Amerikai Magyar Népszava, 1939. szeptember (40. évfolyam, 247-273. szám)

1939-09-05 / 248. szám

Founded by GÉZA D. BHRKO, alapította 1899-ben Amerikai IJIP Népszava Baisrea as Second Diana Matter Post Of­tica, Nss­teriE Published Dali* including Sunday by iHt: AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc, Main Office 8S0 Second Ave„ eorne? 22nd Street New York, H, Y. 'Telephones: GRamercy 5-6780, 6781, 6782 SUBSCRIPTION RATES: ELŐFIZETÉSI­­ÁRAK: United States of America, Az Egyesült Államokban, Canada, Mexico, So. Ame- Canadában Mexicoban, Dél­rica, Cuba, one year $6.—, Amerikában és Cuba-ban, 1 mp. $3.— Daily only. — Egész évre $6.­, fél évre |3.­ Foreign Countries and New Külföldre s New Yorkban: York City one year $!(.—, egész évre $0.—, fél évre 6 months $4.50. Daily only. $4,50 BRANCH OFFICES: FIÓK IRODÁK: Astoria, L. I„ N. Y. — 31- Los Angeles, Cal, — 724 11__30th Ave. So. Arizona Avenue. Bethlehem, Pa. — 843 E. ^íkTY St.íY:ip 1 ewood,^!.T. Fourth St. Perth Amboy> N. j. _ 307 Bridgeport, Conn. — C78 Maple Street. Bostwick Ave. Passaic, N. J. — 157 Jef-Buffalo, N. Y. — 432 Dear- Person Avenue. born Street. Philadelphia, Pa. — 1554 rm.ÄÄ - m .lohnston Avenue. Detroit, Mich. — 7932 West Trenton, N. J. 906 So. Jefferson Ave. Broad St. Magyarországi iroda — Office in Hungary, Dr. Andor Kun, Budapest, 1. Horthy Miklós ut 15-B fl A trianoni szerződés igazságtalan embertelen, nemzetgyilkos. — Harcolni ellene emberi köteles­ség, küzdeni megváltoztatásáért szent feladata minden magyarnak. — Ez az újság minden erejé­vel, minden súlyával minden rendelkezésére álló eszközzel küzd és küzdeni fog a magyar revízió­­ért és a küzdelmében fegyvertársal kér minden amerikai magyart, politikai pártállásra és fele­kezeti különbségre való tekintet nélkül. — A trianoni szerződést meg kell változtatni! Az új világháborút NEM egészen huszonegy évvel azután, hogy az első világháború véget ért, új világhá­ború borzalmai zúdultak az emberiségre. Tíz millió ember esett el, milliók s milliók lettek rokkantak, bénák, nyomorékok, veszítették el a szemük világát az első világháborúban. Városok, falvak, országrészek pusztultak el, s a háborút követő gazdasági válság végig­szántott az egész világon. Voltak országok, amelyekben a forradalom véres lángjai lo­bogtak fel és pusztítottak el minden meg­maradt értéket is más országoknak sikerült elkerülni a gazdasági, társadalmi és politi­kai rendszer teljes összeomlását, vagy erő­szakos felforgatását, de a békés, nyugodt termeléshez vezető utat egyetlen ország — még a leggazdagabb sem találta meg. S nem is találhatta, mert nincs a földkerekségnek olyan országa, bármilyen szerencsés is le­gyen földrajzi helyzete, amely teljesen el tudná szigetelni magát a világ bajaitól, amelyre ne gyakorolt volna súlyos hatást az, hogy a világ többi része nem tudta megta­lálni egyensúlyát. Még esztendők, hosszú esztendők, vagy év­tizedek kellettek volna ahhoz, hogy a világ teljesen kiheverje az első világháborút, hogy azok az országok, amelyek lassan bár, de mégis rábotorkáltak a nyugodtabb, békésebb fejlődéshez vezető útra, el is érhessék cél­jaikat és megvilágíthassák ezt az utat ki­sebb, szegényebb, rosszabb sorsban lévő nemzetek számára. Még évtizedekre lett vol­na szükség, hogy az első világháború okozta káoszból kialakulhasson egy új világrend, de mindazok a reménységek, amiket ehhez­­ fűzött az emberiség, most mind romokban hevernek. Abban a pillanatban, amikor Anglia tel­jesítette Lengyelországgal szemben vállalt kötelezettségét és hadat üzent Németország­nak, az új világháború már szörnyű való­sággá vált. Egy új világháború közepén ta­lálja magát az emberiség, egy új világhá­ború közepén, amelynek méreteit, tartalmát, fejleményeit és következményeit senki előre megjósolni nem tudja. Mint ahogy Roosevelt elnök az amerikai néphez intézett rádiószózatában mondta : nincs a földkerekségnek még egy népe, a­mely olyan pontosan informálva volna min­den eseményről, mint az amerikai nép. A diktatúrák népei csak azt tudják és csak olyan beállításban ismerik az új világhábo­rút megelőző eseményeket, amit és ahogy diktátoraik tudomásukra akartak hozni. Né­­metországban a legszigorúbb büntetés — egyes esetekben egyenes halálbüntetés vár­ja még azokat is, akik külföldi rádióállomá­sokra kapcsolnak be és külföldi híreket hall­gatnak. A német népnek el kell hinni a nazi propagandagépezet állításait, el kell hinnie Hitler szavát, hogy Németország csak “ön­védelemből” támadta meg Lengyelországot. Az Egyesült Államok népe nem megcen­­zúrázott újságokat olvas, hanem olyanokat, amelyek a legkülönbözőbb forrásokból érkező híreket a legteljesebb szabadsággal közöl­hetik le. Az amerikai nép tudja, hogy a nazi propagandagépezet m­ilyen hamis vádakat próbál emelni, hogy milyen valótlanságokkal akar alibit gyártani, próbálja elhárítani a háború felidézésének felelősséget Hitler vál­­lairól. Amerika tisztában van azzal, hogy az angol és francia kormányok mindent elkö­vettek, ami emberileg elkövethető, hogy megmentsék a világot az új világháború katasztrófájától. Neville Chamberlain angol miniszterelnök,­­ akit sokszor a legéleseb­ben támadtak és bíráltak habozásáért — tel­jes emberi és államférfiú nagyságában áll most a világ közvéleménye előtt. Most látja a világ, hogy habozásainak az oka nem a bátorság hiánya volt, hanem egy igazi de­mokrácia vezető államférfiának türelmes­­sége, s hite abban, hogy békés tárgyalások­kal a legélesebb ellentéteket is el lehet in­tézni. Neville Chamberlain tisztában van az­zal, hogy nincs olyan háborús győzelem, amit érdemes elérni, amikor érte emberek száz­ezreinek életével, városok rombadöntésével kell fizetni. De amikor kikerülhetetlenné vált számára a választás, hogy Anglia megsze­gi-e egy kisebb nemzetnek adott szavát, hogy tűrje-e azt, hogy egy nemzet erőszak­kal, vagy állandó fenyegetésekkel terrori­ zálja továbbra is a világot, vagy fegyverrel védelmezze meg azokat az elveket, eszmé­ket, hitet, amelyen az egész nyugati civilizá­ció nyugszik, s amikor kikerülhetetlenné vált a választás, ez a sokszor kritizált és tá­madott és csúfolt Chamberlain kimondotta a döntő szót, S Anglia é­s Franciaország né­pe —-, ez a két nép, amelyet nem sorozott egy párt táborába semmiféle diktátor, amely mindig szabadon kritizálhatta kormányát, formálhatta politikai meggyőződéseit, ez a két nép olyan egységgel áll most vezetői mö­gött, amely a legékesebben bizonyítja, hogy a demokráciák tudják a legerősebb nemzeti egységet megteremteni. A legerősebbet, mert ezt a nemzeti egységet nem diktátori önkény kényszeríti rájuk, hanem saját hi­tük és meggyőződésük formálja ki. Az új világháború megkezdésének első napján Roosevelt elnök nemzeti egységre hívta az Egyesült Államok népét. Nem két­séges, hogy az amerikai demokrácia népe is feladata magaslatára emelkedik az emberi­ségnek ebben a szörnyű válságában és azzal az egységgel fogja próbálni megmenteni,­­ ami csak menthető ebből a civilizációból, amilyen egységes összefogásra csak szabad nemzetek képesek. Amerika első feladata: megőrizni saját békéjét, megőrizni a nyu­gati civilizációt ezen a földön. De emellett a feladata mellett Amerikának mindig ma­gasan kell tartani azoknak az eszméknek a zászlóját, amelyek nélkül nem volna érde­mes élni ezen a földön, amelyek nélkül nem volna érdemes embernek nevezni magunkat, amelyek nélkül sohasem találhatná meg az emberiség az utat a béke felé, az igazságo­sabb jövő felé. A NÁSZUT­AZÁS ELLEN PÁRIS, augusztus hó. A FRANCIA orvosi kar már néhány meg­lepő állásfoglalásal hívta magára a köz­figyelmet. Nemrégiben például az Académie de Médicine elitélő nyilatkozatot adott közre a napfürdőzésről s ennek kultiválást még csökkentett mértékben sem helyeselte, sőt — összefüggést vélvén találni az égi korong­nak való hódolás és a rákmegbetegedések kö­zött ——határozottan elvetetette. A “Monde Medical,” a francia orvosok lap­ja most egy másik, nagyon érdekes óvással áll elő, amelyet dr. Maurice Boigey, egy is­mert párisi szülész jegyez. Borgey a nászút ellen intéz heves támadást s a házasság in­tézményének — hála a külkörülményeknek — ezt az egyedül boldog szakaszát valóságos társadalmi csapásnak bélyegzi, amelynek baljós következményei nemcsak a nászuta­zó felekre, hanem igen gyakran az elsőszü­lött gyermekekre is drámailag hatnak ki. Lásuk a Monde Medicale gondolatfejtését: A nászutazás, amelyet a legnélkülözhetet­lenebb elővigyázatosságok nélkül hajtanak végre, szerencsétlen szokás. A feleknek a házasság kezdő időszakában a legbékésebb, legnyugalmasabb visszavonultságban kelle­ne élniük, de ehelyett éppen az ellenkezőjét cselekszik. A nászút, hagyomány szerint, a legokta­lanabb rohanásokkal és szórakozásokkal te­lítődik ki. Egyik városban felkelni, másik­ban lefeküdni, tánc, színház, hegymászás, vonatrázás vagy kínlódás többé-kevésbé rossz utakon a helyzet parancsolta visszavonul­tság helyett: ez egyrészt illogikus, másrészt cso­mó betegség lehetőségét hordja magában. Miután a fogantatás pillanata részben eldön­ti a gyermek minőségét, a szülők fáradtsága, amely rendszerint alkoholikus természetű is, okozza azt, hogy az elsőszülött gyakran oly “kevéssé sikerült” , hogy az utána­ követ­­kező gyermekek sokkal életerősebbek, mint ő. A nászúton szerzett betegségek száma nagy, de még nagyobb a degenerált, nyomo­rúságos elsőszülöttek száma. Ez a cikk lényege, amelyt Borgey doktor terjedelmes indokolással igyekezik szemlé­letessé és elfogadhatóvá tenni: hatvankét klinikai esetet sorol fel a nászút káros követ­kezményeinek igazolására. Agyvérzések, tü­dőgyulladások, méhbetegségek, krónikus gyomorbajok és egyéb jófélék szerepelnek a kimutatásban. A Monde Medical végkövetkeztetése: a fiatal házasok maradjanak otthon, könnyed ruhában s békén. A párisi közvélemény, a maga módján, né­mi iróniával fogadja a nászútellenes meg­nyilatkozást, mert szerinte a nászút a házas­ság illúziójának a meghoszabítása. . . elte­kintve néhány ostoba véletlentől, mint pél­dául Alfred de Musset házasságától, akit az az ifjú hölgy mindjárt a nászút során, Ve­lencében szarvazott föl. BÖLCS MONDÁSOK Szükség nélkül büntetni annyit, mint véte­ni az isteni kegyelem ellen. Ha egyedül és kizárólag csak az igazságo­san gyakorolt hatalom volna törvényes — rossz királyok iránt nem tartoznának enge­delmességgel. Azoknak a gőgje, akik sikert értek el, az, hogy ügyeseknek tartják magukat. A világ tele van emberekkel, akik hírük­kel­ vagy ügyességükkel nagy hatást tesz­nek másokra. De ha nagyon is a közelükbe engednek bennünket, a csodálatból gyakran egycsapásra kevésre becsülés lesz, mint ahogy sokszor egyetlenegy pillanatban ki­gyógyulunk egy forróan kívánt asszonyból. Tisztelt nézeteket nem szabad nevetséges­sé tennünk, mert csak megsértjük követői­ket, anélkül, hogy meggyőznénk őket. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA limu BBnai ___ . ..|| KITÜNK ESZME.' A. New.*.Yorkban la­kó Sherman V. Amsdennek kitűnő­, gyakorlati ideája van. A rendelőiktől távol tartózkodó orvosokat akarja rá­dió útján értesíteni arról, ha sürgősen keresik őket. Miniatűr, zsebben, vagy másutt hord­ható rádió felvevő állomásokkal látnák el az orvosokat, akik így bárhol is van­nak, közvetlenül értesülhetnek arról, hogy kik és hová hívják ő­ket. A LEGÚJABB TELEVÍZIÓS FILM­SZTÁR a Daphnia, a szép név alatt nem valami exotikus szép fiatal hölgy rejtőzködik, hanem a vízibolha. A filmen a Daphnia olyan nagynak látszik, mint egy ember és amikor át­ugrik az elébe helyezett vízcseppen, nemcsak kidagadó szemei tűnnek fel, hanem — miután majdnem átlátszó — szívének dobogása is látható. A NÁSZÚT VÉGE. A new yorki Evelyn del Barrio fiatal férjével indult nász­útra a paradicsomi Bali szigetre, de egyedül érkezett vissza. Mihelyt meg­érkezett, beadta férje ellen a válókere­setet, és elpanaszolta, hogy a fiatal férjnek annyira tetszettek a szigeten uralkodó paradicsomi állapotok és kü­lönösen a szép bennszülött lányok, hogy nem akart vele visszajönni és ott tele­pedett le. A BECSÜLETES WPA MUNKÁS, Ri­ver Grove, 111. városkából $1.50 cen­tes pénzutalványt kapott az Egyesült Államok kincstára. Levél is volt mellékelve hozzá, egy lelkiismeretes WPA munkás küldte a pénzt, azzal, hogy véletlenül magával vitt munkából egy kalapácsot, később a szerszám elkallódott és most bántja lel­kiismeretét az eset. A TYÚKKETRECBE KÖLTÖZÖTT. Mrs. DeWitt Van Wyck, Union me­gye törvényszékén keresetet nyújtott be, melyben elmondotta, hogy 48 éves férje a tyúkketrecbe tette át lakását. Arra kéri a­ bíróságot, hogy rendeljék el visszatérését. A bíró eleget tett az asszony kérel­mének, de meghallgatta a férjet is, aki elmondta, hogy csakis a béke kedvéért költözött a szokatlan helyre. Húsz évi állandó veszekedés és bosszantás után, csendre és nyugalomra vágyott. A tyúk­ketrecben meg is találta, amit keresett és egy hónapig nagyszerűen érezte ott magát. ANGLIA REPÜLŐ HADEREJE gép­puskásokat keres. Úgy látszik a­ fegy­ver kezeléséhez nem kell sok ész, mert az egyik kérdés, melyet a vizsgán kap­nak, következő: Brown Robinson jobboldalán ül, Jo­nes pedig a baloldalán ü­l Robinsonnak, ki ül a középen? HÁTVERSENY. Az American Prog­ressive Chiropratic Association hát­versenyt rendezett. A versenyzők in­kognitóban maradtak, arcuk és terme­tük el volt takarva és csakis hátuk volt szabadon. A versenyből a szépséges Loretta Young került ki győztesen, szakértője szerint az ő háta a legszebb és legtöké­letesebb. Az egyik chiropractor szaksze­rűen jegyezte meg: Miss Young-nak olyan háza van, melyet minden chirop­ractor a legnagyobb készséggel kezel­ne. Megtoldjuk azzal, hogy e célból igazán nem is kell chiropractornak lenni. DICKINSON M IC II IG AN I kormányzó, aki meg akarja menteni a romlásnak induló világot, egy Claude Lapham ne­vű dalszerzőt is megihletett, aki a kö­vetkező címet adta dalának: “Óh, ments ki minket Dickinson kormányzó A romlás útjáról.” A RENDES TURISTÁKON KÍVÜL 350,000 amerikai polgár lakik, illetve tartózkodik külföldön. A turisták nagy­­része már visszajött, de még mindig so­kan rekedtek odaát Európában és más világrészekben. A kérdés az, hogy a mostani zavaros időkben, mi a célja az állandóan külföl­dön lakó 350,000-nek? Ott maradnak, vagy ugyancsak vissza akarnak jönni? ÁLMATLANOK FIGYELMÉBE.. A Western Union Telegraph Company egy nagy áruházzal eg­yü­ttműködve, egész különleges szolgálatot szervezett az álmatlanságban szenvedők részére. Hívásra egy küldönc fiú azonnal meg­érkezik és álmosságot előidéző herba­­teát, fürdősót, fürdőmérőt, füldugaszo­kat és szemfátyolt visz a szenvedőkhöz. Az egész felszerelésnek ára $3.75. Szerény nézetünk szerint ugró bá­­ránykákat számolni olcsóbb és ugyan­ilyen eredmény érhető el vele, mint a felszereléssel. JÓ PAP HOLTIG TANUL. Csak most értesültem arról, hogy azok, akik a napon nem barnulnak, hanem leégnek, nem allergikusak a nappal szemben. Dr. Charles F. Pabst, a Kings­ County Me­dical Society tagja szerint az ilyen em­berek “heliophobe’nok. A heliophoba minden egyes alkalom­mal, ha testét kiteszi a nap sugarainak, leég, bőre megvörösödik, de sohasem barnul meg. Dr. Pabst megállapította, hogy Ame­rikában 10,000,000 heliophobe található. FÖLDY KÁROLY REMÉNYI JÓZSEF! KEDVES NÉNÉM: Lehet, hogy mire ezek a sorok eljutnak Önhöz, (ha ugyan eljut­nak) már “kitört a háború.” Immár után va­gyok hazafelé nyugati utamról; annyi élmé­nyem volt, hogy azokat, amint mondani szo­kás, könyvbe foglalhatnám. Nemrég valami könyvtáros kongresszusról olvastam, s az egyik előadó szerint a világ könyveinek ja­varésze fölösleges. Úgyis van, túl sokan ír­nak, de kevés az ízó. Viszont mégis érdekes, hogy az élet élményét az eddig megjelent összes könyvek nem tudták kifejezni; az élet sokkal gazdagabb, semhogy a “könyv­­ipar”-nak saját jövőjétől félnie kellene. Nem az élettől kell félni, amely nemes és kalan­dos harc, hanem a háborútól, amely nem­telen és végzetes kifosztása az emberi gyen­geségnek és hiszékenységnek. A diplomaták és a politikusok észjárása olyan, hogy abban ugyan könnyű eligazodnia a gondolkodó ér­telemnek, de nehéz követni. Valaki ismerheti a vérbaj természetét, mindamellett nem akar vérbajos lenni. Lehet, hogy valamikor mégis módunkban lesz találkozni, s akkor élőszóval elmesélem mindazt, amit nem lehet megirni s nem le­het csak krónika-szerűen elmondani. Az ame­rikai méretek a lélek méreteire is figyelmez­tetnek, nemcsak az érdek méreteire. Az egyik texasi­ vendéglő falán ezt a felírást olvastam: “How can you sing with debts? Jesus paid all.” Kétségtelen, hogy a kocsmáros Jézus felelősségtudatán át próbálja adósait meg­győzni arról, hogy csak abban az esetben il­lik mulatniok, ha fizetnek is. Bizarr az ilyen intés, s talán a “vadnyugati” korlátlanságra jellemző. Miért utaltam rá? Mit akartam ezzel az esettel kifejezni? Azt a tényt, hogy az amerikai méretek felismerésében és meg­ismerésében nagy szerepet játszik a bizarr­­ság elvének alkalmazása. Sok a furcsaság, a groteszkség a lélek és érdek útvesztőjén, hangsúlyozottabban az amerikai életben. De van összhang is, s olyan természetű lelki előkelőség, a természetnek s az emberi ter­mészetnek olyan szépsége, amelyre sajnos az európaiak a legritkábban gondolnak Ame­rikával kapcsolatban. A demokrácia nemcsak a négerek röhögő szeszélye, vagy a kapita­lizmus érzelgős erkölcse; a demokrácia az emberi méltóság vetülete is. Ezt a levelet Oklahoma állam Tulsa váro­sában írom. A tizenkilencedik század első ne­gyedében erre járt Washington Irving, az is­mertje, aki megjósolta ennek a városnak jövőjét. Akkor valóban jövendőmondónak kellett lennie, mert hiszen reménykedésének alig volt alapja. Ez a fontos: nemcsak gaz­dagságát jósolta meg, hanem szellemi érté­két is. Ma persze egyetlen van ebben a vá­rosban: az olajforrások milliomosainak köz­pontja, a gyakorlati és a szellemi élet talál­kozásának fókusza. Hogy errefelé sok a nyo­mor is? Hogy a homokviharok áldozata déli Oklahoma, ahol tegnap jártam, s áldozatai azok az “Okiek,” akikről John Steinbeck amerikai regényíró írt nemrégiben “Grapes of Wrath” címűl roppant feltűnést keltett regényében? Ez mind igaz, mindamellett az a lényeges, hogy ugyanott, ahol a lelki sze­génység szinte gyógyíthatatlan, a korlátolt­ság szinte korlátlan, sokan vannak, akik ter­mészetes élvezettel hallgatják a Beethoven szonátát s görögből idéznek. Talán érdekli, hogy Oklahoma City egyeteme (Norman) adja ki a “Books Abroad” című­ folyóiratot, amelyben több cikkem, jegyzetem és tanul­mányom jelent meg magyar írókról és köl­tőkről. Tudom, hogy ez a közlés érdekli, s a kommentár is: Washington Irving jóslata csakugyan bevált, mert mi lehetne meggyő­zőbb igazságánál, mint az a tény, hogy a tulsai egyetem értékes intézet s hogy a nor­mál egyetem a magyar írók szerepét is fi­gyelembe veszi. Lássa, kedves Néném, ez is Amerika, s ez is a demokrácia diadala; nem­csak a dijbirkózók handabandázása s a Broad­way ízlés­képtelensége és érzelgőssége. Amikor Arizonában a Grand Canyon mély­ségébe dobtam szememet, (csoda, hogy onnan viszakerült), igazat kellett adnom Priestley­­nek, az angol regényírónak, aki “Midnight in the Desert” című érdekes könyvében azt írja, hogy minden amerikai politikusnak lát­nia kellene a természetnek ezt a gigantikus alakulatát. Ha látná, önmagával s hazájával szemben különb kötelességet érezne. A kö­vetkező megjegyzéssel egészíteném ki az angol író kijelentését: minden amerikainak s minden Amerikában élő embernek életében legalább egyszer látnia kellene a Grand Canyont s a Painted Desert-et. A sors kép­zeletével találkoznék, a végzet művészi ará­nyaival, a titokzatosság tapintható fenségé­vel, a végzet méltóságával. Hálát adok a Gondviselésnek, amiért erre az útra alkal­mat adott; megértettette velem az amerikai természet méreteiben az emberi természet demokratikus lehetőségeit. A demokrácia nem a csőcselék diadala, mint ahogy a ter­mészet nem az ösztönök anarchiája: ezt so­hasem éreztem jobban, mint ezen az útán, amelynek immár végére járok. Ezer mér­földnél valamivel nagyobb távolság választ el Clevelandtől; ez úgyszólván nem is látszik távolságnak, noha nem szabad lekicsinyelni. Áldja meg az Isten, kedves Néném, s bí­zom abban, hogy a fenyegető vérontás elle­nére is eljut Önhöz ez a levél. Szerető öccse, Tulsa, Oklahoma állam, augusztus havában. K@d?@l N­éné sír. MARTIN JÓZSEF: Egy kettő, három, öt, tíz Egy múlt nyári estén a házaspár gyerekei az ablakom alatt játszottak, vagy csoportba verődve a maguk kis világának a dolgait hányták-vetették meg. Egy nem sokkal több mint három éves kis­ember nem igen vett részt a játékban, hanem a lámpaoszlopnál ül­ve egyre csak számolt. Jó hangosan: egy, ket­tő, három, öt, tíz. Ez nem a nagyobbacska gyerekeknek szólt, akik talán húszig is tud­tak számolni, hanem a kis­lányoknak. Im­ponálni akart nekik, nem tudván, hogy azok­nak jobban imponál, ha tótágast áll. De a férfiúi képességnek ettől a fokától még mesz­­sze volt. Néhány nap múlva meglepődve hallottam, hogy hibátlanul tizig számolt s ezt jó hango­­san adta tudtára a világnak. Úgy lehetett, hogy a nagyobb fiúk gúnyolhatták s megta­níthatták az arab számok sorrendjére. Ez még mind semmi, mert a következő este föl­vitte tizenkettőig, eleven, ívelve, ez utóbbit diadalmasan felcsattantva. Azután szitáló esővel váltakozó borult esték következtek, az én kis számzsenim eltűnt, pedig nagyon érdekelt volna meglepő haladása. Hátha a jövő világhírű tudósa ült a lámpavasnál! Oly üdítő kis relax volt a levegőben vajúdó óriási nagy dolgoktól, amelyek megbolondítanák az embert, ha nem menekülne nevetségesen kis relaxokhoz: passziánszhoz, ájris adomák ol­vasásához, kroszordpudzsik megfejtéséhez, vagy a vasárnapi lapok vizenyős primitív és ostobán vicces melléleteihez. MAKK ALSÓ Magyarországnak elvették a kétharmadát. Elvették bányáit, sóját, erdeit, ipartelepeit. Magyarországot negyven féle párt marcan­golja, tépi, elárulja s mind a haza javát akar­ja. Magyarország külföldön élő fiai aggód­nak, az otthoniak rémeket látnak s fásultan, dermedten, szorongva várják, hogy mit hoz nem a legközelebbi jövő, hanem már a hol­nap. C­egek, küldjetek egy reménysugárt, küldjetek egy biztató szót, hogy Magyaror­szág, mely most lent van majd a sárga föl­dig, lassanként ismét fölfelé megy. Magyarországon ádáz német propaganda garázdálkodik s még azokat a német nevű magyarokat is germánoknak rubrikálja, akiknek familiája századok óta testben­­lélekben magyar. Ezt a német propagandát magyar propagandával kell ellensúlyozni s erre vonatkozólag az első lépést már meg is tette Piatnik Nándor, a budapesti kártya­gyáros. Azelőtt a svájci kártya hősei ily névre hallgattak: Geszler Hermann, Reding ítél, Fürst Walter s most is e nevekkel sze­repelnek , de a makk alsó, a vaspáncélos ger­mán lovag nem Harras Rudolf többé, hanem Harras Rezső.. A saját tulajdonomat képező paklin így áll, s mindenkinek megmutatha­tom, aki nem hiszi. Üdítő reménysugár volt a komor felhőkből, jóleső kis relax volt ez a váratlan felfedezés s azóta csak mosolyog­va tudok ránézni Harras Rezsőre, a vaspán­célos germán vitézre. Azóta nekem a német fejedelmek Rezső habsburgi grófot választot­ták meg császárnak. Metternich, a nőhódító BERLINBEN legutóbb egy árverésen gaz­dát cserélt Metternich ismeretlen levele, amelyet a nagy államférfi barátjához, Hor­­mayerhez intézett. A levél többek­ között ezeket mondja: “Diplomácia pályafutásom Drezdában kez­dődött. Ugyanitt derült ki az is, hogy sze­rencsés nőhódító vagyok. Egész sor szép nő vett körül, hogy vegyem el feleségül. Én azonban kitűnő diplomáciai képességeimmel szerencsésen mindig elhárítottam ezt a ve­szedelmet. Csak később szántam rá magam a nősülésre, mert ekkor már nem tehettem egyebet. Feleségül vettem Kaepnitz Eleonó­rát, a házasságunk előtti napon azonban megállapodtunk abban, hogy egy födél alatt élünk ugyan, de ki-ki szabadon rendelkezik idejével, így is történt.” Amikor Metternich elvesztette első fele­ségét, kéthónapi gyász után újra megnősült és­­ újra megkötötte ezt a különös szerző­dést. (Második felesége harminc évvel fia­talabb volt nála). Egy év múlva a második asszony is meghalt, Metternich pedig meg­nősült harmadszor is és­­ újra megkötötte ama bizonyos szerződést... Érdekes a kancellárnak egyik-másik, ugyancsak az árverésen felbukkant levele. Ezt a belügyminiszterhez intézte és felszó­lalt benne az ellen, hogy az udvarban na­gyon lazák az erkölcsök, és követelte, hogy ügyeljenek az illem szabályaira. (Az egyko­rú feljegyzések viszont ugyanerről az időről keltezve számolnak be arról, hogy az agg kancellárt többen látták, amint egy színház páholyában tüzesen udvarolt egy ezredes 15 esztendős leányának...)

Next