Anyagi Érdekeink, 1869 (2. évfolyam, 16-62. szám)
1869-09-12 / 50. szám
az adó-vevő felekre nézve tiszta veszteség. Ezen tényállásból folynak a pénznek többi kellékei, névszerint az eltarthatóság, szállíthatóság, oszthatóság stb. Minden nemzetgazdaságban egy-egy termelési szakban bizonyos mennyiségű áru kerül forgalomba, míg az áruk (ideértve mindennemű pénzért teljesített szolgálattételeket is) a termelő kezéből a fogyasztó kezébe jutnak, többnyire egy-két közvetítő kézen mennek keresztül. Az áruforgalom tehát kétszer-háromszor oly nagy lesz bizonyos országban, mint az ugyanazon időszaki termelés, azonban minél nagyobb a termelés, annál nagyobbnak kell lenni az áruforgalomnak is. De minthogy minden áruforgalom épen oly nagy pénzforgalmat idéz elő, önként következik, hogy minél nagyobb a termelés, annál nagyobbnak kell lenni a pénzforgalomnak. A pénzforgalmat lehet ugyan siettetni, s azáltal azt idézni elő, hogy ugyanannyi pénzzel (ha többször megfordul) több áruforgalmat lehessen létesíteni ; de ezen siettetésnek is van határa, s ha ezen határ el van érve, midőn a termelő erő még szaporodik, pénzhiánynak kell bekövetkezni. És ha ez bekövetkezett, bizonyos mennyiségű áruforgalomnak és ezzel együtt bizonyos mennyiségű termelésnek el kell maradni, mivel minden termelés csak a forgalom reménye fejében valósulhat. A termelés és ezzel együtt a forgalom napjainkban már oly óriás mérvet öltött, hogy az összes létező arany és ezüst most már annak tizedrészét sem volna képes közvetíteni. Az aranynak és ezüstnek tehát jogilag meg kellett volna szűnni egyedüli pénznek lenni, miután tényleg már megszűnt. — Azonban mi történik ? Az arany és ezüst tulajdonosai, az arany és ezüst helyett saját hitelükhöz nyúlnak és pénz helyett hiteljegyeket hoznak forgalomba, s ily módon — az illető államkormányok beleegyezésével — pénzzé avatják saját hitelüket. A hitelnek pénzzé avatása magában véve előnyös, mert valóban a hitel érték, és pedig oly érték, melynek átruházása a lehető legkönynyebb és legkevesebb költséggel járó, mely tehát pénznek sokkal alkalmasabb, mint az arany és ezüst; de nem helyes az, hogy csak az arany- és ezüsttulajdonosok hitele fogadtatik el pénzül, miáltal ezek indokolatlan monopóliumot nyernek. De a közönség és az állam elég esztelenek ezen „csíny“ előtt, mint befejezett tény előtt, meghajolni, s az arany- és ezüsttulajdonosok bitorlóit hitelmonopóliumát beleegyezésükkel törvényesíteni. Ebből aztán természet szerint az következik, hogy a pénztőzséreknek már hanyatlóban levő gazdasági kényuralma annál merészebben és annál önkényesebben támad fel halottaiból. A gazdasági és társadalmi élet vészes betegségének oka ezek szerint abban rejlik, hogy a gazdaság feletti uralom (melyet a forgalmi közvetítés nyújt, s mely természet szerint annak kezében van, aki a forgalmi eszköz vagyis a pénz feletti rendelkezést bírja) akkor is az arany- és ezüsttulajdonosok kezében hagyatott, midőn az arany és ezüst tényleg többé nem volt az egyedüli fizetési eszköz, vagyis a pénz. A gazdasági uralomnak most a nemzetek kezébe kellett volna visszaesni, ahelyett pedig egynéhány pénztőzsér kerítette azt hatalmába. A helyzet olyan, mint midőn a hagyományos múlttal bíró szigorú, de igazságos zsarnok meghal, és udvarnokai, halálát eltitkolván, maguk veszik haszonleső kezükbe a kormányt, hogy a népet, az országot kizsarolják. A nemes fém zsarnoka volt az emberiségnek, de oly zsarnoka, amelynek fensőbbségét évszázadok, talán évezredek fejleménye hozta létre, amely — mivel a többi kisebb zsarnokokat elnyomta — a társadalomnak ideiglenesen hasznára vált, és amely — mivel fáradság és munka nélkül szaporítani vagy fogyasztani nem lehetett — a zsarnokságban valódi igazságos határokhoz volt kötve. De a pénztőzsérek hitelzsarnokságának nincs történeti múltja, nem is tett e zsarnokság semmi hasznot az emberiségnek, és nem ismer korlátokat, melyeken túllépni nem lehetne. Ezen roszabbodásnak csak egy kifolyását akarjuk megérinteni. A gazdasági élet egyik legfőbb követelménye, hogy mind az áru-, mind a pénzforgalom minél közvetlenebb legyen, mert a közvetítés költségei mindig veszteséget képeznek mind a termelőre, mind a fogyasztóra nézve. Míg az arany és ezüst volt a pénz, a termelő és fogyasztó kényszerítve volt közvetlen érintkezésre törekedni, mivel csak ezáltal vált lehetségessé a létező pénzzel a szükséges forgalmakat létesíteni. Mióta a pénztőzsérek tetszés szerint szaporítható hitele uralkodik a gazdasági élet felett, a felesleges közvetítés, vagy amint egy jeles angol államférfi nevezi, a parasitisme (élősdiség) mind az áruforgalomban, mind a pénzforgalomban nemcsak lehetővé van téve, hanem legerősebb táplálékot nyer. Az, amit részvény-szédelgésnek, alapító-láznak neveznek, nem más, mint ezen mindenütt elterjeszkedő felesleges közvetítésnek egyik alakja, mely a többi alakoknál némileg talán feltűnőbb, de semmivel sem roszabb vagy jobb. Egyszóval, a gazdasági élet majdnem egész Európában vészes betegségben szenved, melynek kútforrása a pénzviszonyokban rejlik. Az időnkint megújuló válságok e betegségnek egyes symptomáit jelölik. Ha itt gyökeresen akarunk segíteni, a baj kútforrásáig kell visszamennünk. De erről jövőre. MUDRONY SOMA. 398 A czukoradó-reform tárgyában. Az orsz. m. iparegyesület I. (mezőgazdasági ipar) szakosztálya a czukoradó-reform tárgyában az „Any. Érd.“ 36. számában közlött szakkérdésekre a következő választ adta: 1. A czukoradó kényszerű megváltásának behozatala óta a magyarországi czukorgyárak aránylag kedvezőbb helyzetben vannak, mint az előbbi időkben, midőn az adó majdnem évről évre feljebb emeltetett, s azáltal a termelő — számításaira nézve — biztos alapot nem nyerhetett. 2. Az ausztriai czukorgyárosokkal szemben a magyarországi gyárak helyzete kevésbé kedvező, mivel az intenzív mezőgazdaság, mely a czukorrépa-termelés jövedelmezőségének egyik fő feltételét képezi, általános nemzetgazdasági viszonyainknál fogva még csak csekély mértékben honos; továbbá mivel közlekedési eszközeink sem felelnek még meg a szállítási igényeknek s ezáltal a tüzelőanyag is igen megdrágul, a hitel is drágább s a hitelviszonyok