Alkotmány, 1905. július (10. évfolyam, 157-182. szám)
1905-07-01 / 157. szám
ALKOTMÁNY. 157. szám. Az 1861-ki precedens. —■ Elnapolás és határozathozatal. — Budapest, junius 30. . Andrássy Gyula gróf klasszikus cikke újból a felszínre dobta azt a kérdést, hogy volt-e joga a képviselőháznak az elnapoló királyi leirat felolvasása után határozatot hozni? A kormány lapjai legalább is siettek belekapaszkodni Andrássy gróf okfejtésébe s újból mint kétségtelen és megdönthetetlen dolgot hangoztatták, «hogy az elnapoló kézirat után a Háznak határozatot hozni nem volt joga». Sőt hozzáteszik, hogy «Andrássy gróf is belátja, hogy ezen a ponton az ő álláspontja (t. i. hogy joga volt határozatot hozni) nem éppen sziklaszilárd, amikor elismeri az eszköz rendkívüliségét és az egyéni felelősséget állítja előtérben. Azt hittük, hogy a szabadelvű párt már régen megbánta a június 21-iki határozatát, mely szerint a Bánffy által beterjesztett alkotmányvédő határozatot érvénytelennek mondotta ki s hogy másnap kijózanodva, belátta, hogy a junius 21-ki kudarc után dacból hozott határozatával mily veszedelmes útra lépett s mennyire megtagadta a magyar parlament szuverenitását. Azonban, úgy látszik, nem így áll a dolog. A szabadelvű párt nem bánta meg tettét. Lapjai tovább is fentartják a szabadelvű párt határozatában kifejezett álláspontot. Nem lesz tehát fölösleges dolog kézzelfogható és döntő argumentumokkal, illetve tényekkel bizonyítani be, hogy a képviselőháznak joga van az elnapolás után is határozatot hozni s hogy erre nézve klasszikus precedensre hivatkozhatunk. Mindenekelőtt megállapítható és senki által kétségbe nem vonható, hogy bármikor is a Házat elnapoló vagy feloszlató királyi kézirat felolvasása után a Háznak tovább kell funkcionálnia. A királyi kézirat tudomásulvétele, a jegyzőkönyv hitelesítése — ami már magában is határozat — a jegyzőkönyv hitelesítésénél megindulható vita mind olyan dolgok, melyek az elnapoló kézirat felolvasása után folynak le. A Ház tehát funkcionál. Másodszor az is kétségtelen, hogy nincs törvény s nincs a házszabályban intézkedés, mely kimondaná, hogy a Ház az elnapolás után határozatot nem hozhat. S ez a tény annál nagyobb súlylyal bír, mert a házszabály taxatíve felsorolja azon eseteket, mikor határozathozatalnak nincs helye. Ezen egyrészt további következtetésen nyugvó, másrészt negatív természetű bizonyítékokon kívül azonban van pozitív és direkt bizonyítékunk is. Az 1861-iki precedens, amelyben a főszerep éppen Deák Ferencnek jutott, akinek törvény-Még sétált a két barát a szigeten, midőn a nagy fasorból kibontakozott társaságával Elza. Fehérben volt, óriási rózsacsokorral és Feri boldogan haladt a halvány szótlan leány mellett. Pali ön megelégedetten mosolygott midőn látta, hogy észrevette őt Elza. Midőn a vendéglőben letelepedtek, odament barátjával, először Elza szüleit és a többi jelenlevőt üdvözölte, csak aztán ment Elzához, midőn Feri eltávozott, hogy a pincérnek valamit mondjon. — Engedje meg Elza, hogy én is gratulálhassak magának. Kívánom és remélem, hogy megtalálja azt a boldogságot, amely után vágyik és amelyet annyira megérdemel. Elza dacosan hátravetette fejét és hidegen csak annyit mondott: — Nem keresem azt, tehát nem is fogom megtalálni. Pali ajkaiba harapott. Ezt nem várta Elzától. Egy másodpercig még előtte állt. Aztán némán köszönt és ment, azt sem tudta, merre. Egyszerre csak a kijáratnál találta magát. A hídfőnél megállt és bámult maga elé. A budai oldalon kigyúltak a lámpák. Pali keserű mosolylyal nézte a főváros ezen páratlan látványát, mely hirtelen szemei elé tárult. A villanyos lámpák csodálatos alakban tükröződtek vissza a folyó vizében. Olyanok voltak, mint fényes égő cölöpök, melyek egy sötét, láthatatlan országutat jelölnének a nagy semmiségbe, tudása, jogérzéke és szigorú törvénytisztelete pedig annyira elismert minden oldalról, hogy Deák eljárását mindenkor a törvényes eljárás zsinórmértékéül lehet és szokás is felállítani. 1861 augusztus 22-én történt, hogy a király az országgyűlést törvénytelenül és alkotmányellenesen feloszlatta s a Ház a feloszlató kézirat felolvasása után határozatokat hozott. A képviselőház épp úgy, mint a főrendiház. A dolog historikuma ez : Midőn 1861 augusztus 21-én már bizonyos volt, hogy a király a Házat feloszlatja, Deák előre óvást jelentett be a feloszlatás ellen. Az augusztus 21-iki ülésen hosszabb tiltakozó indítványt terjesztett be. Azért tette ezt már az augusztus 21-iki ülésen, mert mint indokolásában monda: «a mai nap a mienk, a holnap már a sors kezében van, nem tudhatjuk, hogy minő pillanatban és mily alakban fog az eloszlatás megtörténni. Óvásunkat jelentsük ki tehát az iránt, ami eddig és ezentúl törvénytelenül történt vagy történencsik.» A Ház el is fogadta az indítványt. Másnap, augusztus 22-én a képviselőházban tényleg felolvastatott a feloszlató királyi kézirat. Ghyczy Kálmán elnök pedig még hozzátette, hogy Haller Ferenc királyi biztos által még annak a kijelentésnek megtételére hatalmaztatott fel, hogy ha az országgyűlés a leirat folytán szétoszlani vonakodnék, katonai erővel is szétoszlatandja azt s erre nézve a szükséges készületek már meg is tétettek. Erre tehát a kézirat felolvasása után Bernáth Zsigmond a Ház választott hivatalnokai irányában az elismerést kívánta jegyzőkönyvbe vétetni. Ez meg is történt. Mire felállott Deák Ferenc , kijelentette, hogya királyi biztos azon nyilatkozata, hogy az országgyűlést erővel is kész feloszlatni, minden további tanácskozást kizár. Az országgyűlés tehát eloszlik, mert az erőszaknak tényleg ellentállani nem akar, de egyúttal kijelenti, hogy tegnap határozatba ment óvásához szigorúan ragaszkodik. Az ülés naplójában ezután folytatólag ez áll: A képviselők felállás és szűnni nem akaró éljenzéssel jelentik ki, hogy a nagy hazafi szavai mindnyájuk érzületével találkoztak. Ghiczy Kálmán elnök: Ezen nyilatkozat mint a Ház határozata a jegyzőkönyvbe vétetik. A napló idevágó feljegyzéseiből két dolog világos. Először, hogy Deák is csak azért tartott lehetetlennek minden további tanácskozást, mert az erőszaknak ellenállni nem lehetett. Deák ezen argumentálása minden kétségen felül helyezi, hogy ha a királyi biztos katonái nem állottak volna készenlétben, akár tovább tanácskozni is lehetett volna. Jogilag, a törvény szempontjából ennek akadálya nem lett volna. De — s ez a második nyilvánvaló dolog — még ezen körülmények között is határozatot hozott a Ház a feloszlató irat felolvasása után, Ghiczy elnök Deák kijelentését, az óvás megismétlését a képviselők helyeslő kijelentései után mint határozatot mondotta ki. Íme tehát 1861-ben is az történt, hogy a királyi kéziratot nem egyszerűen vették tudomásul, hanem tiltakozó határozat mellett. Ugyanez történt különben a főrendeknél is, ahol a felolvasott királyi kézirat után Károlyi Lajos három rövid indítványt tett a leirat tudomásulvételével kapcsolatosan. A 61-i eset tehát a legfrappánsabb precedens. Sőt 61-ben a határozathozatal a Házat feloszlató királyi kézirat után történt, most pedig az elnapoló kézirat után. Ami még csak súlyosabbá és egyúttal bizonyítóbbá is teszi a 61-i esetet arra nézve, hogy a királyi elnapoló (vagy feloszlató) kézirat felolvasása után a kézirat tudomásul vételekor a Ház határozatot is hozhat. Valóban bámulatos, sőt megdöbbentő tehát, hogy a szabadelvű párt ennyire neglizálja Deák eljárását s ezen közismert precedens dacára is határozatokat mer hozatni s lapjaiban azt meri íratni, hogy az elnapolás után a határozathozatal törvénytelen. Ezzel a kérdéssel végeztünk is. Jogilag teljesen világosan áll, hogy a Bánffy-féle határozat törvényesen hozatott. S még csak egy megjegyzést akarunk tenni. Ha a dolog így áll, valóban nem szükséges, hogy Andrássy gróf a helyzet rendkívüliségére s az egyéni felelősségre utaljon, igazolandó a Ház eljárását. Lám a szabadelvű párt mindjárt az álláspont gyöngeségére magyarázta és használta fel Andrássy argumentumait. Jogtalanul tette, de megtette. Ha Andrássy rendkívüli eszközöket emleget, ezt csak azért tette, mert a helyzet rendkívüliségét akarta kiemelni, de a kormány lapjai ezt mindjárt úgy értelmezik, hogy az eljárás rendellenes. Csak a körülmények igazzolják. Pedig ez nem áll. Ezt bizonynyal Andrássy sem akarta mondani. Az eljárást a jog, a törvényesség igazolja. S így nem is lehet szó olyan egyéni felelősségről, melyet az egyéniség súlya szokott fedezni. De Andrássy nem is mondotta ezt. «Vállalom érte a felelősséget» — annyit tesz, hogy törvényes uton jártunk — s ezért vállaljuk a történelem előtt a felelősséget. Az pedig természetes, hogy a Bánffy-féle határozat nem jogszabályalkotás volt, mint Andrássy mondja. Hiszen törvényt egyoldalúlag nem hozhat a Ház. De Andrássy ezen kijelentését sem szabad mentségre magyarázni. De éppen azért, mert nincs szükség mentségre, a Ház tiltakozó határozatát nem jellemezném úgy, mint Andrássy írja, hogy «nem rendeltünk el semmit, nem tiltottunk el semmit. Csak figyelmeztettük a kormányt, az egyeseket, a hatóságokat, hogy a létező törvények s az alkotmány szelleme szerint mi szabad és mi tilos.» A Ház határozata ha nem is volt jogszabály, talán több volt az olyan figyelmeztetésnél, melyhez mindenkinek joga van. A parlamentnek, mint az alkotmányos faktornak, volt ez állásfoglalása. Az alkotmányos többség parlamentáris és erkölcsi súlya volt abban a határozatban. Az a jog nyilatkozik meg benne, mely egy szuverén testületet megillet. Ezt a súlyt latba vetni, ezt a jogot törvényszerüleg gyakorolni, ez volt a Ház intenciója a tiltakozó határozattal. S bizony erre nagy szükség volt akkor, midőn az alkotmány megsértését is királyi kézirattal célozta a király kormánya. Túri. v.: Szemző Aglae. 2 Szombat, 1905. Julius 1. Budapest, junius 30. A liptószentmiklósi választás. Liptószentmiklóson, mint nekünk írják, Lányi Bertalan igazságügyminiszter nem fog föllépni. Helyette a szabadelvűpártiak Szokol Gyulát jelölik pártonkivüli programmal a tót nemzetiségi párti Stodola Emillel szemben. A törökszentmiklósi választás. Mint Törökszentmiklósról jelentik, a legutóbbi választáson megválasztott Somogyi Aladár mandátuma ellen a jelöltségtől visszalépett Halász ügyvédnek pártja petíciót nyújt be és a választás megsemmisítését kérik azon az alapon, hogy Somogyi Aladár még ezidőszerint sincs felvéve egyetlen választói névjegyzékben sem. A petíciót a legközelebbi napokban fogják benyújtani. A válság, Budapest, június 30. A mai nap eseménye, hogy Fejérváry báró audiencián volt a királynál. Mindenesetre feltűnő, hogy a főispánok fogadását nyomban követte az audiencia, mintha csak Fejérváry azon jelentésekről számolt volna be, melyeket a főispánok tettek. Azt is mondják, hogy Fejérváry a legközelebbi napokban megkezdi már a tárgyalásokat a koalíciós pártok vezéreivel s hogy ezt megelőzőleg akart a királytól utasításokat kapni. Még ha így volna is, kétségkívül a főispánok jelentése befolyásolni fogja a béketárgyalásokat, mert biztosra vehető, hogy Fejérváry olyan dolgokat hallott a főispánoktól az ország magatartását illetőleg, melyeket Bécsben eddig sehogy sem tudtak megérteni. Fejérváry s most már ő felsége is tudhatja, hogy az ország teljesen a nemzeti haladás zászlaja alá szegődött s hogy a januári választás nem pillanatnyi felbuzdulás, nem a véletlen műve volt, hanem a jogait érvényesíteni akaró nemzet komoly megnyilatkozása, mely elől kitérni már nem lehet. A törvényhatóságok állásfoglalása hasonlóképp megnyithatná azok szemeit, kik mindeddig nem akartak látni. Apasszív reszisztenciának emez