Amerikai Magyar Népszava, 1978. január-június (79. évfolyam, 1-25. szám)

1978-03-03 / 9. szám

Péntek, 1978 március 3 FÉLELEM URALJA NEW YORK LAKOSAIT NEW YORK • A New Yorkiaknak csaknem a fele fél kimenni az utcára éjszakának idején. Azonban annak ellené­re, hogy a metropolisz terror­indexe 48 százalékos és felette van az országos átlagot képvise­lő 36 százaléknak, a legfélelme­tesebb város Newark. A legke­vésbé Dallas lakói félnek, akik egyúttal dicsérik a rendőrség jó munkáját. A Népszámlálási Hivatal által 1972 és 1975 között végzett tanulmány eredményeit csak most analizálták és bocsá­tották rendelkezésre. Eszerint a New Yorkiak 91 százaléka úgy véli, hogy saját környezetük legalább olyan biztonságos, mint a város többi területe. Csak 7 százalék tekintette környezetét veszélyesebbnek, mint mások. A város női lakosainak csaknem kétharmada kénysze­rítve érzi magát arra, hogy személyes tevékenységét korlá­tozza a bűncselekmények miatt. Ugyanígy érzi a férfiak 44 százaléka is. Annak ellenére, hogy sok a bűncselekmény New Yorkban, a lakosság 74 százalé­ka mégis jó minősítést ad a rendőrség munkájának és csak 15 százalék tartja azt nagyon gyengének. A félelem különösen azok­nál áll fenn, akiket már utcán kiraboltak vagy megtámadtak. 72 százalékuk „védtelennek érzi magát, amikor egyedül van éjszakának idején az utcán. A fehérek nagyobb biztonságot éreznek, mint a feketék, és a gazdagok sem félnek annyira, mint a szegények, újra megjelennek...” Ami vi­szont bizonyos: a próbaszámon már dolgoznak. E munkához szerződtették az Esquire és a New York magazinok több volt szerkesztőjét és más jeles, sikeres riportert, fotóst. Minde­nekelőtt a valamikor Life embereit.­­ A nagyközönség úgy látszik, mindinkább olvasni is akar. A magazinszünet 1978- ban ismét kifizetődő! További terek: a Life alkalmi gárdája még egy magazin próbanyoma­tán dolgozik. A tervezett képeslap címe: Women (Asszo­nyok). A Look magazin 1971- ben, egy esztendővel a Life előtt szűnt meg. Most Daniel Fili­­pacchi francia kiadó bejelentet­te: Megvásárolta a Look cím (név) használati jogát, mert 1978 őszén képeslapot akar indítani. Ez lenne az új Look. Felújítják az egykor népszerű Life képes hetilapot NEW YORK — Még ebben az évben is még megjelenik az 1972 decemberében megszűnt Life. — A Life példányszáma annak idején hatmillió volt. A magazin egykori tulajdonosa a Time Inc. hírlapkiadó vállalat. Vezetője a Washington Post munkatársának kérdésére dip­lomatikusan szűkszavúan vála­szolt: „Foglalkozunk a gondo­lattal”. A cikkíró emlékeztet az 1972-ben megjelent utolsó szám búcsúcikke mondatára: „Nem lehetetlen, hogy az ismerős vörös és fehér betűk — lapfejünk — egy szép napon VÉLETLENÜL TÖMEGGYILKOST FOGTAK... Theodore Robert Bundyt mint az ország egyik legnagyobb bűnözőjét, évek óta keresi az FBI. Most véletlenül fogták el. Autón az országúton haladt Floridában a gengszter, aki legalább egy tucat embert ölt már meg és legutóbb két diák­lány meggyilkolásával gyanúsították. Lopott kocsit hajtott, megállította egy rendőr, aki felismerte. Képünk: Bundyt (balra) bekísérik. AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA Három vallás védelmében NEW YORK - A Kings­bridge Veterán Hospital-t Bronxban ez évben lebontják, modern kórház kerül a helyére. A régi kórház nevezetessége, hogy abban egy katolikus, pro­testáns és zsidó istentiszteletre egyaránt alkalmas kápolna van, amelyben gombnyomásra válto­zik meg a szükséghez képest az oltár. A káplán, Father Kalai­­dian, mozgalmat indított a ká­polna megtartására: a cél az, hogy azt az új kórházba építsék bele. A mozgalom olyan gyorsan terjed, adakozásokkal együtt, hogy a végső sikert biztosítva lát­ják. Csökkent hallás, nagy nyugdíj NEW YORK — John O’Ha­­gan, a nyugalomba vonult tűz­oltó főnök, úgy látszik, a wa­shingtoni rendőrfőnök példáját akarja követni. Cullinannak a washingtoni városi tanács teljes rokkantsági nyugdíjat szavazott meg azon az alapon, hogy térde állítólag maradandóan megsé­rült. Cullinan ugyanakkor egy másik állást vállalt magas fize­téssel, még alig 50 éves. Most O’Hagan azzal állt elő, hogy nem hall elég jól, tehát kapja a legmagasabb mértékű rokkant­nyugdíjat. Ez évi 39 ezer adó­mentes dollárt jelent számára. Azt mondja, hallását az gyengí­tette meg, hogy gyakran állt „közel a vízpumpákhoz...” D rcud ~ BUCHSBAUM 1563 Second A venue, New York Telefon: (212) 628-5771 EGÉSZ ÉVEIN ÁT OLCSÓ KÖZVETLEN, ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜLI UTAZÁSOK 1-10 HÉTIG. Budapest—Frankfurt—Vie­nna—Zürich—London stb. Rokonkihozatal több hónapra is! VÉGIG REPÜLŐVEL! TÖBB HÓNN­APOS CSOPORTOS UTAZÁSOK BUDAPESTRE ÉS BUDAPESTRŐL! Kérje 1978. évi részletes jegyzékünket! Egyéni APEX-jegyek. Kocsibérlet mindenütt! ☆ ☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ tr ☆☆ t­r ☆ | BÁRMILYEN BIZTOSÍTÁSÉRT | FORDULJON BIZALOMMAL | | FILÓ LAJOS I * IRODÁJÁHOZ % * 812 HAMILTON STREET SOMERSET, NEW JERSEY * * TELEFON: (201) 545-7477, 545-7484, 545-7487 * $ J­­ HÁZ • TŰZ • AUTÓ * 1 BALESETBIZTOSÍTÁS • ÉLETBIZTOSÍTÁS 2 A LEGJOBB CÉGEK ÁLTAL! £ £ ----------------------------------------------------------------- * rtrti'tr'trtrtrn­t r ☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ ☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆☆ t A legfinomabb HENTESÁRU Mindenféle kolbász, Jó hurka. .. ■ szalámi, friss ^^9 hús, stb. Igazi hazai módra * készítve, WUmmamArk kapható. MERTL JÓZSEF 'SfiSS 1508 Second Ave. 78-79 Sts. között New York. N. Y. — TeL: RH 4-1282 FINOM MAGYAR HENTESÁRUT KERES? Megtalálja MARIKA üzletében. Hurka, kolbász, sonka, tepertő stb. Paprika, mák, lekvár. Importáruk: 384 SCHOOL STREET WOODRIDGE, NEW JERSEY Telefon: (201) 636-0990 17. OLDAL I R­idmozga­tássa­l problémája van ^ LÁZAK KÖR­ÜL, VAGY TELKEK 8I FELTÖLTÉSÉVEL, 0 ajs ÚGY HÍVJA BIZALOMMAL: \ JggBWIU (203) 438-4796 ^ MINDEN IDŐBEN. L. NAGY, j J1S5I paprika ] I finom ÉTELEK RESTAURANT» Magyar és amerikai ételeink városszerte híresek. | I ROPOGÓS LIBASÜLT • TÖLTÖTT KÁPOSZTA ) ( BORJÚPAPRIKÁS • BÉCSISZELET |­­ COCKTAILOK » Hitelkártyák akceptálva -sparkolás csak 75 cent. 1529 YORK A VEI (81th St. sarok) Rezerváció/ 650-9819 | ^ Nyitva: keddtől szombatig 5—11:30^ vasárnap­­_órától__

Next