Athenaeum, 1840/2. félév

1840-11-22 / 42. szám

ms m­s*3 Misa. TUDOMÁSTYOK* ÉS S*EPMÜVES*ETEK’ TARA­­ JÉ Kiadó szerkesztők: SCHERER « VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ: BAJZA. ■■ ««­ NEGYEDIK ÉV..».... Pest, november* 33. 18 10, 4­3. szám. Tartalom: Rhapsodiák [Hunfalvi). — Élet és halál. Vége (Dr. Losy Pál). — Éji dal (Lakner Sándor).—­­Konoki [fiapósa). — Liliom ’s rózsa [Kéri). — Colomba, folytatás (Szenvey). — Magyar já­tékszín: krónika. — Egyveleg. második félév. R h n p s o fi i a k. V. Risum teneatis ! 1. Mivelődés nyelv által lesz; egyedül az ember Művelődhetik, mert csak neki van nyelve. ’S a’ természet, melly halált rendelt az egye­­dekre, ’s a’ fajokat és nemeket csak más más lényekben, változatlanul hurczolja keresztül az időben, elveszti hatalmát az ember fölött; kit születni enged, azt nem szünteti meg egészen, ’s az emberiség halad az egyesekben. Magáno­san él az állat, ha seregesen lakik is, de az ember megszólal ’s társ felel neki, imádkozik ’s isten hallgatja meg, mit a’ társ nem hallott vol­na. Ő él, mert beszél, ’s mivel beszél, meg sem hal mindjárt. De a’ levegő is, h­a mély, ho­mályt okoz és sűrűséget; ’s századok múlva el­­siketű­l a’ hír ’s feled az emlékezet: halál, bár késő, elfoglalta volna a’ múltnak kincsét, ’s a’ kis unokák nem ismerték volna őseiket. De Taut megbiztosítván az ingható birtokot, kivette azt az emlékezet’ hullató tárából, ’s az Írás’ szekré­nyébe zárta, mellyet az idő el nem bírt rontani. Azóta foly az emberiség’ története; azóta él nemzet nemzetért, apa fiáért, ’s az idő nem ha­lad el pusztán, hanem őrzi a’ multat ’s ülteti a’ jövendőt. Nyelv és írás azon hágcsó, mellyen a’ múlandó földről az örök égbe törekszik az ember. ’S biztosban, tán mivel lassabban, mint a’ hegyre hegyet halmozó Titánok, hat fel az emberiség; isten nem félti az eget mint Jupiter, mert vára elérhetetlen. Nyelv és írás, mi cso­da találmánya az értelemnek! Ha az hajdan fenséges eredetének zálogát elvesztette , azon találmány által tette magát újra érdemessé isten’ képére. A’ nyelv nemcsak eszköze és tára a’ mive­­lődésnek általában, hanem különösen is minden nemzetnek az, mi gyümölcsnek a’föld, mellyben termett. A’ nemzet’ saját érzeménye, vágya, reménye és emlékezete, tudása és hite, nyelvé­ben van lerakva; az egyedek azon köztárból merítenek, ’s mit meggazdálkodnak vagy hozzá szerezhetnek, abba teszik le mindnyájan. Azért miveit nemzetnek nyelve is miveit, azért ki a’ nyelvet képezi, csinosítja és bővíti, a’ mivelő­­dés’ eszközét tökéletesíti, a’ látcsövet tisztítja, mellyel vizsgálatokat akarunk tenni. Homályos 42

Next