Athenaeum, 1840/2. félév
1840-11-22 / 42. szám
ms ms*3 Misa. TUDOMÁSTYOK* ÉS S*EPMÜVES*ETEK’ TARA JÉ Kiadó szerkesztők: SCHERER « VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ: BAJZA. ■■ «« NEGYEDIK ÉV..».... Pest, november* 33. 18 10, 43. szám. Tartalom: Rhapsodiák [Hunfalvi). — Élet és halál. Vége (Dr. Losy Pál). — Éji dal (Lakner Sándor).—Konoki [fiapósa). — Liliom ’s rózsa [Kéri). — Colomba, folytatás (Szenvey). — Magyar játékszín: krónika. — Egyveleg. második félév. R h n p s o fi i a k. V. Risum teneatis ! 1. Mivelődés nyelv által lesz; egyedül az ember Művelődhetik, mert csak neki van nyelve. ’S a’ természet, melly halált rendelt az egyedekre, ’s a’ fajokat és nemeket csak más más lényekben, változatlanul hurczolja keresztül az időben, elveszti hatalmát az ember fölött; kit születni enged, azt nem szünteti meg egészen, ’s az emberiség halad az egyesekben. Magánosan él az állat, ha seregesen lakik is, de az ember megszólal ’s társ felel neki, imádkozik ’s isten hallgatja meg, mit a’ társ nem hallott volna. Ő él, mert beszél, ’s mivel beszél, meg sem hal mindjárt. De a’ levegő is, ha mély, homályt okoz és sűrűséget; ’s századok múlva elsiketűl a’ hír ’s feled az emlékezet: halál, bár késő, elfoglalta volna a’ múltnak kincsét, ’s a’ kis unokák nem ismerték volna őseiket. De Taut megbiztosítván az ingható birtokot, kivette azt az emlékezet’ hullató tárából, ’s az Írás’ szekrényébe zárta, mellyet az idő el nem bírt rontani. Azóta foly az emberiség’ története; azóta él nemzet nemzetért, apa fiáért, ’s az idő nem halad el pusztán, hanem őrzi a’ multat ’s ülteti a’ jövendőt. Nyelv és írás azon hágcsó, mellyen a’ múlandó földről az örök égbe törekszik az ember. ’S biztosban, tán mivel lassabban, mint a’ hegyre hegyet halmozó Titánok, hat fel az emberiség; isten nem félti az eget mint Jupiter, mert vára elérhetetlen. Nyelv és írás, mi csoda találmánya az értelemnek! Ha az hajdan fenséges eredetének zálogát elvesztette , azon találmány által tette magát újra érdemessé isten’ képére. A’ nyelv nemcsak eszköze és tára a’ mivelődésnek általában, hanem különösen is minden nemzetnek az, mi gyümölcsnek a’föld, mellyben termett. A’ nemzet’ saját érzeménye, vágya, reménye és emlékezete, tudása és hite, nyelvében van lerakva; az egyedek azon köztárból merítenek, ’s mit meggazdálkodnak vagy hozzá szerezhetnek, abba teszik le mindnyájan. Azért miveit nemzetnek nyelve is miveit, azért ki a’ nyelvet képezi, csinosítja és bővíti, a’ mivelődés’ eszközét tökéletesíti, a’ látcsövet tisztítja, mellyel vizsgálatokat akarunk tenni. Homályos 42