Athenaeum, 1839/1. félév

1839-05-30 / 43. szám

707 708 tette —. §.2. Hogy a’ szegény jobbágyoknak a’ mult években bármi okból eltörölt szabadságra visszaadassék, és szabad legyen ezentúl azoknak, kik valamellyik (netalán szigorúbb és kegyetlenebb) úr vagy nemes’ urasága ’s hatalma alatt élni nem akarnának, más helyre költözni.3 . A’ feltételek, mellyek alatt az megengedteték, röviden ím ezek: „Mindenek előtt tartozik a’ költözni szándékló jobbágy a’földesurat, kihez menni akar, és eddigi szolgabiráját e’ szándékáról, a’ szolgabiró pedig a’ jobbágy’ eddigi urát tudósítani; ’s ha a’jobbágy urától tizenöt nap alatt a’ maradásra rá nem vétethetik, a’ szolgabiró egy más nemes’ társaságában a’ jobbágynál megjelenvén, a’ helység’ bírája ’s lakosai előtt esküt veend tőle arról, hogy nem gyűlölségböl ’s egyéb akármi okból, hanem egyedül azért költözik el, mivel urától törvénytelen terhekkel zaklattatott. Esküjét letevén, köteleztessék a’ jobbágy mindenért, mivel tartozik, mindenkinek eleget tenni. Házát , mellyet jó karban kell átadnia, ura elfoglalván, tetszése szerint másnak adhatja; pőreit ’s viszályait lakostársaival elmente előtt eligazítsa , ’s végre földbérét lefizetvén, a’ szolgabiró és a’ mondott nemes’ jelenlétében költözhessék.“ Ekként tehát a’ törvényhozás visszaadta ugyan a’ párnak költözési jogát, de milly összeszorító és százféle akadálytételekre alkalmat nyújtó feltételek alatt. De ezen engedménynyel sem élhetett a’ parasztság szakadatlanúl és mindenütt, miután azt majd maga a’ törvényhozás ismét felfüggeszté, vagy csak némelly megyékre terjeszté ki, majd pedig számos urak’, sőt egész megyék’ féktelensége és ellenszegülése azt gyakoroltatni törvénytelenül nem engedé. Mi ezen jog’ életben gyakorlatának első akadályát illeti, mindjárt a’ következő, 1548-diki törvénykönyvben találunk illy értelmű czikkre (32-dik): „Ámbár a’ múlt nagyszombati gyűlésen a’ jobbágyok’ szabad költözése megengedtetett, de mivel e’ rövid idő alatt nagy engedetlenséggel viseltettek uraik iránt a’ jobbágyok, ’s még egyéb, itt ki nem mondott okokból, azoknak költözési joga a’ jövő gyűlésig felfüggesztetett, így tehát ismét magokra vonták az istennek, áltatok ezen okból származtatott bosszuló haragját! Hasztalan kapcsoltatok e’ rendelményhez (§. 2.), hogy a’ jobbágyok mind a’ mellett szabadságaikban megtartassanak, ’s uraiktól ne zaklattassanak. Kérdem, minő szabadságaik maradtak még fenn, miután ismét úgy földeikhez szorittattak, mint igásaik ? És milly biztosítások vala uraik’ zaklatása ellen? A’ törvénynek illy zsarlást tiltó ereje ? De volt-e maga a’ törvény is biztosítva megszegés, erőszak ellen ? ... De még is — hiszen rendeltetett, hogy a’jobbbágy’ terhei ’s adózásai a’ régiek maradjanak! Igen, ’s a’ régi törvényes, de embertelen renddel, a’ régi törvénytelen rendetlenség is visszaállott. Igaz ugyan, hogy a’ 42-dik czikkely még is megadatja a’ vármegye’ útján a’ szabad költözést azon egyetlen esetben, ha a’ „sem isten’ — a’ törvény’ szavai — sem ember’ félelmétől nem indíttatott úr“ egész a’ türhetlenségig zaklatná jobbágyát; de mennyi föltételek nehezíték ezt, ’s mi kétséges volt legigazságosb panaszára is a’ jobbágy’ diadala! Az országgyűlés, mellyre a’ pórság’ e’ jogának visszaadása halasztatott, 1550-ben Pozsonyban tartatott. Az emberiséges király’ ismételt sürgetésére és közbejárására a’ főpapok és világi nagyok’ néhányat minden föltétel nélküli, teljes költözési szabadságért szavaztak, de a’ többség csak korlátolt szabadságot víván ki, tizennégy föltétel alatt helyezé vissza elidegeníthetlen jogába a’ sanyargó pórságot; de csak azon esetben, ha panasza a’ földesúr ellen a’ megyei küldöttség által alaposnak találtatik, ellenkező esetben urának fizetendő húsz forintnyi bírságra ítéltetvén (art. 37). Ezen törvényszabály tehát semmiben sem kedvezőbb a’ pórságnak, mint az elöbbeni 1547-ki, mert ellátható, hogy a’ szegény per ebbeli pere’ vesztésétől ’s a’ bírságtól , igazsága’ ellenére is, sok helyt talán méltán tartván, csak végső esetben, hat. i. zaklattatása már tűrhetetlenig növekedett ’s annak bebizonyítására tanúkat is állíthatott, folyamodott a’ megyei hatósághoz; de, mi szinte nehezítő föltétel volt, nem személyesen, hanem azon földesúr által, kihez költözni szándékozott. Világosan kitűnik e’ törvényczikkböl a’ rendeknek azon ingadozása, mellynél fogva sem a’ királynak a’ pórság’ szabadságát olly régtől sürgető intéseit megvetni, sem saját érdeküket ’s illetőleg hasznukat, mint hivék, csökkenteni ’s összeszoritani nem akarták. Terhei azonban e’