MDP KV Oktatási Osztályának Anyag- és Adatszolgáltatása, 1948 (1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
ségek csökkentik a beruházott összegek volumenben kifejezett értékét. Mert, hogyha ugyanarra a munkára, amit 1947 januárjában előirányzott 1 millió összeg helyett másfél milliót kell kiadnunk, akkor ez tervgazdálkodási szemmel nézve, a beruházások csökentését jelenti. Itt hozzá kell fűznünk azt, hogy a tervgazdálkodás egy maximális beruházási keretből indul ki. A nemzeti jövedelemnek egy bizonyos része fordítható beruházásokra. Ezt a részt kell a szükséges feladatok ellátására elosztani. Ez a rész nem emelhető, mert ha emelhető lett volna, akkor már ab ovo magasabban állapították volna meg a beruházások összegét. Ha tehát nem emelhető, akkor ebből csak az következik, hogy a beruházások maguk csökkenő mértékben hajtatnak végre, így tehát az egymásba fonódó, egymást kiegészítő, teljes egészet alkotó terv, amelynek termelési és beruházási része van, nem kerül teljes mértékben végrehajtásra. Ezek a problémák tehát a tervgazdálkodás gyakorlati kérdései között igen nagy súllyal jelentkeznek és nem kétséges, hogy a kormányzatnak és a Tervhivatalnak is igen súlyos feladata, de mindenképpen megoldást kívánó és követelői feladata lesz, hogy ezeken a problémákon segítsen. el A BÉREK ÉS A TERMELÉSI NORMÁK EGYEZTETÉSE Vissza kell térnünk egy olyan bérrendszerhez, amely alapjában véve helyes, tehát olyan termelési normákat tartalmaz, amelyek megfelelnek a munkateljesítménynek, helyes egységet alkotnak s vissza kell térni ahhoz, hogy a differenciálódás az üzemekben ne menjen túl a szükséges és elkerülhetetlen határokon. Természetes, hogy nem kívánunk nivellálást olyan értelemben, hogy mindenki a teljesítményétől és tehetségétől függetlenül, egyenlő bérben részesüljön. Nem kívánjuk a határokat túlságosan szűkíteni, mert az kétségtelenül ártalmas. Az emberek különféle igényekkel, különféle elképzelésekkel, különféle kívánságokkal vesznek részt a gazdasági életben és a helyes gazdasági vezetés számol ezekkel a különféle igényekkel és elképzelésekkel s igyekszik őket, mint a termelésnek motorját, kikapcsolni. Tehát, a bérrendszernek szűk határok közé szorítása helytelen és káros lenne. De a jelenlegi nyílása az ollónak legalább is olyan mértékben helytelen és káros, mint amilyen egy teljesen összeszűkített nivellálás. Hogy ez a probléma anyagilag milyen jelentőségű, néhány számmal jellemezzük. A NIK 1946 augusztusában kb. teljesen változatlan munkáslétszámmal, tehát 70.000 munkással havi 20 millió forintot fizetett ki munkabérekre. 1947 júliusában, tehát a kollektív szerződés változtatása előtt havi 43 milliót. Ugyanez idő alatt az érzékelhető, számokban kifejezhető termelési többlet nem haladta túl a 20—254%-ot. Itt tehát hatalmas eltolódás mutatkozik. Ez a körülmény sok mással, így a mezőgazdasági termelés elégtelen voltával, az illegális jövedelmekkel, az adózás alól teljesen vagy túlnyomórészt kibúvó jövedelmekkel együtt azután olyan árfelhajtó erőként jelentkezik, a piacon olyan nagyobb arányú vásárlóerőt teremt, amellyel szemben természetesen kellő áruellátást a tervgazdálkodás az első évben nem tud nyújtani. Gyakorlati problémája tehát a tervgazdálkodásnak, hogy az egyensúlyt az árukínálat és a piacra kerülő vásárlóerő között helyreállítsa. Ebből kiindulva, a Tervhivatalnak az volt a javaslata, amelyet egyébként a kormány programjában is kifejezésre juttatott, hogy a kettős árrendszer végrehajtásával, mégpedig rendszerként való végrehajtásával igyekezzék a megbontott egyensúlyt újból helyrebillenteni, a vásárlóerőtöbbletet ezen a módon igénybe venni. A MUNKÁSSÁGNAK FOGYASZTÁSI JAVAKKAL VALÓ ELLÁTÁSA Újjáépítésben vagyunk és a tervberuházásoknak feladatuk, hogy a beruházások mennyiségét növeljék és mindenképpen az összvolument emeljék. Amiből az következik, hogy tőkejavak előállítására és tőkejavak fejlesztésére a nemzeti jövedelemnek igen jelentős részét fordítjuk. Ma az átlagos beruházások állami vonalon, tehát az állam eszközeivel kerek 80 millió forintot tesznek ki havonta. Ugyanakkor becslésünk szerint, a részben ellenőrizhetetlen, részben ellenőrzött magánszektorban a beruházások szintén megközelítik ezt a 80 millió forintot. Ez tehát annyit jelent, hogy kereken 150 millió forint az az összeg, az az érték, amely jelenleg havonta beruházásba megy. Ha a fejlődési folyamatot figyelembe vesszük, akkor kb. 2 milliárd forint lenne az az érték, amellyel a magyar gazdaság tőkejavakban gazdagodni fog ebben az évben. Ebből az összegből azonban tudatosan mellőztük, mint ellenőrizhetetlent, például a falusi lakásépítést, amely ugyancsak a nép tőkéjének emelését jelenti, de miután teljesen kis ütemben folyik, nem kategorizálható, nem fogható meg kellőképpen. Kereken 2 milliárd forint az, amelyet elvonunk jelenleg az árutermelésünkből és fordítunk beruházásra, tőkejavaknak az emelésére. Ezt a 2 milliárd értéket természetesen a gazdaságnak fogyasztási javakban kell a dolgozók rendelkezésére állítani. Ez pedig csak olyan mértékben történhet, ahogyan a munkaerő fogyasztási javakkal ellátható. Nekünk tehát a gazdaságon belül, amikor annak egyensúlyát kívánjuk biztosítani, gondoskodnunk kell a dolgozó lakosság és az ország egész népének fogyasztási javakkal való ellátásáról és pedig abban a szektorban is, amely kizárólag tőkejavak előállításával foglalkozik. A MUNKANÉLKÜLISÉG PROBLÉMÁJA Nagy probléma a jelenleg fennálló munkanélküliség. Ha azoknak a számát vesszük, akik szeretnének bérmunkához jutni, akkor az egynegyed milliós szám nem túl alacsony. Ha ebből levesszük azokat, akiknek tényleg jó lenne, ha egyébként csekély jövedelmüket kiegészíthetnék bérjövedelemmel, de akikre nem alkalmazható a munkanélküli kategória, mert kisbirtokosok, kisparasztok, akik családtagjaikkal esetleg el tudják látni jól-rosszul gazdaságukban a munkát, de jobban keresnének, ha sikerülne nekik bérmunkát is találni, ha tehát ezt a kategóriát teljesen kirekesztjük, akkor is messze százezren felül van az országban jelentkező munkanélküliség. De nemcsak a mezőgazdasági vidékeken, ahol ez érthető, hanem az ipari városokban is ugyanígy fennáll ez a jelenség. Győrött 5000 munkanélküli van, Debrecenben a munkanélküliek száma még nagyobb. Tehát a tervszerűség ellen irányuló nyomásként jelentkeznek azok a problémák, amelyek egyrészt az erős munkanélküliségből indulnak ki, másrészt abból a körülményből, hogy sokkal több beruházást kellene eszközölni, főleg az érdekeltek szempontjából, mint amenyit jelenleg végrehajthatunk. Itt két irányzat küzd egymással és a két irányzat középpontjában áll a végrehajtó szerv, a Tervhivatal. KÉT SZEMPONT A BERUHÁZÁSOK VÉGREHAJTÁSA KÉRDÉSÉBEN Az egyik irányzat előtérbe helyezi azt, hogy olyan beruházások hozassanak előre, részesíttessenek előnyben, amelyek rövidesen már termelékeny beruházásoknak bizonyulnak, amelyekből gyorsan, már néhány hónap leforgása alatt közvetlen eredmények mutatkoznak. Jelentkezik ez a gondolat főleg a mezőgazdasági beruházások során. A másik irányzat, amelynek a Tervhivatal a képviselője, azt mondja, hogy a közvetlen segítség mellett a fősúly a termelési alapok kiszélesítésére helyezendő. Minden olyan kísérlet, amely szerkezeti bajokon, — éspedig a magyar iparnak vannak szerkezeti bajai — felületi kezeléssel próbál segíteni, balsikerre van ítélve és ott, azok az eszközök, amelyeket felületi kezelésre fordítunk, csak igen kis mértékben eredményesek. * 1946 őszén a Tervhivatal nélkül a földművelés