Áller Képes Családi Lapja, 1926. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)

1926-09-03 / 36. szám

36. szám ALLER KÉPES CSALÁDI LAPJA 15 A csodatávcső Érdekes kép a jövőből Vagy háromszáz éve, hogy feltalálták a távcsövet. Az első példányoknak bizony éppen a legfontosabb tulajdonságuk erősen hiányzott: alig nagyítottak valamit és alig hozták közelebb a tárgyakat az ember szeméhez, így például az a távcső, amelyet Galilei használt, alig tízszeresen nagyított, de a híres olasz tudós még így is elbámult, hogy mennyivel több csillagot lát az égen, mint szabad szemmel. «Oda vagyok a csodálkozástól — írja 1610-ben a híres kutató. — Már ezzel a tökéletlen távcsőövemmel is be tudom bizonyítani, hogy a hold a földhöz hasonló égitest. A birtokomban levő kitűnő szerszám segítségével egész sereg eddig nem észlelt állócsillagot fedeztem fel. Azt is tudom már, hogy mi a Tejút, amelyről minden korban olyan sokat vitatkoztak a tudósok. De a legnagyszerűbb, hogy felfedeztem a Jupiter négy holdját és figyelhetem a mozgásukat. Ezek a holdak éppen úgy keringenek a Jupiter körül, mint ahogyan a Merkur és Venus keringenek a nap körül.» Galilei ebből — teljesen logikusan — azt következtette, hogy Kompernikus világrendszere igaz. Galilei az ő «ki*tűnő szerszámán» keresztül — az akkori viszo*nyokhoz mérten valóban kitűnő is volt az! — meglátta a Saturnus gyűrűjét, a napfoltokat és egész sereg rendkívül fontos csillagászati felfedezést tett. És ez 1610-ben volt! Ha a tudós Galilei a maga primitív szerszáma segítségével ilyen óriási eredményeket tudott elérni és ennyire el volt ragadtatva örömében, ugyan mit szólt volna, ha egy pillantást vethetett volna a mi korunk valamelyik modern csillagászati táv* csövébe? Micsoda óriás fejlődés történt a táv* csőkészítés terén attól a kortól kezdve máig! A mai távcsövekkel legalább százezerszer an*nyi égitest válik láthatóvá, mint a Galileiével. Minél jobban nagyobbodtak és tökéletesed* tek a távcsövek, annál több csillagot fedeztek fel a tudósok és annál aprólékosabban tanul*mányozhatták a bolygók felszínét. Ez irány* ban csak dícsérőleg lehet szólani. De miért nem tesznek egy nagy lépést, miért nem igye*keznek olyan irányban tökéletesíteni a távcső* vet, hogy a múltba lehessen látni azzal? Miért nem igyekszünk olyan készüléket szerkeszteni, amelynek a segítségével lehetővé válnék, hogy úgy lássuk a múlt eseményeit, mint ahogyan a filmen is a múlt rögzített történései elevened* nek fel előttünk? Micsoda érdekes látvány volna, ha tanúi lehetnénk, mint építik a rab* szolgák a fáraók hatalmas piramisait, jelen lehetnénk a termopylaei ütközetnél, láthatnék valamelyik győztes római hadvezér diadalmenetét, elnézhetnők, mint álmodik Napoleon egyedül Szent Ilona szigetén. Kedves olvasóink bizonyára azt mondják: — Hát hiszen szörnyen érdekesek volnának ezek a dolgok, csak ne volna ezeknek a ter* veknek a megvalósítása annyira reménytele* nül lehetetlen! Erre a tudomány csak azt feleli: «Ne esküd* jetek, ne állítsátok semmiről azt, hogy lehetet* len.» Hányszor megtörtént már, hogy dolgok, amiket még tegnap abszolút lehetetleneknek tartott az ember, másnap már természetes, befejezett valóságokként teremtek elébe. Talán joggal mondhatják a kételkedők, hogy addig, míg a távcsőnek a kapacitását — a nagyítóképességét — olyan módon növeljük, hogy nagyítólencsék és tükrök segítségével tökéletesítjük, nem sok reményünk lehet arra, hogy ilyen csodateleszkóppal szemléljük a múlt idők tarka képeskönyvének lapjait. De ki mondhatja ki a «nem»*et bizonyosan? Hát* ha egyszer mégis csak sikerül elérni, hogy a távcsövek nagyítóképessége a mostaninak száz szorosára, sőt ezerszeresére növekszik, mondjuk az elektromosság csodálatos hatása alatt? Hát nem csodálatos, boszorkányos elektromos csoda a rádió? Hátha azt a csodát is véghez tudja vinni az elektromosság, hogy megna gyítja a kicsit és közel hozza szemünkhöz a végtelen messzeségben levő dolgokat? Mindenesetre vannak tudósok, akik hisznek abban, hogy egyszer lehet majd szerkeszteni olyan elektromos távcsöveket, amelyeknek úgyszólván korlátlan a nagyítóképességük. Akkor nemcsak azok a rejtélyek oldódnak meg egy csapásra, amelyeken a csillagászat most töprenkedik, hanem vissza is lehet majd la* pozni az idők könyvében és szó szerint láthat* juk majd saját szemünkkel azokat az esemé* nyeket, amelyekről eddig csak mások leírásai nyomán van homályos tudomásunk. Ennek a fantasztikusan hangzó állításnak, ennek a felizgatott képzelet álmához hasonló őrültségnek látszó kijelentésnek a megvalósítását az a körülmény teszi lehetővé, hogy a fény is meghatározott sebességgel halad. Igaz, hogy ez a sebesség igen nagy, — 300.000 km, másodpercenként, — de mégsem végtelen. Ha a világegyetem mérhetetlen távolságaihoz viszonyítjuk a fénynek egy másodperc alatt megtett útját, akkor ez az első pillanatban szédítő gyorsnak látott sebesség valóságos csiga* lassú kúszássá csökken. Gondoljuk meg, hogy a fénynek 8 percre — közel 500 mp.-re — van szüksége, hogy a napból a földre érjen, vagy hogy némely csillag olyan irtózatos messze van tőlünk, hogy a fénynek, bár 3 mp. alatt majdnem egymillió kilométeres utat repül be, többezer évre van szüksége, míg arról a csillagról leér a földre. A fény emez aránylag lassú haladásának az a következménye, hogy mi a Napon történő jelenségeket megtörténtük után csak 8 perc múlva látjuk meg itt a földön és lehetséges, hogy az a csillag, amelynek a fénye estéről* estére szemünkbe ragyog, már többezer éve ki* aludt a valóságban. Ha a világűr végtelenségé* hez viszonyítjuk, szinte mozdulatlan lustaság a fény sebessége. Képzeljük el, hogy van olyan távcsövünk, amely szinte határtalanul nagyít. Van az Orion csillagképben egy csillag, amelyről 502 év alatt ér a fény a földre. Ha ráirányítjuk végtelenül nagyító távcsövünket erre a csillagra, olyan fénysugár esik a szemünkbe, amely arról a csillagról 502 évvel ezelőtt indult el. Nem lehetetlen, hogy azon a csillagon akad egy kis tükör* felület , egy kristály sima lapja vagy olvadt állapotban levő kőzet, talán megpillanthatjuk azt az eseményt, amely 1004 évvel ezelőtt történt a földön. 502 év kellett ugyanis ahhoz is, hogy, az eseményről elinduló fénysugár a föld* ről arra a csillagra érjen. Ha várunk még 13 évet, talán megláthatjuk a magyarok bejövetelét a Vereckei szoroson keresztül. Vagy más csillagról láthatjuk esetleg Kolumbuszt, amint nagy bátran nekivág három kis hajójával a tengernek az andalúziai Palos kikötőjéből. Ilyen módon végigvizsgálhatjuk az összes csillagokat és találhatunk mindegyiken valamit, ami két* szer annyi évvel ezelőtt történt a világon, mint ahány fényévnyire van tőlünk a csillag. És ha meglesz ez a távcső, olyan csillag is akad, amelyen megláthatjuk a tükörképét annak a hát*borzongató küzdelemnek, amelyet ősünk, a kő* korszak embere vívott a mamuttal és egyéb fenevadakkal, mikor elindult, hogy meghódítsa a földet. P S: A Lehetséges, mondja néhány tudós, hogy egykor sikerül majd olyan elektromos távcsövet konstruálni, hogy a segítségükkel, hogy merész kijelentést használjunk, a múltba láthatunk vissza és mint valami tükörben, úgy láthatjuk a csillagokon azoknak az eseményeknek a képét, melyek sok-sok évvel ezelőtt játszódtak le a földön, így láthatjuk majd a zsidók átkelését a Vörös-tengeren, a kőkorszak emberének az életét, az egyiptomi piramisok építését, vagy Kolumbusz útját, melyen Amerika partjához ért a végén. . . S. A. M. Luckiesh igazgató és segédje. Mind a ketten a newyorki General Electric Company alkalmazottai. Éppen az eddig hihetetlen kapacitású távcső megszerkesztésének lehetőségéről vitatkoznak.