Állam és Igazgatás, 1970. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
KANDIDÁTUSI disszertációk vitája jogi környezet vonatkozásában, és nem kizárólag csak gazdasági megközelítésből vizsgálja, hanem kutatja a vállalati önállóság garanciáit kifejező és biztosító jogszabályi rendezés lehetőségeit, mind a jelen jogszabályalkotási folyamatok, mind a jövőbeni állandó igényű jogalkotás tükrében. Szerző munkája három nagyobb részre tagolható, az állami vállalatok jogi fogalmának elemzésére, a népgazdasági irányítási rendszer és a vállalatok kapcsolatának, valamint a vállalati jogok vizsgálatára. 1. A vállalatok jogi fogalmának meghatározását megelőzően szerző a vállalati típusok kérdéseivel foglalkozik. Megállapítja, hogy bár a gazdálkodás vállalati formájának több közös vonása van, mégis egymástól élesen elkülöníthető vállalati típusokat alkothatunk. A vállalati típusok megkülönböztetésének ismérveként többek között a vállalati vagyon tulajdonformáját emeli ki. A vállalati típusokon belül disszertációjában a továbbiakban csak az állami vállalat kérdéseivel foglalkozik. Véleménye szerint az állami vállalat fogalmának elemeit a következő jellemzők alkotják: a) az elkülönült vállalati vagyon; b) a vállalat mint állami szerv; c) a vállalat mint kollektíva; d) a tervezés és a gazdasági önelszámolás; e) a vállalat jogi személyisége, tételes jogi meghatározása. Az első jellemző kapcsán a disszertáns rámutat arra, hogy az ún. operatív igazgatási jogi koncepció hagyományos álláspontja az új mechanizmus viszonyai között túlhaladottnak tekinthető. Az állami vállalat egyfelől nem tulajdonosa a kezelésében levő vagyonnak, másfelől azonban az állam tulajdonosi jogosítványainak egy részét a vállalatokra ruházza anélkül, hogy így a tulajdonjog alanya, a tulajdonos személye megváltozna. Az állami vállalatra jellemző, hogy az állami szervek rendszerében helyezkedik el. Az állami vállalat azonban sem egészében, sem pedig a vállalati vezető személyében nem tekinthető államigazgatási szervnek. Számos Lajos opponens az igazgató pozíciójához kapcsolódóan felvetette, hogy behatóbban kellene vizsgálni, vajon meg tud-e felelni az igazgató annak az elvárásnak, hogy egyszerre legyen az össztársadalmi és a csoportérdek képviselője. A vizsgálat eredményétől kell szerinte függővé tenni, vajon nem kell-e leszámolnunk a kettős arculatúság ilyen igényeivel. Szerző az opponensi véleményhez adott válaszában a disszertáció megállapításain túlmenően röviden külön is kidolgozta ezt a kérdést. Gondolataink summázatát akként fogalmazhatnánk meg, hogy ha az érdekstruktúra oldaláról közelítünk a kérdéshez, akkor a vállalati igazgató mindenképpen a vállalati érdekek hordozója, függetlenül attól, hogy az adott esetben a vállalati érdek mennyiben esik egybe a népgazdasági érdekkel. Más a helyzet azonban akkor, ha a vállalati vezető jogviszonyait veszszük szemügyre (irányító szerv nevezi ki, mint a vállalat igazgatási szerve, jogviszonnyal áll a vállalat dolgozóival). Az igazgató jogi helyzete itt tehát kettős arculatú, kettős jellegű. Számos Lajos kétségbe vonta, hogy a tervszerűség a vállalatnak fogalmi jegye lenne. A tervszerűség szerinte minden szervezet emberi munkával szemben támasztott igény és így nem lehet az állami vállalat fogalmának külön jellemzője. Szerző válaszában arra utalt, hogy az általános értelemben felfogott tervszerűséget szerinte nem lehet azonosítani a gazdálkodó tevékenység megtervezésével. A vállalati fogalmi elemek nem külön-külön, hanem csak együttesen jellemzik az állami vállalatot. Berényi Sándor professzor, a disszertáció másik opponense véleményében a disszertáció egyik fő értékének azt tartotta, hogy a szerző a vállalati jogalanyiságot komplex értelemben, a vállalatnak más jogviszonyokban elfoglalt helyére tekintettel határozza meg, így a jogi szabályozás kölcsönös összefüggései sikeresen összegeződhetnek egy államigazgatási szempontú meghatározásban. 2. Az. állami vállalat helyzetét, jogállását mindenkor lényegesen befolyásolja a gazdaságirányítás adott rendszere. A szerző ezzel kapcsolatban kiemelte: az új mechanizmus éppen abban tér el a gazdaságirányítás korábbi rendszerétől, hogy a vállalat tevékenységének irányát nem a direkt eszközök alkalmazásával, hanem elsősorban gazdasági szabályozók útján határozzák meg. Ez lényeges kihatással van a vállalat jogállására. Figyelembe véve a gazdasági irányítási viszonyok kettős, termelési és felépítményi jellegét, a jogi szabályozás vonatkozásában a szabályozás terjedelmét, a szabályozás mélységét kell akceptálni. A konkrét jogszabályi rendezésnél érzékelni kell azt, hogy a jog nem képes azonos mélységben átfogni a jellegükre nézve egymástól különböző társadalmi viszonyokat. A vállalati önállóság szükségszerű következménye és egyben feltétele, hogy a