Királyi főgimnázium, Arad, 1850
Az aradi Gymnasiumnak történeti vázlata. Hazánk egén komor fellegek borongtak első Leopold trónra léptekor, a Töröknek néhány harczias férfia által régi félelmes nagyságát visszanyerni látszott hatalma dúló árvízként rohant Magyarhont, a keresztény műveltség e roskadozó védfalát szétrombolni, s a műveltség növésnek indult veteményeit a vadság pusztító árjával eltemetni. Tizenhat évig hordozá szét ostromszereit a Török, de többször megújult véres harczok után végre is a keresztényeké lön a diadal, s a karloviczi béke 1699-ben Magyarhont az Ozmán zsarnokság alól végkép megszabadiá. A Musulmanok elhagyván honunk határait, a keresztények szabadabban kezdének lélekzeni, s Ó-Aradnak elszórt katolikus lakósi is, kik a harczok viharos napjait túlélték, elhagyott tűzhelyeikhez visszatérőnek, hol a béke áldásai közt elfeledék ugyan hadszülte nyomoraikat, de szívük fájdalmát nem felejtheték; vérzett az, mert nem volt, ki sajgó sebeinek mennyei balzsamot készített volna, azonban e fájdalmuk sem tartott sokáig. 1702-ben Höffrich Kamill atya, Minorita rendű áldozat, az akkor Ó-Aradon állomásozó Lichtenstein lovas ezred tábori lelkésze meghozá a gyógyszert, mellyet Isten irgalmában rendelt a beteg szívnek; ő a csekély számú bár, de buzgó híveket lelki vigasztalás, és pásztor nélkül lenni látván, tisztes hivataláról lemondott, s az időbeli Csanádi püspök Gróf Falkenstein megegyezésével az ó-aradi katolikus hívek közt letelepedett, hol gondosan megtakarított saját fillérein, s a hivek adományaiból kisded hajlékot, s kápolnát épített.