Alkotmány, 1903. december (8. évfolyam, 284-309. szám)

1903-12-25 / 305. szám

alkotmány, 305. szám. Gábor: Mindörökké Péter gazda! Miska: Mindörökké édesapám! Adjon Isten jó estét. Péter: Jó estét ezen a szent estén, a kis Jézusnak születési estéjén! Gábor: Nekem, szegény öregnek, Isten után maguk csinálnak jó estét Péter! Hogy az Isten áldja meg őket! Péter: Csak ne igen köszönje Gábor bátyám! ha netán valami jót teszünk kenddel! Ha érde­mes lesz jóságunk az Istennél, őtőle szeretnénk a jutalmat elvenni. — Gondoltam a szent estét együtt töltsük. Hoztam kis borocskát a böjti va­csoránkhoz. Jó, hogy itt benn van bátyám! Már kerestem a szobájában! Miska: Én rám is gondolt, édesapám? Péter: No, egy keveset Mert látom, tiszta az udvar. Benéztem az istállóba is, rendben vannak a marhák. Miska: Hát csak gondjában van az ember gyerekinek, hogy az édes­apja kedvbre tegyen. (Pödri a bajszát.) Péter: Bizony bizony­ a bajszodat pödörnéd! Kühöz legyen mérve! Miska : Ejnye, hát édes­apám is rám pörköl ? Péter: Látom. Maholnap a füledre csava­rod . . . Mit gondolsz? addig hány kis Jézus születését érjük? Gábor: Derék gyerek a Miska nem kell bántani. Péter: Hát hiszen derekad van ugy­e Miska fiam! Miska: De jó kedve van édes­apám! Szere­tem így látni! Péter: Fiam, illik, hogy vigadjunk, a Megvál­tónk születését várjuk! Vera (jön kis zsompor dióval.) Vera : Megjött, aptyuk ? Nini bort is hozott! Óh de jól tette ! Én meg nézze csak, alig tudtam valamicske diót összeszedni az énekes gyerekek számára. Azok az átkozott egerek a padláson agyon dézsmáltak. Péter: A gondos asszonynak a szeme nem­csak akkor lát ám föl a padlásra, mikor a diót kell lehozni ! Vera : Ne nézze meg az ember! Leckéztet ám az­ ap­yuk ! Hát mikor kendnek a lóherje meg­­fülledt ? Gazda uram ! Péter: Csak egyszer asszonynyal kezdjen ki az ember ! Nyakába keríti az úgy a vizes pokró­­cot, hogy csak igen ! Tudom, nem maradsz te nekem adós soha sem Vera ! De hát ugy­e, tréfa az egész Mi tudjuk legjobban, hogy egyikünk a másikának szemrehányást ne tegyen. A szemre­hányás a figyelmeztetésnek vad hajtása, a vad hajtás pedig gyümölcsöt soha sem terem. Gábor: Bizony! A figyelmeztetésben szeretet van, a szemrehányás mellett még az ördög is ólálkodik. Péter: Rendnek mindig igaza van Gábor bá­tyám ! Ha nem, asszony! nézd, egész este van. Gondoskodtál kis vacsoráról? Vera: úgy úgy! Az öreg Gábor bátyánkkal már meg is kóstoltattam, meg a Miskával is! Ezeknek nem igen kell böjtölni. Az öreg már öreg, megengedi neki az Isten, a Miska meg még gyerek . . . Miska: Nem is igen gyerek! Péter: Asszony, meg ne bántsd a fiadat! aki úgy pödri a bajuszát, az már alighanem elvetette a csöcsfogat ... Jól van Miska, jól, eredj csak ki kis szagám! nézd meg a marhákat, vess ne­kik, még mielőtt besötétedik. Miska : Menek édes­apám ! Vera: Én meg azt tem, vacsorához látok. (Terit: Az öreg el akar menni.) Péter : Csak nem megy el öreg ! Ne keresse magát, maradjon csak ! . . . Terringettét, én meg majd elfelejtek valamit. Miska fiam ! (Kifelé.) gyere csak vissza, majd én betekintek a mar­hákhoz , beszélgess te csak addig az öreggel. (Miska vissza­jön. Péter kiballag.) Gábor: Mintha a hó szilánkulna Miska öcsém ! Miska: Az ám (kinézve) lesz a kis Jézusnak szép fehér párnája ! Gábor : Hideg párna ! mint a szegény embe­reké, ha ugyan van nekik ! Miska: Bizony, nem a ludak melléről mel­­lesztik ám a tollát! Vera (jön): Vera: Na! Gyújtsunk gyertyát, este van. (Gyertya után nyúl.) Adj fiam gyújtót! Az ilyen pipás embernél kell szerszámnak lenni! Miska (büszkén): Itt van édes anyám! (Gyu­fát gyújt) Vera: Jó estét adjon az Isten ... Most terít­sünk. Szép abroszt veszek elő, de azért a leg­­szebbikkel majd csak a kis Jézus számára terí­tek éjfél felé . . . Kis szagám! hozz be addig poharakat! mert nem kapsz ám másképp bort! Miska: Akkor futok ! Vera: így. Ide ül az öreg. Ide az aptyuk, ide meg én. Kicsiny az asztalunk, kevés cseléd­del vagyunk... Majd a Miska falatozhat a kályha mellett. (Hozza a kalácsot.) Fölséges már a szaga is, mert mivel én sütöttem! Gábor: Az ize sem kutya ám! Vera: Hejh! Szegény édes­anyámtól tanul­tam, az Isten nyugtassa! Mindig mondta : leá­nyom! kenyeret, kalácsot addig dagazdl, míg a gerenda nem csöpög. (Mutatja a homlokát.) Mi­kor pattog a tészta, mint az ostor sudara, akkor hadd abba. Lusta gazdasszony az, aki úgy va­karja le a tésztát a kezéről, le kell annak válni magától a kézről... Én mindig ehhez tartok... így ni! Készen is lennék! Miska (bejön): Itt vannak az poharak. Vera: Ideje! Talán csak nyalakodtál odakint Hadd lám! nem tejfölös a bajszod? Miska (hetykén): Nézze meg édes­anyám! megnézheti! Vera: Nem hiába mondóra ám! (Gábor felé.) Kis aszalt szilvát is főztem, ott van a kemen­cén. Az ilyen torkos gyerek könnyen belenyala­­kodik az édességbe, ugy­e Gábor bácsi! Miska: Kinyetem én már abból a tányérból, ugy­e Gábor bácsi! Gábor: No még csak az kék a katona­sor alá való legénynek/ [Péter jön. Kalapjáról veri a havat.) Péter: Öreg tél lesz, mire a kis Jézus meg­születik. Csak úgy dűl a hó, mintha dunyhát repesztettek volna széjjel. Gábor: Mink is néztük már előbb. Vera : Egy szép a karácsony, ha fehér. (Ki­megy a szilváért.) Péter: Elláttam az ég madarait is, ne kop­laljanak majd azok se a szép karácsony regge­len. Édes­apámtól tanultam, az Isten nyugtassa! Minden évben aratáskor teszek el egy pár búza­kévét és a szentestén petrencerudra tűzöm a kazalok mellé, hogy a verebek karácsonykor lakmározhassanak belőle. Gábor: Századik űzi ma már ezt a szép szokást! Miska : De azt tem­egy se! Gábor: Nem igen szeret a világ mai napság az Isten kedvéért tenni. Péter: Hejh, öreg­ éhesek igen a mai embe­rek! Falánkságukban még az Istenen is keresz­tülmennek sokszor. Vera jön. (Hozza a szilvát.) Vera: Minden itt van. Puha kenyér, friss ka­lács, édes szilva. Tessék! nyúljanak hozzá! (az asztalhoz mennek. Összetett kézzel imád­koznak.) Péter: Áldunk téged kis Jézus, aki úgy gon­dot viselsz ránk és ellátod ételed­el asztalunkat. Tölts be minden állatot áldásoddal, nyújtsd ki t .-zedet az éhezők és szűkölködök felé is . . . imádja minden élőlény a te jóságodat! Gábor (leül): Szegény fiam! Ülsz-e te is asz­talhoz e szent estén! Péter: Vigasztalódjék Öreg! Az Isten ke­gyelme nem szokott fukar lenni senkihez. Ki tudja, hogyan fordult a maga szerencsétlen gyermekéhez is! (Vacsoráznak. Ezalatt kanász-kilitc szól kívül és ostor durrogatás hallik. Miska a kályha mellett falatoz.) Miska: Jó tüdeje van a kanászunknak! Ugyan kicifrázza rendibe! ... Az ostoros meg aligha­nem a Fekete József uram bátyám gulyása! (Kinéz) Nézném ám, ha látnám! Ejnye, de sza­kad a hó! ha így tart, még misére se mehetünk. Péter: Pedig fiam, ha lapáttal hányjuk előt­tünk a havat, mégis ott leszünk. Nem emlék­szem, hogy egy éjféli misét is elhibáztam volna életemben. Miska: Én is aszondom, édesapám. Vera : György szagám! Vigy ki a kanásznak meg az ostorosnak kalácsot. Egy-egy kisszerű fonyatosat mindegyiknek, ott van a kemencén szita alatt Megint rátedd ám a szitát a macska hozzá ne nyúljon! (Miska kimegy.) Péter (bort tölt a csutorából): Itt van, öreg. (Koccint.) Engedje a jó Isten, hogy még több szent karácsony estéjét is megérhessünk! Gábor: Engedve az Isten! .. Én ugyan már sokat nem remélhetek az Istentől. Péter: Azt hagyjuk az Istenre!... No, asz­­szony, igyál te is! Vera: Jaj, nem merek ám! Az arcámba szökik egyszerre. (Szájához emeli.) Gábor: No, asszony­ öcsém! Annyi bizony, amennyit ivott, bátran az orcájába "szökhetik, nem lesz látszatos. Miska főn. Vera: Majd iszik helyettem a Miska! Ne fiam ! dicsérd a kis Jézust! Miska: Ej de jókorra értem vissza!.... Áldja meg a karácsonyi kis Jézus édes­apámé­­kat, hogy több szent estét megérhessenek erő­ben, egészségben velem együtt. . . Dicsérjük a Jézust! (szik.) Mindnyájan: Mindörökké Ámen. Miska (leveszi a szájjáról az üveget): Gábor bátyámat is áldja meg a kis Jézus! Gábor: Köszönöm, Miska öcsém a jó kíván­ságodat. (Mialatt esznek és közben párszor isznak, kis gyermekek jönnek az ablak alá és különféle kará­csonyi énekeket énekelnek kívül. Ahol, minő szent énekek ismeretesek. Mikor egy csapat elvégezi....) Vera: Kérdezd meg, Miska fiam, hányan vannak ?­­ Miska (kikiált): Hányan vagytok? Kívülről: Öten vagyunk. Miska: Nem hazudtok? Kik vagytok? Kívülről: De nem ám. Mink vagyunk: a Vö­rös Jóska meg a Miska. Meg a Barna Ferkó, meg a Simon Géza, meg év. Miska: Most ma elhiszem. Vera: Ne figurázz velük má annyit! (Oda­­nyujtja a kis dióskosarat.) Adj inkább nekik sze­génykéknek mindenikrek öt szemet Miska: Nem lesz sok, édesanyám! Péter: Ne fukarkodj! Tudhatod magadról, de jó volt, ha púpos tarisznyával jöhettél haza a szent énekmondásból. Miska: Az vót régen. Talán igaz se vet. Vera: Oh, oh! Kühöz legyen mérve az állí­tásod ! (Némi változtatásai az énekek ismétlődhetnek. A Miska figuráz a gyerekekkel. — Majd meg bekiálta­nak az ablakon.) Kívülről: Szabad-e szép betlehemet mu­tatni ? Miska: Betlehemes gyerekek, édes­apám! Péter: Ereszd be őket fiam. Hadd lássuk. Miska: Begyültettek. Csak gyertek, majd be­­eresztlek benneteket. Péter: Ne búsuljon Gábor, igyék inkább. Di­csérjük a Jézust Gábor: igaza van Péter gazda. Mit búsuljon az ember. Jó az Isten ! (A bötlehemes­ek bejönnek. Egy kis betlehemet tart a nyakába akasztva. Egy szakállas pásztor nagy bottal. Egy meg fehér inges gyermek, az angyal.) Vera: Oh, oh! a szegénykék, tele vannak hó­val. Hogyan dideregtek ti kis verebeim. Miska (A szakállas pásztorhoz): Te vagy az, Kis Imre? De nagy szakállad nőz egyszeribe! Péter: Ne figurázz szegénykével, még kizava­rod a tudományából, mielőtt bele kapna . .. Nom gyerekek, halljuk, mit tudtok! Öreg pásztor (Botjával a földre üt három­szor, azután kezdi): Gazda uram, gazd’asszonyom! — Szem vagyon kendtekhöz; Meg az egész házi néphez — Házi cselédekhöz: Az éjszaka, hogy ballagtunk — Betlehem környéken, Fényes csillag ragyogott a — Sötét havas égen. 21 Péntek, 1903. december 25.

Next