MDP KV Oktatási Osztályának Anyag- és Adatszolgáltatása, 1948 (1-12. szám)

1948-01-01 / 1. szám

ségek csökkentik a beruházott összegek volumenben kifejezett értékét. Mert, hogyha ugyanarra a munkára, amit 1947 januárjában előirányzott 1 millió összeg helyett másfél milliót kell kiadnunk, akkor ez tervgaz­dálkodási szemmel nézve, a beruházások csökentését jelenti. Itt hozzá kell fűznünk azt, hogy a tervgazdál­kodás egy maximális beruházási keretből indul ki. A nemzeti jövedelemnek egy bizonyos része fordítható beruházásokra. Ezt a részt kell a szükséges feladatok ellátására elosztani. Ez a rész nem emelhető, mert ha emelhető lett volna, akkor már ab ovo magasabban állapították volna meg a beruházások összegét. Ha tehát nem emelhető, akkor ebből csak az következik, hogy a beruházások maguk csökkenő mértékben haj­tatnak végre, így tehát az egymásba fonódó, egymást kiegészítő, teljes egészet alkotó terv, amelynek ter­melési és beruházási része van, nem kerül teljes mértékben végrehajtásra. Ezek a problémák tehát a tervgazdálkodás gyakorlati kérdései között igen nagy súllyal jelentkeznek és nem kétséges, hogy a kormány­zatnak és a Tervhivatalnak is igen súlyos feladata, de mindenképpen megoldást kívánó és követelői fel­adata lesz, hogy ezeken a problémákon segítsen. el A BÉREK ÉS A TERMELÉSI NORMÁK EGYEZTETÉSE Vissza kell térnünk egy olyan bérrendszerhez, amely alapjában véve helyes, tehát olyan termelési normákat tartalmaz, amelyek megfelelnek a munka­teljesítménynek, helyes egységet alkotnak s vissza kell térni ahhoz, hogy a differenciálódás az üzemek­ben ne menjen túl a szükséges és elkerülhetetlen hatá­rokon. Természetes, hogy nem kívánunk nivellálást olyan értelemben, hogy mindenki a teljesítményétől és tehetségétől függetlenül, egyenlő bérben részesüljön. Nem kívánjuk a határokat túlságosan szűkíteni, mert az kétségtelenül ártalmas. Az emberek különféle igé­nyekkel, különféle elképzelésekkel, különféle kíván­ságokkal vesznek részt a gazdasági életben és a he­lyes gazdasági vezetés számol ezekkel a különféle igényekkel és elképzelésekkel s igyekszik őket, mint a termelésnek motorját, kikapcsolni. Tehát, a bér­rendszernek szűk határok közé szorítása helytelen és káros lenne. De a jelenlegi nyílása az ollónak leg­alább is olyan mértékben helytelen és káros, mint amilyen egy teljesen összeszűkített nivellálás. Hogy ez a probléma anyagilag milyen jelentőségű, néhány számmal jellemezzük. A NIK 1946 augusztusában kb. teljesen változat­lan munkáslétszámmal, tehát 70.000 munkással havi 20 millió forintot fizetett ki munkabérekre. 1947 júliu­sában, tehát a kollektív szerződés változtatása előtt havi 43 milliót. Ugyanez idő alatt az érzékelhető, szá­mokban kifejezhető termelési többlet nem haladta túl a 20—254%-ot. Itt tehát hatalmas eltolódás mutatkozik. Ez a körülmény sok mással, így a mezőgazdasági ter­melés elégtelen voltával, az illegális jövedelmekkel, az adózás alól teljesen vagy túlnyomórészt kibúvó jöve­delmekkel együtt azután olyan árfelhajtó erőként jelentkezik, a piacon olyan nagyobb arányú vásárló­erőt teremt, amellyel szemben természetesen kellő áruellátást a tervgazdálkodás az első évben nem tud nyújtani. Gyakorlati problémája tehát a tervgazdálko­dásnak, hogy az egyensúlyt az árukínálat és a piacra kerülő vásárlóerő között helyreállítsa. Ebből kiindulva, a Tervhivatalnak az volt a javaslata, amelyet egyéb­ként a kormány programjában is kifejezésre juttatott, hogy a kettős árrendszer végrehajtásával, mégpedig rendszerként való végrehajtásával igyekezzék a meg­bontott egyensúlyt újból helyrebillenteni, a vásárló­­erőtöbbletet ezen a módon igénybe venni. A MUNKÁSSÁGNAK FOGYASZTÁSI JAVAKKAL VALÓ ELLÁTÁSA Újjáépítésben vagyunk és a tervberuházásoknak feladatuk, hogy a beruházások mennyiségét növel­jék és mindenképpen az összvolument emeljék. Ami­ből az következik, hogy tőkejavak előállítására és tőkejavak fejlesztésére a nemzeti jövedelemnek igen jelentős részét fordítjuk. Ma az átlagos beruházások állami vonalon, tehát az állam eszközeivel kerek 80 millió forintot tesznek ki havonta. Ugyanakkor becslésünk szerint, a részben ellenőrizhetetlen, részben ellenőrzött magánszektorban a beruházások szintén megközelítik ezt a 80 millió forintot. Ez tehát annyit jelent, hogy kereken 150 millió forint az az összeg, az az érték, amely jelenleg havonta beruházásba megy. Ha a fejlődési folyamatot figyelembe vesszük, akkor kb. 2 milliárd forint lenne az az érték, amellyel a magyar gazdaság tőke­javakban gazdagodni fog ebben az évben. Ebből az összegből azonban tudatosan mel­lőztük, mint ellenőrizhetetlent, például a falusi lakás­építést, amely ugyancsak a nép tőkéjének emelését jelenti, de miután teljesen kis ütemben folyik, nem kategorizálható, nem fogható meg kellőképpen. Ke­reken 2 milliárd forint az, amelyet elvonunk jelen­leg az árutermelésünkből és fordítunk beruházásra, tőkejavaknak az emelésére. Ezt a 2 milliárd értéket természetese­n a gazdaságnak fogyasztási javakban kell a dolgozók rendelkezésére állítani. Ez pedig csak olyan mértékben történhet, ahogyan a munkaerő fo­gyasztási javakkal ellátható. Nekünk tehát a gazda­ságon belül, amikor annak egyensúlyát kívánjuk biz­tosítani, gondoskodnunk kell a dolgozó lakosság és az ország egész népének fogyasztási javakkal való ellátásáról és pedig abban a szektorban is, amely kizárólag tőkejavak előállításával foglalkozik. A MUNKANÉLKÜLISÉG PROBLÉMÁJA Nagy probléma a jelenleg fennálló munkanélküli­ség. Ha azoknak a számát vesszük, akik szeretnének bérmunkához jutni, akkor az egynegyed milliós szám nem túl alacsony. Ha ebből levesszük azokat, akik­nek tényleg jó lenne, ha egyébként csekély jövedel­müket kiegészíthetnék bérjövedelemmel, de akikre nem alkalmazható a munkanélküli kategória, mert kisbirtokosok, kisparasztok, akik családtagjaikkal esetleg el tudják látni jól-rosszul gazdaságukban a munkát, de jobban keresnének, ha sikerülne nekik bérmunkát is találni, ha tehát ezt a kategóriát tel­jesen kirekesztjük, akkor is messze százezren felül van az országban jelentkező munkanélküliség. De nemcsak a mezőgazdasági vidékeken, ahol ez érthető, hanem az ipari városokban is ugyanígy fennáll ez a jelenség. Győrött 5000 munkanélküli van, Debrecen­ben a munkanélküliek száma még nagyobb. Tehát a tervszerűség ellen irányuló nyomásként jelentkeznek azok a problémák, amelyek egyrészt az erős munkanélküliségből indulnak ki, másrészt abból a körülményből, hogy sokkal több beruházást kel­lene eszközölni, főleg az érdekeltek szempontjából, mint amenyit jelenleg végrehajthatunk. Itt két irány­zat küzd egymással és a két irányzat középpontjában áll a­ végrehajtó szerv, a Tervhivatal. KÉT SZEMPONT A BERUHÁZÁSOK VÉGREHAJTÁSA KÉRDÉSÉBEN Az egyik irányzat előtérbe helyezi azt, hogy olyan beruházások hozassanak előre, részesíttessenek előny­ben, amelyek rövidesen már termelékeny beruházá­soknak bizonyulnak, amelyekből gyorsan, már néhány hónap leforgása alatt közvetlen eredmények mutat­koznak. Jelentkezik ez a gondolat főleg a mezőgazda­­sági beruházások során. A másik irányzat, amelynek a Tervhivatal a kép­viselője, azt mondja, hogy a közvetlen segítség mellett a fősúly a termelési alapok kiszélesítésére helyezendő. Minden olyan kísérlet, amely szerkezeti bajokon, — éspedig a magyar iparnak vannak szerkezeti bajai — felületi kezeléssel próbál segíteni, balsikerre van ítélve és ott, azok az eszközök, amelyeket felületi kezelésre fordítunk, csak igen kis mértékben ered­ményesek. * 1946 őszén a Tervhivatal nélkül a földművelés­

Next