Aradi Közlöny, 1925. április (40. évfolyam, 73-94. szám)

1925-04-29 / 93. szám

1025. április 29. K­OZOGNY- amom Ba Bamammsmai fonói elszántsásol védekezik Beipisz.­ ­Bámulatos ravaszsággal hárítja el a keresztkérdések pergő­tüzét. — Aki mindenre talál megfelelő kibúvót. A főtárgyalás második napján súlyosan terhelő vallo­mások hangzottak el Reinitz Jakab ellen. — Szatmárra kiküldött munkatársunktól. — (Szatmár, április 28. Kiküldött tudósítónk távirati jelentése.) Ez­­a nagy per, több, mint egy óriási bűneset kiderítése. Itt most egy hallatlanul okos, zseniális­ és ra­vasz zsidóember veszi fel a harcot a törvényszékkel, ügyészszel, ta­nukkal, a terem négyszáz főnyi közönségével, harcol egy egész felizgatott város ellen és igyek­szik visszaverni az egész közvé­lemény rohamsorozatát. Szinte mindenki bűnösnek tartja, elhiszi róla, hogy meggyilkolt hét embert és ő mindenkinek a szemébe ki­állítja : Nem igaz! Nem gyilkol­­tam! Hihetetlen ötletess­éggel és­­ szivósággal védekezik. Még nem­­ fordult elő, hogy csak pillanatra­­is zavarba jött volna. Megfigyel­­­tem, hogy ez az ember két agy­­gyal rendelkezik. Amikor valami­ilyen fogas kérdést intéz hozzá az elnök, először jó tíz percig beszél a családjáról, feleségéről, hét­­gyermekéről, kiállott szenvedései­ről és ez alatt másik agyában im­ár megszületik a védekezés. — ■Amikor az elnök­ megsokalja a , sok hiábavaló és a tárgyra nem tartozó fecsegését, al­kor kirukkol a védekezéssel és megcáfolja a vád be­re­tv­aél­ességét. Erősen zsí­ros zsargonban beszél magyarul, az akcentusa furcsa. Amikor be­­­­szél, kezeivel szélesen magyaráz, az elnök sokszor kénytelen lein­teni, ne beszéljen a kezével. A hátam mögött ügyvédeik ülnek a­­tárgyalóterem első padjaiban és ezek elismerik, hogy Reinitz­­ Ja­kab, akit hétszeres gyilkossággal vádolnak, brilliánsul védekezik, ki­­­tűnő ügyvéd lett volna belőle. Le­­­­írok pár érdekes és jellemző epi­zódot, miket a tárgyaláson figyel­tem meg. Karakterisztikusan és híven, markánsan tükrözik vissza ezt a kivételes, különös, titokza­tos embert. A vádoló gallér és a rejtel­mes levél.­ ­ 'Amikor, dr. Erdős elnök felad Reinitznek egy úgynevezett fo­­r­gas keresztkérdést és amikor­­az egész tárgyalóterem azt hiszi: — Na, most végre megvagy!) :Most mér nincs menekvés! Most be kell vallani a gyilkosságot! — 'Ekkor Reinitz vasidegei egy pil­lanatra sem hagyják őt cserben. "Egy ügyes mondással kivágja a m­gát. És az elnök kénytelen áttérni más témára, kénytelen újabb ke­­resztkérdés­ megszerkesztésén gon­dolkodni. A legsúlyosabb­ Bizonyíték ellene a gallér és a levél. Grosz Hermann­­ holtteste mellett egy gallért találtak,­­ amelynek belsejében R. K. jelzés van. Ugyanilyen jelz­­eket találtak Reinitz egyes fehérneműin is. A gal­lér tehát Reinitzé. Az elnök ezt ke­ményen a szemébe vágja, mire Rei­nitz az ő furcsa magyarságával így felel: — A gallér nem az enyém, más is kaphat R. K. jegyet a mosodéban. De tegyük fel, hogy a gallér az­­ enyém. Mit gondol a tekintetes királyi­­ törvényszék? Olyan buta az a Rei­nitz, ha gyilkol, ott hagyja a hullá­nál a bűnjelet. Ha enyém a gallér, ellenségem tette a hulla mellé! A levél-ügy. Grosz Hermanné férje halála után levelet kapott Cluj­­ról férjétől. A gyanú az, hogy Rei­nitz valamilyen fogással egy előre megírt levelet csalt ki Grosztól és borzalmas tettének elvégzése után Clujra utazott és ott adta fel a leve­let az özvegy címére. Beigazolódott, hogy Reinitz a levél elküldésének­­ idején tényleg Clujon tartózkodott. Amikor az elnök ezt a szemébe mondja, Reinitz azzal válaszol, hogy Grosz Hermann a kérdéses időben tényleg Clujon tartózkodott. Igazolni azonban nem tudja. Közel egy fél óráig beszél erről a témáról. Szélesen, megrázóan, védekezőn. Ereje egy pillanatra sem csügged. Másik jelenet. Erdős elnök eré­lyesen, energikusan rászól: Mond­ja, Reinitz, mi az oka annak, hogy az összes meggyilkoltakat magával látták utoljára? Reinitz erre pokol­ cinizmussal így válaszol: Tekintetes királyi tör­vényszék! Sokkal többen vannak, a­kik nem látták, mint akik látták. Ez ugyan naiv védekezés, de a közönség nevet. Papp ügyész is erő­sen faggatja, néha hirtelen, ötlet­szerűen a legváratlanabb kérdések­kel tör rá. Azt reméli, hogy a várat­lanul jött erős kérdések zavarba hoz­zák. Pedig hogy téved az ügyész. Reinitz soha nem jön zavarba. Az idegei vasból vannak. Néha ő ad fel gúnyos kérdéseket az ügyésznek. Példá­ul ilyen replikával felel az ügyésznek: * — Mit gondol ügyész úr, én odatartottam a nyakam annak a Orosznak, hogy legyen szíves letép­ni a galléromat? És ha le is tépte már? Mit gondol, nincs nekem any­­nyi eszem, hogy ne hagyjam ott a földön a hulla mellett. Erdős elnök hirtelen rászól Rei­­nitzre: Itt nem magának kell kér­dezni, hanem a bíróságnak. Maga feleljen a kérdésekre! Értette! Reinitz azonban nem hagyja ma­gát. Illemtudóan meghajol a bíró­ság előtt és finom éllel mondja: A Reinitz-főtárgy?­ á­r(Szatmár, április 28. Kiküldött tudósítónk távirati és telefonjelen­tése.) A nagy bűnpör második napja az első napi megnyitáshoz hasonló izgalmak között indult meg. A hatalmas tárgyal­á­si te­rem most is ostromlott várhoz hasonló, a künnrekedt százak még mindig elkeseredett küzdel­met folytatnak az ajtó körül, hogy bejuthassanak, de a rend­őrök és terem­őrök­­kérl­elhetetle­nek. Csak az mehet be, akinek jegye van és ezt a jegyet is ala­ ,­posan felülvizsgálják minden al­Amikor az elnök rövid pihenőt en­gedélyez, nem él vele és ezt mondja szóról-szóra: — Nincs szükségem rá! Bírom, mint egy marha! A bűnössége szinte kézzelfogha­tó, de nem lehet rábizonyítani sem­mit. Még egy gyanús körülmény! A gyilkosság után kék folt volt a hom­lokán. A feltevés az, hogy ezt a Grosszal való küzdelem alkalmával kapta ott a sötét felsőbányai erdőben. Reinitz nem jön zavarba, amikor a kék folt eredete iránt érdeklődnek Bevallja, hogy járt 1923. augusztus 2-án orosszal a felsőbányai erdőben (a gyilkosság augusztus 7-én tör­tént) Azt mondja, hogy akkor óriá­si eső volt, elcsúszott a vizes tala­jon és megütötte a homlokát. Elnök: A vizsgálat bebizonyí­totta a meterológiai intézet jelentése alapján, hogy akkor négyzetméteren­­kint mindössze egy liter eső esett. Tehát nem lehetett olyan csúszós a talaj. Reinitz: Ne tessék haragudni, de elfelejtettem megmérni! A közönség nevet. Az elnök eré­lyesen rázza a csengőt. Általános a megállapítás: Nem lehet megfogni ezt a ravasz rókát, mindig kicsúszik. — Bocsánat, tekintetes törvény­szék én nem teszek mást csak véde­kezem. Védekezem, — mert ártatlan vagyok. És Beszél, trésztelv szük­ét nél­kül. Nem tud megállani. Páratlan önuralom van ebben az emberben és a szettjeiből olyan szuggesztiv erő tével ki kitűnő hipnotizőr lett volna- Megfigyeltem: annyira tudja szabályozni saját magát, hogy akkor sír és nevet, amikor csak akar. Igazán jó, rutinos színész lett volna belőle. Egyszer annyira betömelegedett a beszéd­be, hogy nem engedte az elnököt sem szóhoz. Erőszakkal vonna meg tőle a szót Erdős elnök. Mi­kor a tárgyalás befejeződött és a közönség fáradtan, az összezsú­­foltságtól félig ájuldozva tódul le a teremből, valaki azt mondja a hátam mögött: — Nagyszerűen vezeti Reinitz ezt a tárgyalást­. Dacára a nagy sikernek, senki sem bízik — még Reinitz hit bor­sosai sem — a felmentésben. Ezeket a sorokat délben írom ebéd közben a vendéglőben. A pincér sertéshúst kihal velőkörí­­téssel. Rámutat az étlapon a jel­zett ételre. Ott áll vastag betűk­­kel: Reinitz szelet!" is másuél napja, hárómmal. Az első nap esemé­nyei erősen Reinitz ellen hangolt­­ák a közvéleményt. Az az im­presszióm, hogy a Reinitz-m­ellet­­tes tábor ritkulni kezd, mind ke­vesebben hisznek már ártatlansá­gában. Valahogy ez a tudat fűti a tárgyalóterem közönségét is, szinte leolvasom a jogászok, új­ságírók, rendőrtisztek arcáról: Reinitz bűnös. Csak a bírák ko­molyak,­­ tárgyilagosak, szenve­délynélküliek . Erdős elnök arca mintha kemény terméskőből len­ne mintázva, az ügyész már szen­vedélyesebb, a két védő presztízs­kérdést csinál az ügyből, nekik egy esetleges felmentés nemcsak honoráriumot, hanem óriási er­kölcsi hasznot és hírnevet is je­lent. A ma délelőtti tárgyai: ■ o egyre inkább szorul a hurok Rei­nitz körül. A tanuk súlyosan elle­ne vallanak, a szemébe mondják kemény vádjaikat és Reinitz nem igen tud védekezni, nem tudja adatokkal, érvekkel megcáfolni vallomásaikat. Csak állhatatosan, keményen tagad, lesüti folyton a szemét. Nem mer a tanuk szemé­ibe nézni. A ma délelőtti tárgya­lásról itt küldöm tudósításomat. Megszorul a hurok Belnitz körül. Pontosan kilenc órakor nyija meg Erdős elnök a tárgyalást. A terem zaja csak nehezen halkul el lágy zümmögéssé és az elnök erélyesebb figyelmeztetésére tá­mad csak néma csend. Húsz ta­nút idéztek be a mai napra és az egész tárgyalás, hol izzalme­s, hol kevésbé érdekes tanukihallga­­tásokkal telt el. Az első tanú Kremann Sámuel Groszné fivére, aki elmondja, hogy Groszné férje eltűnése után először hozzáment és panaszko­dott neki, hogy nem hall hírt fér­jéről. Együtt mentek el Reinitz­­hez és megkérdezték tőle, mi lett Grosz Hermannal. Reinitzi elő­ször letagadta, hogy egyáltalán ismerte Grosz Hermannt és csak később a vizsgálóbírói szembesí­tés alkalmával vallotta be mégis, hogy közvetlen ismeretségben s összeköttetésben volt Grosszal Elnök: Igaz ez, Reinitz? Reinitz: Igaz, csak az nemi igaz, hogy letagadtam volna az ismeretséget Grosszal. A tanút megesketik vallomá­sára. Utána Winkler Margitot hallgatja ki a bíróság, aki azt vallja, hogy ő maga nem ismeri Reinitzet, de Niszel Károlytól hal­lotta, hogy Reinitz őt öt rendbeli gyilkosságra akarta felbujtani. A következő tanul Noel Sámuel, rendkívül fontos vallomást tesz. —■ Tekintetes királyi törvény­szék! — mondja. — Még 1922- ben ismerkedtem meg Reinitz-el egy munkácsi vendéglőben. Aján­latot tett nekem, hogy hamis cseh koronát olcsón tud szerezni- A pénzt a kassai erdőben lehet csak átvenni és mondta, hogy menjek vele Kassára. El is utaz­tunk. Kassán aztán Reinitz azt ajánlotta: Írjak levelet feleségem­nek s ebben értesítem őt, hogy Pozsonyba utaztam és csak há­rom hét múlva jövök ismét visz­­sza. Én féltem, mert éjjel kellett a hamis pénzt az erdőben átvenni és igy az üzlet abbamaradt. Papp ügyész: Abban az erdő­ben két hullát találtak! A tanút szembesítik Reinitzzel, aki szokása szerint most is állha­tatosan tagad. Noel Sámuelt val­lomására megesketik. Zelib Ábra­­hám tanú lép a bírák elé és val­lomásában elmondja, hogy a meg­gyilkolt Szmuk Salamonnal uta­zott együtt Kassára. Röviddel Kassára érkezése után Szmuk el­tűnt és holttestét a kassai erdő­­ben találták meg. Szmuk meny- Aki túlb­eszélt elnököt. Bármily nagy- nji­ságu tárgyak. Simít It, ezüstszé­dtárgya­­k­kát Arad. P. Av­­ram Iancu 7.

Next