Athenaeum, 1873/4. kötet
1873-10-23 / 43. szám
I. évfolyam. Filolxeidsi úr: félévre 5 ft. negyedévre 2.50.4-3. sz. Szerkesztői lakás. Budavár, uri utca 42. sz. IV. kötet. Athenaeum TÁRSADALMI, POLITIKAI, MŰVÉSZETI ÉS IRODALMI HETILAP. BUDAPEST, 1873. OKTÓBER 23. HORVÁTORSZÁGRÓL. IVT ÉMINEMis hálaérzet keletkezik az ember szivében, midőn megkönnyebbülten elgondolja, hogy most már nem kell mindjárt szerezsános, vérengző és elrettentő szándékú mozgalomról beszélnünk, ha Horvátországról van szó. Dicséret értte nagylelkűségünknek, a horvát kérdés ez esztendőre legombolyittatott, a közjogi vita megszűnt és a veszedelmek hollói eltűntek, károgásuk elhangzott; a horvátok megkapták bánjukat is, miután testvéries békülékenységet tanúsítanak oly engedmények elfogadásában, melyeknél többet és fontosabbat alig kaphattak volna, ha kétszer oly nagy lenne is súlyuk politikai életünkben és kétszer oly nagylelkű is a magyar, barátjával és ellenségével szemközt. Most tehát a lehető kényelmesen iparkodnak berendezni magukat horvát »testvéreink« azon majdnem korlátlan körben, melyet belügyeikre nézve tőlünk furfangos mozgékonysággal kicsikartak és a melyet mazsuranics bán úr kétes értékű dicsekedése szerint, mind az ő tervezése és fáradozása szerzett a horvát nemzetnek. Igazán idylli kép egy ilyen kis ország, mely egy nagyobbnak engedékenysége, generozitása árán biztosan húzhatja meg magát a nyert jogok sáncai között s gond nélkül művelheti jövőjének szántóföldjét és biztosan építheti jólétének, virulásának hajlékát. Éppen ilyen képet nyújt a kis Horvátország is, csak éppen avval a különbséggel, hogy a tőlünk nyert jogok biztos sáncai között egyelőre nem a maga jövőjén munkálkodik, hanem a mienken, amennyiben azt lehetőleg ügyes-bajossá iparkodik alakítani. Isten bocsássa meg feketelátásunkat, de előttünk úgy rémlik, mintha a horvát ügyek jelen intézőinek nem annyira a horvát jövő biztosítása, mint a mienknek bizonytalanná tétele volna a célja. Mi valamint áldozatok árán szereztük meg az ő meglapulásukat, úgyszintén készek vagyunk hasonló árt fizetni a többi idegen nemzetiségek megnyugvásáért s a szent István hazájához leendő hű ragaszkodásukért. Ott van a határőrvidék, melyet nem csak áthoztunk egyszerre a katonai fegyelem európai rabszolgaságából az alkotmányos jogok és szabadságok Kanadán-földére, hanem azontúl mindenféle külön engedményeket tettünk nekik a nyelvet, törvénykezést és az anyagi érdekeket illetőleg. Mindezt azért tettük, hogy, amiknek lenniök kell, legyenek Magyarország hű fiai jószántukból, saját vonzódásukból. Nos, a mi kedves horvát testvéreink, a tőlünk nyert jogok, kedvezmények, engedmények jóvoltából máris úgy rendezik jelenleg magukat, mintha hazájuk nem szent István koronájának örökös kiegészítő része lenne, hanem a sors által kiszemelt, történet által előkészített és jogaik által igazolt központ, mely köré ismét a mi testvériességünk kizsákmányolásával megalkotandott jövő a délszláv népeket egy nagy birodalommá fogja időjártával csoportosítani. A horvát országgyűlésen, melyet ami engedékenységünk és a »testvérek« nagyralátó hivalkodása nevez annak, különben bizony csak tartománygyűlés lenne a neve, mindennap kirívó példákat ész Athenaeum 43. sz.