Alkotmány, 1905. július (10. évfolyam, 157-182. szám)

1905-07-01 / 157. szám

ALKOTMÁNY. 157. szám. Az 1861-ki precedens. —■ Elnapolás és határozathozatal. — Budapest, junius 30. . Andrássy Gyula gróf klasszikus cikke újból a felszínre dobta azt a kérdést, hogy volt-e joga a képviselőháznak az elnapoló királyi leirat fel­olvasása után határozatot hozni? A kormány lapjai legalább is siettek belekapaszkodni An­­drássy gróf okfejtésébe s újból mint kétségtelen és megdönthetetlen dolgot hangoztatták, «hogy az elnapoló kézirat után a Háznak határozatot hozni nem volt joga». Sőt hozzáteszik, hogy «Andrássy gróf is belátja, hogy ezen a ponton az ő állás­pontja (t. i. hogy joga volt határozatot hozni) nem éppen sziklaszilárd, amikor elismeri az esz­köz rendkívüliségét és az egyéni felelősséget állítja előtérben. Azt hittük, hogy a szabadelvű párt már régen megbánta a június 21-iki határozatát, mely sze­rint a Bánffy által beterjesztett alkotmányvédő határozatot érvénytelennek mondotta ki s hogy másnap kijózanodva, belátta, hogy a junius 21-ki kudarc után dacból hozott határozatával mily veszedelmes útra lépett s mennyire megtagadta a magyar parlament szuverenitását. Azonban, úgy látszik, nem így áll a dolog. A szabadelvű párt nem bánta meg tettét. Lapjai tovább is fentartják a szabadelvű párt határozatában ki­fejezett álláspontot. Nem lesz tehát fölösleges dolog kézzelfogható és döntő argumentumokkal, illetve tényekkel bi­zonyítani be, hogy a képviselőháznak joga van az elnapolás után is határozatot hozni s hogy erre nézve klasszikus precedensre hivatkozha­tunk. Mindenekelőtt megállapítható és senki által kétségbe nem vonható, hogy bármikor is a Házat elnapoló vagy feloszlató királyi kézirat felolva­sása után a Háznak tovább kell funkcionálnia. A királyi kézirat tudomásulvétele, a jegyzőkönyv hitelesítése — ami már magában is határozat — a jegyzőkönyv hitelesítésénél megindulható vita mind olyan dolgok, melyek az elnapoló kézirat felolvasása után folynak le. A Ház tehát funk­cionál. Másodszor az is kétségtelen, hogy nincs törvény s nincs a házszabályban intézkedés, mely kimondaná, hogy a Ház az elnapolás után határozatot nem hozhat. S ez a tény annál na­gyobb súlylyal bír, mert a házszabály taxatíve felsorolja azon eseteket, mikor határozathozatal­nak nincs helye. Ezen egyrészt további következtetésen nyugvó, másrészt negatív természetű bizonyítékokon kívül azonban van pozitív és direkt bizonyítékunk is. Az 1861-iki precedens, amelyben a főszerep éppen Deák Ferencnek jutott, akinek törvény-Még sétált a két barát a szigeten, midőn a nagy fasorból kibontakozott társaságával Elza. Fehérben volt, óriási rózsacsokorral és Feri bol­dogan haladt a halvány szótlan leány mellett. Pali ön megelégedetten mosolygott midőn látta, hogy észrevette őt Elza. Midőn a vendéglőben letelepedtek, odament barátjával, először Elza szüleit és a többi jelenlevőt üdvözölte, csak aztán ment Elzához, midőn Feri eltávozott, hogy a pincérnek valamit mondjon. — Engedje meg Elza, hogy én is gratulálhas­sak magának. Kívánom és remélem, hogy meg­találja azt a boldogságot, amely után vágyik és amelyet annyira megérdemel. Elza dacosan hátravetette fejét és hidegen csak annyit mondott: — Nem keresem azt, tehát nem is fogom megtalálni. Pali ajkaiba harapott. Ezt nem várta Elzától. Egy másodpercig még előtte állt. Aztán némán köszönt és ment, azt sem tudta, merre. Egy­szerre csak­ a kijáratnál találta magát. A hídfő­nél megállt és bámult maga elé. A budai olda­lon kigyúltak a lámpák. Pali keserű mosolylyal nézte a főváros ezen páratlan látványát, mely hirtelen szemei elé tárult. A villanyos lámpák csodálatos alakban tükröződtek vissza a folyó vizében. Olyanok voltak, mint fényes égő cölö­pök, melyek egy sötét, láthatatlan országutat jelölnének a nagy semmiségbe, tudása, jogérzéke és szigorú törvénytisztelete pedig annyira elismert minden oldalról, hogy Deák eljárását mindenkor a törvényes eljárás zsinórmértékéül lehet és szokás is felállítani. 1861 augusztus 22-én történt, hogy a király az országgyűlést törvénytelenül és alkotmány­­ellenesen feloszlatta s a Ház a feloszlató kéz­irat felolvasása után határozatokat hozott. A képviselőház épp úgy, mint a főrendiház. A dolog historikuma ez : Midőn 1861 augusz­tus 21-én már bizonyos volt, hogy a király a Házat feloszlatja, Deák előre óvást jelentett be a feloszlatás ellen. Az augusztus 21-iki ülésen hosszabb tiltakozó indítványt terjesztett be. Azért tette ezt már az augusztus 21-iki ülésen, mert mint indokolásában monda: «a mai nap a mienk, a holnap már a sors kezében van, nem tudhatjuk, hogy minő pillanatban és mily alakban fog az eloszlatás megtörténni. Óvásun­kat jelentsük ki tehát az iránt, ami eddig és ezentúl törvénytelenül történt vagy történencsik.» A Ház el is fogadta az indítványt. Másnap, augusztus 22-én a képviselőházban tényleg felolvastatott a feloszlató királyi kézirat. Ghyczy Kálmán elnök pedig még hozzátette, hogy Haller Ferenc királyi biztos által még an­nak a kijelentésnek megtételére hatalmaztatott fel, hogy ha az országgyűlés a leirat folytán szétoszlani vonakodnék, katonai erővel is szét­­oszlatandja azt s erre nézve a szükséges készü­letek már meg is tétettek. Erre tehát a kézirat felolvasása után Bernáth Zsigmond a Ház választott hivatalnokai irányá­ban az elismerést kívánta jegyzőkönyvbe vé­tetni. Ez meg is történt. Mire felállott Deák Ferenc , kijelentette, hogy­­a királyi biztos azon nyilatkozata, hogy az országgyűlést erővel is kész feloszlatni, minden további tanácskozást kizár. Az országgyűlés tehát eloszlik, mert az erőszaknak tényleg ellentállani nem akar, de egyúttal kijelenti, hogy tegnap határozatba ment óvásához szigorúan ragaszkodik.­ Az ülés naplójában ezután folytatólag ez áll: A képviselők felállás és szűnni nem akaró él­jenzéssel jelentik ki, hogy a nagy hazafi szavai mindnyájuk érzületével találkoztak. Ghiczy Kálmán elnök: Ezen nyilatkozat mint a Ház határozata a jegyzőkönyvbe vétetik. A napló idevágó feljegyzéseiből két dolog világos. Először, hogy Deák is csak azért tartott lehetetlennek minden további tanácskozást, mert az erőszaknak ellenállni nem lehetett. Deák ezen argumentálása minden kétségen felül he­lyezi, hogy ha a királyi biztos katonái nem ál­lottak volna készenlétben, akár tovább tanács­kozni is lehetett volna. Jogilag, a törvény szem­pontjából ennek akadálya nem lett volna. De — s ez a második nyilvánvaló dolog — még ezen körülmények között is határozatot ho­zott a Ház a feloszlató irat felolvasása után, Ghiczy elnök Deák kijelentését, az óvás megis­métlését a képviselők helyeslő kijelentései után mint határozatot mondotta ki. Íme tehát 1861-ben is az történt, hogy a királyi kéziratot nem egyszerűen vették tudo­másul, hanem tiltakozó határozat mellett. Ugyanez történt különben a főrendeknél is, ahol a felolvasott királyi kézirat után Károlyi Lajos három rövid indítványt tett a leirat tudomásulvételével kapcsolatosan. A 61-i eset tehát a legfrappánsabb precedens. Sőt 61-ben a határozathozatal a Házat fel­oszlató királyi kézirat után történt, most pedig az elnapoló kézirat után. Ami még csak súlyo­sabbá és egyúttal bizonyítóbbá is teszi a 61-i esetet arra nézve, hogy a királyi elnapoló (vagy feloszlató) kézirat felolvasása után a kézirat tu­domásul vételekor a Ház határozatot is hozhat. Valóban bámulatos, sőt megdöbbentő tehát, hogy a szabadelvű párt ennyire neglizálja Deák eljárását s ezen közismert precedens dacára is határozatokat mer hozatni s lapjaiban azt meri íratni, hogy az elnapolás után a határozathoza­tal törvénytelen. Ezzel a kérdéssel végeztünk is. Jogilag teljesen világosan áll, hogy a Bánffy-féle határozat törvényesen hozatott. S még csak egy megjegyzést akarunk tenni. Ha a dolog így áll, valóban nem szükséges, hogy Andrássy gróf a helyzet rendkívü­liségére s az egyéni felelősségre utaljon, igazolandó a Ház eljárását. Lám a szabadelvű párt mindjárt az álláspont gyöngeségére magyarázta és hasz­nálta fel Andrássy argumentumait. Jogtalanul tette, de megtette. Ha Andrássy rendkívüli eszközöket emleget, ezt csak azért tette, mert a helyzet rendkívüliségét akarta kiemelni, de a kormány lapjai ezt mindjárt úgy értelmezik, hogy az eljárás rendellenes. Csak a körülmények igaz­­­zolják. Pedig ez nem áll. Ezt bizonynyal Andrássy sem akarta mondani. Az eljárást a jog, a törvényesség igazolja. S így nem is lehet szó olyan egyéni felelősségről, melyet az egyéni­ség súlya szokott fedezni. De Andrássy nem is mondotta ezt. «Vállalom érte a felelősséget» — annyit tesz, hogy törvényes uton jártunk — s ezért vállaljuk a történelem előtt a felelősséget. Az pedig természetes, hogy a Bánffy-féle ha­tározat nem jogszabályalkotás volt, mint And­rássy mondja. Hiszen törvényt egyoldalúlag nem hozhat a Ház. De Andrássy ezen kijelentését sem szabad mentségre magyarázni. De éppen azért, mert nincs szükség mentségre, a Ház tiltakozó határozatát nem jellemezném úgy, mint Andrássy írja, hogy «nem rendeltünk el sem­mit, nem tiltottunk el semmit. Csak figyelmez­tettük a kormányt, az egyeseket, a hatóságo­kat, hogy a létező törvények s az alkotmány szelleme szerint mi szabad és mi tilos.» A Ház határozata ha nem is volt jogszabály, talán több volt az olyan figyelmeztetésnél, melyhez min­denkinek joga van. A parlamentnek, mint az alkotmányos faktornak, volt ez állásfoglalása. Az alkotmányos többség parlamentáris és er­kölcsi súlya volt abban a határozatban. Az a jog nyilatkozik meg benne, mely egy szuverén testü­letet megillet. Ezt a súlyt latba vetni, ezt a jogot törvény­­szerüleg gyakorolni, ez volt a Ház intenciója a tiltakozó határozattal. S bizony erre nagy szük­ség volt akkor, midőn az alkotmány megsértését is királyi kézirattal célozta a király kormánya. Túri. v.: Szemző Aglae. 2 Szombat, 1905. Julius 1. Budapest, junius 30. A liptószentm­iklósi választás. Liptószentmikló­­son, mint nekünk írják, Lányi Bertalan igazság­ügyminiszter nem fog föllépni. Helyette a szabad­­elvűpártiak Szokol Gyulát jelölik pártonkivüli programmal a tót nemzetiségi párti Stodola Emillel szemben. A törökszentmiklósi választás. Mint Törökszent­miklósról jelentik, a legutóbbi választáson megvá­lasztott Somogyi Aladár mandátuma ellen a jelölt­ségtől visszalépett Halász ügyvédnek pártja petíciót nyújt be és a választás megsemmisítését kérik azon az alapon, hogy Somogyi Aladár még ezidőszerint sincs felvéve egyetlen választói névjegyzékben sem. A petíciót a legközelebbi napokban fogják be­nyújtani. A válság, Budapest, június 30. A mai nap eseménye, hogy Fejérváry báró audiencián volt a királynál. Mindenesetre fel­tűnő, hogy a főispánok fogadását nyomban kö­vette az audiencia, mintha csak Fejérváry azon jelentésekről számolt volna be, melyeket a fő­ispánok tettek. Azt is mondják, hogy Fejérváry a legközelebbi napokban megkezdi már a tárgyalásokat a koa­líciós pártok vezéreivel s hogy ezt megelőzőleg akart a királytól utasításokat kapni. Még ha így volna is, kétségkívül a főispánok jelentése befo­lyásolni fogja a béketárgyalásokat, mert biz­tosra vehető, hogy Fejérváry olyan dolgo­kat hallott a főispánoktól az ország ma­gatartását illetőleg, melyeket Bécsben eddig sehogy sem tudtak megérteni. Fejérváry s most már ő felsége is tudhatja, hogy az ország teljesen a nemzeti haladás zászlaja alá szegő­dött s hogy a januári választás nem pillanatnyi felbuzdulás, nem a véletlen műve volt, hanem a jogait érvényesíteni akaró nemzet komoly meg­nyilatkozása, mely elől kitérni már nem lehet. A törvényhatóságok állásfoglalása hasonlóképp megnyithatná azok szemeit, kik mindeddig nem akartak látni. A­­passzív reszisztenciának emez

Next