Athenaeum, 1839/2. félév

1839-09-26 / 25. szám

AVHSIKI^MKa. TUDOMÁNYOK’ ÉS SZÉPMÜVÉSZETEK’ TÁRA. Kiadó szerkesztők: SCHERELI, VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ. BAJZA. HARMADIK ÉV. Ti. második­ félév. Pest. September’ 26. 1830. 26. szám. Tartalom ( Dresdai levelek. IV.­­Hunfalvi). — Nagy-Szálak ’s a’ Tátra (Szontagh Gusztáv). — Szótlan szerelem. Vége {Lukács Lajos). — Egyveleg {V. J.) — Böngészet (Gabányi Alajos). — Rresdai leveleit. IV. Világ­polgárság; h­azafiság. Nemzetiség; latinkodás. Losch­ovitz , jul. 12. Fölháborított érzést lecsillapít ugyan az érzésre történő hatás , de meggyőződést, melly sziklaként rendületlen álljon, egyedül komoly gondolkodás szülhet. Talán nem unod, h­a a’ vizsgálódás’kietlen útjára vezetlek; hiszen re­ánk nézve nincs érdekes­ tárgy e’ fölötti vizs­gálódásnál: igaz-e, hogy a’ magyarok nemzetiségüket ápolván, a’ világ­polgárság ellen vannak? és igaz-e az, hogy a’ latin nyelv’ elbuktával nálunk mindennek vége van? Az e­­lőbbi állítás, mint már tudod, egy külföldié; az utóbbi egy magyaré. ’S minthogy ez állítások nem képzeltek, de valódiak, nem vélemények’ el­vont kifejezései, hanem bizonyos, saját hitük szerint, a’ dolog’ velejére néző egyének’ ál­lításai, bátran a’ magyar ügy’ ellenkezői jel­mondatainak vehetjük azokat, ’s annál fogva inkább, mint bám­elly vélemény, vonják ma­gokra figyelmünket. Azonkívül a’ szégyenitő barbárságnak — mert hogy nem vagyunk barbárok, azt a’ külföldi ellen vitatni nem me­rem — forrására is akadunk talán egyúttal. Minél tágabb valaminek fogalma, annál kevesb­ ismertető bélyeggel bir, ’s annál ne­hezebb azt kellőn felfogni. Pedig az általá­nos állítások, azért hogy igen általánosak, mindig igazaknak látszanak; ’s minthogy ki­ki tág köreikbe, ha szabad úgy mondanom, be­lefér, leghamarabb ragadnak egyénről egyén­re , a’ nélkül, hogy valaki azokat az ész’ bonczoló kése alá venni szükségesnek tar­taná. Mi a’ cosmopolitisms ? — Annyiszor hallottam, olvastam, ejtettem már e’ szót, hogy soha nem is kétkedem valódi értelmé­ről. Lássuk, ha lelhetünk-e biztos alapot? Az ember’ élete hasonló a’ világ’ suga­raihoz, mellyek minél hosszabbak, annál na­gyobb körben világítanak; hasonló a’ vizen lejtő körökhöz, mellyek egymásból eredvén, mind nagyobbak lesznek, míg az egész víz’ színét átölelve el nem simulnak. Előbb ma­gának él az ember, később másnak; előbb saját szüksége és élete’ fentartása készüt őt ellenállhatlanul, később lép ki az ént védő határaiból. Mint növekedő gyermek, serdülő 25

Next