Amerikai Magyar Világ, 1968. július-december (5. évfolyam, 27-41. szám)
1968-07-14 / 28. szám
HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA MRS. P.-I. — 9 évi házasságunk alatt sok minden gyűlt össze bennem, kifogások, panaszok, sértések, amiket eddig lenyeltem, mert béketűrő a természetem. Most már torkig vagyok vele és arra gondoltam, hogy mindent kipakolok, csak félek, hogy veszekedés lesz belőle. Tegyem meg vagy hallgassak tovább is? --VÁLASZ. — Házassági problémáikat nem lehet úgy kezelni, ahogyan a rossz háziasszony csinálja, aki az ágy alá söpri a szemetet: a szemét ugyan nem látszik, de mégis ott van. Rendezzen nagytakarítást, de veszekedés nélkül. * * ANYA JELIGE. — Más asszonnyal is megtörtént már az, ami velem történt. Csalódtam a házasságomban, meguntam a szegényes szürke életet és amikor megismerkedtem egy férfivel, aki szebb életet ígért, jóba lettem vele. A férjem megtudta és elvált tőlem. A biró neki adta két gyerekünket és nekem csak annyi jogom van, hogy kéthetenként meglátogathatom őket. Mindig sírva jövök el tőlük, fáj a szívem, mert látom, hogy nincsenek jól ellátva, volt férjemnek kicsi a jövedelme, nem tud úgy gondoskodni róluk ahogyan én szeretném, nincs szép játékuk, alig van ruhájuk, a kisebbik lányom nem egészséges, jobb orvosi kezelés kellene neki, volt férjemnek azonban nincs ehhez elég pénze. Nekem van pénzem, a férfi aki miatt elváltunk, gazdag ember, nős, nem vehet el, de szépen gondoskodik rólam, mindennel ellát és arra is ad pénzt, hogy költhessek a gyerekekre, de hiába van pénzem, nem segíthetek rajtuk. Volt férjem nem engedi, hogy valamit elfogadjanak tőlem. Többször küldtem csekket, de összetépve visszaküldte. Kegyetlen a bíróság, hogy nem adja nekem a gyerekeket és nem hittem volna, hogy van a világon olyan kegyetlen ember, mint a volt férjem, aki nem törődik a gyerekei érdekével csak azért, mert ezzel roszszat okoz az anyjuknak. A törvény mégis az ő pártján van. Hol találhat segítséget egy anya, akinek a szive vérzik a gyerekeiért? VÁLASZ. — Levele vádirat a férje ellen, pedig ebben az egész ügyben maga a vádlott. Más asszonnyal is megtörtént, hogy egy újonnan támadt, mindent felperzselő szerelem elvitte a férje mellől. A maga esete azonban más. Nem kell nagy szakértőnek lenni ahhoz, hogy szívhez szóló leveléből ki lehessen olvasni a meztelen igazságot: magának kevés volt a pénz, amit a férje keresett, hát keresett magának egy gazdag barátot. Ezt meg is találta, de a gyerekeit elvesztette. Akkor gondolt volna a gyerekeire, mielőtt a pénz kedvéért felborította a családi életet. Megértem és magának is meg kell értenie, ha volt férjének nincs gusztusa egy másik férfinek a pénzére, mert ne szépítsük a dolgot, maga a barátja pénzén akarja boldogítani a férjénél nevelkedő gyerekeket. Lehet, hogy a férje nem tudja játékkal és ruhával pazarul elhalmozni a gyerekeket, de biztosan gondoskodik róluk. Leveléből azis kitűnik, hogy kezelteti a kislányt, maga legfeljebb csak válogat az orvosokban. Kegyetlennek tartja a bíróságot, hogy elvette magától a gyerekeket? A bíró tévedhet, de ebben az esetben szerintem a bírói döntés nem csak a jogi szabályoknak felel meg, hanem az erkölcsi igazságnak is. Ahoz mindenesetre joga van, hogy ügyvéd útján próbáljon segíteni magán. Fáj a szive és sír? Nem tudok együtt könnyezni magával. * * * TIP JELIGE. — A férjem nem ad borravalót pincérnek, taxisnak és másnak. Emiatt én sokszor zavarban vagyok és veszekedek vele, hogy köteles borravalót adni. Ő azt mondja, nem a pénz miatt, hanem az elve miatt nem ad borravalót, ő dolgozik, megkapja érte a fizetését, más is fizetést kap a munkáért, miért adjon nekik borravalót. Ő nem kommunista és mégis azt mondja, hogy a szocialista országok jól tették, hogy eltörölték a borravalót, azért is, mert a borravaló megalázza a munkásokat. Szeretném tudni, hogy igazán igaza van-e neki. VÁLASZ: — A borravaló nem kötelező, de általánosan elfogadott szokás. Sok szakmában kevesebb a fizetés, a jövedelmet főként a borravaló hozza. A pincér, a taxis, a fodrász stb elvárja. Kissé kételkedek abban, hogy a férje elvi okokból viselkedik így. Azt hiszem, inkább takarékoskodás, sőt fösvénység vezeti. Ami pedig a szocialista országokat illeti, próbáljon például Budapesten nem adni borravalót a pincérnek, a szállodai portásnak vagy a taxisnak. Olyan vasvillaszemmel néznek rá, esetleg olyan megjegyzést hall tőlük, hogy egyszerre kigyógyul elvi álláspontjából. * * * S. M. (Ont.) — Nem vagyok olyan lány, akinek mindig csak az öltözködésen, a kozmetikán jár az esze és csak azért dolgozik, hogy rongyokra költse amit keres. "Többre tartom magamat azzal, hogy szorgalmas vagyok és házias. Szégyelhetik is magukat a fiúk, hogy a könnyelmű divatbalák után szaladnak. VÁLASZ. — Helyesen teszi, ha nem cifrálkodik, de azért mégis ápolja magát, öltözzön csinosan, ne kullogjon túlságosan hátul a többi lány mögött. Igaz a mondás, hogy a jó bornak nem kell cégér. De azért a takaros cégtábla sem árt. ## wmx *.man , . 1. S H 8f mjw fP* | AMERIKAI MAGYAR VILÁG PESTI PERCEK EMLÉK A nagyapa a régi szép időkről mesél. — Egyszer a Duna-parton észrevettem, hogy valaki öngyilkossághoz készülődik. Odarohantam, hogy megakadályozzam végzetes tettében. Ki akartam csavarni kezéből a pisztolyt, dulakodni kezdtünk . . . — És? És? ! — Akkor derült ki, hogy éppen a nyolcevezősök versenyét akarja elindítani. BEAT Nagyon kedves törénetet hallottam. A 90 éves nénit nem lehet elcsalni a televízió mellől, állandóan azt lesi, ha adás van és főleg a hosszú hajúak beatzenekarai érdeklik őt. Nemrég megkérdezték tőle, hogy lehet az, hogy ennyire kedves neki a beat. — A zene nagyszerű — mondta —, de a lányok hétről hétre csúfabbak. KLUB Vonzó klubról ad hírt Budapesten tartózkodó szovjet újságíró. — Hogyan szoktad eltölteni szabad óráidat? — kérdezi valaki a barátját. — Ne is kétezd. Többnyire unatkozom. — Sebaj. Iratkozz be te is a klub énekkarába. Nagyon kellemesen múlnak az esték. Anekdotázunk, kuglizunk, kártyázunk, a futballról beszélgetünk, és iddogálunk is, peszre. — És mikor énekeltek?! — Hazafelé menet . . . TÖPRENGÉS Elkísértem valakit, írja, a nőiruha-üzletbe. Láttam, hogy a csúcsforgalomban az egyik elcsüggedt eladónő mélyen töpreng maga elé. Min gondolkodik? — kérdeztem. — Csak azt szeretném tudni — válaszolta —, vajon Éva hány fügefalevelet próbált fel, amíg azt mondta: “Ennél maradok.” ÖRÖM A hivatalban kétszáz forintot kér kölcsön valaki, ándungja van, most szerencséje lesz, ez holtbiztos, leszalad sorsjegyet venni. Ragyogó arccal jön vissza. — No, csak nem volt tényleg szerencséd?! — Hallatlan, szerencsém volt. Mire leértem, már mind elfogyott. AGGÁLY Este tíz órakor idegesen sétál szomszédom a házunk előtt. — Gondban vagyok a feleségem miatt — mondja. — Mi van vele? — Az autóm. V. J. ! „ (Folytatás a 8-ik oldalról) VIZES JÁNOS ÉS A TÖBBIEK jön az életedre” . . . Károlyi Mihállyal is találkoztam itt St. Louisban. Ellene hangoskodtam, mire ő megjegyezte: “fiatalember magával nem vitatkozom, mert maga úgy sem szeret engem.” A Német-utcai iskola, ahova jártam — ugrik viszsza a múltba — híres volt a dalárdájáról. Énektanárunk, Erődi Ernő volt, mikor a Népszínház igazgatója Vidor öngyilkos lett, ő is pályázott a helyére. Szívvel tanított bennünket énekelni. Egypárszor koncertet is adtunk az Urániában, szép sikerrel. Én, mint jótorkú kis tenorista egyike voltam kedvenceinek. Egy alkalommal Kun László, a Vígszínház karmestere jött el az iskolába és Vörösmarty nótákat tanított meg velünk. A nagy költő 100 éves születésnapjára készült a színház. Én, mint hőstenor az első sorban álltam a Vígszínház színpadán. Pár lépésre volt tőlem Jászai Mari, Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, a Góth házaspár, Tanay Frici, nemcsak a szívem, de a hasam is dobogott, ennyi nagy művész láttán. A Népszínházban minden népszínművet megnéztem vasárnap délután, Gellért Lajos barátom jóvoltából, aki ott vizet árult. Azért is hívtuk Vizes Lajosnak. Később nagy színész és kiváló író lett belőle. Felesége, Ürmösi Anikó, csak nemrég halt meg. Az is színésznő volt. Leveleztünk is egymással. Szegény Lajos már ő is két éve kint fekszik a Farkasréti temetőben. S most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amiért ezt a riportot megírtam. — Szép élet volt itt minálunk — írja lelkesedéssel. — Ellátogattunk akatholikus egyházba és bizony, ha kellett benyúltunk a lajbi zsebbe, adtunk az egyház céljaira, de pártoltuk a magyar újságokat és vettük a magyar könyveket. Sokan közülünk még emlékeznek az öreg mesemondó Gondos Sándorra, aki magyar napot rendezett minálunk. Eladta mind a könyvét, amit magával hozott. Az 56 után kijöttek bizony már uriasabbak, műveltebbek minálunk, csak épen a kezük nem olyan könnyű, mint a miénk volt. Itt volt nemrég Tollas Tibor is, itt tartott előadást, de bizony a könyvekből nem vett bérpalotát magának. Egyik szemem örült, a másik pedig szomorkodott, amikor öreg magyar barátom levelét végigolvastam. Az idevetődött magyarok élete hullámzik, a sorok között: a becsület és tisztesség, a páratlan szorgalom, amivel csak öregbbítették a magyar nevet. Nehezen összekuporgatott pénzükből tellett a magyar intézmények támogatására, és előfizettek az újságokra, kellett nekik a magyar könyv, és egyetlen gyönyörűségüket a magyarságban találták meg. Nem akarok én kritikát gyakorolni senki felett. Mindenki úgy osztja be az idejét és úgy él, ahogy a kedve tartja. És álljon itt mégegyszer utolsó sorként Reményik Sándor üzenete: “a nyelv legyen a ti végső menedéktek” ... 9. OLDAL