnokok egyike, kikről az emlékezet szól. Ahol félt, hogy a nyers előny, melyet serege nyújtott, nem elég, ott ravasz kegyességet mutatott, így, az elfogolt Manasszes zsidó királyt szabadon bocsátotta, hogy az ő és népe hűségét biztosítsa. De mások ellen valósággal dühöngött. Néhány elfogott ellenséges vezérről azt írta: «Nyelvüket kitéptem, bőrüket lehúztam», «úgy vágattam le, mint a juhot» . . . A többinek is, de a feltalált domborművek bizonysága szerint kivált Szardanapálnak volt kedves szokása, hogy az elfogott fejedelmek és vezérek alsó ajkaiba érckarikákat húzott, ezekbe pedig zsineget s ezt feszesen tartva, hogy a fogoly hátra ne ránthassa fejét, szuratta ki szemeiket. A foglyok szemeinek kitolása *— úgy látszik — szokás volt e kegyetlen népeknél. A szentirásból tudjuk, hogy a szerencsétlen Szedecziász király is így járt, mint a khald Nebukadnézár