Athenaeum, 1841/1. félév
1841-05-25 / 62. szám
987 988 Int ez az uta. Remény, Zsebkönyv. Szerkeszti Szentiváni Mihály 1841. Kolozsvártt, a’ kir. Lyceum’betűivel alr., 420. lap, 2 bécsi aczélmetszvénnyel. Ara 2 ft 12 kr és 2 ft 48 kr ep. (Vége.) ,,A’ nehezelműek“, beszély Szentivánitól. E’ novellában érdekes eredeti alakok mozognak, Endre, egy sipitó ifjú, ki szeretné, hogy önkényt repüljenek szájába a’ sült galambok , ’s mivel ezt tenni nem akarják, nem törekszik azokat hatalmába ejteni, hanem lóczáján elnyúlva csak sopánkodik utánok. Eszti, német nevelőné által kissé elferdített égi természet , melly ok nélkül sir és középkori lovagokat tánczoltat maga körül, mig atyja, Tündér, igen is földhöz tapadt magyar ember, ki csak őseit és pénzét szereti, ’s változatosság’ kedvéért néha a’ csinos szakácsnők’ szép szemeit. A’ regényes Endre és Eszti föllelék egymást ; de az atya nem lelé föl Endrében a’ gazdag vér, ’s ez igen nagy baj volt; azonban, a’ szerelmesek’ sorsát igazságos kezek intézik. Lenczi gróf álnév alatt gyalog utazik, hogy honát megismerhesse (természetes, hogy ez csak költeményben szokott megtörténni), és tréfából Sobrinak adja ki magát; ezután Esztit egy czigánynö által kicseréltnek mondja, mit a’ czigánynö megvall. Tündér ur ezen igen boszankodik és Esztit, vagy is a’ czigányleányt örömest odadja Endrének, főleg miután Lenczi ajánlkozik , hogy a’czigányoknál növekedett valódi leányát nőül veszi. Már mindennek jó vége lett volna; de a’ czigánynő’ unokája a’ vajdafival megszökik, ’s kisül, hogy Eszti csakugyan valódi leánya Tündéinek, mire Lenczi megvallja, miszerint az egész csak csel volt, hogy Esztit Endrének megnyerhesse. Tündér szavát vissza akarta ugyan vonni; de miután a’ Sobrinak vélt Lenczi’ írásait megmotozák a’ falu’ vénei és végre megtudák, hogy gróf és kormányszéki tanácsos’ fia, tehát mégis megáldó Esztit és Endrét Tündét, mert — pőre volt a’ kormányszélnél. Ez rövid vázlata az érdekes kis beszélynek, mellyen annyi ép ’s életből merített vidámság ömlik el, hogy örömmel várhatja a’ közönség Lenczi’ utazási kalandjainak folytatását, minek közlését a’ „Remény“ jövő kötetében ígéri a’ szerző. — A’ zsebkönyv verseiről általánosan elmondhatni , hogy jó ízlést tanúsítnak a’ szerkesztő’ részéről, mert a’ költemények’ nagyobb részét vagy tiszta érzés, vagy jó kidolgozás, meglepő gondolat, vagy eredetiség díszesíti, ’s csak igen keveset találhatni az egész könyvben, melylyekben a’ mondott megkülönböztetések’ egyikét vagy másikát ki nem lehetne mutatni. A’ költemények’ szerzői: Alpár, Aranyosi, Dózsa, Finta, Fogarasi, Hattyú, Hory, Kalos, Kriza, Riskó, Szentiváni, Szolga, Tarkanyi, Tiboldi, Turul, Vályi, Veress, Vidor. A’ népdalok Szentivánitól csak azt óhajtatják, bár kidolgozásuknál fogva éneklésre kissé alkalmasbak lennének, mert minden népdal csak az által lehet tulajdonkép azzá, ha a’ köznép magáévá teheti és alakból viszhangoztatja. A’ „Remény“ ezen kissé hosszabbacska ismertetését azon óhajtással fejezem be, hogy véleményem’ őszinte kimondása egyedül csak aazon buzgó részvétnek tulajdonittassék, mellyel nemzeti irodalmunk’ valódi haladását, csekély erömhöz mérve, mindenkor előmozdítani törekvőm , melly czélra az igazság’ leplezetlen kimondását legsikeresbnek tartom.Vagy ignácz, Jilihóle, a holló. I. Ösméritek hírében, Mihókot, a’ bobét, Hosszában és széltében A’ léha naplopót ? Bekukkant Debreczenbe, Jaj istenem, be jut! Nem láttam életemben Illy szörnyű nagy falut. Aztán behajta’ Pestre, Mi több, sebes gyalog,S a’ mint figyelte, leste Utczákon andalog; Hallott ketés magyar szót, ’S annál több németet; Fejet csóvált, tovább ment. Mindegyre nevetett. Ki sem tudá mi tetszik Orly lelkesen neki, Hogy szemben a’ világot Utczán netesse ki.S egy sógor a’ midőn rá Orrot morogta húz, Mondá: neked, komácskám, Nem illik a’ bajusz. II. Asszony, leány az utczán Öltözte gazdagon.— Ez már a’ boldog ország, Hol ennyi pénz vagyon!