Amerikai Magyar Népszava, 1980. január-június (81. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-13 / 24. szám

t í í I 5­­ I»I I íI t I i[ I h I ► r[ f f ít í MEHEK írta: MIKES GYÖRGY (London) Nem vagyok különösen aggodalmaskodó termé­szet, nem szokott eszembe jutni, hogy ez vagy az a ve­szély fenyeget, még olyankor sem, amikor a veszély eléggé nyilvánvaló. Az a fajta opti­mista természet vagyok, akit ha ki­dobnak az ablakon a 80. emeletről, lefelé zuhanván azt mondja magá­nak a 40. körül: no, eddig nem tör­tént semmi baj, úgy látszik rendben lesz minden. Vannak mások, akik mindenben veszélyt látnak, minden eshetőségre felkészülnek, a világon minden lehetséges és lehetetlen óvintézkedést megtesznek. De még a legóvatosabb és legpesszimistább emberek sem gondolnak bizonyos veszedelmekre. Sohasem találkoztam még senkivel, aki például attól félt volna, hogy méhek megeszik a házát. Méhek megeszik a házát? Micsoda marhaság ez? Marhaság vagy nem, pontosan ez történik Mrs. Jean Joynes-szal és taxi-sofőr férjével, Bill-lel Tollerton városkában, Nottingham közelében. A ház egy utca­sorban áll és még közvetlen szomszédjuknak sincsen a világon semmi baja a méhekkel. Hogy mi olyan ízletes és csábító pont Joynesék házában, azt kétévi tudomá­nyos kutatás sem tudta megállapítani. A szóbanforgó méheket valami ismeretlen okból kőműves-méheknek nevezik. Kőművesek néha nem dolgoznak olyan sike­resen, mint az ember szeretné, de azért ritkán foglal­koznak házak lerombolásával, szóval a név eredete nem egészen világos. Ezek a kőműves­ méhek abban különböznek a normális méhektől, hogy nem egy ki­rálynő körül csoportosulnak, hanem számos család él egymás mellett, ezek mind otthont alapítanak, ami az ő magánügyük lenne, ha ezt az otthont nem Joynesék házában alapítanák. Egy kis külső épületet, ahol a kerti szerszámokat tartották, már elfogyasztották a méhek, ezt le kellett rombolni. Aztán jó pár hónapra eltűntek, most — a jó idő és a meleg kitörésekor — megjelentek és a mellékhelyiség külső falát kezdik jóízűen fogyasztani. A kerületi elöljáróságnak vannak féregirtói, de semmit sem tudnak tenni ez ügyben. Mindent meg­próbáltak, hiába, mindig a méhek győznek. Erre Joynesék a biztosítótársasághoz fordultak, amely azonban megtagadott minden kártérítést. Van ugyan egy záradék a biztosítási szerződésben, amely szerint meg kell téríteni minden kárt, amit vadállatok hirtelen támadása okoz, de ez arra vonatkozik — mondotta a biztosító, — hogy egy rinocérosz vagy egy elefánt nekirohan a háznak és lerombolja. Joynesék azt mondották, hogy a szabadon rohangászó rinocé­rosz aránylag ritka Nottingham környékén, de a biz­tosító azt felelte, hogy néha vadállatok kiszabadulnak állatkertekből vagy cirkuszokból és kárt okoznak. Jaynesék elmentek a környék egyik legismertebb ügy­védjéhez, aki tanulmányozta a szerződést és sajnál­kozva bár, de határozottan közölte, hogy a biztosító­nak igaza van. A méhet nem lehet vadállatnak nevez­ni és a kárt nem lehet hirtelen előállott kárnak minő­síteni, mert már két éve falatoznak a méhek a házon. Mindez lehet tréfás azoknak, akik távolból érte­sülnek az eseményekről. A dolog inkább a nemrégen elhunyt Alfred Hitchcock egyik rém­filmjére lett volna alkalmas téma, aki madarak szörnyűségeiről híres és nagyszerű filmet készített egyszer,­­ de az kitalált mese volt, ez valóság. Mrs. Joynes el van keseredve. Eddig több mint 3000 font kárt okoztak a méhek és senki sem segít rajtuk. „Csak ülhetünk itt és nézhet­jük, hogy hogyan eszik meg a házunkat. És a főba­junk az, hogy a méh nem rinocérosz.” 11 foim/j 'Asinist Pentek, 1980 június 13AMFRTKAT MAGYAR NÉPSZAVA MARGÓ Visszavonuló honatya a törvénykezésről A választási kampányköltségek előteremtésének szükségessége a Kongresszus legtöbb tagját gerinctelen törvényhozóvá teszi, olyan emberré, akinek nincs mersze saját hite, igaza mellett kiállni. Legalábbis ez a véleménye egy lelépő és közismert képviselőnek, az Ohio állam­beli Charles Vaniknak. Vanik úgy döntött, hogy inkább nyugalomba vonul, mintsem csatlakozzon a csordához. — Ez egy nagyszerű intézmény — mondta Vanik a Kongresszusról. — A köz érdekét itt szolgálók legtöbbje elkötelezett és keményen dolgozó ember. Az intézmény rendszere az ami gerinctelenné teszi őket. Hogy megélhessen, hogy munkáját végezhesse egy-egy kongresszusi tag nem mellőzheti sem a pénzzel rendelkező lobbistákat, sem pedig körzete választópolgárainak provinciális érdekeit. Vanik elmondotta magáról, hogy nyugdíjba vonulásának semmi köze újraválasztásának esetleges kétségeihez. Az ok: közölték vele, 100.000 dollár kell a választási kampányhoz. A 67 éves Vanikot háromszor választották újra, s újraválasztásai során soha egy fillért nem kért senkitől, hiszen a lobbisták támogatását legalizált megvesztegetésnek tartja.­­ A választási kampányokhoz való anyagi hozzájárulás kifizetődő, hiszen akik ezt megengedhetik maguknak, az üzleti érdekeltségek, a gazdagok megvásárolták maguknak az adótörvényeket, míg a kisember egyszerűen ki van játszva. Az elmúlt hét évben, érvel Vanik, a vezető üzleti társaságok nem vagy alig fizettek adót.­­ Az adótörvények kegyetlenek és igazságtala­nok. Miért? Az egyenlőtlenséget a választási kampányokhoz való anyagi hozzájárulások szabják meg. Az átlagos adófizető nehezen érti ezt meg. örül, ha egy-egy évben visszatérítenek valamit a befizetett adójából, s eszébe sem jut, hogy saját pénzét kapja vissza, melyet az állam hosszú időn keresztül kamatmentesen használt. Vanik szerint az egyetlen megoldás a kongresszusi választások költségeinek az állam részéről történő fedelé­n. A választások közpénzből való finanszírozá­sa lehetővé teszi a törvényhozók számára, hogy azt tegyék aminek végre- éré választva lettek. Visszavonulásai­tanik egy másik okkal is magyarázza, nevezetesen azzal, hogy eltávolodott eredeti körzetétől. Erre vonatkozólag eképp fejti ki véleményét: minél tovább tartózkodik egy kongresz­­szusi tag Washingtonban, minél nagyobb befolyásra tesz szert, s minél inkább az egész nemzetet érintő kérdésekre összpontosítja idejét és energiáját, látóköréből annál jobban kiesnek eredeti választói. Vanik szerint a nemzet gondjait vállaló, ügyeit intéző honatyák többségének a kelleténél több időt kell választókörzetében eltölteni, s a helyi ügyekből részt vállalni. Vanik erre egy példát is felhoz. — Nem tudtam elmenni az egyik legjobb barátom édesapjának ravatalához, mert Washingtonban kellett maradnom. Nem hiszem, hogy valaha még egyszer szóba fog állni velem. Charles Vanik 11 OLDAL ___________________ ...., zrt l." AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN FORRADALOM KUBÁBAN? Kuba, Kuba, Kuba. Az amerikaiak számára nemcsak most, a kubai menekültáradat idején, hanem immár húsz esztendeje állandóan visszatérő téma. Farkas az ajtóban, időzített bomba Amerika küszöbe alatt. Hogyan kezelje hát Amerika Kubát? Ez a legtöbbet hangoztatott kérdés, amelyre, úgy tűnik, senki nem tud találóbb választ adni, mint Ernesto Betancourt. Elöljáróban hadd mondjuk el, hogy ki ez az ember. Az ötvenes években Castro híve, harcostársa, a kubai Julius 26. mozgalom washingtoni képviselője. A kubai forradalom győzelmét követően ott látjuk az Egyesült Államokba látogató Castro mellett. A kommunista Kubában, mint Castro régi hívének, kétségtelenül nagy karrier várt volna rá. De egy év elegendőnek bizonyult arra, hogy rájöjjön milyen irányba halad a kubai forradalom. Ekkor hagyta el Kubát, s jött az Egyesült Államokba. Nyilvánvaló, ha valaki, hát ő igazán ismeri a kubai helyzetet, s jól tudja, hogy Amerika mit kezdhet Kubával. Castro komoly bajokkal viaskodik. A kubai gazdaság a napi 8 millió dolláros szovjet támogatás ellenére, főleg az akadozó dohány és cukornád termelés miatt állandó válságokkal küzd. A válság súlyosságát bizonyítja, hogy ez tartotta vissza Castrót Tito temetésén való részvételtől, ez késztette a kormányátalakításra, amelynek során a legfontosabb miniszteri pozíciókat a saját kezébe vette, s ez ösztökélte a milícia felállítására a hadsereggel szemben. A nép elégedetlen, s egyre elégedetlenebb Castro rendszerével. Aki teheti menekül Kubából, de aki marad, az is úgy érzi megérett az idő a változásra. Ezt az időbeérést az Egyesült Államoknak ki kell használni. Hogyan? Erre ad megszívlelendő tanácsot Ernesto Betancourt. Amerikának minden erejével támogatni kell az Ethiópiában és Angolában kubai katonák ellen harcoló felszabadító erőket. Létre kell hozni, a Szabad Európa Rádió mintájára, egy szabad kubai rádióállomást, mely adásaiban rendszeresen közvetíti az igazságot az afrikai veszteségekről, a kubai menekültek állapotáról. Biztassa defektálásra Castro afrikai hadseregének katonáit, s a defektálók számára biztosítson menedékjogot. Ne fenyegesse Kubát katonai intervencióval, hiszen ez a fenyegetés a kubai nacionalizmust Castro mellé állítja. Ehelyett biztosítja a kubai népet arról, hogy védelmet nyújt számára a Brezsnyev doktrínával szemben, s támogatást ad, ha felkel a Castro féle önkényuralom ellen.

Next