Amerikai Magyar Népszava, 1937. július (38. évfolyam, 182-212. szám)

1937-07-06 / 186. szám

amerikaítoM Népszava «WaTM!M»e Bitablisbed IPSO by GÉZA D. BERKÓ alapította, 1880-ban Published dally, Including Sunday by TH* AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, INC. 880 Second Avenue (22nd Street) Entered as Second Class Matter, P. O. New York. N. I. Telephone GRaniercy B—6780, #781. 6782. Editor-In-Chief: Dr. ANDOR KUN, fdsaerkeaatö Managing Editor: PAD NADANYI, felelős saerkesitö Business Manager: MAX KAUFMAN, ügyvezető lgasgatő Advertising Dept.: SÁNDOR TARCZ, hirdetési osztäly SUBSCRIPTION RATES: United States of America, Canada, Mex­ico, South America, Cuba—one yr. $6.00, ' mo. $3.00. Daily only. Foreign Countries and New York City one year $9.00. 6 months $4.50 Daily only. ELŐFIZETÉSI ARAK: Az Egyesült Államokban, Oanadában, Mexicoban, Dél-AmerikSban és Cubéban: Egész évre $8.0»- — félévbe $3.00. — Kül­földre és New »»rkban egész évre $9.00. félévre $4.60. BRANCH OFFICES: Astoria, L. I. N. T. — »1-06 Grand Avenne, Astoria, L. L Bethlehem, Pa. — 843 East 4th Street Bridgeport, Conn. — 878 Bostwick A • Buffalo, N. T. — 432 Deiarborln Street. Cleveland, Ohio — 11-530 Buckeye Road. Detroit, Mich. — 7914 W. Jefferson Ave. Chicago, 111. — 610 Wrlghtwood Avenue. FIÓK IRODÁK i Loa Angele«, Cal. — 724 S. Arlsona Art Newark, N. J. — 17 William Street Maplewood, N. 3. Perth Amboy, N, J, — 807 Maple Street Passaic. N. J.. — 157 Jefferson Street . Philadelphia, Pa, — 637 Morse Street Pittsburgh, Pa. — 812 Johnston Avenue. St. Panf, Mlnn. — 132 Bellevue Avenue, FOREIGN OFFICES KÜLFÖLDI IRODÁK Macyarország — Hungary, Budapest, I., Horthy Miklós ut Vb/» Franciaország —- France, Paris, 88 Avenué des Termes Anglia — London, W. 14. — 09 Addison Road, England._____________ A trianoni szerződés igazságtalan, embertelen, nemzetgyilkos. Harcolni ellene emberi kötelesség; küzdeni megváltoztatásáért szent feladata minden magyarnak. Ez az újság minden erejével minden súlyával, minden rendelkezésére álló eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízióért és a küzdelmében fegyvertársul kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és felekezeti különbségre való tekintet nélkül, A trianoni szerződést meg kell változtatni. ­ Az Amur krízis Az orosz csapatokat és hadihajókat visszavonták az Amur folyó ama szakaszáról, illetve partjairól, amely Japán szerint két múlt századbeli szerződésből kifolyólag azt a Manchukuo államot illeti meg, amely a múlt században még nem is létezett. Az Amur folyó a határvonal sok helyen Szibéria és­ a japán fenhatóság alatt álló Manchukuo között , ezen a határvonalon az elmúlt években egymást követték a határincidensek. Sok súlyos határincidens történt már, de egyik sem látszott olyan veszedelmesnek,, mint a múlt heti, amikor a japánok elsülyesztettek egy orosz hadihajót, egy másikban pedig súlyos kár­okat okoztak. Feszült figyelemmel követte a világ közvéleménye a határ­incidensből kifolyó tárgyalásokat Moszkvában és Tokióban, annál is inkább, mert a jelek arra mutattak, hogy Japán az oroszországi belső politikai válságot, valamint a Vörös hadsereg nyolc tábor­nokának kivégzését és más magasrangú szovjet tisztek bebörtön­zését s az ezeknek a nyomán támadt bizonytalanságot és félelmet Szovjet-Oroszországban ki akarja használni a maga javára. A moszkvai japán nagykövet valóságos ultimátumot adott át a szovjet kormánynak, követelve, hogy az orosz haderő azon­nal hagyja el azokat a területeket és vizeket, amelyek a japánok szerint Manchukuot illetik meg. A szovjet kormány az első napon Stalin ama régi álláspontjára helyezkedett, hogy a szovjet terü­letéből egyetlen talpalatnyi földet sem enged s csak abban az esetben hajlandó visszavonni a disputált helyekről az orosz ka­tonaságot és tengerészetet, ha a japán-manchukuoi csapatok is kiürítik ezeket a helyeket. A szovjet kormány álláspontja az volt, hogy a békés tárgyalások a disputáit vidékek hovatartozását illetően csak ezután kezdődhetnek meg. Erre az orosz válaszra azonban Tokio kijátszott egy tromfot. A tokiói kormány kije­lentette, hogy az orosz-japán krízisben a döntő szót a japán haderőre bízták. Ismerve a japán hadvezetőség imperialista szán­dékait, nem volt egy pillanatig sem kétséges, hogy ez újabb fi­gyelmeztetés akart lenni a szovjet felé, hogy vagy teljesítik a japán követelést, vagy számoljanak a háborúval. Erre az újabb erélyes figyelmeztetésre azután a szovjet kormány engedett előb­­beni álláspontjából és elrendelte a szovjet csapatok visszavonását, anélkül, hogy ezt a japán csapatok egyidőben való visszavoná­sához kötötte volna. Természetesen különféleképen lehet magyarázni azt, hogy miért engedett a szovjet kormány Japánnal szemben. Az egyik magyarázat az, hogy a szovjet minden áldozatot hajlandó meg­hozni a béke érdekében, a másik magyarázat az, hogy a szovjet — dacára annak, hogy 400,000 katonája van közel az Amur fo­lyóhoz — mégsincs felkészülve most a háborúra, vagy helyeseb­ben: olyan zavarok vannak még mindig a Vörös hadseregben, hogy egy háború nagy kockázatot jelentene a szovjet számára. Bármelyik magyarázat is állja meg a helyét, a tény az, hogy újból csak egy hajszál választotta el a világot egy olyan háború kitörésétől, amely könnyen az egész világot lángba boríthatta volna. Mostanáig csak igen kevesen tudtak a világon arról a la­katlan és lakhatatlan két szigetről az Amur folyón, amelynek hovatartozása körül támadt konfliktus Japán és Oroszország között. Kevesebben hallottak ezekről a szigetekről mostanáig, mint a világháború előtt Szerajevóról. Ez a múlt heti incidens újra megmutatja, hogy hány olyan, a legtöbb ember előtt ismeretlen pont van, ahol veszedelmes puskaporos hordók vannak elhelyezve. Puskaporos hordók, ame­lyek egyetlen vigyázatlanul eldobott gyufaszáltól is felrobban­hatnak és lángtengerbe boríthatják az egész világot.­ Televízió a világkiállításon Az 1939-re tervezett new yorki világkiállítás nem csupán a múltban elért eredmények szemléltető bemutatását tűzte ki cél­jául, de bepillantást enged a jövőbe is, mikor a most még csak kísérleti, laboratóriumi stádiumban lévő találmányokat és fejlő­dést tárja elénk. Teljesen különálló épületben mutatja majd be a televízió ed­dig elért eredményeit és már megállapodás történt arra is, hogy egyes jeleneteket és mutatványokat televízió útján továbbítsa­nak a kiállítás különböző pontjaira. A televízión kívül számos más, a közel­jövőben tökéletesíten­­dő találmány is bemutatásra kerül, de kétségtelen, hogy a mozgó­képek és rádió gyakorlati felhasználása után most a televízió áll a nagyközönség érdeklődésének központjában, ezért fektette a kiállítás vezetősége a legnagyobb súlyt ennek, a közérdekű talál­mánynak megismertetésére. Megszűntek azok az idők, amikor az ember kételkedve fo­gadta a nagy felfedezések hírét. A “távolbalátás” nem tartozik ma már a csodák közé és a mi korunk elkényeztetett embere úgy fogadja majd otthonában néhány év múlva a televíziós készüléket, mint­ valami régi ismerősét, aki végig­ meglátogatta.. . _ AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA A bíró és az újságíró írta: DR. ÁVÉDIK FÉLIX, a budapesti büntetőjárásbíróság elnöke A jog berkeiben járatlanok nagy és kis bűnügyekről beszélnek, míg a sajtó mun­kásai — olvasóink egyetemes kívánságainak kielégítése céljából — eme osztályozás he­lyett, a cselekményeknek feltűnő, érdekes mivoltára vetik a hangsúlyt. Ehhez képest egyes bűncselekményekkel oldalakon keresztül és ismételten foglalkoz­nak, másoknak pedig csak néhány sort szen­telnek. Munkájuk közben föltehetőleg az érdeklő­désnek arra a hullámgyűrűjére gondolnak, amelyet maga a cselekmény, annak elköve­tésének módja, illetve a szereplő személyek idézhetnek elő az újságolvasók táborában. Nehéz, felelősségteljes munka a hírszolgá­lat roppant iramában megállani annál a ha­tárnál, amelyet az írott jogszabályok csak általánosságban jelölnek meg, s amelyet kü­lönösképen csak az újságírói etika erkölcsi sugallata alapján támadt megértés von meg. A léleknek ez az ösztönző megnyilatkozása kell, hogy a hírlapírót munkájában vezesse. Meg kell hánynia-vetnie a cselekményt, an­nak összes körülményeivel; mérlegelnie kell annak hatását, amelyet olvasóira gyakorol­hat, de figyelemmel kell lennie a tömegek lelki alkatára is, amelyekkel a történést megismertetni kívánja. Ezek a szempontok a nagy és kis bűnügyek közötti megkülön­böztetést kiküszöbölik. Egyébként igen gyakran megtörténik, hogy a jog alkalma­zása szempontjából nem különösebb súlyú cselekménynek egyetemes nemzeti, társa­dalmi kihatása igen nagy. Ezt megérezni s kellőképpen értékelni, erkölcsi vonatkozásait kiemelve, az olvasó elé tárni, s ez a maga­sabb újságírói hivatás. Az újságíró e mér­legelő tevékenysége tehát a bírói ítélkezés­nek egyik mozzanatát öleli fel, és amennyi­ben az adott eseményt nemcsak elmeséli, hanem azt nemzeti, társadalmi, egyéni vo­natkozásaiban megbírálja, úgy az ítélkezés nagyszerű munkája­ tölti be. Ezen a ponton találkozik tehát a bíró és a hivatását nemcsak betöltő újságíró. Nehéz, lelket marcangoló, de csodálatosan felemelő hivatás! ítéletet mondani mások felett! A bűnvádi perrendtartás mondja ki a bí­rói mérlegelés szabadságát.. Ebben a lelki megnyilatkozásban oldódik föl, illetve rög­ződik le, az adott esetekben, a bíró egész lel­kisége, érzései, objektív tudása. E körben nyilatkozik meg, a törvény alkalmazásának keretén belül, az ember, aki elvonatkoztatva a külső jelenségek, ható tényezők tömegétől, tudásának s lelkiismeretének irányítása mel­lett, az adott, objektív tényekből vonja le jogi következtetéseit. Hogy tehát ezt tel­jességgel megtehesse, a szó igaz értelmében elfogulatlannak kell lennie. Éreznie kell ezt! Ez tehát nemcsak a törvény által a bíróval szemben felállított követelmény, hanem a lélekben élő jelenség, aminek ellenőrzője a lelkiismeret. A lelkiismeretesség azonban nem önmagában való, hanem felöleli mind­azokat a kívánságokat, amelyek a bírói hi­vatás tökéletes betöltéséhez szükségesek. Ilyenek: megkülönböztetett jó emberi tulaj­donságok megszerzésére, illetve megtartásá­ra való készség, nagy, általános ismerethal­maz s a pozitív jognak tudása. Igen súlyos feltételek, de rendkívüli a cél is, amelyet azok szolgálni hivatva vannak: az igazság! Ennek kereséséért nem elégedhetünk meg a könnyen adódó jelenségekkel, hanem kutat­nunk kell azon ható erők után is, amelyek a tényállás egyes adatainak létre­jövetelét megmagyarázzák. Milyen könnyű egy ve­szélyes fenyegetést, egy becsületsértést ál­talában elintézni, — azokban ítéletet mon­dani — de nehézzé válik, ha azok pl. házas­társak, rokonok közötti ellentétként jelent­keznek. Gyakori eset, hogy a tárgyalás ele­jén gyűlöletes ellenfelekként állanak még szemben s a biró megértéstől áthatott tár­gyalás vezetése után, s az ellentétek ki­egyenlítődnek. A lélekkel telitett, bár ob­jektív biró munkája nem egy család, vagy rokoni kör békéjét fektette új alapokra. A motívum, az indok ismeretének egyébként minden bűncselekménynél különös jelentő­sége van a bíró számára, egyrészt a bünte­tés mértékének megállapításánál, másrészt mert módot ad a törvény arra, hogy a bű­nösség esetleges kimondásánál is a büntetés felfüggesztésével lehetőséget adhat a bíró a tettesnek a megjavulásra,­­ vagy a cselek­mény jelentéktelensége esetében, az ítélet­hozatal mellőzésével az eljárást meg is szün­tetheti. Abban az esetben pedig, ha meg­rögzött bűntettessel áll szemben, úgy a tör­vény szigorával léphessen fel ellene s a tár­sadalom békéjét,­az ilyennel szemben, rövi­­debb-hosszabb ideig tartó fogvatartással biz­tosíthassa. Amennyiben tehát a bíró nem megértés­sel, teljes odaadással tárgyalná a talán még oly jelentéktelennek látszó ügyet, úgy az igazság nem­ érvényesülne, s talán az ítélet­nek még súlyosabb kihatásai is lennének. Ez a bírói lélek kell hogy vezesse az újság­írót! Szeretettel, megértéssel, odaadással kell hivatását betöltenie, hogy amikor em­beri sorsokat­ tár a nyilvánosság elé, mun­kájának minden sora a köz, a társadalom egyetemes érdekét szolgálja, .__ _ . Harold E. Gray kapitány lesz a Pan American Clipper pilótá­ja, őt éri az a megtiszteltetés, hogy az első személyszállító transatlantik repülőgépnek ka­pitánya lesz Thomas J. Watson, a Nemzet­közi Kereskedelmi Kamara Egyesület újonnan megválasz­tott elnöke, ő az első amerikai akit Hitler vezérkancellár az elő­­kelő külföldiek részére alapított Német Sasrenddel ajándékozott meg. Hegylakók Rudyard Kipling angol író világhíres könyvében — The Jungle Book, a dzsungel köny­ve — azt írja, hogy a hegyi vér utolsó csöpp­je is visszahívja az embert oda, ahova való, a he­gyek közé. Néhány szó és azok, akik nem ismerik a hegyek iga­zi világát, a nagy hegyek biro­dalmát, nehezen értik meg ezt és nehezen illeszkednek bele a hegyek fiainak, a hegylakóknak sajátos lelkivilágába. A hegyla­kó igazi otthona a hegy és távol a hegyektől szívében hordja azt a minden vágynál erősebb ér­zést, amit Kipling néhány szó­ban foglalt össze, hegylakók végtelenül tömör, jellemző stílu­sában: a hegyek visszahívnak. Valaki elindul egyszer a hegy­ből, leszáll patak mentén és vi­rágos réteken át oda, ahol a megváltozott élet zajlik, beáll a taposómalomba, valamelyik ke­rék mellé hangyának, vagy óriásnak és amikor már elérte azt, amit csak adhatott a sors s amiért talán irigység tárgya, akkor valamelyik napon felszá­molja újkeletű gazdaságát és hazamegy a hegybe. A hegyek visszahívják. Amikor felfelé törtet a tajtékos patak mentén, lépésről lépésre eszmél és örök­re elfelejt hosszú éveket s mire célhoz ér, akkor óriáshegyek végtelen nyugalmában elmúlik a szivéből az a nosztalgia, ami éveken át követte minden útját. Aki elhagyja a hegyet, annak az embernek a fél szive a hegyek között marad és az a fél sziv örökké magában érzi a hegyek ezernyi emlékét, míg egy na­pon a hegy, ami erősebb nálánál, mégis csak visszahívja. Erdélyből jöttem, ahol na­gyobbak a hegyek, ahol lázasab­ban zuhog a patak és ahol sar­jadó fiatalság tartja karjaiban a korhadó faóriást és zöldelő ágak­­bősége takarja be a hal­dokló fenyőt. Ott nehezebb a le­vegő is. Élesebb és rátelepedik arra, aki a hegyek útjait rója. Aki nem ismeri a hegyet, az nem érti meg azt a nosztalgiás vágyat sem, ami a hegylakót őrli a hegyektől távol.. A hegy­lakó jól tudja azt, hogy mi hiányzik neki idegen útjain. Az úttalan utak szépsége,a sziklaré­giók varázsa, a szarvasok ősbi­rodalma, a zerge, a marmota, a nagykakas, fakadó tavasz tarka őzgidája, meg a pisztránggal, sziklával, tajtékkal ékes víz. Azután az a sok ajándék — gomba, áfonya, csipkebogyó, — amit a hegy nyújt két kézzel a hegylakónak, őszi hervadások szépsége, tarka-vörös színek tobzódása, tavaszok zsendülő virágai, azután a havas leányá­nak fehér, elhullott könnye: a gyopár. Olykor vihar jár a he­gyek felett. Zúgva öleli a szél a fakoronákat, zokog, jajgat az erdő és meggyorsul a patakok tánca. Azután újra csend lesz s jön napsütés és fent a bércek felett királyi méltósággal kering a kőszáli­ sas, a sziklák fejedel­me. Az albicilla — a síkságok, ősrétek óriása, a rétisas, ráró — szép, a királysas fenséges! Ahol a királyi madár kering, oda fel nem ér emberi vágy, halál, puskalövés, ott mérhetetlen bé­ke honol. Hegyek között történetek él­nek, legendák és a hegyek vilá­gában emléke van minden pus­kalövésnek. Idelent hányszor vadászom időtöltésből megszo­kásból és narvigálok naphosszat sörétet a fogolycsapatba, ott életszükséglet a vadászat. Hoz­zátartozik a hegyhez. Idelent eredmény kell — ott a vadászat maga az élet. Elvétve eldördül a puska és megszületik valami feledhetetlen történet, valami emlék, valamelyik nagy ur — — medve, magányos vadkan, szarvasfejedelem — halálának vadászmeséje és kandallók füzé­nél, öreg kastélyokban eszten­dőről esztendőre megelevenedik újra, mig valahára késő unokák ajakán legendává szépül. Futnak az évek, kavarják a világ sorát, csak a ‘■hegyek kö­zött és a nyugalom. A mély völ­gyekben a csend az úr, tarka te­héncsordák kolompja zsongás, patakok szava muzsika. Keskeny utakon, sziklaolda­lakban, hegylakók járnak. Út­mutatójuk lombbal, avarral ékes ösvény, lábuk alatt hullott tar­­galy roppan, pihenőjük mohver­te sziklatömb. A sziklák évezre­dek óta nézik mozdulatlan mél­tósággal a völgyek életét, a haj­­nalonta inni járó vadat, a csa­vargó hegylakót, aki sziklák mohos képének évezredes szép­ségeit őrzi a szívében magányos, örök útjain. A magyar könyvkötés 400 éve­­- üveg alatt Kevesen tudják, hogy a Nem­zeti Múzeum könyvtára hosszú folyosóján sorozatosan bemu­tatja a magyar könyv történe­tét. Olyan meglepő és eredeti összeállítású gyűjtemények ke­rülnek itt e tárlók üveglapjai alá, amilyeneket eddig nem lát­hattunk. Dr. Kozocsa Sándor könyvtári tisztviselő, ismert esz­tétikus ötletéből és rendezésében először Bacsányi János, majd Kisfaludy Sándor, Madách Im­re, Justh Zsigmond könyvtárát, Kossuth és Széchenyi könyvtá­rának egy részét mutatták be. Majd híres írók ajánlásait és klasszikusaink első kiadásait ál­­­lították ki. Legutóbb dr. Tró­­csányi­ Zoltán rendezte üveg­­alá­ a régi magyar hírlapok soro­zatát. A legutóbbi kiállítás Dr. Hu­­n­y­a­d­y József rendezésében könyvkötészetünk négyszáz évének jelentős példányait mu­tatta be. Izgalmasnak nevezhető a magyar könyvkötészet fejlő­désének útja. A négyszázé­ves út a 16. századdal kezdődik Brassóban, ugyanis Hunter Já­nos könyvnyomtató itt készített először művészi könyvtáblákat. Az erdélyi reformáció idejé­ből megmaradt, barna bőrbe égetett rózsa és makk már ma­gyaros motívum. A nagyszom­bati bőr- és pergamenkötések palmettás fonadéka díszítése, a kolozsvári könyvkötés olasz re-( Folytatása a 6-ik oldalon). A kisebbségi jogok rendszere írta: NAGY EMIL, ny. magyar igazságügyminiszter A világháború után Páris környékén lét­rejött erőszakos nemzetközi parancsok, ami­ket békeszerződéseknek szoktak nevezni, sokféle olyan jogi és erkölcsi értékben is nagy kárt tettek, amiket őseinktől átörökölt lélekkel nagyra tartottunk, mint az emberi kultúra legszebb eszmei termékeit. Ezek között a megcsúfolt jogi és erkölcsi kultúr­­értékek között kimagasló helyet foglal el békevilágbeli lelkünkben a Nemzetközi Jog fogalma. Hittünk benne, hivatkoztunk rá, s abban reménykedtünk, hogy az emberiség túl van már azokon az időkön, mikor egyedül az erőszak, vadság és gonoszság uralkodik a nemzetközi érintkezés terén, sőt erősen táp­láltuk azt a nemes illúziót, hogy a nemzet­közi jog tételei, elvei és szabályai erősebbek­nek fognak mutatkozni a nemzetközi élet terén a durva erőszaknál. Ezt a hitet alaposan megtépázták a világ­háború alatt és után történtek, mert a leg­súlyosabb csapásokat éppen a Nemzetközi Jog intézményére mérték. Hogy ebben a te­kintetben elérkezik-e még valaha a jóváté­tel korszaka, azt nehéz megjósolni, de az az egy bizonyos, hogy a világháború a maga összes rettenetes következményeivel együtt erkölcsi és jogi értelemben nem fejeződik be mindaddig, ameddig a nemzetek összeműkö­­dő akarata újból vissza nem állítja a régi piedesztálra a Nemzetközi Jogot. Hinnünk kell abban, hogy ez az idő még elérkezik, mert ha kénytelenek lennénk ezt a hitet végleg kivetni bensőnkből, úgy ez egyúttal szörnyű ítélet lenne az egész emberi civili­záció jövőjét illetőleg is. Azok között a nemes lelkek és elmék kö­zött, akik teljes erővel hisznek a Nemzetközi Jog uralmának a restaurációjában, az első helyek egyikére helyezem Flachbarth Ernőt, az ismert nemzetközi jogászt, akinek hatal­mas kötete német nyelven, gróf Bethlen Ist­ván előszavával ellátva, a budapesti Páz­mány Péter tudományegyetem kisebbségi intézetének első kiadványaként a napokban hagyta el a sajtót a Nemzetközi kisebbségi jog rendszere cím alatt. Ez a közel ötszáz oldalas, hatalmas tudo­mányos munka még nem végez egészen az eléje tűzött nagy feladattal, a kisebbségi jog nemzetközi rendszerének a részletes megismertetésével, hanem ebben a most megjelent kötetben a kisebbségek védelmé­nek történetét nyújtja, valamint a kisebb­ségi jog általános részét, továbbá­ az anyagi kisebbségi jogot, amik együtt önmagukban is lezárt értékes munkát jelentenek, ha amel­lett fokozott kíváncsisággal és tudás­vágy­­gyal várjuk a beígért folytatást is... Fentebb azt mondottam, hogy a békeszer­ződéseknek csúfolt írások rettenetes kárt tettek a Nemzetközi Jog irányában táplált hitünkben. Ezt a tételemet Flachbarth Er­nő nagyszerű művének tartalmával kapcso­latban voltaképen módosítanom kell. Ugyanis az úgynevezett békeszerződések szörnyű hazugságban leledzenek ugyan az­ért, mert egyfelől kimondottan a nemzetisé­gek önrendelkezésének (selfdetermination) elvi alapján állanak, s másfelől mégis 30 milliónyi nemzeti kisebbséget löktek idegen járom alá, nagyrészben az érdekeltek meg­kérdezése nélkül, de emellett el kell ismerni, hogy a békeszerződések alkotói, élükön a legkíméletlenebb Clemenceauval, becsületes szándékkal voltak eltelve abban az irányban, hogy az ily módon durván kezelt nemzeti ki­sebbségek sorsát mégis elviselhetőbbé te­gyék azzal, hogy a határok igaztalan módo­sításával egyidejűleg Kisebbségi Szerződé­sek elnevezés alatt széleskörű biztosítékokat alkottak a nehéz sorsra jutott kisebbségek erkölcsi, jogi, kulturális és nevelésügyi sza­badságát illetőleg. Ezek a biztosítékok annyira szoros junk­­uimban állottak a határok új elrendezésével, hogy amikor — jól tudjuk —, egyes terüle­tileg felduzzasztandó országok, főleg Romá­nia, nem akarták aláírni a kisebbségi szer­ződéseket, megkapták azt a szigorú üzene­tet Clemenceautól, hogy a területi meggaz­dagodás szigorúan ahhoz a feltételhez van kötve, hogy azzal együtt alá kell írniok a Kisebbségi Szerződéseket is. Az a körülmény tehát, hogy ezek a nagy területi gazdagodásban részesült országok nemcsak hogy nem tartották be a kisebbsé­gek védelmének általuk aláírt szabályait, hanem ellenkezőleg, ezeket a kisebbségi szerződéseket a legmeztelenebb önkénnyel és szerződésszegéssel akadálytalanul állan­dóan vallósággal lábbal tiporhatják, nem a békeszerződések megalkotóinak tudandó be­bűnül, hanem a nemzetek genfi szövetségé­nek, amely intézmény korai erkölcsi halálát elsősorban az a magaviselete okozta, amit a kisebbségi jogvédelem terén, részben ha­nyagságból és gyávaságból, részben a cini­kus és ravasz machinációknak való behódo­­lással, tanúsított. Ha tehát az emberi civilizációt újra visz­­sza akarjuk vezetni régi medrébe, aminek első kelléke a nemzetközi jog uralmának a visszaállítása, ezt kétségen kívül azzal kell kezdeni, hogy a kisebbségi jogvédelmet nyújtani szándékolt nemzetközi érvényű ki­sebbségi szerződéseknek az egész vonalon, akár nemzetközi kényszerítő erővel is, ér­vényt kell szerezni. Ennek az időnek mihamarább el kell kö­vetkeznie s ennek a nemes nagy célnak a számára valóban monumentális alapzatot teremt Flachbarth Ernő könyve, a beigérten .Folytatás a Gdk oldal*.«.y

Next