Amerikai Magyar Népszava, 1980. július-december (81. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-05 / 36. szám

Péntek, 1980 szeptember 5 AMERIKÁT MAGYAR NÉPSZAVA FAG­Y­L írta: KÓKAY IHÁSZ KAROLA Az ember nem hinné, hogy egy folyóiratban öt és fél terjedelmes oldalt lehessen írni a fagylaltról. Először csak kíváncsiságból itt ott beleolvastam a cikk­be, de aztán kezdett jobban érdekelni a dolog és elejétől a végéig elolvastam. Eltekintve a sok száraz statisztikai adattól, és gyerekkorunk óta mindnyájunk által közismert dolgoktól, számos olyan részletet találtam ebben a fagylalt krónikában, amelyek nem érdektelenek. K®kai Ihász Karola Először is nem hiszem, hogy bárki, aki nincs érdekelve a fagylalt „businessben”, tudná, hogy az Egyesült Államokban évente 1,233 billió gallon fagylaltot fogyasztanak. Annak ellenére, hogy a fagylalt eredeti hazája Európa és azon belül is Olaszország, ma mégis Amerika nemzeti csemegéje és sehol a világon nem fogyasztanak annyit belőle mint itt. Talán ez az egyetlen fogyasztási cikk, amit nem érint az infláció, a recesszió, mert bármilyen rossz is a gazdasági helyzet, a szülők egy fagylaltra valót mindig kiszorítanak a gyerekeik részére. A fagylalt eredete ősidőkre vezethető vissza. A hagyomány szerint Néró császár gyorsfutárokkal hozatott a hegyekből jeget és havat és azt összekeverte gyümölcspéppel, ami abban az időben sehol máshol nem ismert ritka csemegének számított. Marco Polo a tizenharmadik század elején a távol-keletről egy olyan receptet hozott magával, amellyel már a mai fagylalt ősének mondható különlegességet lehetett készíteni. Olaszországban, majd röviddel azután Angliá­ban a tizenhatodik században készítettek először fagylaltot. Eleinte valóban csak a királyok eledele volt. Olyan nagy becsben állott, hogy I. Károly angol király a fiára, II. Jamesra örökül hagyta a titkos receptet. A tizennégy éves Medici Katalin II. Henrik francia királlyal való esküvőjén, a harmincnégy napig tartó mennyegzői ünnepségen minden nap más ízű fagylalttal kedveskedett a meghívott előkelőségeknek. (Mindazonáltal köztudomású, hogy Medici Katalin nem a fagylalt­ különlegességeivel tette magát emlékezetessé a történelemben.) Amíg a fagylalt Európában egy jó ideig a királyi udvarok és a gazdag emberek kiváltsága volt, addig Amerikában a legelterjedtebb, legolcsóbb tömegnya­lánkság lett belőle. De azért az Amerikai elnökök sem vetették meg ezt a kiváló ínyencséget. Washington, Jefferson, és Madison elnökök háztartásában a fagylaltszámla tetemes összeget tett ki évente az elnöki háztartás kiadásaiban. Nagyanyáink csak órákig tartó rázással, keveréssel tudtak előállítani annyi fagylaltot, ami egy születésnapi ünnepség szükségletét fedezte. Manap­ság mázsaszám gyártják ezt a sok ízű, sok­színű népszerű nyalánkságot, és ezernél is több a fagylaltot gyártó üzemek száma. A supermarketek jégszekré­nyeiben tíz féle különböző gyártmány között válogathatunk, és magánháztartásban is alig akad olyan ház, ahol ne találnak egy két doboz fagylaltot a jégszekrényben, télen-nyáron. A sok kitűnő gyártmány között a szakértők szerint a Howard Johnson féle kávéfagylalt n verhetetlen. Bármennyire is házi desszertté vált a fagylalt, amikor az utcákban csenget a ,,Good Humor”, vagy másféle fagylaltos­ autó, a gyerekek hrányát homlok rohannak egy kézben tartható nyeles csokoládé vagy kókusz fagylaltért, mert ennek a kocsiról vásárolt fagylaltnak megint egy másféle varázsa van. Egy rokon gyerekkel történt még a pengős világ idején, hogy csengetett az utcájukban a fagylaltos. Az olasz fagylaltosnak nem volt autója, csak kétkerekű kocsiját tolta maga előtt és közben harsányan kiabálta. ..Citrommálna vanilia jegeskávéé, itt a Kakuk”, mert Kakuk volt az otthon híres fagylaltmárka, az ottani ,,Good Humor”. A kislány, lehetett öt-hat éves, rohant az édesanyjához pénzt kérni. A mama valami fontos dologgal foglalatosko­dott és nem tudta abbahagyni a munkáját: szólt a gyereknek, hogy vegyen ki a pénztárcájából két pengőt. A gyerek boldogan rohant a pénzzel a fagylaltos kocsihoz, de hamarosan visszatért mondván, hogy a fagylaltos bácsi kér egy tálat, mert különben elolvad a fagylalt mire hazaér vele. A mama még mindig nem ért rá, és biztatta a gyereket hogy vegyen ki magának egy edényt a konyhaszekrényből. Rövid idő múlva visszajött a gyerek egy hatalmas tál fagylalttal, alig bírta cipelni. Kiderült, hogy a gyerek tévedésből az egyik pengős helyett egy húszast vett ki, és így huszonegy pengőért hozott haza fagylaltot. Utána hosszú ideig ,,fagylaltszünet” volt náluk, büntetésből a tévedésért. Valahányszor egy Carvel üzlet előtt elhajtunk nem tudunk ellenállni egy nagy tölcsér fagylaltnak. A férjem kedvence a csokoládés, az enyém a pisztácia. Csak utána van egy kis bűntudatunk, hogy mennyi tilos kalóriát nassoltunk el percek alatt. Dehát vannak dolgok, amiről nem lehet, de nem is érdemes lemondani. Kókai Ihász Karola GÖRBE TÜKÖR LÁZADÁS írta: KIRÁLYHEGYI PÁL Gyapjú Gyuri, a nagy magyar gondolkodó, az utóbbi időben kissé megváltozott. Már nem sokat gondolkozik és ha mégis, nem jut eszébe semmi. Már a hetvenharmadik cigarettáját sem szívja le bokáig, ahogy szokta, leg­feljebb csak térdig, és ha mond is egy-egy szót hetenkint, nem lehet megérteni. Valami baj van vele, nem tudom egészen pontosan mi­csoda, a nyomozás folyik. Barátságunk is laza lett, mint a fürj. Legutóbb mégis találkoz­tunk és mintha visszatért volna benne valami a régi szép időkből. — Sok bajom van — kezdte és szórakozottan rágyújtott a hatvanharmadik cigarettájára, sajnos gyufával, aztán eldobta a cigit és szívta a gyufaszálat. Szólhattam volna neki, de nem akartam zavarni, hadd szívja a gyufát, úgyis annyit hallani arról, hogy a dohányzás káros és pont az egészségre nézve. Miután gondosan összerágta a gyufaszálat, folytatta: — Itt van a Gyula. Ismered. Unokaöcsém, de ő a kedvencem a családban. Huszonkét éves, öt perc múl­va kész orvos lesz, egészséges, erős, jóképű és amikor legutóbb találkoztunk, megrémültem tőle, olyan her­vadt, kuszált volt. Mi a fene van veled? — érdeklőd­tem aggódva. — Tulajdonképpen semmi bajom nem lenne, de itt van az Erzsi. — Hol? — Hát éppen ez az. Tulajdonképpen sehol. Bele­őrülök. Megismerkedtünk, mert igazán gyönyörű, ezt nem lehet tőle elvenni, meg tud kedves is lenni és — mit szépítsem? — beleszerettem. Eleinte úgy látszott, ő is kedves, mentünk ide, oda, sőt néha amoda is, kedves volt, röhögős, figyelmes, aztán hirtelen, és váratlanul, minden elképzelhető ok nélkül megválto­zott. Randevúkra nem jött el, holott ő állapította meg a napot és az órát, nem is telefonált, amikor én hív­tam, azt mondta, próbált hívni, de nem voltam ott­hon, már nem emlékszik, miért nem jöhetett el a ran­devúra, biztosan valami nagyon fontos ok lehetett, ha ennyire nem jött el. Jelentették ellenségeim, hogy más fiúval látták összetekerődzve a Margitszigeten. Ja, igen, jó, hogy szólsz, hazudós is. De nem ez a lényeg. Nem is ambicionálja, hogy elhiggyem. Moziban vol­tam, mondta múltkor, de nem emlékezett arra, mit látott, ki játszotta a főszerepet, és arra sem, hogy melyik mozi volt az illető. Keresztkérdéseimre unot­tan legyintett: biztosan valami film lehetett, ha egy­szer moziban voltam. Két héttel ezelőtt, egy szerdai napon megemlí­tette, oda sem figyelve, hogy megcsalt. Amikor érdek­lődtem, hogy kivel, megmondta. Barátom volt az ille­tő, egy zenész. Megkívántam hirtelen, mondta nevet­ve. Nem kaptam levegőt. A csalásban éppen az a plá­ne, hogy az ember nem beszél róla, ezért is nevezik csalásnak, de ha megmondja, akkor mit nyomozzak? Ebből is láttam, hogy nem becsül. Egy tisztességes lány úgy csaljon, hogy a szeretője ne tudja meg soha. Amikor kioktattam, megint csak legyintett. A tisztes­ség, az alkalom hiánya — mondta nekem a redőnyös Tibor, aki okosabb, mint bárki más. Nekem rögesz­mém, hogy ha valami rossz, azt el kell rontani és nem megjavítani. Leszidtam, elég durván és kijelentettem, látni sem akarom többé. Nevetett. Oda se figyelt. Hát az ilyesmi bosszantja az embert. Megbízhatatlan, olyan fokon, ami már nincs is. Én csakis megbízható embe­rekkel érintkezem. A haragom tartott néhány napig, aztán olyan honvágyam támadt utána, hogy majd belepusztultam. Én hívtam fel telefonon és bocsánatot kértem tőle, mert durva voltam. Álmos vagyok, mondta és letette a kagylót. Szenvedtem, de fellázad­tam. Elhatároztam, hogy minden áron szakítani fogok, rá sem nézek soha soha többé. De amikor ő ke­resett telefonon, kezem, lábam remegett a telefonba és csak dadogtam, hogy sürgősen, fontos ügyben látni akarom. Mit tegyek? Tanácstalan vagyok — fejezte be Gyula és én azt mondtam, majd átgondolom a dol­got és kitalálok valamit. Átgondoltam és nem talál­tam ki semmit. Mit mondjak neki? — Ezt. — Jól figyelj, mert amit most mondok, valódi történet, úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna, holott tegnapelőtt történt. A szabóműhelyben egy ideig békés egymás mellett élésben feküdt a szabó fiókjában a mágnes és a tű. A tű sokáig tűrte, hogy a mágnes felé fordult, ő rohant hozzá, mint a tébolyo­don és hozzátapadt, mint egy szerelmes lány. Ez ment egy ideig, aztán a tű fellázadt és ezt mondta: Nevetsé­ges. A szabó életében én vagyok a minden. Én, a tű. (Folytatás a 15. oldalon) 13 OLDAL

Next