Amerikai Magyar Népszava, 1939. október (40. évfolyam, 275-304. szám)

1939-10-06 / 279. szám

HALIFAX: ANGLIÁT NEM TÉRÍTIK EL CÉLJAITÓL FENYEGETÉSEK Az angol külügyminiszter szerint a szövetségesek a végső­kig fogják folytatni a háborút­ ban beszélt, mint Neville Cham­berlain miniszterelnök a kép­viselőház előtt. Úgy hiszik, hogy a külügyminiszter szigo­rúbb hangja ellensúlyozni akar­ta David Lloyd George felszó­lalását, mely szerint Nagy Bri­tannia gondosan vegyen fon­tolóra minden német békeaján­latot. A külügyminiszter azzal kezd­te, hogy Anglia mindig késznek nyilatkozott csatlakozni Német­országhoz és a többi államok­hoz a világ újjáépítése érdeké­ben — “de a német kormány erőszakos fenyegetései s keserű tapasztalataink jellemük és módszereik felől, lehetetlenné tették, hogy békésen működ­jünk együtt. Sem Franciaor­szág, sem Anglia nevű­ vethetik alá magukat fenyegetéseknek”. — Fenyegetéseik után min­dig ígérgetésekkel közeledtek, de tapasztalataink alapján a mostani német kormánytól nem fogadhatunk el ígéreteket. Min­den érkező ajánlatot ebből a szempontból teszünk vizsgálat tárgyává, de csak akkor tehet­jük le a fegyvert, ha az erőszak és rosszhiszeműség ör­ökre el­tűnnek a nemzetközi életből. Sem Anglia, sem Franciaország nem keresnek hódítást, s nem akarnak bosszút állani, de a tá­madástól és erőszaktól való örö­kös félelemnek végleg meg kell szűnni, — mondotta Halifax. Halifax a felsőházban közöl­te még, hogy Anglia elismeri a Párisban megalakult lengyel kormányt , hogy Anglia szíve­sen látja Szovjet-Oroszország és Törökország közeledését. BIGÁMIÁÉRT ÍTÉLTÉK EL A FELMENTETT GYILKOST Keghian Tiryakian, 45 éves embert, egy 16 éves szerelmi és gyilkossági dráma főszereplő­jét, John L. Freschi bíró a Ge­neral Session bíróságon bigá­miáért három évre elítélte.­­ 1923-ban Tiryakian-t, Joseph Lennert szobaurát letartóztat­ták, mert megölte Lennert-et, a­ki Tiryakian feleségét, Teresa-t akarta megfojtani. Felmentése után feleségül vette az özvegy­­gyé lett Mrs. Lennert-et, aki 15 évvel később azzal utazott el Európába, hogy többé nem jön vissza­ az Egyesült Államokba. Tiryakian ekkor feleségül vette Johanna Storzel-t és vele élt, a­mikor a múlt évben Teresa visz­­­szatért New Yorkba és biga­­lmiáért letartóztattatta férjét.­­ 500 DOLLÁRT RABOLTAK Öt fegyveres ember tegnap­­ reggel 9 órakor behatolt az 509­­ West streeti West Side Garage I irodahelyiségébe és David Klin­ger, 1560 Grand Concourse, bronxi lakos tulajdonost a hát­só szobába parancsolva, egy író­asztal fiókjából 500 dollárt ra­boltak el. A banditák ezután beugrottak Klinger autójába és a Horatio Streeten át kelet felé menekültek, de a Washington­­ Street előtt beleütköztek egy­­teherautóba. Innen gyalogosan­­ folytatták menekülésüket. LONDON, okt. 5. — A mos­tani német kormányzatnak sem fenyegetései, sem ígéretei nem téríthetik el az angol kormányt, hogy a háborút a végsőkig folytassa. Ezt jelentette ki Viscount Halifax angol külügy­miniszter a felsőházban. Halifax sokkal erősebb hang­nemben és jóval visszautasítób­ BANDITÁHOZ VEZETTEK A VÉRNYOMOK A szálloda megsebzett hold­ápolóját egy másik rendőr találta meg Noel Smith, 43 éves embert, aki azt állítja, hogy a 246 West 73-ik utcában lakott és akit egy rendőr tegnap reggel 6 óra­kor a 170 West 74-ik utcai Ber­­kley szálloda elleni megkísérelt holdup során megsebesített egy másik rendőr elfogta, aki kö­vette a vérnyomokat egy asz­­szony lakására. A rendőrség szerint Smith egy másik emberrel bement a Berkley szállodába, szobát kér­tek, majd revolvert rántottak elő és a szálloda éjjeli üzletve­zetőjét, Gregory R. Fraser-t, valamint őrét, John Lee-t, hold­­upolták. John Schroeder rendőr az utca másik oldalról figyelte a párt és éppen akkor ment át a szálloda első csarnokába, amikor a banditák revolvert rántottak. A rendőr a bejárat ablakán ke­resztül rájuk lőtt, mire azok az utcára szaladtak és taxibe ugor­va elmenekültek. Néhány perccel később a West End Ave. és 72-ik utcá­nál egy járókelő figyelmeztette John Hackett rendőrt, hogy a West End Ave. és 73-ik utcánál látta, amikor egy megsérült em­bert kisegített valaki egy taxi­ból. Hackette követte a vérnyo­mokat Catherine T. Sims laká­sába, ahol teljesen felöltözve, ágyban találta Smith-et, akit azonnal letartóztatott és később Miss Sims-et is letartóztatásba helyezte, mert búvóhelyet adott Smithnek. A rendőrség szerint Smith jelentéktelen gonosztevő, nyolcszor volt letartóztatva és nemrég helyezték ideiglenes szabadlábra. Elmenekült tár­sát keresi a rendőrség. ----------------------------------------­PÉNZ ÁTUTALÁSOKAT Magyarországba Szlovákiába Jugoszláviába Romániába elfogad teljes felelősség mellett a PAN AMERICAN TRUST COMPANY HARBOR STATE BRANCH Alapította: KISS EMIL FOURTH AVE. AT ?th 5T.. NEW YORK M eniberFedcralDeposit InsurapceUorporatio» Philip Sazonoff (balról) és Valery Agofonoff orosz kom­­miszárok a Valennia olasz gőzösön Ne­­ Yorkba érkeztek. tnWTRTK­AT MAGYAR NUPSZAVAI ' Mandelein bíboros, chicagói ér­sek, akinek hirtelen halála gyász­ba borította az amerikai katoli­kusokat. MANDELEIN BÍBOROS VÉG­TISZTESSÉGE CHICAGO, 111., okt. 5. — A hétfőn elhunyt George Mande­lein bíboros­ lelki üdvéért tartott ünnepélyes gyászmisén a fele­kezeti iskola négyezer növendé­ke gyűlt össze tegnap a Holy Name székesegyházban. — A templomépületből kirekedt szá­zak számára hangszórókkal to­vábbították a megható szertar­tást, melyet Rév. Bernard J. Sheil apostoli adminisztrátor celebrált. A legfelsőbb szövetségi­ bíróság tagjai a Fehér Házban látogatást tettek Roosevelt el­nöknél. A képen látható balról-jobbra: Robert H. Jackson szövetségi főügyész, Felix Frankfurter, Hugo Black, Harlan Stone bírák, Charles Evans Hughes, a legfelsőbb bí­­róság­ elnöke, Owen J. Roberts, Stanley Reed, William O. Douglas bírák és Frank Mur­phy igazság­ügy miniszter. Keressük Risztics János repülőkapitányt A világháborús idők híres magyar repülőjét, a német Jun­kers művek egykori próba­piló­táját, több repülési világrekord megteremtőjét, Risztics János kapitányt, aki az elmúlt évben New Yorkban tartózkodott, de bronxi lakóhelyéről ismeretlen helyre költözött, ezúton kérjük hogy saját érdekében haladék­talanul lépjen érintkezésbe szer­kesztőségünkkel. Bárkit, aki a kiváló magyar repülő hollétéről tud, ugyancsak arra kérjük, hogy értesítsen bennünket Risz­tics kapitány címéről. OBL­ATT RUDOLF MEGHALT A new yorki magyar társas­élet egyidőben sokat szerepelt, tagja, Oblatt Rudolf ékszerész, 580 Fifth Avenue, szerdán, 63 éves korában, szívbajban meg­halt a Lexington Avenue és 39- ik utcai Peter Cooper szállóbeli lakásán. Az ismert magyar ékszerész 1925-ben és 1926-ban meglátogatta a Szovjet Uniót, hogy az eladásra kínált orosz cári ékszereket megvizsgálja és a gyűjtemény egy részét egy londoni üzletemberrel együtt megvásárolta. A, PETRÁK Az alsóváros ek­vetlen magyar hentesüzlete 140 First Ave., New York (8—9 St. között) ALgonquin 4­923* Hentesáruius finomságáért és sz­letes­­ségáért% jótállók. Áruim mindig­ frissek, áruim méltányosak. « Tegyen próbavásárlást. Hurka, kolbász, szalonna, sonka stb. minden időben kapható. 106 NAPOS TENGERI ÚT UTÁN 5 FÉRFIT ÉS 1 NŐT MEGMENTETTEK A rozoga vitorlás bárka alkotmányról azt hitték, hogy már régen elmerült a Csendes Óceánban Bretan B. Somerwell ezredes, a WPA new yorki adminisztrá­­­tora, tegnap este nyilvánosságra hozta, hogy washingtoni rende­letre 13,000 WPA hivatalnok,­­ gépíró és őr béreit havi $5.20- tól $20.80-ig terjedő összegek­kel leszállították. Ezek a levá­gások követik a­ korábbi havi $2.60-as bércsökkentést, amely szeptember elsején lépett ér­vénybe és minden WA alkalma­zottat érintett. Ebben a hónap­­­ban még egy bércsökkentés ese­­edékes, azonban a WPA vezető­­­sége erre vonatkozólag kijelen­tette, hogy az már aránylag kevés WPA alkalmazottat fog érinteni. Ellentétben a szeptemberi bérleszállítással, melyet az új szövetségi reljef törvény köve­telményeinek megfelelően abból­­a célból hajtottak végre, hogy­­az ország különböző részein ér­vényben lévő bérskálákat egyen­lővé tegyék, a mostani bérlevá­­t­­ások a washingtoni WPA ad­minisztráció független intézke­dését jelentik. Somerwell ez­redes kísérlete, hogy a New York városi alkalmazottakkal kivételt tegyenek a bérlevágás­nál, nem járt sikerrel. A bérskálák levágása a new yorki WPA fentartási költsé­geiben 185.000 dolláros megta­karítást tesz a havi 10 millió dollárt kitevő költség előirány­zatban. New York városában összesen 94,814 személyt alkal­maz a WPA, ámbár az októberi kvóta 109,200. A még ürese­désben lévő állásokra naponta 1,000 személyt vesznek át a Home Relief-ről. Wladyslaw Raczkiewitz, a Páris­ban megalakult lengyel kormány feje. BEVALLOTTÁK A VÉGZE­TES CSÍNYTEVÉST JOLIET, III., okt. 4. — James­ A. Burke államügyész nyilvá­nosságra hozta, hogy három le­ány bevallotta a Santa Fe vas-i út múlt vasárnapi kisiklásának előidézését. A szerencs­étlen­­ségben két ember meghalt. A leányok azt mondották, hogy akadályokat tettek a sínekre, de azt hitték, hogy azokat kel­­­lő időben eltávolították. Fiatal­­­­ korukra való tekintettel a há­rom leány ellen, akik nővérek, nem indítanak eljárást. Otthonának legkellemesebb, legérté­kesebb kényelme, ha bevezeti házához az Amerikai Magyar Népszavát. Jókedvet, napsugarat, szeretetet visz hajlékába és alig érzi a kis előfizetési díj terhét. HALÁLOS VEREKEDÉS A BÖRTÖNBEN RAHWAY, N. J., okt. 4. —: Marvin Linden, 20 éves, 217 [ Somerset Street, Newark, N. J.,­ a woodbridgei állami javítóinté-­­zet bennlakója, a börtön kórhá­­­zában tegnap belehalt a kés­­szúrásokba, melyeket cellatársa­­­ejtett rajta. William E. Kulp javítóintézeti felügyelő szerint­ a foglyok összevesztek a ciga­rettán és eközben történt a ké­selés. Millió dollárt csalt ki az áldozataitól Kápráztató mesékkel környé­kezte meg a könnyenhivő embereket Egy nagyszerű rábeszélő ké­pességű asszony, több mint egy millió dollárt tudott kicsalni könnyenhivő áldozatokból olyan mesékkel, hogy külföldi kormá­nyok élénken érdeklődnek két részvénytársasága iránt. A tanúk szerint “elragadó kedvességű” özvegy Mrs. Lydia B. Koch, 55 esztendős, s 825 Fifth Avenuen lakott, ahol egy­részt a Reinforced Paper Bottle Corporation, másrészt a Safety Service Milk Bottle Corporation ügyeit vezette. Azok között a mesék között, amikkel a társasági emberektől öreg háztartási alkalmazottig terjedő változatos körű áldoza­tait megkörnyékezte, az szere­pelt leggyakrabban, hogy rész­vénytársaságaival tulajdonkép­pen nem is önmaga számára akar sok­­pénzt szrezni, hanem emberbaráti alapítványoknak, többek közt az International Truth foundation nevű intéz­ménynek. A vádhatóságot ugyancsak nő, Bertha Schwartz helyettes kerületi ügyész képviseli és a nyomozás szerint a Mrs. Koch által összeszedett összeg ponto­san $1,024.4.54-t tesz ki. ÚJ FIZETÉS CSÖKKENTÉST KAP 1,300 NEW YORKI WPA MUNKÁS Havi 20 dollárig terjednek a washingtoni adminisztráció bérlevágási rendeletei.­­ A hónap végén még egy bérlevágás esedékes SEATTLE, Wash., okt. 5. — A hatalmas Csendes óceánról tegnap előkerült a “Tai Ping” nevű viharvert kínai bárka, a­mely 106 nappal ezelőtt hagyta el Shanghait. Személyzete öt férfi és egy nő,­ annyira éhes és kimerült volt a 6,000 mér­­földes rettenetes út után, hogy alig tudott beszélni. A furcsa vízijárművet már napokkal ez­előtt elveszettnek tartották. A késő keddi órákban a “Dis­covered nevű parti felügyelő” hajó Cape Cook. Vancouver­­szigettől háromszáz mérföldnyi­­re kitűzött fehér zászlóval tűnt fel. A Discoverer veszélyjelzést vett észre valami hajónak lát­szó vizijárműn és közelebb hú­zódva, a Tai Ping vitorlás bár­kát találta meg. Fedélzetén John Anderson, a bárka kapitá­nya, new yorki lakos, ennek orosz felesége, akit Kínában vett el, egy német és három norvég tengerész tartózkodtak. Élelmiszer és ivóvíz hiánya mi­att mindannyian súlyos állapot­ban voltak. A Discoverer parancsnoka, Jones kapitány élelmiszert, italt és elsősegí­séget adott számuk­ra. Ezután rádió értesítést kül­dött seattlei állomáshelyére, hogy az iasok egyike beteg és a vitorlás bárka annyira meg­rongált, hogy veszélyes rajta az utazás. A Red Wing nevű­ part­­őrségi hajó azonnal elindult, hogy a Tai Ping-ot az itteni ki­kötőbe irányítsa. Amerikai bankhivatalnokból lett skót four a most meghalt Lord Fairfax A Fairfax család nemzedékeken keresztül Amerikában élt LONDON, okt. 5. — Albert Kirby Fairfax skót four, Ca­meron 12-ik bárója, London kö­zelében levő Essex kastélyában hirtelen meghalt. Amerikai la­kos volt, New Yorkban bank­­hivatalnokoskodott, amikor ap­ja, egy jónevű amerikai orvos, 1900-ban meghalt. A fiú meg­állapította, hogy Dr. John Con­­tee Fairfax tulajdonképpen skót báró volt, de soha sem használ­ta címét. Albert tehát 1902-ben, VII. Edward koronázására átment Londonba és lépéseket tett, hogy felvegye a bárói címet. Az angol felsőház el­ég ismerte 12-ik bárónak s ettől fogva Anglia állampolgára lett. Négy éven át azonban még mindig joga lett volna szavazni az ame­rikai választásokon. A Fairfax család nemzedéke­ken keresztül Virginia és Mary­land államokban élt, ahol egy időben 5,700,000 aker terület­hez volt királyi szabadalmuk. Hat nemzedéken keresztül he­vert parlagon az angol főúri cím, míg végül a fiatal new yor­ki bankhivatalnok felvette a lordságot. Skót származású özvegye, két fia élték túl. A fiuk közül az idősebbik, a 16 éves Thomas Bryan McKelvne Fairfax lesz a főúri cím é® vagyon örököse. RHEUMA Láb­betegségek visszerek, viszketegség, daganatok, lábsebek, érgyulladás, kiütések, lúd­talp, izületi fájdalmak, isiás gyors és eredményes kezelése és gyógyí­tása operáció nélkül. Kezelés ide­jén munkába járhat. Vizsgálat ingyenes. Mérsékelt árak Rendelő órák: naponta 1-től b-ig. Hétfőn és csütörtökön 1-től 8.30-ig. — Vasárnap nincs rendelés — L A, BEHLA, KL D. Berlini specialista (Németország) 520 W. 80th ST.. NEAR B’WAY 1 ! Kessler's Private Blend—Kevert whiskey — 25% tiszta whiskey—­75% ga­bonából párolt, szesz: 90 fokos. Julius Kessler Distilling Co.,­lue.. .Lawrenceburg, Indiana. Otthoninak legyellemesebls, legérté­kesebb kényelme, hír bevezeti házikó« az Amerikai Magyar Népszavát. Jó­kedvet, napsugarat, szeretetet visz hajlékiba és alig érzi a kis előfizetési 40 terhie. MEGKÖNNYEBBÜL, • HA SIMA, ENYHE SZÉK­­LETRŐL GONDOSKODIK, • HA EMÉSZTÉSE? REND­BEN TARTJA, • HA BELSEJÉT KITISZ­TÍTJA, • HA BELEIT MEGOLA­JOZZA, • HA VÉRÉT TISZTÁRA PEZSDÍTI • HA GYOMRÁT TEHER­MENTESÍTI, • HA B­É­L RENDSZERÉT EGÉSZSÉGES MOZGÁSBA HOZZA, © HA SZÁJÍZÉT MEGZA­­MATOSÍTJA! VAGYIS: Megkönnyebbül, ha megrendeli és használja családjával együtt a világhírű, nagyszerű PURGARET GYOMOR- ÉS BÉLTISZTÍTÓ CUKORKÁT! 1 nagy családi bádogdobozzal $1__Hat dobozzal egyszerre rendelve $5.— A valódi csakis e címen rendelhető meg. VÖRÖS KERESZT PATIKA, 12302 N. Buckeye Road, Cleveland, Ohio. “Kérelmére INGYEN megküldjük az Egészség-Kalauz című könyvet.”

Next