Amerikai Magyar Világ, 1975. június (12. évfolyam, 22-26. szám)

1975-06-01 / 22. szám

AMERIKAI MAGYAR VILÁG VÁMMENTES IKKA CSOMAGOK I FŐÜGYNÖKSÉGE Különböző cikkek vagy IKKA utalványok —abadválaaatáara magyart*—ági rim—Mikink I Caebaalov akiében lakók réaal­ia falvaaatnk TÜZET U­Utraajpnfcra ! MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK U. S. RELIEF PARCEL SERVICE 245 EAST 80fth STREET, NEW YORK, N. Y. 10021 — Phon* LEhigh 54535 I Igaagató: M. BILACK KQCK BEJÁRAT IMI lad ATEKUI I AZ ERDŐBEN LÁTTAM ŐT Minden úgy kezdődött, hogy egy magas, szőke hölgy belépett ezüst színű Camarójába Miami egyik külvárosában és hirtelen nyoma veszett. Természetesen, először a rendőrség kezdett nyomozáshoz, megvizsgálta a kocsiban található vérnyomokat, és kikérdezte a környéken lakó embereket. Az eltűnt leány a 23 éves Barbara David Stephens volt, aki négy évvel ezelőtt ment férjhez, de nemrégen elvált férjétől, és eltűnésének idején a szüleivel élt a 9700 SW 85th Avenue-ban. Barbara február 12-én este hét órakor köszönt el szüleitől és azt mondta nekik, hogy egyik barát­ját látogatja meg Coral Gables­­ben, a körülbelül 10 mérföldnyi­­re lévő városban. A lány azonban nem tért vissza, ezért szülei a­­zonnal jelentették eltűnését. A szülők elmondták, hogy a leány milyen ruhát viselt, és hogy nem volt szokása, hogy bejelentés nél­kül hosszabb időre távolmarad­jon. Másnap délután Barbara ap­jának egyik alkalmazottja meg­találta a leány ezüst színű Camaróját Dadeland egyik par­kolóhelyén. A rendőrség azonnal a helyszínre sietett és alaposan megvizsgálta a kocsit. A kulcs még benne volt az indítóban és az ajtók nem voltak bezárva. Vérnyomokat lehetett fölfedezni a kormányon, és a leány pénz­tárcája a kocsiban volt. A ren­dőrség megkérdezte a parkoló­hely közelében levő üzlet alkal­mazottait, akik elmondták, hogy Barbara két hanglemezt vásárolt az előző estén és az üzlet jelét viselő csomagolópapírban magá­val vitte. A hanglemezeket meg is talál­ták a kocsiban, de a csomagolás­ra használt papír nem volt sehol. A rendőrség azt feltételezte, hogy a papírt a vér letörlésére használta fel a gyilkos. A detektívek ellenőrizték a kocsi kilométeróráját és azt kutatták, hogy vajon milyen messzire me­hetett Barbara, eltűnésének éj­szakáján. A detektívek kikérdezték Barbara volt férjét is, aki Hollywood Hills, Californiába költözött. Barbara szülei el­mondták a rendőröknek, hogy leányuk hetenként általában egyszer ment el hazulról és ilyenkor különböző személyekkel találkozott. A szülők segítséget kértek a Wayside Baptist Church tagjaitól, akik közül 115 önként vállalkozó jelentkezett a leány felkutatására. Időközben a család két tagja különleges úton kezdett a kutatásba. Elhatározták, hogy felkeresik az egyik spiritisztát, aki Orlan­­do, Floridában lakott. Anne Gehman spiritiszta azt kérte Barbara családtagjaitól, hogy vigyék oda neki Barbara fényké­pét, valamelyik ruháját és azt az újságcikket, amelyben közölték eltűnését. Február 17-én, öt nappal a leány eltűnése után Mrs. Gehman egy órát töltött Barbara két családtagjával. Gehman úgy kezdett akcióba, hogy Barbara csatiját és nyak­láncait az ölébe vette, aztán „rá­hangolódott az eltűnt személy­re”. Nem zárta be a szemét, hanem nyitott szemmel keresett valamit. Aztán úgy tűnt, hogy si­került kapcsolatba lépnie a szel­lemi világgal és elérni Barba­rát. Mrs. Gehman aztán el­mondta, hogy Barbara hangle­mezeket akart vásárolni, aztán, amikor elhagyta az üzletet, egy férfi lépett be a kocsijába, akivel a kocsi mellett találkozott. Nem vitatkoztak, hanem a férfi meg­ragadta a nyakát és elhajtott a nővel. Gehman ekkor azt mondta, hogy Barbara holttestét egy erdős részen találták meg, közel egy kék jelhez, egy vasúti felüljáróhoz és víztoronyhoz. Február 20-án, néhány órával azután, hogy ez a különleges „szeánsz” lejátszódott, Barbara Stephens holttestét megtalálta a rendőrség egy erdős területen, nem messze egy kék jelzéstől és negyedmérföldnyire egy vasúti­­felüljárótól. A leány teste már oszlásnak indult. A holttesten rajta voltak a ruhák, de a nyomozók megál­lapították, hogy ezeket a ruhá­kat utólag adták fel a leányra, miután megölték. A halottkém megállapítása szerint a halál okozója többszöri késszúrás vöt. Azt azonban nem tudta meg­állapítani, hogy vajon történt-e e­­rőszakos nemi közösülés. Ami­kor a helyszínről elvitték a holt­testet, egy különös felírásra lettek figyelmesek, ami az egyik fára volt rátűzve. „Egy leányt öltek meg itt, és én láttam a gyil­kosságot.” A detektívek nagy erőfeszítés­sel igyekeztek a feliratot készítő személyt megtalálni, és végül rá­találtak egy 15 éves fiúra, aki be is vallotta, hogy ő készítette az írást. „Úgy gondoltam, hogy az igazi gyilkost idegesíteni fogja ez a felirat, ami miatt hibát követ el és ez a rendőrséget nyomra ve­zeti.” Különösen kockázatos kis trükk volt ez. Mert tegyük fel, hogy a gyilkos elolvassa a feliratot és azt határozza, hogy íróját is eltünteti, mert nem akarja, hogy akárki is tanús­kodjon ellene. A gyilkos is éppen úgy megtalálhatta volna a fiút, ahogy a rendőrség rátalált és akkor egy másik gyilkosság után kutathatnának azóta. A nyomozók úgy gondolták, hogy miután a gyilkos Barbarát az erdőbe vitte, kocsiját vissza­hajtotta a parkolóhelyre, ahol találkozott vele. De vajon ki lehetett a gyilkos. A rendőrség is elment Mrs. Gehman-hoz, a spi­ritisztához és tőle kért tanácsot a nyomozás folytatásához. A nő ezeket mondta: „Az az érzésem hogy középmagas férfi volt az illető, és valami szokatlan volt a szemében. Úgy érzem, hogy a férfit közelről ismerte Barbara.” Nixon segítséget ígért Vietnamnak WASHINGTON — Elmo R. Zumwait Jr- nyugalmazott ad­mirális azt mondta, hogy már a vietnami békeegyezmény aláírá­sa előtt két hónappal tudott Richard M. Nixon akkori elnök ígéretéről, melyek értelmében katonai erővel támogatja a saigoni kormányt. Zumwait 1972. november 30-án Nixon irodájában egy gyűlésen vett részt, ahol az elnök ígéretet tett Nguyen Van Thieu vietnami elnöknek, a katonai támogatás biztosításáról. A gyűlésen Henry A. Kissinger külügyminiszter és a vezérkari főnök is részt vett. „Thieu ideges volt — mondotta Zumwait —. A nyomás és az ígéretek hatására arra kénysze­rült, hogy hozzájáruljon a béke­egyezményhez.” A Szenátus Jogi Bizottság előtt Zumwait kijelentette, hogy az adminisztráció tagjai, a katonai vezetők, sőt még észak-vietnami kémek közvetítése révén is tudott a Nixon-Thieu egyezményről. Ő akkor azt feltételezte, hogy ezt a kérdést a volt elnök megbeszélte­­ a kongresszusi vezetőkkel. 1973- ban aztán a Kongresszus meg­tiltotta, hogy az Egyesült Álla­mok katonai tevékenységet felü­­tették le a közelmúltban, ami­ Zumwalt gyanakodni kezdett. HÍRES bűnügyek Barbara David Stephens S. oldal

Next