Aradi Közlöny, 1927. október (42. évfolyam, 217-242. szám)

1927-10-15 / 229. szám

Művészet. Fráter Lóránt elindult Amerikába. Az angol királyné rokona viszi a magyar nótát az Újvilágba. Budapestről táviratozzák. Fráter Lóránt, a hírneves magyar népdalköltő, a Nótás kapitány megin­­titázott hőse, ma utazott el Budapestről, hogy Hamburgban hajóra szállva, Amerikába vi­gye el a magyar nóta szépségeit. Eddig kevesen tudtak róla és Fráter Lóránt is csak elutazása előtt hozta ismét szóba, hogy rokona, mástíd­­unokatestvére az angol királynénak. Fráter anyai nagyatyja ugyanis gróf Rhédey Lajos és az angol királyné nagyanyja, gróf Rhédey Claudia ugyanis édestestvérek voltak. A gróf Rhédey-család — mondotta Fráter most már férfi és női ágon is kihalt, de a család révén több erdélyi mágnásfam­iliss, így a Bethlen, Bánffy, Wes­selényi és Teleki grófok is rokonságban vannak az angol királynéval. Fráter Lóránt kijelentése szerint nem pénzért, nem dicsőségért, hanem a magyar nóta és zenei kultúra interpretálása végett hajózik Amerikába. Szerződése ilyok hétre szól és többm­iliárd magyar korona felléptidi­át kr.n. * Színházi műsor. Szombat d. u. 4-kor. Iglói diákok. (Ifjúsági és trépelőadás félhelyáraakkal.) Este 8 és fél órakor: A legkisebbik Horváth-T­V. operett. Vasárnap délután 2 és fél órakor: Lyon Lea, dráma. Délután 4 és fél órakor: A legki­­­sebbik Horváth-leány, operett. (Lengyel Irén fel­léptével. Rendes helyárak. Bérletsz­­net.) Este: Román előadás. Hétfőn: A legkisebbik Horváth­­leány, operett. (B. bérlet.) Kedd: A legkisebbik Horváth-leány, operett. (C. bérlet.) Szerda: Sze­gény gazdagok, szinfflű. (Bemutató előadás. A. bérlet.) Csütörtök: A szegény gazdagok, szinfflű. (B. bérlet.) Péntek: Borcsa Amerikában, operett. (Bemutató előadás. C. bérlet.) Szombat délután 4 órakor: Aranyember, szinmű. (Mérsékelt hely­­árak.) Este 8 és fél órakor: Bércsa Amerikában, operett. (A. bérlet.) * Vasárnapi előadások. Vasárnap délután mérsékelt helyárak mellett Bródy Sándor ha­tásos drámája, a Lyon Lea kerül­t színre. Az előadás délután 2 és fél órakor kezdődik. Dél­után 4 és fél órai kezdettel a példátlanul hatal­mas sikert aratott operett-újdonság. A legki­sebbik Horváth-leány van id­üsorom­. A nagy­szerű operett a premier pompás szereposztá­­­sában kerül előadásra. * A szegény gazdagok, Jókai Mór hatásos színmüve*szerdán kerül színre először az ara­di színházban. A Budapesten nagy sikert ara­tott Jókai-színmüvet az aradi színház drámai együttese mintaszerű előadásban hozza szintre. ’ Í'K * A „Borcsa Amerikában“ premierje lesz a­­ jövő hét színházi eseménye. A jövő hét pén­tekjén mutatja be az aradi színtársulat azt a­­ pompás zenés színdarabot, amelynek címsze­repében Eetegh Béby először fog játszani pa­­­rasztszerepet. KÖZLŐNY 1927 október 1I. Szálló Dezsőt elítélték becsleletsértés miatt A kőművesmunkák­­ata nem hagyta dolgozni. — A nagy magyar író erdélyi felolvasó-körútra készül. Budapestről jelentik: Többször elnapolt tárgyalás után Vampseher Imre dr. járásbíró előtt ma folytatták­ azt a rágalmazási pert, amelyet Vas Béla székesfővárosi tanár indí­tott Szabó Dezső író ellen. Szabó Dezső ugyanis a vád szerint hazug embernek mon­dotta Vas Bélát, mert ígérete ellenére házát, ahol ő lakott, renováltatta és a kőművesmun­kák zaja miatt az író nem tudott nyugodtan dolgozni. Rágalmazás miatt indult meg az el­járás Szabó Dezső ell­en és az előző tárgyalá­sokon több tanút hallgattak­­. A mai folyta­tólagos főtárgyaláson a főmagánvádló Vas Bélát, annak feleségét és néhány tanút hall­gattak ki, majd pedig Szabó Dezsőt is, aki most is tagadta, hogy az inkriminált, kifejezé­seket Vas Bélával szemben használta volna. A büntetőjárásbíróság a tanúvallomásokból bi­zonyítottnak látta Szabó Dezső részbeni bű­nösségét, de nem rágalmazás, hanem csak egy rendbeli becsületsértés vétségében mon­dotta ki bűnösnek és ezért őt hatvan pengő pénzbüntetésre ítélte. A váddal ellentétes minősítés miatt a fő­­rt magánvádló jogi képviselője felebbezést jelení­tett be, mire Szabó Dezső megjegyezte: — Akkor én is kénytelen­ fesztek felebbez­­ni, bár az volt a szándékom, hogy megnyug­szom, mert rövid idő imára Erdélybe indulok! hosszú ioolvasó a könytra és az nekem többet k­ér, minthogy itt a felebbe­zésekkel töltsem az időmet, Vass Béla erre kijelenti: — Hát akkor megnyugszom az Ítéletben, mert én jó kálvinista vagyok! Szabó Dezső szintért megnyugszik a kö­vetkező szavak kíséretében: — Én is megnyugszom az Ítéletben, bár­ én nem vagyok jó kálvinista, hanem pogány. Az Ítélet jogerős. Szabadlábra helyezték Stern Ödön dr.-t Amsterdamban és Budapesten dől el a mammuth-vállalat sorsa. A n­agyhitelező tárgyalásai a cég szanálásáról.­­ Újabb fel­jelentéseket várnak a Stern D­ezső-cég ellen. Az oradeai (nagyváradi) fakonzern bu­kása ma is izgalomban tartja a fapiacot, de különösen Nagyváradot, aminek fő oka az, hogy a cég szanálása a jelek szerint nem megy olyan simái­, mint amilyennek az tegnap, vagy tegnapelőtt látszott. Valószínűnek látszik ugyan még most is, hogy a szanálásra vonat­kozólag tárgyalások egyelőre megszakadtak Budapesten, már pedig tudvalevő, hogy itt fog eldőlni a vállalat sorsa. Az kétségkívül meg­állapítható, hogy dr. Stern Ödön a kenzern fő­nöke teljesen jóhiszeműen járt el és őt a bukásért okozni nem lehet. A n­agy érdekessé­­gű Ügyrő­l különben ma a következő jelentése­ket kaptuk. Hogyan tehetne öregjelentési­ a vállalatot. A budapesti szanálási tárgyalások szüne­telést egyelőre kedvezőtlen sziliben tünteti fel a vállaltat helyzetét és a bankok is passzív állást foglalnak­­el. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem volnának-e hajlandók esetleg egy 25—40 százaldból bonifikációra, de arra vár­nak, hogy ki veszi először kezébe a dolgot. Szakértők véleménye szerint egy négyhetes profeifi­gációval, egy kisebb átmeneti kölcsön­nel lehetséges volna az üzemet felfejleszteni, sőt át lehetne segíteni a válla­ltot a krízisen is. A sok szerencsétlen körülmény közt, amely a fili­mmuth-vállalat bukásához vezetett, a legszerencsétlenebb az, hogy az október else­jére kilátásba helyezett külföldi kölcsön, a­mellyel meg lehetett volna menteni a helyze­tet, elmaradt. Az a hollandi társaság, amely n­agyösszegű kihelyezéssel vállalt érdekkö­zösséget, ugyanis az utolsó pillanatban vissza­vonult a további támogatástól. Most igyekez­nek Bécsben, Budapesten, vagy Amsterdam­ban újabb kölcsönt szerezni. Sajnos, ma már a cég helyzete olyan stá­diumba jutott, hogy a hitelezők nagytömegű jelentkezése, meggondolásra fogja késztetni­­ azokat, akik eddig talán a pénzük után futva, hajlandóknak mutatkoztak volna a szanálásra. E pillanatban az a helyzet, hogy a hitele­zők összesesének türelmes együttműködése találhatja meg az utat a kibontakozás felé. A hitelezők pesti értekezlete nem is mehetett bele a részletek tárgyalásába, mert képtele­nek voltak a tiszta helyzetet megállapítani. A Szudrics-Petróci ügyei ugyanis olyan zavarosak, hogy még az Üzleti könyvekből is s­ehéz a státust megállapítani. A k­ötelezettsé-­­­gek a nagyszabású dolláreladásokból, a hol­landi kölcsönből és a termeléshez szükséges bankkölcsönökből állanak. Ennek dacára mindenki bízik a cég szaná­lásában i é,s általános a vélemény, hogy a sza­nálás nem maradhat el. A döntést Amsterdam­ban és Budapesten hozzák meg, minden bi­­zonnal oly módon, hogy a romániai érdekeltek követelései is biztosítva legyenek. Október 15-én, szombaton egyébként a nagyváradi kivé­telezők újabb értekezletet fognak tartani, a­mely értekezletet Szőke Sándor, az Erdélyi Bank és Takarékpénztár Rt. nagyváradi fiók­jának igazgatója fogja vezetni a nagyhitelezők képviseletében. Beavatottak azon a vélemé­nyen vannak, hogy megegyezés csak úgy jö­het létre, ha a külföldi nagyhitelezők követelé­sük 40 százalékáról lemondanak, a fennmaradó 60 százalékra pedig rövidlejáratú moratóriu­mot fogadnak el. A legmegbízhatóbb és legújabb értesülés szerint a pesti érdekelt pénzintézetek hajlandók a százalékos szanálásra, ami természetesen kedvező fordulatot jelent ebben a szomorú szenzációban és igazolja azt a felfogást, hogy a Stern­-konzern ügyeit akként kell szanálni, hogy minden hitelező — kicsi és nagy — tel­jes­­egészében hozzájusson követeléséhez. Ha ez megtörténik, közgazdasági életünk hamar napirendre térhet a szenzációs fizetésképtelen­ség felett. A váradó piac 16 millió lejjel várt érdekelve. A­­nagy konzernnél egyébként a státus­­megállapíás má­rt­­áj­a serényen folyik és az­ eddigi adatok szerint­­a vállalatnak 870 ezer dollár passzívája van, amelyből a váradi piac 100 ez­er dollárra, ami körülbelül 16 mi­lbii lejnek felel meg, van érdekelve. Ebben az összegben benne vannak a magánfelek köve­­telései is. Tegnap délután a váradi hitelezők­ megbe­szélést tartottak, amelyen a státus megállapí­tásával foglalkoztak. Érdekesnek tartjuk fel­említeni, hogy a nagyhitelezők ez év áprilisá­ban a Stern Dezső-cég vállalatainak aktív,ói­ról és passzíváiról mérleget készítettek és öt alkalommal 140 millió többletet állapítottál­ meg. Dr. Stern Ödön ellen újabb feljelentéseket várnak. Budapestről érkezett távirati jelentés sze­­rint Stern Ödön dr. fatermelőt, a budapest rendőrség a Winter Hermann fakereskedő fel­­jelentésére megindult bűnvádi eljárás sorát ideiglenesen szabadon bocsájtotta, az eljárás az illejárt tovább folyik ellene. Stern fizetéskép­telensége olyan nagy arányú, hogy to­váló feljelentéseket várnak.

Next