MDP KV Oktatási Osztályának Anyag- és Adatszolgáltatása, 1948 (1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
VAJDA IMRE: AlrámonvéveA ЬеШ- gyanaslat? Hároméves tervünk végrehajtásában két részt élesen el kell választani egymástól: a termelési terv és a beruházási terv végrehajtását. Ez a kettősség abból adódik, hogy azok a beruházások, amelyek jelenleg folyamatban vannak, amelyeket igyekezünk minél hamarabb befejezéshez juttatni, ezidő szerint a termelést még nem befolyásolják. Amit mi most a magyar gazdaságnak új termelőeszközként juttatunk, az még csak ígéret a termelés fokozása tekintetében; ezidő szerint alkalmazkodnunk kell a fennálló és a dolgok természetéből adódóan eléggé korlátolt lehetőségekhez. Ebből a tényből következik az is, hogy az utolsó hónapok gazdasági eseményei nagyobb mértékben éreztetik hatásukat a termelési terv végrehajtásában, mint ahogyan ezek az események a maguk következményeivel érezhetőek lesznek majd akkor, amikor a gazdasági élet fokozottabb mértékben áll a tervszerűség jegyében. Csak egynémely egészen nyilvánvaló gazdasági tényre kívánom a figyelmet felhívni, amelyek a maguk sorrendiségükben és pillanatnyi hatásukban is természetesen befolyásolják a terv végrehajtását. Az egyik az a körülmény, hogy a mezőgazdasági élet, legalábbis a növénytermelési szektorban a kedvezőtlen időjárás következtében messzire alatta maradt a tervben előirányzott eredményeknek. Igaz ugyan, hogy a mi gazdasági tervünk, az 1947—48. tervévre abból indult ki, hogy az abba beállított mezőgazdasági termelés, mezőgazdasági eredmény, a termelés volumene az 1947 őszén induló gazdasági évvel startol. Tehát, amikor termelési eredményről beszélünk a terv keretén belül, akkor nem azzal a termelési eredménnyelszámolunk, amit egy évvel előzőleg indított el a gazdaság, hanem azzal a termelési eredménnyel, amelynek a megindítása a mi mostani feladatunk. RÖVIDLEJÁRATÚ HITELEKBŐL — HOSSZÚLEJÁRATÚ HITEL A másik alapvető és gazdaságunkat erősen érintő körülmény inkább politikai természetű, de gazdaságilag nem mellőzhető. Ez pedig az, hogy mi a terv szerkesztésénél és felépítésénél nem számítottunk hosszúlejáratú beruházási hitelekre. Nem számítottunk azért, mert tisztában voltunk azoknak alapvető politikai jellegével. Ismerjük azokat a szerkezeti változásokat, amelyeken a világgazdaság keresztülment és amelyek magukkal hozták azt a tényt, hogy hosszúlejáratú kölcsönök megszűntek kereskedelmi és tisztán pénzügyi ügyleteknek lenni. Mi ennek figyelembevételével nem számítottunk hosszúlejáratú külföldi kölcsönre, ellenben igenis számoltunk nagyobb mértékben, mint ahogyan megvalósult, rövidlejáratú kommerciális áruhiteleknek a kifejlődésével és úgy gondoltuk, hogy a tervgazdálkodás keretén belül a rövidlejáratú kommerciális áruhiteleket egybefoglalva, ugyanúgy hosszúlejáratúvá tudjuk azokat tenni, azoknak megismétlődése révén, mint hogyha hosszúlejáratú kölcsönt kapnánk kezdettől fogva. Politikai körülmények azonban megszűkítették a rendelkezésre álló kereskedelmi áruhiteleket, ami kétségtelenül érezteti hatását az iparnak forgótőkével való ellátásában és ennek folytán az egész hitelgazdálkodásban, ami megint visszahat a termelésre és a beruházásra egyaránt. TELJESÍTMÉNYBÉRRENDSZER A harmadik tényező szintén olyan jelentős, hogy a tervgazdálkodás gyakorlati kérdései közül nem hagyható ki. Még a Tervhivatal megalkotása és a hároméves terv törvénybe iktatása előtt indult meg az a folyamat, amely helyesen és szükségesen átállította a magyar ipari bérrendszernek jelentős részét az órabérről teljesítménybérre. Kétségtelen, hogy modern gazdálkodás, modern ipari termelés teljesítménybérrendszer nélkül elképzelhetetlen. Mi a teljesítménybérrendszerre való átállást, mind a fejlődési folyamatnak egy állomását üdvözöltük és segítettük elő. Azonban megtörtént az, hogy a normákat, amelyek alapját alkotják a teljesítménybérrendszernek, általában különböző okoknál, különböző körülményeknél fogva, helytelenül állapították meg. Annyira helytelenül, hogy a normák mai átlagos kihasználása az iparban a 100—170°/p között mozog. TELJESÍTMÉNYNORMÁK MEGÁLLAPÍTÁSA Kétségtelen, hogy egy, még kellőképpen át nem szervezett iparban, erősen lerongyolt és elhasznált szerszámokkal és gépekkel, bizonytalan és akadozó nyersanyagellátással, esetleg akadozó energiaellátással is, valamint változott szociális körülmények között, nem várható el az, hogy azok a teljesítménynormák, amelyeket lerögzítettek 1938-ban, változatlanul és teljes mértékben átvihetők legyenek az iparban 1917-ben. Nem várható el, sőt mi több, ilyen körülmények között nem is kívánatos. Nem pedig azért, mert olyan nagymértékű igénybevételét jelentené, ez a munkaerőnek, amely tervszerűség szempontjából nem lehet a tervnek és a tervgazdálkodásnak a célja, Így tehát az iparban a normák megállapításánál kiindultak általában abból, hogy az 1938-as normák alatt, kb 70— 80°/6-os szinten alakítják ki az 1947-es normákat. Számoltunk azzal, hogy a 100%-os normát jobb körülmények között dolgozó üzemekben könnyen túl lehet haladni egészen 110—120°/o-ig, de az állag nem mehet a 110°/o fölé. Gyakori azonban az iparban a 150—170°/o, de nem ritkaság a 200—280—300% sem. A helytelen normák következtében a munkabérek teljesen tarthatatlanok társadalmilag a maguk hatásában, a termelést pedig nem fokozzák, nem emelik, hanem csökkentik, sőt zavarják. Mert világos az, hogyha a teljesítménybérben dolgozó munkás nem óriási megerőltetéssel el tud érni 6-8 forintos órabért, ezzel szemben azokban a munkakategóriákban, amelyek természetüknél fogva nem állíthatók be teljesítménybérre, a legmagasabb munkabér óránként 2,60, ez olyan bérollót teremt, amely az ipari üzemeket, a termelés menetét zavarra, megosztja a munkásság fegyelmét, osztályokat alkot az osztályon belül. Hogy ennek milyen megjelenési formái vannak, elég egyre utalnom. Nem magas fizetésű tisztviselő és nem polgári körök, hanem munkásküldöttségek kérték a közelmúltban a jövedelemtöbbletadó kiindulási pontjának felemelését. Kérdésünkre, hogy miért vállalják ezt a szerepet magukra, hiszen érdekük aligha fűződik ehhez, azt a kissé szégyenlős választ kaptuk, bizony, érdekli őket is. Ez azt jelenti, hogy egy nem jelentéktelen réteg rendelkezik olyan bérekkel, amelyek az 1500 forinton túlmennek. Ezzel kapcsolatban súlyos probléma az, hogy a kettős árrendszert, amely felé gazdasági fejlődésünk parancsolólag visz bennünket, végtelenül nehéz megoldani ott, ahol esetleg a munkás, aki talán csak maltert hord, túljut azon a kategórián, hogy a kettős árrendszer kedvezményes áraiban részesedjék. Mindkét vonalon, termelési és beruházási vonalon is, ezek a problémák nem mellőzhetők. Mert a termelési vonalon magával hozza azt a nyugtalanságot és fegyelemlazulást, bizonytalanságot az üzemekben, amelyeknek az utolsó hetekben számos példáját láthattuk Csepelen és másutt is, beruházási vonalon pedig természetesen az ilyen módon erősen emelkedő bérkölt .