Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1981. október (23. évfolyam, 38-42. szám)

1981-10-24 / 41. szám

6.oldal AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET 1981.október 24. STIRLING GYÖRGY TÖRTÉNELEM ÉS MAGYARSÁGTUDAT 1956 október 23 évfordulója elé Kádár bűnlajstromát hosszan lehetne sorolni, de véleményem szerint azon első helyen a rendszer elnemzetietlenítő politikája áll. Az a törekvés, hogy az új generációkból kiöljék a nemzettudatot és minden nemzeti érzést nélkülöző internacionalistákat neveljenek belőlük. Ennek érdekében a kormányzat néhány évvel ezelőtt eltörölte a kötelező történelemoktatást, illetve a történelmet kivette a kötelező érettségi tárgyak sorából. Ami azt­ eredményezte, hogy a diákok még az addiginál is kevesebbet foglalkoztak a melléktantárggyá lefokozott történelemmel és ismereteik a magyar múltról még hiányosabbak maradtak. Noha a magyar kulturális élet néhány kiválóságának protestálására és a közvélemény nyomására a történelem tavaly ismét visszakerült a kötelező érettségi tételek közé, jól tudjuk, hogy a mai történelemtanításban nem sok köszönet van. A rendszer történelemkönyvei ugyanis un. pártos szellemben készülnek, azaz a múlt eseményeit a marxi-leniai ideológia, , s a történelmi materializmus szemüvegén át vizsgálják és értékelik. A történelemoktatás az ebbe a koncepcióba nem illő részleteket egyszerűen elhallgatja, másokat pedig jelentőségükön felül kiemel azaz lelkiismeretfurdalás nélkül meghamisítja a múltat. Aminek következtében a felnövő nemzedékek ismeretei nemcsak hiányosak, de legtöbbször tévesek is. A mostani hazai történelemkönyvek a magyar múlt dicsőséges fejezeteit - nehogy a nacionalizmus élesztésének bűnébe essenek - elnagyolják és elszürkítik, az utolsó évszázad történetét a marxista-leninista mozgalmak és pártok történetévé torzítják, a legutóbbi évtizedekről pedig - a II. világháborútól napjainkig - csak propagandaszólamokat nyújtanak, vagy - mint pl. a Rákosi-terror s az 1956 -os forradalom esetében - néhány mondattal intézik el a történteket. De ezek a rövidreszabott mondatok is hemzsegnek a hazugságoktól. Trianon gyalázatát pedig a mai történelemkönyvek szemérmesen agyonhallgatják. Biztató jelenség, hogy a hazai sajtóban imitt­­amott már jelennek meg írások, melyek ezeket a hiányosságokat teszik szóvá és a történelemoktatásnak a nemzettudat kialakításában való szerepét firtatják. Az Élet­ és Irodalom július 25.-i számában mindjárt két ilyen, egymással összefüggő és egymást kiegészítő tanulmány látott napvilágot, melyekre fel kell figyelni! Az elsőt Hanák Péter történész írta “Viszonylagos nemzettudat” címmel, a második szerzője Száraz György író, aki “Mit kezdjünk a történelemmel?” cím alatt elemzi a történelemoktatás hibáit és­­fontosságát. “Az iskola még mindig nem heverte ki a közelebbi és távolabbi múlt szemléleti bizonytalanságait, s ezt a bizonytalanságot közvetíti zavartan vagy gépiesen. - olvassuk Száraz György sorait, aki így folytatja: A családokban a mi jó, mi nem jó? habozó tájékozatlansága miatt még a család történetéről sem beszélnek.” Majd elmond egy riasztó példát arra, mennyire híjával van a mai generáció a magyarságtudatnak: “Valaki beszélgetést folytat egy kiskatonával, aki arra a kérdésre - Mit jelent neked, hogy magyar vagy? - a vállát vonogatja: semmit. Neki az is mindegy lenne, ha történetesen albánnak születik. És a tekintetében sem szemtelenség, sem kihívás : láthatólag a világ legtermészetesebb véleményének tekinti a magáét. És ez a természetesség, ami ijesztő.” Hanák Péter írásából legérdekesebb a Trianonról szóló rész: “Trianont mindmáig nem sikerült tudatilag feldolgoznunk. A Horthy-rendszer nacionalista revíziós politikája, s a második világháborús szerep, úgy látszik, olyan mértékben kompromittálta a trianoni rendezés (?) tárgyilagos kritikai elemzését, hogy évtizedekre torkunkra forrott a szó. Ámbár idéztük a kommunisták elítélő téziseit és elvetettük az imperialista békét (1947-ben Párizsban a Szovjetunió is szentesítette a trianoni igazságtalanságokat, sőt még meg is tetézte azokat - a szerk.) , de Trianon egész kérdésköre a nacionalizmus mezsgyéjét súroló tabuk listájára­­került. Mert elmondtuk ugyan, hogy a versailles-i békerendszer imperialista béke volt, de nyomban hozzáfűztük, hogy a revízió a nacionalizmus agyában fogant. S a kettő közti ellentmondást sem logikailag, sem lelkileg­­tudatilag nem oldottuk fel. Márpedig Trianon sokkos hatásának feltárása nélkül a 20. századi magyar “életérzéshez” és nemzettudathoz sem hozzányúlni, sem hozzáférni nem lehet.” A történész visszatekint a második világháború utáni évekig, amikor - írja - “az anyagi újjáépítés gyorsabb és hatékonyabb volt, mint a lelkeké. Folyt a harc a hatalomért, a szavaz­atok megnyeréséért. Aki hitt, üdvözült, aki csatlakozott, felmentést kapott a múlt alól. Személy szerint mindenki felmentést kaphatott, csak maga ,a félmúlt, a nemzet maradt egészében bűnös. A történelem beolvadt a propaganda birodalmába, a félmúlt pedig a hallgatásba. Kötelező sztereotípiák kerültek forgalomba - az utolsó csatlós, a fasiszta ország­­, melyek értéktartalma, hamar megkopott. Másról beszélni, felelősségről és vétlenségről, éppoly illetlen volt, mint jobb társaságban trágár módon káromkodni. A második világháború utáni éveket megülte a hallgatás. Illetlenség volt mesélni, sőt szégyen, vagy veszélyes. Így aztán a sebek, a szégyenek és a jótettek a tudatlanba süllyedtek. Közben azonban gyülemlettek új hibák, új bűnök, egyéni sérelmek, nemzeti s­érelmek, sorscsapások. A nemzettudat most már őket rögzítette, velük küszködött.” “Azonossági zavarok” alcímű fejezetében Hanák Péter végülis felteszi a kérdést: “Ki magyar, ki tartozik a nemzethez? A szomszédban élő és ‘külföldre távozott' magyarok is? Vajon egynyelvű, egykultúrájú, de különböző állampolgárságú magyar nemzet él-e a Duna-medencében, vagy több? Esetleg egy nemzet és négy rokon nemzeti kisebbség? Tankönyv, sajtó különféle, elég bizonytalan választ ad rá. Csodálkozhatunk-e, ha fiataljaink nagy része csodálkozik a Losoncról, Kolozsvárról, Szabadkáról jött látogatók szes­­szép magyar beszédén? Ha nem tudják,hol mennyien élnek - egyáltalán élnek-e­­ magyarok a világban?... A történelemtanítás vétke, hogy nem tudják. És még mennyi mindent nem tudnak! Vagy rosszul tudnak. Egyetemi felvételi vizsgákon, körkérdések során derül fény az ifjúság elszomorító tájékozatlanságára múltunk tekintetében. Az utóbbi években több ilyen történelmi “teszt” eredményéről olvashattunk a hazai sajtóban. Ez év februárjában a “Fordított optika” című cikk tanulságai döbbentették meg az olvasót. A háromszáz érettségizőkorú diáknak feltett kérdésekre kapott válaszok a magyarságtudat, a nemzeti érzés és a történelmi ismeretek hiányáról árulkodtak. Ennél is tanulságosabb az a beszélgetés­sorozat, melyet az egyik európai magyar folyóirat - az Irodalmi Újság - munkatársa folytatott pár héttel ezelőtt a Bécs melletti, traiskircheni menekülttábor hét, nemrégiben Magyarországról, disszidált fiatal lakójával. A megkérdezettek 20 és 27 év közöttiek, valamennyien érettségizettek és többségükben magasabb képesítésű szakmunkások. Az újságíró a közelmúltra vonatkozólag faggatta őket, s főleg arra volt kiváncsi, mit tudnak ezek a fiatalok 1956-ról, a magyar forradalomról, 25 év távlatából. A feleletek siralmasaknak bizonyultak... A megkérdezettek a sztálini időkről és a Rákosi-rendszerről csak üres általánosságokat szajkóztak, a korszak más neveiből -a riporter elsorol vagy huszonöt politikust és h­ét - alig ismertek egy-kettőt. Rajk és Szakasits nevéről - egy kivételével - mind hallottak, de “tudásuk" ezzel ki is merült. A többi név még ennyit se mondott nekik. Az 56 októberi eseményekről négy egyáltalán semmit sem tudott, csupán háromnak voltak homályos fogalmai arról, hogy akkor valami történt Magyarországon. A forradalmi kormány miniszterei közül egyetlen nevet sem ismertek, s arra a kérdésre: ki volt akkor a kormány feje? egyikük ig­ találgatott: - Hát Horthy? Azt hiszem... nem akkor volt? Amikor az­ újságíró kiejtette Nagy Imre nevét, ketten - de csak ketten! - ébredtek rá, hogy ő volt a forradalmi kormány miniszterelnöke. Mindszenty nevét már valamennyien hallották, de kiderült, hogy ismereteiket már a táborban szerezték. Amikor Kádár 1956 előtti és a forradalom alatti szerepéről érdeklődött tőlük az­ újságíró, csak arra emlékeztek, hogy “leverte az ellenforradalmat", de például a Rákosi­korszak alatti belügyminiszterségéről már nem tudtak. A Petőfi-körről hárman hallottak valamit, a “MEFESZ” pedig semmit sem jelentett számukra. Ugyancsak hárman tudták azt, hogy október 23.-án az egyetemi ifjúságtól indult el a k­e­zd­e­m­é­n­y­e­z­é­s, a munkástanácsokról azonban már egyikük sem hallott. Amikor Hruscsov kiléte felől kérdezősködött az újságíró, a következő Folytatás a következő oldalon

Next