Athenaeum, 1838/2. félév

1838-10-18 / 32. szám

at so effajta Ka. TUDOMÁNYOK’ ES SZÉPMÜVESZETEK* TÁRA. Kiadó szerkesztők* SCHEDEL, VÖRÖSMARTY, szerkesztő tan: BAJZA. .——7 második ív.­­—— Elasod­ik félév. Pest, October* 18. 1838. 33. szám. Tartalom­­ Jozéfa (D. Szabi Dávid). — Lafayette’ szavai a’ történetirási fatalismusról (V—a). — Az özvegy. Bechstein után (Beöthy Zsigmond). — Magyar játékszíni krónika. Munkácsy’ 26 ha­zugsága (Bajza). J­ozéfa. Üdvözlek titeket, gondolatok, kik — mint tender’ fenekén fakadó édes forrás’ kékes vi­zei a’ zavaros-zöld hullámok közt — szelíden kóvályogtok lelkem’ mélyében ’s üdvös ké­peket forgattok elé; ti tiszta sugarai vagy­tok az emlékezetnek, a’ hölgyek’ leglelkes­­bike’ emlékezetének, kik, mint a’ leáldozott nap’ búcsúzó fénye, még egyszer visszalö­­velletek a’ komoly élet’ fellegeire, azokat a­­rany szegélylyel ékesítők. — Napok és évek forgának el fölöttem, eltemetők egymást pün­kösd kellemü mosolygásaikkal és villámos vi­haraikkal egyetemben, ’s néma sírhalmaik felett csöndes ünnepélyességben úszék és pi­­hene a’ homályos köd, a’ feledés’ egyszerű leple. Alatta pedig elillatozott rózsák és era­­lények, az ifjú’ egykori gyönyörei, h­amva­­dának. És a’ férfiú végtelen pusztaságban áll, kitéve égető napnak, kitéve förgeteg­nek, miként elpusztúlt egyház’ romladéka. — De áldott légy, hallhatatlan erő, ki a’ kebelt húrokkal rakád meg, új meg új édes dalt­­zengőkkel és — álmodás alatt — már rég elhúnyt még édesebb dalt ismétlőkkel. Ők megrezdű­lének, és kimondhatatlan jólesés’ érzete közben hallok édes harmóniát, minőt a’ jámbor lélek, halk, tiszta éjjeleken, an­gyalajkakról vél hallani. — A’ leglelkesb le­ány , és te, örök természet, vagy tok tartal­ma e’ harmóniának. — Üdv neked, halotta­­idból feltámadt emlékezet! *■ * * Épen illy­estve, mása e’jelen órának, csöndelye a’ táj felett, midőn a’ bölcs atya, keble’ kincseivel, a’ nővel és gyermekeivel, üle a’ visegrádi romok közt egy ledőlt fal’ mohos kövein. Köztök Jozéfa , a’ díszes családfű­zér’ egyik rózsája üle, dobogó ke­bellel pihentetvén fekete szemeit a’ varázs fényben úszó tájon ’s komoly romokon. Ol­dalt egy idegen ifjú andalga, szemeit és e­­gész lelkét a’ családon legeltetve. A’ nyu­­latsági kirándulás gazdag vala gyönyör-él­­deletben, ’s a’ lelkek, mint mezők’ virága az éji harmatnak, megnyilatkozának a’ min­denünnen kínálkozó örömeknek, ’s azok’ el­fogadása közben dicsőülve repesének. Ám, hol is van öröm, melly mérkőzhessék a’ tisz­ta természettől ajánlottal! Teremhet-e illyen a’ tánczpaloták’ fojtó gőzében, avvagy nyújt- 32

Next