Amerikai Magyar Népszava - Szabadság, 2007. július-december (117. évfolyam, 27-52. szám)
2007-12-14 / 50. szám
1 . 2007. December 14., péntek 14 Népszava Szabadság - kultúra Az újságíró Molnár két héttel elmúlt tizennyolc, beáll gyakornoknak a Pesti Naplóhoz. Habár tréfás módon félrevezeti utókorát, amikor azt regéli, hogy a Pesti Naplónál azért nem alkalmazták csupán tizenkét évvel később, mert a szerkesztő éppen vadászaton volt. Első - M. betűvel jelzett humoreszkje teljes kolumnát kap a vasárnapi számban (Nemo kapitány háreme vagy A tengerszem titka). Kiindulása pontja: a Független Hírmondó földalatti robbantásról ad hírt. Kiderült: kacsa. Különböző szerzők meséiből szövi a hírlapi tudósítások paródiáját. Jókai Erdély aranykora és a Szegény gazdagok alakjai jelenítik meg a partinai eseményt. Brutális rendőrkapitány alcímmel Schiller drámáját alkalmazza rendőri hírre: „a második kerület rendőrkapitánya, Geszler Hermann úr, egy idegen származású tisztviselő, aki azelőtt a toloncházban volt fogalmazó gyanánt alkalmazva, részt vett a budai lövészegylet díjlövészetén, és ittas állapotban érkezett az ünnepség helyszínére (...) belekötött az egyesület egy szerény, de kitűnő tagjába, Teli Vilmos magyar királyi dohánybeváltási tisztbe.” Tréfálkozik, de csíp is. Nevén nevezi a valóságos fővárosi rendőrkapitányt. A történetek Shakespeare nyomán jelenti: „Velence, február 2. (F. H.) Nagy feltűnést keltett egy idevaló izraelita kereskedőnek, Shylock Náthánnak az elfogatása.” Hírlapírói modorban elbeszéli A velencei kalmárt. Öngyilkosság alcímmel rendőri hír: Bárczy Benő 30 év körüli földbirtokos a Rudasfürdőben öngyilkosságot követett el. Az önmagára kezet emelt „jegyben járt a fővárosi bálok ünnepelt szépségével, Ed Abigéllel.” Hangját keresi a paródiákban. Nemcsak saját írói hangját, de a magyar humorisztikus írások hangját is, amit majd Géniből hazatérve meg is talál. Húsz évig szakadatlan írt újságba. Pesti újságoknál tárcát, elbeszélést, krokit, humoreszket, folytatásban regényt. Szépirodalmi gyakorlatozásai közben napszámban írt csúnya irodalmat, írt újságot, eleven, eseményektől lüktető lapot, napilapot. A zsurnaliszta szóból kihangzik a francia jour. A zsurnaliszta napra termel napi érdekű írást. Az újságíró újdonsággal szolgál közönségének. Molnár teljes életében újdonságszállító volt, ha régi témákat, régi meséket tálalt is fel. Éppenséggel ilyenkor mutatkozott meg igazi újdonsága. Legyen szó bár elbeszélésről vagy színpadi elbeszélésről. írt híreket, tudósításokat. Kiszállt riportra, kiállításmegnyitásra, lóversenyre, főhercegi látogatásra. írt gloszszát, hírfejet és írt publicisztikát, írt és átírt. Esténként átírta a hírügynökségektől beérkezett kőnyomatosokat. Lelket lehelt a száraz hírekbe. Stílussal ruházta föl az információkat, csínt vitt bele. Formát adott az eseményeknek. Ha az esemény fölizgatta a képzeletét, hírfejet is írt belőle. Kihegyezte csattanóra az eseményt. Figyelmet felkeltő, személyes hangjával föltartóztatta az információfolyam hasábokon hömpölygő adatait, írt továbbá törvényszéki tudósítást és bűnügyi riportot. Ácsorgott baleseteknél, lábatlankodott tűzvészeknél riporterek közt, akik „noteszekbe jegyeztek kis maradék trónokkal”. Teljes névaláírással szépirodalmat mívelt. Állampolgári fölbuzdulásait M. F. monogrammal jegyezte. Vagy szerényebben, mint m. f. Esetleg (m-f) jelzettel. Cikkeit x.-szel írta alá. Tárcáit Vessző aláírással látta el. Kurta szösszeneteit három csillaggal különböztette meg mások írásaitól. Például a Kéz alatt - Mindennapi történet kroki a zongorabérlésről címűt, így: ***. Ilyen háromcsillagos jelzést kaptak lóverseny-tudósításai is, meglehetős rendszerességgel számolt be a bécsi futtatásokról, így jegyezte futballmeccsekről szóló ismertetéseit is. A Budapesti Naplóban leggyakrabban az o.aláírást használta. Humoros jeleneteit, humoreszkjeit, kivétel nélkül ezzel a nevéből kiszakított magánhangzóval ékesítette. Cikkei zömét egyáltalán nem írta alá. Molnár nem jegyezte báli beszámolóit, külvárosi bűnesetekről kanyarított rendőrségi híradásait. Még akkor sem szerepelt névjele vagy megkülönböztető jelzete a cikk alatt vagy felett, amikor kitüntető kiküldetésből tudósított, mint az Erzsébet királyné bécsi temetéséről való színes tárcák, vagy a királyné merénylőjének, Luccheninek genfi tárgyalásáról adott terjedelmes telefonjelentései. Nem írta alá mindazon találkozásokat, amikor pesti szállodájában felkeresett világnagyságokat. 1897. november 14: Verescsagin Budapesten, interjú a nemzetközi hírű orosz festővel. November 21: Leoncavallo Budapesten, 1898. február 14: Beszélgetés Yvette Guilbert-tel. „A Royal-szálló egyik kellemes, homályos dolgozószobájában” kerül sor a Beszélgetés Ermete Zacchonival (!) lejegyzetelésére. Ermete Zacconi (1856- 1948) - éppen tíz évvel megismerkedésük után Az ördögöt viszi majd világhírre. Braun Sándor, a Budapesti Napló főszerkesztője a 18 éves gyakornokot elküldte Rómába hosszú tudósítást írni a majdnem 90 éves XIII. Leo pápának a Szent Péter bazilikában tartott ünnepi nagymiséjéről. A pápa a Barnabás-rendet megalapító Maraincourt-i Fourier Pétert és a milánói Zaccaria Antal Máriát, az Angelikák szerzetesét avatta szentté. Fourier - „Lotharingia apostola” - megalapította a Notre-Damenővérek szervezetét. Az Útitárs.. .-ban nyoma van annak, hogy Molnár utóbb eljutott Rómába, az újságíró-kongresszusra, amely után XI. Pius fogadta a világ valamennyi tájáról összegyűlt háromszáz újságírót a Vatikán egyik nagytermében. Távozása előtt áldásra emelte kezét. A zsurnaliszták között több zsidó volt. Kollégáik gúnyosan figyelték őket. A pápa észrevette, mosolyogva így szólt: „Gyermekeim, egy öregember áldása még senkinek sem ártott.” „A legutóbb eltelt huszonöt esztendőben - írja 1913-ban - Magyarországon minden írónak újságot kellett írni, ha nem akarta, hogy felkopjék az álla. Jókai és Mikszáth járt elöl a példával (...) Tudtommal, széles e világon sehol nem ismerik a napi sajtónak az irodalommal ezt az összeforrottságát.” Hiányzik névaláírása a legtöbb cikke alól, mivel nem szokás kezdők nevét írásban szellőztetni. Kiérdemelendő, hogy az olvasó megkülönböztethesse az újság-kulik közül az érdekesebbet, érdemesebbet. Napjaink újságírásában előbb az aláírás van meg, amit nem minden esetben követ írás. A kiegyezés utáni magyar sajtó igényesen helyezte papírra a szavakat. Csiszolta a politikai látást. Mívesre kalapálta a nyelvet, hajlékonnyá, kifejezővé tette, vívóképes élességűvé, szúrni-vágni tudóvá edzette. 1914-1918: a Pesti Hírlapba írja a Vasárnapi Krónikákat. 1918. május végén berekeszti rovatát. Váltótársa Gábor Andor, vasárnapi rovatának címe: Apró tréfák. Újságírónak állván nem volt még húsz. Amikor tolla már haldoklott az Isten veled, szívem papírján, hű maradt az újságíráshoz: „Utoljára, mielőtt elköltöznék az élők sorából, a riporter támadt fel bennem, hogy papírra vessem, ami velem történt. Az ember nem lehet harminc éven át riporter úgy, hogy mestersége holnapra semmivé legyen.” 1896-tól harminc éven keresztül rendszeresen termelt a napilapoknak. Amikor a szórakoztatóipar elcsábította, akkor sem hagyott fel az újságírással. Sikeres színpadi szerző már idehaza is, Oroszországban, Amerikában is, amikor a Pesti Napló hasábjait elfoglalja. Tizenéves igyekvő riporterként a királyi táncterem márványerkélyén elhelyezkedik az utolsó magyar király koronázási ebédjéről mindent megfigyelni, mindent feljegyezni, mindenről tudósítani. A külföldi lapkivágásokat holtáig megőrizte. A Petőfi Irodalmi Múzeumba került Darvas Lili-hagyatékban tárcái fölött a Franz Molnár név szerepel. Molnár kézzel kihúzta mindegyikből a német keresztnevet, és fölébe műgonddal odaírta: Ferenc. A szerkesztőség elnémetesítette a magyar író nevét. Az aggályos precizitású pesti polgár azonban makacsul ragaszkodott magyarított nevéhez. A cikkeket kivágottan eltette. Magával cipelte hetedhét tengeren túl. Sajátkezű, lendületes, piros ceruzás kalligráfiájával ott áll a megjelenés dátuma és a lap neve. Talán nemcsak arra emlékeztették kézzel megfoghatóan a lapkivágások, hogy író. Gyakorlatiasabb okuk is volt: újbóli felhasználás, másod közlés, kötetbe rendezés. 1925 őszén Berlinben vendégszerepelt Pirandello a társulatával. Reinhardt vacsorát adott tiszteletére. Molnár meg nem állta: asztalbontás után félreültek, interjút készített Az Est-nek az olasz íróval és színházigazgatóval. Beszélgetésük sokatmondóan semmitmondó. Súlyos mindaz, amit Molnár nem mond ki, és Molnár nem kérdez meg Pirandellótól. Pirandello a vendégjáték sikerétől becsípve gyanútlanul ártatlannak látszik. A cikk címe: Pirandello, a fiatal ördög. Utal Molnár fiatalkori színművére, ami torinói színpadon olasz színész segítségével került világhírre. Hatnia kellett Pirandellóra, aki akkor még nem írt színdarabokat. „Régi jó pesti szokás szerint meg kell állapítanom: Rákosi Jenőhöz és Porzsolt Kálmánhoz hasonlít. De hogy úgy mondjam: Anatole France-on keresztül hasonlít hozzájuk” - nyesi meg Molnár a szervát. Védhetetlen, mert rajtakaphatatlan az álnoksága, ahogyan pesti képzettársításokat megpendítve elhelyezi Pirandellót. „Modorán, viselkedésén letörölhetetlenül lebeg annak az emléke, hogy leányiskolái tanár volt. Még ma is úgy néz a köréje sereglő társaságra, mintha csupa fiatal lányra nézne.” Alattomban egyetlen interjúban tönkretisztelte. 1941-ben a Columbia Egyetemen megtartott felolvasásában vall az újságírásról: „Valaha az volt a teóriám - még az első világháborúban is -, hogy az az ember, aki nem katona, a katasztrofális időkben is akkor teljesíti legjobban kötelességét, ha a saját mesterségét rendületlenül folytatja (...) Két szenvedélyes mesterségem volt. Az újság és a színház. Akkor 26 évvel fiatalabb voltam, az újságírást választottam. Ma ez már lehetetlenné vált számomra. Elő kellett vennem a másik mesterségemet: a színházat. Megpróbálom ebben a viharban azt folytatni. Megvallom, ez kellemesebb. Ennél legalább nem vad kozák lovasok fenyegetik az írót, hanem szelíd kritikusok. Istenem, milyen különbség! Mit nem adtam volna, ha 1914. decemberében, akkor éjszaka 3-kor egy tiszt nem azzal vert volna ki ágyamból, hogy egy század lovasság közeledik a falu felé, hanem egy század színikritikus galoppozik felénk!”