Athenaeum, 1839/1. félév
1839-05-23 / 41. szám
675 676 (jel nyilván)ebizonyíta, hogy azon ellenkezés, mellybe Kant szerint a’ categoriák esnek, korán sem csupán bennük, és csak az ismeretes cosmologiai esetekben, hanem átalában minden léti és tudati esetekben lényeges , esannyira — hogy épen ezen ellenkezésben álljon az igazság. — Fontossága miatt nevezhetnök ezt Hegel’ harmadik érdemének, mert benne rendíthetlen alapot nyervén az egymással ellenkezésbe levő lelki és testi világ, ez által a’ lét’ egyféleségén álló, hylosoismust, materialismust, atheismust, idealismust ’s pantheismust tünkre téve. Ha ugyanis a’ kantféle ellenkezések’ természetét vizsgáljuk, p. o. véges végetlen, rész egész, okozat önállomány, ezeket egymás’ szükséges feltételeinek találandjuk, és így ezek nem egyebek, mint Hegel’ közvetlen ,van‘jai. Úgy látszik, mintha az élét világító holdként, a’ közvetlen is, az igazság’ napjávali ellentételben (oppositio) érné el teljes fényét *s világát. Nem olly szellemű azonban a’ Hegel’ tétele ’s ellentétele, mint a’ Fichteé , melly a’ tudat’ synthesisében egybe olvad, sem nem olly, mint a’ Schelling’ tettlegese és nemlegese, melly a’ lét’ közönyösségében (Indifferenz) egygyé lesz, avvagy a’ Spinosa’ végetlen önállománya, melly minden végest henyél. — Egy ugyan a’ közvetlenben is a’ lét a’ tudattal, de minden összekeveredés ’s zavarodás nélkül, hasonlítván e’ részben egy olly erőteljes folyamhoz, melly a’ végetlen tengerözönben is külön létet buzog ki, avvagy az életteljes gondolatokhoz, mellyek csak annyiban egyek a’ lélekkel, a’ mennyiben vele összefüggésben vannak, a’ mindenkor örök igazságaiban magokbani lételök ’s életük van. És épen a’ lélek ’s gondolatok közti viszony adja az újdonúj philosophiára a’ legérdekesb ’s érthetőbb magyarázatot*). Az ember különben is egy kis világ, kisded képében tehát a’ nagy világnak elő kell tűnnie. A’ lélek’ azon állapotja, mellyben van testben megjelente előtt, a’ hegeli magábani, minden testiségtől elvont, vagy logicai lét. — A’ lélek testben jelenvén meg, kettős létet képez, t. i. lelkit és testit. — A’ lelki is azonban a’ testihez látszik tapadva lenni mind addig, míg az öntudatban a’ lét tudattal egyesfilvén, szabaddá ’s függetlenné nem lesz a’ buta testtől, szellem-létet nem képez. — A’ szellemlétben független lévén a’ lélek, ismét magábani vagy testtől elvont létre tér vissza. — Ekkor tudja aztán, mi a’ magábani ’s magáérti lét, vagy ekkor van létele teljes igazságában, ugyanis: Mikor a’ lélek ismerete’ körét bövítvén, megfogásokhoz fogalmakat köt ’s ragaszt, ezeket egységre viszi, mindannyiszor a’ külvilágból magába tér ’s vonal vissza, kegyelemhez kegyelmet, vagy lélekhez lelket told ’s ragaszt, ez nem egyéb, mint a’ lélek’ magábani léte. — Ha pedig gondolkodik, akkor a’ felfogottakat magától mintegy elszakasztja, külön létre juttatja, hogy legyenek tökélyének kisugárzásai, és így ekkor magáért van. Ez a’ fejlődés által esik meg. A’ gondolatok egymásból fejlődvén, egyszersmind egymástól külön válnak ’s eltérnek; de épen ezen egymástóli különválás által vitetnek egységre , mivel a’ következetesség a’ gondolatokba egységet épen az egymásbeli fejlesztés által önt. A’ mi a’ gondolatokban a’ következetesség, épen az az új tanban a’ dialectica , öszszefüggést tartó ’s egységre vivő, nagyon különbözik tehát az iskolások’ vitázó dialecticájától. — Amazt egyszerű természetesség folyja körül, ezen műveltségi máz ömlik el. — Amazban a’ gondolatok egymás’ sarkába hágnak, ebben betanult ugrásokkal szökdécselnek. Ez mesterséges tekervényeivel sokszor a’ tömkelegbe még jobban bebonyolit, amaz fejlődésével minden zavarból kiment. Végre az iskolás dialectica és logica a’ gondolati folyamot szóözönbe fálasztja be , a’ hegeli folyton folyvásti hullámokban viszi a’ végetlen lét’ tengeréig. — Illy módon, vagy fejlesztő dialecticát téve a’ minden kor’ legnagyobb nevelője Socrates a’ sophisták’ vitázó ’s szószaporító dialecticájának ellenébe, jelenkorunk pedig mintegy testté, tévé bel lancasteri modorában, vagy az egymást kölcsönösen oktató gyermekek egymásból fejlő lépcsözetében. — Korunk’ szelleme tehát még a’ nevelésben is lét *) A’ Hegel’ philosophiájában egyedül az előadás a’ nehezen felfogható, mivel benne a’ gondolatok egymásból fejlődtek, semmi magyarázatot, határzást és felosztást sem engednek meg, innen benne minden a’ tanító’ ügyességétől függ.