Athenaeum, 1839/1. félév
1839-02-14 / 13. szám
tudományokat ’s művészeteket a’ régi kor találd fel, az újaid) azokat csak átültethető, e’ tekintetben igen czélirányosan a’ latin nyelvet használván; a’ műveletlen nemzetek azon kivül pallérozottal)!) szomszédjaiktól is kölcsönözök művelődésük’ eszközeit, így leve köztünk is a’ latin és német literatura divatos. Fölserkentésre ez, mint mondám, czélszerű és helyes, de teljes kiművelődésre elégtelen: erre csak a’ nemzeti nyelv’ eszközei vezetnek. Felvilágosodottabb közönséghez szólok, hogysem szükségesnek tarthatnám ez iránt mélyebb bizonyításokba ereszkedni; csak tett dolgokat legyen szabad említenem. Melly nemzetek művelődtek ki a’ világ történet’ tanúságra szerint teljesen? A’ görög és római a’ régi korban, az olasz, angol, franczia és német az újban. ’S mi által, ha nem nemzeti literaturájok’ segítségével ? ’S van-e nemzet, melly másképen érte el a’ tökély’ e’ pontját? A’ történet nem mutat egyet is. A’ nemzeti nyelv tehát a’ nemzetek’ művelődésének fő eszköze, ’s ez olly régi igazság, mint a’ történetírás, mint a’ világ maga! Révai, Kazinczy és Kisfaludy Károly ennélfogva kétségkívül megbecsülhetetlen érdemeket szerzenek magoknak, midőn nagy tehetségűket azon pályára fordíták, mellytől nemzeti életünk’ kifejlődése függ, ’s ezen érdem magasbúl, ha meggondoljuk, mikép ez olly korban történt, midőn ez ügy iránt a’nagy közönség’ részvéte még fel nem ébredt, fáradozásuk nem jutalmaztaték, sőt elismerést sem nyert; midőn, Kölcsey Ferencz’ bizonysága szerint, Berzsenyi’ énekei, művek, mellyek a’ nemzetre örök fényt valának derítendők, kiadót sem találának, az ügy’ diadala boldog álom vala, ’s hősi, feláldozó buzgóság kellő előmozdításához. Ez azonban a’ nevezett férfiak’ csekélyebb érdeme; a’ sikerben fénylik az, mellyet fáradozásaik érének, ’s melly maradandó hatást csak az által nyert, hogy literaturánkban épen ott és úgy segítenek, mint azt annak belső szüksége kívánta meg. Az egyes ember, nagyérdemű közönség elvész a’ sokaságban, és cselekedeteinek csak úgy eszközölhet hatást, ha azokat az egészhez csatolja, mellynek tagja, ’s annak szükségeit ’s a’ kor’ kívánságait kielégíteni törekszik. Általában minden, mi az emberi társaságban történik és létesül, végső kútfejére nézve belső szükségeinkből keletkezik, élet és literativabeli tüneményeink és viszonyaink, sőt maga a’ társaság’ alakúlása. Ne létezzék bennünk a’ tökéletesűlés’ hajlama, ne legyünk hivatva a’ boldogságra, ne kötelezzen az ész és lelkiösmeret a’jó, szép és igaz’ valósítására, ne legyen tehát a’ boldogság, ’s a’ jó, szép és igazbani tökéletesűlés örök rendeltetésünk, ’s lényünk’ belső, elutasíthatlan szüksége; külső munkásságunk, melly a’ belsőnek szüleménye, bizonyosan nem törekednék azt létesíteni; nem egyesülnénk társaságba, hogy egymást segítve, közös erővel boldogságunkat előmozdítsuk, házi és polgári körben minden viszonyainkat kötelesség és jog szerint elrendeljük, tudomány által az igazat, művészet által a’ szépet állítsuk elő. Sőt e’ külső munkásságunk által eszközlendő valósítás’ sikere is, mint mondám, a’ fennforgó szükség’ kielégítéséhez van kötve, életben szintúgy mint literaturában; a’ szükséghez , melly mindenütt és minden időben más, és magában, mint minden a’ mi létezik, örökké változó. Általában, minden, kisded csirából fejtik ki, ’s a’ tökély csak kivirágzása’ tetőpontján mutatkozik. Mint az egyesek, úgy a’ nemzetek is tudatlanságból vergődnek fel műveltségre, élet- ’s literaturabeli szükségeik a’ fejlődés’ minden pontján különböző kielégítést kívánók, ’s ki azt e’ fokozat’ bármelly pontján teljesíti, emberi hivatásának czélszerűen ’s érdemmel felel meg; mert a’ tökély előrejáró serkentés és fejlesztés nélkül el nem érhető. Vak és ábrándozó tehát, ki az ideált mindenütt egyformán az életre akarja alkalmazni, tisztán az soha és sehol sem valósítható, mert az ideál végetlen, az emberi dolgok és állapotok pedig végesek, mint mi magunk, ’s bárki czért csak úgy érhet ’s hathat korára ’s nemzetére, ha életben vagy literaturában az ideál’ követeléseit szorosan a’ fennforgó szükségekhez köti. De térjünk literaturánk’ fenn nevezett hőseihez. Hogy valamelly nyelv írásnyelvvé válhassék, mindenek előtt szükséges annak grammaticai formáit meghatározni (mert ha azok nem egyezők, iró és olvasó egymást meg nem értheti). ám Révai’ érdeme. Léteztek ugyan előtte is már magyar grammaticák, nagy számmal, de Íróik’ egyike sem bírt azon mély belátással tárgyába, hogy