Amerikai-Kanadai Magyar Élet, 1989. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1989-02-03 / 4. szám

16.OLDAL AMERIKAI KANADAI MAGYAR ÉLET 1989 február 3 MODERN HŐSÖK Eszembe jut rég letűnt időknek Vaspáncélos, délceg daliája. Malomköves Toldi és Kinizsi, Ki az ellent két kézzel kaszálja. Ugyanakkor elvisz képzeletem Lövészárkok halálörvényébe. Lángbetűvel vésődik szivembe Sok véres harc, vad pokoli képe. A katonák — régi, jó időkben — Szemtől-szemben nyílt harcban csatáztak. Pajzs védte a páncélos testüket, Harcában a kardnak, buzogánynak. Akkor még az erő volt a fontos. Akkor még a szilaj harcos győzött, De letűntek lassan a századok És letűntek a páncélos hősök... Ki most ott küzd a „modern” harctéren Mindmegannyi a csatáknak hőse... Erőst, gyengét ezer halál kísért És csak a szerencse óvja tőle. Srapnell, gránát pusztító tüzében Lövészárok védelmet nem adhat. Felrobbanó aknák görgetege Maga alá temet századokat. Gázbombáknak bűzös illatában ott lappang a százezernyi halál. Testet szaggat, életeket olt ki A kis golyó, hogyha testet talál. Havas hegyek görgő lavinája. Harcot csinál ott is, ahol nincsen. Harcolni kell a vízzel, a sárral Harcba száll a modern harcban minden. Sokszor nincsen napokig mit enni És víz nélkül száradnak az ajkak. Betegségek kelnek, hollószárnyra. Szívet ölnek, életet rabolnak. És a poklok e lángtengerében Vézna bakák szállnak ádáz harcba. Gyenge ifjak, vén, öreg katonák S mindegyiknek tűzben ég az arca. A halálnak ezer játékában Büszkén, bátran, elszántsággal állnak... A legdrágább kincsei ti vagytok Szürke bakák a magyar Hazának. Bár csodálom vaskezű Kinizsit, Ki két kézzel harcolt a csatába’... Legnagyobb hős azért mégis te vagy: Modern harcok magyar katonája! FELVIDÉKI MAGYAR KITÜNTETÉSE Az Erdélyi Világszövetség, magyarságmentő, önfeláldozó munkásságának és a népek nemzeti önrendelkezése érdekében folytatott bátor és becsületes munkájának elismeréseként az „Erdélyi Becsületrend Csillagát” adományozta P. Hites Kristóf bencésnek, a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmánya elnökének. Az Erdélyi Világszövetség felkérte Dr. Nádas Jánost, hogy a Szabadvilági Magyarok 5. Világkongresszusa alkalmával nyújtsa át a kitüntetést és a díszes o­t­levelet a kitüntetettnek. Magyarrá lett keleti népek Értékes, hiányt pótló munkát adott az olvasó kezébe a Panoráma kiadó, Szombathy Viktor és László Gyula szerkesztésében. A kötet azoknak a népeknek az eredetét, kilétét próbálja tisztázni, akik a honfoglalás után csat­lakoztak a magyarsághoz, illetve tele­pítették be őket a Kárpát-medencébe. Mivel őstörténetünk kutatása hosszú időn keresztül nem volt éppen kívána­tos, hiszen eldöntött tényként, „ké­szen kaptuk” eredetünket, rokonain­kat, ősi kultúránk mibenlétét, ezért az a kutatógárda, amelyik saját útját próbálta járni, még csak most kísérli meg összegezni, viták során kiérlelni elképzeléseit. A kötetben jelentkező bizonytalanságok, ellentmondások mind azt bizonyítják, hogy felelősség­gel megírt munkát kap az olvasó kéz­hez. Igazát éppen a bizonytalansága garantálja. Miért fontos — teszik fel a kérdést sokan — tudni azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk? Azon túl, hogy a természetes emberi kíváncsiság — ami minden tudomány alapja — kielégíté­sére szolgál, segít megszüntetni a tör­ténelmünk során oly gyakran felbuk­kanó, „kollektív kisebbségi érzésün­ket” és a kiszakítottság, az „egyedül­­valóság” érzését. Mert a kötet elolva­sása után napnál is világosabb, hogy nincs még egy olyan népe Európának, amelyiknek annyi rokona élne, olyan szerteágazó gyökerei lennének, mint a magyarságnak. Ahogy László Gyula régész professzor írja a kötet elősza­vában: „...nemhogy egyedül lennénk, hanem az Eurázsia középső sáván vé­gigvonuló hatalmas területnek úgy­szólván minden népével rokonok va­gyunk, a messzi Kelettől a távol Nyugatig.” Természetesen a rokonság fogalmát nem szabad leszűkítenünk a nyelvrokonságra! Népünk „alapok­mánya” a vérszerződés. Benne ötvö­ződött egy néppé hét (vagy tíz) tör­zsünk más-más múltú népe, az Álmos által „őshazából magával hozott” szövetséges népeknek „megszámlálha­tatlanul nagy sokaságával”. Milyen népeket tárgyal a kötet? A székelyeket Balás Gábor foglalja össze nagy irodalmi kitekintéssel. Minden olyan jelentős szerző véleményét hoz­za, akik számottevően kutattak e terü­leten. Elévülhetetlen érdeme, hogy a régi, ismert auctorok mellett Werbő­­czi Istvántól kezdve Hunfalvy Pál, Nagy Géza, Jakab Elek, Thúry Jó­zsef, Sebestyén Gyula, Hóman Bálint, Mályusz Elemér, Németh Gyula, Bodor György és még sok neves kuta­tónak a véleményét is megismerhetjük e nagy népcsoport eredetéről. Végle­ges választ a kutatások mai állása sze­rint Balás Gábor sem adhat, de figye­lemre méltó megállapítása: „...bár mindkét magyar népcsoport finnugor jellegű nyelvet beszélt, jelentős részük antropológiailag a törökökhöz volt hasonló. Minden bizonnyal törökül beszélő vezető rétegnek is kellett len­nie. Nem vagyunk tehát egymástól lényegileg idegenek, legfeljebb a keve­redési aránynak megfelelő embertani tulajdonságokban és tájjelegekben le­het eltérés.” A kazárokról és kabarokról Fodor István ad jó összefoglalást: „Azt mondhatjuk csak teljes bizonyosság­gal, hogy az egykori kazárok, bolgár­törökök és alánok beolvadásuk után szerves alkotóelemei lettek a közép­kori magyarságnak, s attól sem nyel­vükben, sem kultúrájukban nem kü­lönültek el, aminek már a honfoglalás kori régészeti emlékanyag vizsgálatá­nál is tanúi lehetünk.” A besenyők, űzök és kunok megte­lepedéséről hazánkban Pálóczi Hor­váth András tudósítja az olvasót. Az első besenyő csoportok valószínűleg akkor érkeztek hazánkba — írja —, amikor Taksony fejedelem (955— 970) diplomáciai okokból egy bese­nyő hercegnőt vett feleségül. Króniká­ink arról nem tesznek említést, hogy azok nagyobb, zárt etnikai csoport­ban Magyarországra költöztek volna, de kisebb szórványok bizonyára me­nekültek ide az 1060—1070-es évek­ben, elsősorban Erdélybe. A kunok eredete éppoly vitatott, mint más, Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig el­jutott török népeké. 1239 húsvétján, a Radnai-hágón érkeztek Kötöny vezér kunjai hazánkba, hogy IV. Béla ol­talma alatt megtelepedjenek. Bár a következő évek kunellenes hangulata nem kedvezett a megtelepedésnek, a források mégis hét kun nemzetséget tartanak számon, akik itt maradtak, és napjainkig tovább élnek, mint egy sajátos néprajzi csoport. Hazánk egyik legnagyobb etnikai csoportjának, a jászoknak beköltözé­séről éppúgy nincs pontos adatunk, mint a kunokról. Hosszú idő elteltével derült csak ki, hogy a kunokkal együtt egy másik népcsoport is bejött az országba, akiket a továbbiakban jászokként kellett számon tartani. Eredetükről Tóth János és Tóth Marianna ad értékes összefoglalást, hazai történetükkel Szabó László is­mertet meg. A polovec vagy palóc népcsoport, ha igaz az, hogy a XI—XII. század­ban a magyar állammal kapcsolatba került keleti népek kun elnevezése gyűjtőnévként fogható fel, akkor ők is e csoportba tartoztak. Betelepedésük időpontja szintén vitatott. Történetü­ket Bakó Ferenc foglalja össze. Végül nem múlt el nyomtalanul — mármint etnikai hatását tekintve sem — a török hódoltság ideje. Praz­­novszky Mihály, e téma kiváló isme­rője szerint a hódoltság kori élete nem lehet a tankönyvek sematika ábrázolásával elintézni: a török sár­colt, a magyar jobbágy fizetett. A min­dennapi gyakorlatban sokkal bonyo­lultabb kapcsolat alakult ki a két nép között. A törökök kiűzése után it maradt és kereszténnyé lett volt kato­nák magyar nőket vettek feleségül családot alapítottak és beolvadtak a magyarságba, színezve ezzel is né­pünk nyelvi, tárgyi és szellemi művelt­ségét, valamint embertani arculatát. Az Utazások a múltban és a jelen­ben című sikeres sorozat egyik szerkesz­tője — és három sikeres kötet szerzője — Szombathy Viktor már nem él. El­évülhetetlen érdeme, hogy ragyogó stílusban közölt olyan történeti esemé­nyeket, tényeket, amelyek a „magas” tudomány szűrőjén sem akadtak volna fönn. Mint szerkesztő, László Gyulával együtt, jó érzékkel választot­ták ki azokat a témákat, amelyek mel­lett „elmentek” más­ szerzők és ki­adók, talán mert nem tartották éppen akkor időszerűnek a témát, holott a tudományos megismerést a vita viszi előbbre — ha van mivel és kivel vitat­kozni. A munka erőssége abban rejlik, hogy megismerteti az olvasót olyan nézetekkel is, amelyeket eddig alig­­alig hallottak. Igazi tudományhoz méltó szerénységgel több kérdőjelet hagyva a következő kutatógeneráció­ra, mint kategorikus választ. A recenzens csak egyet hiányolhat: nincs a kötetben embertani összefog­lalás. Pedig szinte sztereotípiaként emlegeti minden szerző, hogy a törté­nelem segédtudományai — régészet, néprajz, embertan stb. — sokat segít­hetnének. Mégis, leginkább csak a régészet eredményeit veszik figyelem­be, holott nemcsak Diogenész hordó­ja a fontos, hanem maga Diogenész is. (Panoráma) (Magyar Nemzet) Hankó Ildikó Az elmúlt év november 13-án és 14-én a California­ Fullerton egyetemen tartotta meg az International Society for Trans-Oceanic Research nemzetközi őstörténeti kutató­­csoport alakuló gyűlését. Képünkön: Dr. Hideo Matsumoto, Dr. Otto J. von Sadovsz­­ky, Dr. Kiszely István és Fotos Márton. „A­z Istenes honfoglalók ”­­ (The Godly Conquerors) j Prof. Badiny Jós Ferenc tanulmánya, amelyben összehasonlítja Szent István, azaz I. István korát az Árpádi magyar élettel.­­ Megrendelhető: $3.00 + $1.00 postaköltséggel.­­ Turul Translations P.O.Box 92532 Rochester, NY 14692 |

Next