Amerikai Magyar Népszava, 1957. május (56. évfolyam, 103-128. szám)

1957-05-11 / 112. szám

2-IK OLDAL Entered as Second Class Matter at the Cleveland Post Office under the Act of March 1879 Published daily, except Sundays and legal Holidays AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, Inc. 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Editor: ZOLTÁN GOMBOS Editorial and Circulation Office — Szerkesztőség és Kiadóhivatal 305 EAST 80th STREET, NEW YORK 21, N. Y. Telefon: REgent 7-9370 Előfizetési árak—Subscription rates United States of America and Canada Egy évre (one year) $15.00 — Félévre (half year) $8.00 Negyed évre (quarter year) $4.25 BRANCH OFFICES — FIÓK IRODÁK alliance, O., 766 E. Summit Street Detroit, Mich., 8129 W. Jefferson Ave. Bridgeport, Conn., 578 Bostwick Ave. Garfield, N. J„ 32 Division St. Bethlehem, Pal, .703 E. 4th Street New Brunswick, N. J., 98 French St. Buffalo, N. Y., P. O. Box 152, Perth’Amboy, N. J„ 403 Lawrie St. Niagara Square Station Philadelphia. Pa., 1811 N. Franklin St. Chicago 19, 111, 8341 Prairie Ave. Trenton, N. J., 511 Genesee Street CANADIAN HEAD OFFICE: BÉLA W. BAYER, Mgr. 171 College St., Toronto 2-B, Ont., Canada. Tel. WA 4-3905. Lakás: AV 5-3775. ELMÉLKEDÉS A BUTASÁGRÓL Békeffi László Öreg- közhelyek: “A butaság korlátlan”, “a bu­taság ellen az égiek is tehetetlenek.” "Mégis hogy van az, hogy az emberek jobban vonzódnak a bu­ta, mint az okos emberekhez? Felelet, mert a butaságra lehet a legjobban építeni politikai és üz­leti sikert. Többé-kevésbé el le­het valakiről mondani, hogy: ennél okosabb embert még nem láttam, de azt, hogy: ennél bu­tább ember nem létezik, — ezt mondani lehetetlen, mert olyan buta ember nincs a világon, aki­nél ne volna butább. A buta­ságnak tehát lényegesen több színárnyalata van, mint az okosságnak. Egész spektrál-analízis. Csak néhányat említek a sok közül. * * * Például: a szép butaság. Ez az a típus, amelyik meg van róla győződve, hogy ő okos ember. Ki­­düllesztett mellel, felemelt fejjel jár az utcán, rendszerint bolerólépésekkel és mindent lekicsiny­lően néz körül. Ez az úgynevezett nemes barom. A meglepő butaság: ez rendszerint hivatalos hely­ségekben fordul elő. Mikor az ember meg van lep­ve, hogyan kaphatott íróasztalt maga elé egy ilyen jámbor egyén. A sejtelmes butaság: ez már finomabb fajtája a butaságnak. Az illető nem tudja bizonyosan, hogy buta, de már valamit sejt. Az őszinte butaság, mikor az illető már tisztá­ban van vele, hogy ő buta. Ehhez azonban az in­telligenciák bizonyos fokára van szükség. Ez az a típus, aki társaságokban szótlan, mert úgy gondolkozik,­­ jobb, ha nem beszélek, mert hát­ha valami hülyeséget mondok. A tiszteletreméltó butaság: ez rendszerint idős, egész idős uraknál fordul elő (a hölgyeket nem akarom megsérteni), kikre az ember azzal a tiszteletteljes gondolattal tekint fel, hogyan tudott az illető ilyen tömény butaságot hordozva a fejében, ilyen magas kort megérni, minden defektus nélkül? A tudomá­nyos butaság: ez rendszerint tudósoknál fordul elő, mert attól, hogy valaki nagy tudós, még ret­tenetesen buta lehet, vagy hogy finoman fejezzem, ki magamat, egyoldalú­ Silddel járnak, mint a lo­vak. Csak a saját szakmájukban vannak otthon és képtelenek egyéb témáról beszélni. Ezek között igen sok a zeneművész és operaénekes. Végül a vérfagyasztó, vagy sztratoszférikus butaság: mi­kor az ember ereiben megfagy a vér, mint a stra­­toszférában, ha felnéz olyan emberre, aki pl. na­gyon magas pozícióban ül. Ilyenkor dadogva kér­dezi az ember önmagától: hogyan kerülhetett va­laki ezzel a fejjel, ilyen magas állásba? Ő az, akivel nem lehet vitatkozni, nem lehet, de nem is szabad meggyőzni, az ember lábhoz engedi az ész összes fegyvereit és mély meghajlással így szól: igenis kegyelmes uram, vagy vezérigazgató úr, vagy g­yes Sir! ANYÁK NAPJA Anyáik Napja egy sajátosan amerikai ünnep, és vallási ünnepeinken kívül egyike a legszebbeknek. Az ország ezen a napon szeretettel üdvözli az anyá­kat, az emberi élet forrását. Az anyák iránt érzett kapcsolat a legősibb, a legmélyebb emberi érze­lem és Amerika ünneppé emelte. Legyen ez a nap emlékeztető a születés misztériumára, és hogy olyan országban élünk, ahol anyánkkal — és nem az állam­mal — való kapcsolatunkat ünnepelhetjük. ALGER HISS KÖNYVE Alger Hisst annak idején kétszeri tárgyalás után ítélték el, ezért kommunista tevékenységével kapcso­latban­­hamis esküt tett. Közel ötévi börtön után ta­valy kiszabadult és ismét fellebbezte ügyét, ezúttal a­­nagyközönséghez. Könyvet írt, amelyben ártatlan­ságát hangoztatja, szeikre szedve az egész tárgyalást. Egyebek között azt állítja, hogy az esküdtek elfogul­tak voltak vele szemben, mert az egész közhangulat fel volt zaklatva a “túlzott és képzeletbeli kommu­nista veszély miatt”. Lehet, hogy ez a könyv “best seller” lesz, de alig­ha tartalmaz meggyőző érvet. Kezdjük azon, hogy a közhangulat a tárgyalás idején egyáltalán nem volt egyoldalúan Hiss ellen. Mindenki emlékszik, hogy Dean Acheson, akikori külügyminiszter védelmébe vette, azt mondva, hogy ‘‘nem fog hátat fordítani” Alger Hissnek bajában. Mrs. Roosevelt tüntetően lá­togatta a tárgyalásokat és Hiss mellett nyilatkozott. Két főbíró, Reed és Frankfurter karaktertanuk vol­tak az érdekében. De mindez nem tudta megcáfolni a b­izonyítéka­­ikat, amelyek felmerültek és kétségbevonhatatlanul igazolták, hogy Alger Hiss a State Departmentből fontos okmányokat adott át Whittaker Chaimbersnek, egy volt kommunistának, aki a tárgyaláson a kor­ány koronatanúja lett. Alger Hiss könyve egyetlen­­ érvet sem tartalmaz, ami a tárgyaláson nem hang­­ott el. A könyv a saját zsebén kívül aligha fog más érdeket szolgálni. Az igazságot semmi esetre sem. A HALÁLSUGÁR Világszerte folyik a szenvedélyes vita, hogy az atombomba sugarai milyen mértékben veszélyesek. Most újabban egy Dr. Linus Pauling nevű kiváló tu­dós állítja, hogy már az eddig felszabadult sugarak egymillió ember halálát fogják okozni. Ezek az em­berek 10—30 évvel korábban fognak meghalni a szükségesnél, rák, fehérvérűség és más betegségek folytán, mondja Dr. Pauling. Más tudósok, nem, kevéssé­bé súlyos szavúak, azt állítják, hogy nincs elegendő bizonyíték arra, hogy a légkörben lévő eddig felszabadult sugarak ártal­masak. Állítólag m­ég annyi sugármennyiség sem sza­badult fel, mint amennyi az ártalmas mennyiség ez­redrésze. A tény az, hogy a tudósok nem tudnak ele­get a kérdésről. Propaganda és bizonytalanság veszi körül az egész kérdést. Tisztában vagyunk vele, hogy az atom­robbantások folytatása egy bizonyos kockázatot je­lent, de ugyancsak kockázatot jelent a próbák abba­hagyása, mert a szovjet világ elleni legjobb védel­münk ma a bomba. Bármit teszünk, egy bizonyos koc­kázat elkerülhetetlen. Az emberiség azonban szeret­ne biztosat tudni a­­kérdésben, szeretné, ha a tudó­soknak egy nemzetközi bizottsága döntené el a kér­dést, hogy legalább azt tudjuk, mekkora a kockázat, amelyet vállalni kénytelenek vagyunk. CAMP KILMER Camp Kilmer, a new jerseyi katonai tárcát, amely több mint 31,000 magyar menekült részére bizonyult a szabadság kapujának Amerikába, megszüntette működését. Az elmúlt hat hónap alatt szimbólummá emelkedett, a remény jelképe lett azok részére, akik a kommunizmus gyötrelmei elől ebben az országban kerestek és találtak menedéket. Munkáját jól végez­te, és dacára a kezdeti zűrzavaroknak, később a hely­zet magaslatára emelkedett. A magyar menekültek ma már javarészt beolvadtak az amerikai életbe, vagy legalábbis beolvadóban vannak, és számukra Camp Kilmer sokáig emlékezetes állomása marad új életüknek. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA '_______ • •­­ • « Változatok az írógépen Lukács Jenő “Iskolázottság megkönnyíti a népek vezérlését, de nem a hajtását; könnyű őket imigyen kormá­nyozni, de lehetetlen rabszolgaságra kénysze­ríteni.” Henry Brougham Vaux, hír­neves angol államférfi, aki egyi­ke volt a tizennyolcadik század fáradhatatlan harcosainak a rabszolgaság eltörlése érdeké­ben, beszédjéből idézzük a fen­tieket. Mint minden “nagy” mondást, ezt sem lehet minden fenntartás és gondolkodás nél­kül elfogadni. Első­sorban is nem állja meg helyét, hogy az isko­lázottság biztosítékot nyújt a népek könnyű vezetésére. A köz­oktatást lehet jó és­­rossz irá­nyokba terelni. Amit ma, tegyük fel Magyar­­országban, a vörös uralom alatt az iskolákban tanítanak, nem fogja és nem is tudja megkönnyí­teni a szerencsétlen nép kormányzását. Mert amit jelenleg a magyar iskolákban tanítanak, ellentét­ben áll mindazokkal a szabadságra vágyakozó törekvésekkel, amelyeknek elérésére alkalomad­tán életüket és vérüket voltak hajlandók mártír­jaink feláldozni. A népek tanítása, mint az napjainkban bebizo­nyult, lehet kétféle. Ha a fősúlyt a szabadelvű gondolkodásra helyezik és nem idegen propagan­dának rájuk erőszakolására, akkor a népek kor­mányzása és vezetése körül alig fognak nehézsé­gek, és nézeteltérések felmerülni. A kormány­zás ilyenkor csaknem önmagától működő eszköze lesz egy szabad ország boldogulásának. De ami­kor a közoktatás ki akarja belőlük ölni a liberális érzelmek és nemzeti öntudat öröklött hagyomá­nyait, akkor a kormányzást erőszakos eszközök­kel lehet csak folytatni. * * * Iskolázottsággal lehetetlenség a népeket rab­szolgaságra kényszeríteni — mondotta Broug­ham. Micsoda rövidlátó naivság kellett ahhoz, hogy egy kiváló államférfi, aki egyébként minden képességével és meggyőződésével harcolt a rab­szolgaság eltörléséért, ilyen sületlen érvvel rin­gassa álomba korának­­ népét. Számtalan példára hivatkozhatunk, amikor a közoktatás rabszolga sorsra kényszerítette bizo­nyos országok lakosságát. Senki sem állíthatja, például, hogy szovjet Oroszországban a közokta­tást elhanyagolják, a nevelést korlátozzák. De miből áll a szovjet uralom közoktatása? Gyű­lölni mindazt, amit a szabad nemzetek önkormány­zatai a maguk számára biztosítottak és amelyek­nek még csak kívánása is erőszakos megtorlásokat eredményez a rabszolga rendszer kényuralma alatt. * * * A közoktatás természetesen bizonyos kezekben és bizonyos körülmények közepette könnyen le- írta: LUKÁCS JENŐ hét egyike a legü­dvösebb és legveszedelmesebb szellemi kútmérgezéseknek amellyel a szabadel­­vüség tiszta vizet szomjazói ellen felveszik a har­cot. A népnevelés a közoktatás szabadelvüsége, az egyedüli, amely megkönnyíti a népek kormány­zását olyan országokban, ahol a népességnek sza­bad választási jog révén beleszólása van, hogy kik álljanak kormányzatunk élén. Éppen ezért a népek szabadságának első és legfontosabb követel­ménye a közoktatás olyan formája iránti harc, amelyik a tanítást minden izmustól mentessé kí­vánja tenni és nem engedi meg a fiatalság kul­turális világnézetének egészségtelen meggyökere­­dését. Az olyan országokban, ahol tanítóink és népnevelőink kezei meg vannak kötve, a fiatal nemzedék rabszolga sorsa fizikai és szellemi ér­telemben, folytonos vereségek elébe fog nézni. Itt Amerikában, szabad sajtónk és egyete­meink állandó éberséggel harcolnak az akadé ■ mikus szabadelvűséget sértő minden olyan moz ■ galom ellen, amely előírni kívánja, hogy milyen irányba tereljék a fiatalság iskolázását. Sokaka­t igazságtalanul megvádolnak vörös elvű rokonszen­­­vezéssel. Nem egyszer az ilyen természetű vádak nincsenek minden alap nélkül. Ennek dacára a jó­zan ész és az amerikai “fair play” nem engedi meg, hogy egynémely téves útra került népneve­­ballépése béklyót tegyen annak a lojális többségnek a kezeire, amely a nemzet szabad gondolkodási jogának bajnoka. RÓZSA ÁGNES ESETE Rózsa Ágnes 17 éves debreceni leány csak egy a sok ezer közül, aki a nagy menekülés alatt kétség­beesve, mindent és mindenkit maga mögött hagy­va, hazátlanná lett. Neki­vágott a nagyvilágnak, mert úgy érezte, mindenütt jobb lehet, mint ott­hon. Az apja nem ment vele, mert félt, hogy csak akadály lenne leánya menekülésében. Azt remél­ték, hogy a leány átkerül az Egyesült Államokba, ahol egy gyermektelen házaspár szívesen várta. A debreceni leány és az amerikai magyar asszony első unokatestvérek. Az amerikaiak minden bizto­sítékot megadtak, még azt is, hogy beíratják a washingtoni állami egyetemre és gondoskodnak neveltetéséről. Rózsa Ágnes december elején jutott, át a ma­gyar határon, hat napi és éjszakai keserves út után, amit többnyire gyalog tett meg Debrecen­től. Amikor Ausztriába ért és szabadon írhatott rokonainak, levelei ékes bizonyságot tettek afe­lől, hogy a kommunistáknak nem sikerült meg­fertőzni az egész fiatal nemzedéket. Rózsa Ág­nes egyike azoknak a fiatal magyaroknak, akik­nek jóformán egész iskoláztatási ideje a kommu­nista uralom alá esik, akikben azonban a szabad és félelem nélküli élet vágya épen olyan erős, mint a szabad világban felnőtt fiataloké. A leány azután táborból táborba került Auszt­riában. Rokonai már januárban megtettek min­dent, hogy ügyét akadálytalanná tegyék. Minden papírt kiállítottak, minden biztosítékot megad­tak. Február 12-én a bécsi konzulátuson kihall­gatták és mivel ügye rendben volt, meg is mond­ták neki, hogy pár héten belül számíthat arra, hogy az Egyesült Államokba utazik. Washington állam egyik szenátora, Jackson, akivel a rokonok érintkezésbe léptek, szintén felkarolta az ügyet. A szenátor irodája is sürgette az ügyet. Március 6-ig a szenátor sem hallott semmit az ügy felől. Akkor jött az értesítés, hogy mivel a leány decemberben érkezett Ausztriába, az ügy végleges kivizsgálásának dátumát egyelőre nem lehet megállapítani. Később, ugyanabban a hónap­ban a szenátort értesítették, hogy Rózsa Ágnes nevét levették az elsőbbségi listáról és esetleg csak Augusztusban jöhet az Egyesült Államokba. Valamivel később még Thompson bécsi nagykö­vet is írt a dolog felől, értesítvén Jackson szená­tort. Ebben a levélben az van, hogy mivel a “pa­role” rendszer sorsa bizonytalan, kétséges, hogy Rózsa Ágnes menekült egyáltalában rákerülhet-e a kivizsgálandó menekültek listájára. A szenátor szerint mindez azért történt így, mert a menekült és pártfogói között nincs meg az az egészen közeli rokoni kapcsolat, amit a törvény szigorúan előír. Rózsa Ágnes ennek a technikai követelménynek áldozata lesz. Jackson szenátor lehangoltan állapítja meg, hogy május 15-én a Camp Kilmer menekült tele­pet lezárják. Bár egyrészt büszkeséggel tölti el az a tény, hogy a magyar forradalom óta az Egyesült Államok 31 ezer magyart bocsátott be, ugyanak­kor sajnálattal állapítja meg, hogy ezt a nemes munkát abbanhagyja az ország, még mielőtt befe­jezte volna. A szenátor hosszú beszédben számolt be erről az egy esetről a szenátus egyik április végi ülé­sén,­­ ami bizonyíték arra, hogy vannak, akik a menekültek ügyét nem hagyják csöndesen elalud­ni és érdekükben még ma is szót emelnek, ami­kor a közhiedelem szerint az ügy elaludt. Jackson szenátor nagyon hangsúlyozottan jelentette ki, hogy az Egyesült Államok részéről a nemes em­berbaráti munka nem lehet befejezve addig, amíg vannak olyan magyarok Ausztriában és másutt, akiket rokonaik szívesen befogadnak és akikért a törvényes garanciákat megadják. A kis, sze­gény és nehezen megpróbált Ausztria, amely már a magyar forradalom előtt 245 ezer menekültet írta, VASVÁRY ÖDÖN fogadott be különböző országokból, a maga hét milliós lakosságával most is azt mondja, hogy a 40 ezer még ottlevő magyarból húszezret befo­gad. Igaz, hogy az Egyesült Államok is befoga­dott 31 ezer magyart,­­ de még­is, a saját la­kosságának számához arányítva az Egyesült Ál­lamok csak a 16-ik helyen áll a befogadó országot között. Jackson szenátor vád gyanánt említette beszé­dében ,hogy a kongresszus semmit sem tett a helyzet megoldása érdekében, bár egy csórni javaslat hónapok óta benn van, anélkül, hogy akár a szenátus, akár a képviselőház kihallgatá­sokat tartott volna. Washington legtekintélyesebb újságja azonban a kormányt is megvádolja azzal hogy a problémát csak felelőtlen nyilatkozatol adásával próbálja elodázni. Az elnök tartozik a nemzetnek azzal, mondja ez az újság, hogy újra megállapítja a saját véleményét, és felszólítja a kongresszust állandó érvényű törvények hozására De ha a kormány nem is tenné ezt meg, a kong­resszus még mindig cselekedhetik. A kongresszus­nak még mindig alkalma van arra, hogy valósággá tegye Amerikának azt az ígéretét, hogy menedéke lesz mindazoknak, akik azért lettek hazátlanokká mert azokért az eszmékért harcoltak, amelyek az Egyesült Államokat szabaddá és naggyá tették Akik bebizonyították, hogy életüket is kockára merik tenni a szabadságért, csak jó polgáraivá lehetnek az Egyesült Államoknak. Jackson szenátor, akinek szavaihoz Case new jerseyi, Javíts new yorki és Douglas illinois szenátorok fűztek megértő megjegyzéseket, ér­demes arra, hogy az amerikai magyarság tudo­mást vegyen fellépéséről és azért köszönete mondjon. TERJESSZE LAPUNKAT! Írta: BÉKEFFI LÁSZLÓ Bocsánatot kell kérnem a hölgyektől, mégis, nem tudom megállni, hogy két típust, helyeseb­ben két végletet, az ő világukból is meg ne em­lítsek. Első az ártatlan butaság: ez fiatal leány­káknál fordul elő. 15, inkább 14, vagy talán 13, vagy mondjuk 12, vagy inkább 8 éves kislányok­nál, akik édes ártatlansággal olyan angyali buta­ságokat tudnak mondani, hogy direkt f ölesig. Ezek az angyalkák később azután elvesztik a gló­riájukat. A másik, végül, de nem utolsósorban, az osztriga butaság. Ez már érettebb asszonyoknál, vagy mondjuk leányasszonyoknál fordul elő. Ezért ne­vezem osztrigabutaságnak, mert mint a termé­szetrajzból tudjuk, az osztrigának nincsen agy­veleje. Az osztriga csak arra való, hogy egy pil­lanat alatt lenyelje az ember és ezzel a dolog el­van intézve. Az osztrigát nem lehet ízlelni, rág­csálni és akár egy tucatot is meg lehet enni ebéd előtt anélkül, hogy az ember elrontaná vele az ét­vágyát. Ez az a típusú nő, akiből évente el lehet fogyasztani néhány tucatot, anélkül, hogy meg­feküdné az ember­ szívét. Viszont azok a nők, akikre egy intelligens és okos feleségnek nem sza­bad féltékenynek lennie, mert a legremekebb férj is néha megunja a legjobb házi kosztot és ilyen­kor vendéglőbe megy, valami specialitást enni, olyasmit, amit a feleség nem is tud odahaza el­készíteni. Mert amelyik tudja, azt az ember nem veszi el feleségül.

Next