Királyi főgimnázium, Arad, 1873
I. A görög lakoma Symposion.) Jelen értekezésnek korántsem szándéka, hogy eddig ismeretlen vagy helytelenül fölfogott tényeket derítsen napfényre, hanem csupán könnyen hozzáférhető forrásokból akarja meríteni és előállítani a görög élet egyes vonásainak rajzát, mely a részletek egybefrízése és tárgyalása által érdeket — habár csak csekélyet is — keltsen és egy órányi mulatást nyújtson. A száraz előadási modort mellőztem, nehogy e sorok nagyobb jelentőséget látszassanak igényelni, mint a mennyi őket megilleti. Azon szakemberek előtt, kiket a classikai kor legcsekélyebb mozzanatai is érdekelnek, nem szorul talán mentegetésre tárgyam választása. Hisz a régi és újabb kor görög orvosai és természetbúvárai ép oly joggal és érdemmel tárgyalták praktikus és diaetetikus szempontból az evés és ivás kérdéseit, amily részletesen és ékesen beszél Homér hőseinek nem csak harcai — és csodás kalandjairól, hanem azoknak lakomái — és dáridóiról is. Noha bizonyos, hogy modern bölcsésznek nem jutna eszébe mély búvárlatait a lakoma közben fűzött beszéd alakjába bujtatni, amint ezt nem csak Plato és Xenophon, hanem Aristoteles, Speusippos, Epikuros, Hieronymos és Dio Academikus is tették), sem oly tudós polyhistornak, mint különösen Athenaeus, az, hogy irodalmi tudományosság egész nagy bőségét lakmározás közben és inter pocula bocsássa közre. E közlések főforrása Athenaeus, a mellett egyes írók szórványos jegyzetein kivül, különösen Homér és Plutarchnak „symposiakai“. De térjünk a dologra, és pedig jámbor görög szokás szerint (eh Dión archomestha) kezdjük az isteneknél. Ezek — Homéros isteneiről beszélek — nem ittak ugyan földi bort, hanem, amint tudjuk, égi nektárt; de ha szigorú pontossággal nem is állapítható meg, miféle bor az a nektár, úgy látszik, hogy a nektár alatt a régiek igen finom, de igen nehéz vörös bort képzeltek. Mert a nektár vörösnek, vagy pedig feketének neveztetik) és nektárt * 2 *) Plutarch Sympos. lib. I. 1. 2) Ilias 19, 38. Odyss. 13, 93. 1*