Amerikai Magyar Világ, 1975. augusztus (12. évfolyam, 31-35. szám)

1975-08-24 / 34. szám

BEM MÁRIA­­ LELKI TANÁCSAB­AI KÉRDÉS — Két éve vagyunk házasok és hat hó­nap múlva Jön első gyermekünk. Férjem azt szeretné, hogy természetes szüléssel hozzam világra gyerme­künket. Én félek neki megmondani, hogy engem meg­rémít ez a kívánsága. Úgy érzem, a gyereket sem tu­dom kihordani evvel a gondolattal, hogy természete­sen kell megszülnöm, minden injekció, altatás nélkül. Mit tegyek? VÁLASZ — A legtöbb nőt furcsa, félelemszerű érzés tölti el, mikor első gyermeke megszülésére gon­dol. Bizony a másállapotos időszak komoly fizikai, lelki és szellemi változással jár. Nagyon sok nőgyógyász előtérbe helyezi manapság a természetes szülést. A várandós kismama terhessége alatt megtanulhatja, megismerheti testét, hogy mi is történik a szülésnél. Remek légzési gyakorlatok segí­­tik a fájdalmakat könnyebbé és elviselhetővé tenni. Ha ezt a várandós nő begyakorolja, simán megy a szü­lés, sőt még figyelni is tud arra, mikor a gyermeke vi­lágra jön. — Az természetes, hogy valaki fél az ismeretlentől. De mielőtt férjének megmondja, hogy képtelen a ter­mészetes szülésre, vegye magának a fáradtságot, hogy többet tudjon meg más állapotáról. Olvasson a ter­mészetes szülésről és hogy a nők hogyan reagálnak rá. Például Hollandiában a csecsemők 70 százaléka otthon, bábaasszony segítségével jön a világra, min­den megnyugtató injekció vagy altatás nélkül. Egyik sem sikítozik, tehát nem is fél a szüléstől, önnek jót tenne ilyen anyákkal elbeszélgetni. Ha azonban még mindig úgy érzi, hogy eredeti elhatá­rozása mellett marad, próbálja nyugodtan, értelme­sen elmondani férjének, ami lelkét nyomja. *** 23 ÉV UTÁN — 23 éves házasságom teljesen szétesett. Az utolsó másfél évben már nem éreztem semmit férjem iránt, ennek megfelelően nem igyekez­tem kedvébe járni. Valamikor azt mondták ránk, boldog házasságunk van. Régen volt, most nem főzök, nem takarítok és semmihez nincs kedvem. 49 éves vagyok és változó koron megyek éppen keresz­tül. Férjem 53, soha nem volt gyermekünk. Már egy éve nem élünk házaséletet. Az elmúlt pár hó­napban férjem kétszer is megvert. Első alkalommal kicseréltettem a zárakat, egy hónappal később vissza­fogadtam azzal az ígérettel, hogy megváltozik. Pár éve egyetemet végeztem és évekig dolgoztam, aztán abbahagytam. Férjem azt mondja, szeret és nem hagy el és engem sem enged elmenni. Hogy lehet valakit szeretni és megverni ugyanakkor? VÁLASZ — A változó kor nagyon megviseli az asszonyokat és olyankor a környezetükkel bánnak a legrosszabbul. A menstruáció megszűnése és a változó kor sok nőnél kelti azt az érzést, rá már nincs szükség semmilyen szempontból. Félnek, hogy férjük érdeklődése is csök­ken irányukba. Az évekkel, ahogy az valószínű történt önnel is, a sex nem váltotta be a reményeket, s mivel már ez a szere­lem nem lehetett gyümölcsöző, elkezdte saját magát okolni. Valósággal ön kérte a büntetést, vagyis provo­kálva, hogy férje megüsse. AMERIKAI MAGYAR VILÁG Ilyen esetben legjobb, ha együtt mennek segítségért, hiszen ez gyakori és nem megoldhatatlan probléma. DAL A DALRÓL Dal, biborszál, fény-törte iv, fényiv, töretlen, de szaggatnak vér-erdőn, lármafa-portán. Dal, föltámadás, föltárt seb, tanúskodás, de tagadnak! Dal, tőr, dal, villám, csattanás mégis csöndek alján, vagy bárdija, nap-buzogány! Kik bántanak, de bokrosodnak, Sauljaid de zuhannak csúcsodig, bánat alján. Héra Zoltán Hol született és hol halt meg­­Petőfi Sándor? (Folyt, a 10. oldalb­ól) Igaz, most a cudar sors Rutul bánik velem. Lekötve hivatalhoz Tengődöm egy helyen. De nem tart ez sokáig, így biztat a remény. Mint voltam eddig, újra Csavargó leszek én. De minden volt, csak éppen csavargó nem, annyit írt, dolgozott, hogy nem is szükséges az alkotói egyéniség tökéletes megértőjének lenni ahhoz: az utak, amelyeket bejárt, helységek, falvak, csárdák, kunyhók, parasztházak, az Alföld és a hegyek, a várromok, a tájak — mindez elválaszthatatlan része az életműnek. Valaki meglesi munka közben s aztán ezt mondja róla: ... Petőfi szobájában olyan nagy volt a pipafüst, hogy mikor ő belépett, sokszor alig látta meg a füsttől a költőt. Megtörtént, hogy mikor dolgozott, elküldte őt, hogy ne zavarja. Erzsike tudta, hogy ilyenkor "valami szép verset ir”. Kíváncsian bekukucskált az alacsony ablakon s látta, hogy Petőfi "hátratett kezekkel járkál a szobában fel és alá, gondolataiba mélyen elmerülve. Majd hirtelen leült a ládája mellé — nem az asztal mellé — s ott irta le a láda fedelén a már előbb fejében elkészült verseket.” Verset irt? Vagy regényt? Színdarabot? Shakespeare-t fordított? Vagy Béranger? Választási beszédet irt? Felhívást a hazához? Ez a fiatal és fékezhetetlen vad zseni, ez a csodálatos műveltségű és mindent tudó Petőfi Sándor mindezt írhatta és mindezek közül bármit, mert hiszen a bámulatos az, hogy minden kitellett tőle és ami kitellett tőle, azt mind papírra vetette. Választáson indult, képviselő akart lenni, a népet akarta képviselni a magyar országgyűlésben, de nem választották meg, mert cselszövők és álnok lesipuskások elvágták az útját, ugyanazok — a Sors keserű iróniája — akik apját, Petrovics Istvánt is koldusbotra juttatták. És mennyire jellemző reá, mennyire az ő egyéniségéből fakad, hogy papirosra felirta, rovatszerűen beosztotta kik voltak komiszok hozzá, kik voltak jók, kiknek a gazságát nem feledi soha és bosszulja meg egyszer. De persze, nem bosszult meg semmit senkin, az ilyen egyszeri és soha többé meg nem ismétlődő emberi csodák, amilyen 11. oldal . Petőfi volt, csak adni tudnak, hiszen már azzal, hogy a világrajöttek, adományt hoznak az emberiségnek. És mindez a küzdelem, mindez a viaskodás művel, életkörülményekkel, a leküzdhetetlen vágy, hogy a szabadság imádatát átadja népének és ne csak átadja, de megvalósítsa számára, f­elvezet ahhoz a végső szintérhez, a csatatérhez, ahol az irodalomtörténeti vita epilógusa pereg, Fehéregyházára, ahol meghalt és ahol nem lehet tudni — hogyan halt meg. (Befejező cikk következik) A KAPZSISÁG TUDOMÁNYA ALKMMIA: TŰZ, víz, föld és levegő Sárga színű és puha, jól nyújtható. 1065 fokon megolvad. A salétrom és sósav elegye, a királyvíz old­ja. Ez az arany. És még mi? Csalás és tolvajlás. Gyilkosságok, vér és háború. Országok nyomorba döntése, népek leigázása, ezer évekig kergetett fantom. Ez az arany, az arany — és az alkímia regénye. Alkímia: mennyi vágyat, örömet, boldogságot és mennyi keserűséget, csalódást, kétségbeesést takar ez a szó. Aranyat ígér. Ezt az ígéretet próbálta beváltani a tudós, aki a poros fóliánsokat böngészte, a főúr, aki jóindulatával és kínzókamrájával hatott, s végül az alkimista is. Többségük csaló volt. Jó néhány tömlöcben végezte, másokat megcsonkítottak, s akadt olyan is, akit aranyos ruhába öltöztetve vittek a vérpadra. De a csalók és a szélhámosok között, a füstölgő retorták körül ott dolgoztak a természettudományok megteremtői is. *** Az alap voltaképpen mindegyikük kísérletezései­ben azonos: a négy isteni eredetű elem: a tű, a víz, a föld és a levegő. A fémek fajtáját az határozza meg — mondták —, hogy milyen arányban tartalmazzák a felsorolt négy elemet. Egy fém — állították —, másikká könnyen átalakítható, hiszen csak néhány tulajdonságot kell átplántálni, például az ólomból arany lesz. Később a négyhez jött még az ötödik elem, az éter, s máris készen állt a vegykonyha, kezdődhetett a kísérletezés. Amit kerestek,­ nem volt egyéb, mint az univerzális csodaszer, amely a fémeket arannyá változtatja, minden betegséget meggyógyít, az emberi életet tetszés szerinti ideig meghosszabbítja. Tulajdonságot, örök ifjúságot ígér. Bölcsek Kövének, Lapis Philosophorumnak, Nagy Elixirnek nevezték. Azt is tudták, milyennek kell lennie. Vörösnek, mint a rubin, átlátszónak, mint a kristály, hajlíthatónak, mint a viasz, törhetőnek, mint az üveg, de por — s ez is feltétel volt — csak por lehet. Ez a legnagyobb kincs. A leglehetetlenebb vegyületekkel próbálkoztak, olykor rettenetes dolgokat műveltek. Nem riadtak vissza emberáldozattól, a Fekete Mágiától sem, ha a Nagy Mű megakadt. *** A sikertelenséget mindig meg tudták indokolni. Hideg volt a tűz. Voltak, akik a vegykonyhán füstmérgezéstől meghaltak. A furcsa nyakú lombikok sokszor elpattantak. Mindenre gondoltak, csak az egész dolog képtelenségére nem. Az aranycsinálás története oly régi — legalábbis e szent őrület hivői szerint —, mint maga az emberiség. Hiszen már a bibliai személyek között is találhatók alkimisták. Mózes például az aranyborját égette­­(Folyt. a 12. oldalon)

Next