Athenaeum, 1839/2. félév

1839-10-27 / 34. szám

A5? TUfi­OJiÁXYOBi’ ÉS SZEPMÜVESZETEK.’ TARA. Kiadd szerkesztők schedee, von ösjmviK­­­iz, szerkesztő társ MIjAJZsI. HARMADIKÉV. T* Pest» octolier’ 2!. 1830. 31. szám. Tartalom. Párhuzam Aristoteles és Hegel közti (Dr. Taubner Károly). — Nemzetiség és anyanyelv (39.). — Mutatványok Jósika Miklós’ regényei’ XIII. XIV. és XV. köteteiből. második félév. M* n 1' h u a a m Aristoteles és Hegel köztt. Számtalanok a’ vádak, mellyek mai nap az ellen hallhatók, hogy Németországban nem­csak egyik philosophiai rendszer váltá fel már a’ másikat, hanem majd minden illy rendszer’ körében új meg új, teljesen ellenkező, felfo­gásmódok is képződtek; számtalanok továbbad a’ gúnyolatok, hogy azok közti egy, a’ hege­li , magának azon tekintetet adá, mintha min­den elődeinek irányát egyesítené, ’s egymaga terjesztvén csak az igazat elő, a’ ph­ilosophiát anyagilag úgy, mint alakilag befejezné ’s szi­lárd végpontjához juttatná; számtalanok vég­tére a’ csudálkozók, hogy épen ezen philoso­phus Hegel, ki nem leté helytelennek mind azokat, kik előtte éltek, birálgatni, a’ görö­gök köztt az egy Aristoteles előtt alázá meg magát, ezt minden gondolkozók’ legfőbbjének, minden ph­ilosophusok’ példányának ismeré el ’s vitatá, hogy ugyanazt előtte sem eléggé nem értették, sem illőleg nem méltánylák. Mi vol­na tehát, ha illy merész vitatás’ ’s annyi philo­sophiai mozgalmak’ következtében vágynék látni, miként aránylanak Aristoteles és Hegel egymáshoz ’s miben hasonlíthatók ők egybe? Tagadhatlan, vágyunk’ tökélyes kielégítése részletességet föltételez, melly egy két ív’ lap­jain, külön ezen folyóirat’ körében elő nem terjeszthető ; azonban ki is szándékoznék mind­járt mindent részletesen előterjeszteni, ’s mivel a’ gondolat új és vonzatos, bennünket Horácz’ szavai: „Est quoddam prodire tenus, si non datur ultra“; „qui sibi fidit dux, regit examen“, és „dimidium facit, qui coepit, habet“ buz­dítsanak, így habár ezennel részletes előter­jesztésről, szabatos!) összeállításról le kell mon­danunk, reményijük még is, hogy kérdést te­vénk , melly tovább vitatva mind a’ két íróra fénysugárt vethet ’s magának a’ph­ilosophiának igen használhat. I. Aristoteles és Hegel külsőleg tekintve. A. Rendszereik’ elfogadására nézve az időkor által. Ha a’ legkitűnőbb philosophusoknak már Plato’ idejétől főkép azon vád ellen kelle küz­deniük, hogy a’ philosophia ingadozó és bi­zonytalan valami, mivel nemcsak egy rendszer sem daczol az időnek, hanem minden philoso- 34

Next