Athenaeum, 1839/2. félév
1839-09-26 / 25. szám
AVHSIKI^MKa. TUDOMÁNYOK’ ÉS SZÉPMÜVÉSZETEK’ TÁRA. Kiadó szerkesztők: SCHERELI, VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ. BAJZA. HARMADIK ÉV. Ti. második félév. Pest. September’ 26. 1830. 26. szám. Tartalom ( Dresdai levelek. IV.Hunfalvi). — Nagy-Szálak ’s a’ Tátra (Szontagh Gusztáv). — Szótlan szerelem. Vége {Lukács Lajos). — Egyveleg {V. J.) — Böngészet (Gabányi Alajos). — Rresdai leveleit. IV. Világpolgárság; hazafiság. Nemzetiség; latinkodás. Loschovitz , jul. 12. Fölháborított érzést lecsillapít ugyan az érzésre történő hatás , de meggyőződést, melly sziklaként rendületlen álljon, egyedül komoly gondolkodás szülhet. Talán nem unod, ha a’ vizsgálódás’kietlen útjára vezetlek; hiszen reánk nézve nincs érdekes tárgy e’ fölötti vizsgálódásnál: igaz-e, hogy a’ magyarok nemzetiségüket ápolván, a’ világpolgárság ellen vannak? és igaz-e az, hogy a’ latin nyelv’ elbuktával nálunk mindennek vége van? Az előbbi állítás, mint már tudod, egy külföldié; az utóbbi egy magyaré. ’S minthogy ez állítások nem képzeltek, de valódiak, nem vélemények’ elvont kifejezései, hanem bizonyos, saját hitük szerint, a’ dolog’ velejére néző egyének’ állításai, bátran a’ magyar ügy’ ellenkezői jelmondatainak vehetjük azokat, ’s annál fogva inkább, mint bámelly vélemény, vonják magokra figyelmünket. Azonkívül a’ szégyenitő barbárságnak — mert hogy nem vagyunk barbárok, azt a’ külföldi ellen vitatni nem merem — forrására is akadunk talán egyúttal. Minél tágabb valaminek fogalma, annál kevesb ismertető bélyeggel bir, ’s annál nehezebb azt kellőn felfogni. Pedig az általános állítások, azért hogy igen általánosak, mindig igazaknak látszanak; ’s minthogy kiki tág köreikbe, ha szabad úgy mondanom, belefér, leghamarabb ragadnak egyénről egyénre , a’ nélkül, hogy valaki azokat az ész’ bonczoló kése alá venni szükségesnek tartaná. Mi a’ cosmopolitisms ? — Annyiszor hallottam, olvastam, ejtettem már e’ szót, hogy soha nem is kétkedem valódi értelméről. Lássuk, ha lelhetünk-e biztos alapot? Az ember’ élete hasonló a’ világ’ sugaraihoz, mellyek minél hosszabbak, annál nagyobb körben világítanak; hasonló a’ vizen lejtő körökhöz, mellyek egymásból eredvén, mind nagyobbak lesznek, míg az egész víz’ színét átölelve el nem simulnak. Előbb magának él az ember, később másnak; előbb saját szüksége és élete’ fentartása készüt őt ellenállhatlanul, később lép ki az ént védő határaiból. Mint növekedő gyermek, serdülő 25