Állam és Igazgatás, 1970. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)

1970-01-01 / 1. szám

2 FEHÉR LAJOS belső ellátást tudott biztosítani az országnak stabil élelmiszer-fogyasztási ár­színvonal mellett mind 1967-ben, a reform közvetlen előkészítésének idején, mind 1968-ban, a bevezetés első esztendejében, mind pedig azóta is. A harmadik ötéves terv azt írta elő, hogy a mezőgazdasági termelés a meg­előző öt év átlagához viszonyítva 13—15 százalékkal nőjön. Az első három esztendőben a mezőgazdaság termelése 13 százalékkal emelkedett. Az idei évben kimagaslóan jó gabonatermésünk volt, igen kedvezőnek ígérkezik az őszi be­takarítási­ növények, a kukorica, cukorrépa termése, gyümölcsből-zöldség­­félékből és szőlőből jó termésünk van. Mindezek alapján az idei terv túltel­jesítése várható: a mezőgazdaság teljes termelési értéke 5-6 százalékkal maga­sabb lesz az előző évinél. (Az utóbbi 10 évben első ízben fordul elő, hogy a mezőgazdasági évi növekedési üteme meghaladja az iparét.) A mezőgazdaság­ban az utóbbi években jellemzővé vált, hogy a javuló munkafegyelem és ter­melékenyebb munka mellett biztonságosabb lett a termelés. Ha ennek alapján a jövő esztendőben csak közepes színvonalú termelést is tételezünk fel: a mező­­gazdaság harmadik ötéves tervének jelentős túlteljesítésével számolhatunk. Érthető, hogy a mezőgazdaság, illetve az élelmiszergazdaság a múlt évben — hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt — reflektorfénybe került. A fogyasztók egyre több, jobb, választékosabb és főleg olcsóbb élelmiszert igé­nyelnek. Szocialista mezőgazdaságunk helyt állt és helyt áll ezeknek a köve­telményeknek. Az anyagi-műszaki ellátás javuló színvonala, az új gazdasági irányítás által teremtett közgazdasági ,,környezet” és a dolgozók lelkiismeretes alkotómunkája eredményeként a jelenlegi ötéves tervünkben is növekvő hatás­fokkal, becsülettel eleget tesz a vele szemben támasztott igényeknek. 1. Korunkban az élelmiszertermelés növelése é­s egyben a fogyasztók vál­tozatos összetételű igényének kielégítése — alapvetően a nagyüzemesítés, a korszerű technológia térhódítása, valamint szakszerű és hatékony felhasználás révén megy végbe. Ebben az ötéves tervben javult a mezőgazdaság anyagi­műszaki ellátottsága. Mindez tükröződik az eddig elért termelési eredményekben. A korszerű technológiai eszközök jól szervezett és hatékony felhasználása lehetővé teszi a mezőgazdasági munka termelékenységének fokozását, a gaz­dasági eredmények növelését. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján megálla­píthatjuk: nőtt a mezőgazdasági munka termelékenysége, a ledolgozott munka­idő, javult a dolgozók munkafegyelme, a lehetőségek kihasználásának haté­konysága. Hazánkban a kenyérgabona-kérdést 1945—60 között nem tudtuk megol­dani. 1960 után, a mezőgazdaság szocialista átszervezésére támaszkodva, az azóta eltelt alig egy évtized alatt — megoldottuk. Öt év óta nem importálunk búzát, sőt az idei esztendőben jelentős mennyiséget exportálunk is. A már megvalósult intenzív búza, hibrid-kukorica, szőlő-, gyümölcstele­pítési programok és az iparszerű nagyüzemi baromfitartás elterjedése és meg­szilárdulása után hasonló eltökéltséggel és szervezettséggel kell hozzáfognunk a következő időkben az iparszerű sertéstartás és hizlalás erőteljes elterjesz­téséhez, mindenekelőtt a kukoricatermő vidékeken. A tartósan magasabb kukor

Next