Athenaeum, 1841/1. félév
1841-01-26 / 11. szám
163 164 igennel kevés új nemzet folytathatta, ’s menynyiben előadás által lesznek, azokban is csaknem felűlmulhatlan. Más régi nemzetek költészettől nem választották el a’ tudományt, hanem képzelődés folyvást tarkította az ismeretet; miért is szép helyett csodást, ’s igaz helyett mondákat neveltek; ők gyerekek maradtak, kikben az ítélet soha nem ért meg. De amaz a’ természet’ legdúsabb ajándékait úgy használta, hogy mondhatni: isten adta neki, ’s mégis mondta, mint éljen vele. Más nemzetnek ha volt is adója, nem volt tanítója. A’ görög szellemet korlát nem gátolja, megrögzött eszmék, mellyek’ alapja egyedül óság vagy hatalom, nem kötözte, ’s szokás nem zsibbasztotta, hanem szép és szabad ég alatt szabadon és szépen bimbózott és virágzott. Az emberi nem’ifjúsága Hellásban élt! De az egyetemi elismerés nem szorúl szavaimra: a’ görög művészetet és tudományt csak ollyan tudós veti meg, ki ha fűvész, a’ fűben egyedül azt találja , mit a’ tehén, éhcsillapító hasznot. Még is csodálatos, vagy inkább szégyenitö, a’ görög nyelv’ tudása olly ritka nálunk, hogy a’ magyar nemzet magában még mindig az emberi nem ifjúsgának emlékezete nélkül él. Ha saját ifjúkora, midőn ő látta az istent égről leszállani 's kiválasztottinál mulatni, pótolná ezen hiányt, tűrhető volna még; de a’ magyar nemzetnek nincs költői kora, vagy öreg volt már, midőn Ázsia’ felföldéről a’ Volgára ereszkedett, vagy a’ következett sanyarnapok kiejtették azt emlékezetéből, ’s a’ fájdalom’ sírása lemosta a’ szelíd vágynak harmatát. Annál inkább kellene hát a’ görög virágokat, mellyek az emberiség’ köztulajdonává lettek, tisztelnünk és becsülnünk. Szegény ugyan hazánk, ’s középrende nincsen, de a’ függetlenül élők’ száma nagy, ’s nagyobb tán mint sok más országban. Mi ékessége a’ birtokosnak, országos gondjai mellett Platót, Aristotelest, Sophoclest is köszönteni! Vagy reá nem érnek? Sőt azt látjuk, ha valaki, azok, kik másban is járatosok, ismerik a’ görög irodalmat , hogy idő’ szűkével senki, tanulmányok’ bőségével nem minden mentheti magát. Hatalmas az agárparipa-érdek , de nem okos. Más érdek’ feljutásával fűszert szerezne magának , ’s mi most megszokottá lesz , szeretői újság maradna. Mondom , az agárparipaérdek , nem okos; most pipával, kártyával osztozik, amúgy bölcsek’ társaságába mehetne. Kik kenyérért tanulnak, nem barátjai a’ görög nyelvnek Az egyetemnél extraordinarium az, örül az ember, ha az ordinariumok lejárnak, mellytöl a’diploma függ, minek a’ haszontalan? Még a’ theologusok is, kiknek a’ görög nyelv’ tudása félszemök, többet elbírnának belőle, mint tudtomra visznek. Hanyagság a’ tanításban, vagy érdektelenség annak oka? Mikor taníttatunk ’s nem tanuilunk, kettő lehet hibás, tanító és tanuló, mert köztök olly kölcsönösség van , hogy csak együtt állhatnak meg. Amaz lélekre hat, ’s fogékonyságot és akaratot tesz föl; ha anyagra hatna, azt bárdolná , áztatná, gyúrná,mig nem hajlanék , de lelket nem szabad eretetni; mert ez csupa öncselekvés. Hanem, uraim, a’ tanító sem gép, ki nyomon! pénzért fazekaknak is papoljon: ezt most, midőn annyit beszélünk és írunk nevelésről, iskolajobbításról , hogy mint nem tanulunk semmit vagy sokat, mi nem kell (sokat? keveset tanuilunk általán!) egészen kifeledjük hazafi siralmainkból. A’tanító sem gép , hanem lélek , ’s lélekre hat, melly fogékonysággal bir. — Mi az iskolától annak helyrehozását is kívánjuk, mit a’ bölcsőben , ’s azon , emberéletre legnyomosabb, idő alatt vétettünk a’ gyermeken, melly bölcső és iskola között van ; lehetetlent kívánunk. Család és iskola együtt képeznek; amaz leginkább nevel, ez leginkább tanít, de fogékonyságot a’ nevelés ébreszt. Az általános nemgondolást, melly minden szép álmaink mellett is még parlagon tartja ifjainkat, a’ családi nevelés’ hiányainak kell tulajdonítani. ’S amazt sok vádolja. Természet úgy mint művészet , philosophia, úgy mint egyetemi történetek , mind óhajtanak részt az ifjúság’ figyelméből , melly most, ha valamire, a’ jogra fordúl egyedül! „Virtus post nummos!“ nálunk igy hangzik: Virtus post jus! Pedig ama serényebb tudományok nem akarják a’ jogtól elvonni a’ figyelmet, hanem, mig okosan rá nem fordúl, addig követelnék azt leginkább. Midőn tehát sajnáljuk, hogy nálunk kevés foglalkodik a’ görög irodalommal, nem azt akarjuk, minden ember tudjon görögül, hanem óhajtjuk , volna bár köztünk számos természetismerő, bölcselő, történetész, nyelvész is; óhajtjuk, hogy nemzetünk az egyetemi tudást foglalja át, és ne legyen szakasz, hanem egész.