Athenaeum, 1842/2. félév

1842-10-20 / 48. szám

380 és bátor gondolkodása ellen a’ tényleges vallás’ hittanai ellenmondhatlan védőket nem hozhattak föl. — Minél inkább közeledik a’ görög eszmetan a’ gyakorlati oldal’ kifejtéséhez (§. 40), annál helyesebben fogja fel szerző az egyes eszmetanárok’véleményét, és épen a’ gyakorlati oldal miatt, ha a’ sophisták’ iskolájáról sok helyest mond is, még sem láttatik azt eléggé méltányolni, mert a’ sophisták voltak azok, kik a’ görögök közt eszmetani fogalmakra fölvergődtek, kik az egyetemes gondolkodás’elveit fejtegették, kik nélkül Görögország, az a’ mi egykor volt, nem leend, a’perielesi kor soha nem létesül, kik nélkül Aristoteles nagyszerű munkájával elő nem álhatand. Mi elvünk szerint a’népszerű eszmetant, miilyen a’ rómaiaké, értelemtannak tartjuk, következőleg annak, mint az egyetemes eszme’ kifejtőjének, az eszmetan’ történetében helyet nem adhatunk. A’ görög eszmetan’ összeomlási időszakában a’ keresztény eszmetan nem egészen eredetiségében sejtetik. Recens óhajtaná, miképen már valaha az apostoloknak, mint Krisztus követőinek, eszmetani gondolkodásuk az eszmetan’történetében méltánylólag fejtegettetnék. Szerző az arab eszmetant is (§. 84) az új eszmetanhoz sorolja. Mi, fentebb kifejtett elvünk szerint, a’ középkori eszmetant, mint nagy időszakot, különböztetjük meg, melly a' következő fokokon fejlett az uj eszmetant megkezdő Bacoig: l) az arab inkább tárgyi eszmetanon, 2) a’tulságig egyoldalú alanyi scholasticismuson, 3) a’ tudományok’ fölelevenitésénél kezdő egyes eszmék’ fejlésén, mik úgy tűnnek fel, mint az uj eszmetan’ előállását előkészítő egyenkénties mozzanok. Itt helyeselhetni azt, miként szerző az arab eszmetanárokkal , a kik az egyetemes gondolkodás’ fejlésére úgy is keveset tettek, sohá nem bajlódik, de a’ végett hogy a’ Scholasticismus’ végeredményét az emberi ész’ egyetemes kifejlésére kimutathassa, mi, röviden mondva, semmi más, mint lénytelen túlcsigázott gondolkodási üres alakiság, helyesebben cselekszik vala, ha először a’ scholasticismus’ viszonyát vizsgálja a’ kereszténységre, ezután előadja a’ scholasticusok gondolkodását, még pedig nem századonként sorolva azokat, mert itt, mint föntebbi elvünk mutatja, nem gépileg kell összerakni, hanem fejteni, végre ha kifejti a’ scholasticismus’ fent említett eredményét, ’s igy lép át a’ tudományok’ visszaállítási időszakába. Azért, hogy Anselm a’ 11., Erigena pedig a’ 9. században élt, a’ Scholasticismusnak legnagyobb lökést Anselm adott; így őt illeti az első hely a’ scholasticismus’ alapítói közt. Ilyen sejtést az eszmetani történetben minden írótól, de szerzőtől kiváltan azért is igénylünk, mert bírálataiban sokat roszal ugyan a’scholasticusok közöl, de sokat is helyesel, nála a’ scholasticismus’ hatását az emberi ész’ egyetemes kifejtésére igen nehéz kivenni, ’s úgy látszik, miként elvéhez hűven többet helyesel mint roszal, mit azzal is bizonyít, mert a’ tudományok’ viszszaállitási időszakában a’ reformation’, úgymint eszmefejtő mozzanról , nem is emlékezik, pedig hallja csak, mit mond erről egy kis ember, neve Hegel: Das Princip der Reformation ist gewesen das .Moment des Insichseyns des Geistes, des Freiseyns, des Zusichselbst kommens, eben die Freiheit heiszt in dem bestimmten Innhalte sich zu sich verhalten , die Lebendigkeit des Geistes in dem was als anderes erscheine in sich zurückgekehrt zu seyn (Geschichte der Phil. III. B. s. 262); mi nyelvünkön nem híven fordítva, mert ez nem is lehet, ide megy. A’reformatio’ elve a’ szellem’ önállóságának, szabadságának és magáhozi visszatérésnek mozzana, melly szellemiség nem csak magában marad, hanem másra kihat, ’s azt, mi nem úgy tűnik fel, miként szellemileg kell, áthatja, mintegy magába véve átváltoztatja, hogy mindenben a’ szellem, és nem a’ külső legyen a’ fő, ’s a’ külső jelenet is a’ belső szellem után itéltessék. Az új eszmetan történetében hoz fel szerző írókat, kik az emberi ész’ egyetemes fejlésére mit sem tettek, kikről el lehet mondani: 11 s se sont battus les Hancs pour etre de grands hommes, mint Gessendi, ki inkább mértanár volt, és Geulinx , Arnold stb , másokat ellenben elhallgat, mint az egész scot iskolát; vagy névvel említ, mint a’ franczia eszmetant, pedig ezek nem csak körükben hatottak, hanem ezekből emelkedett a’ legújabb franczia eszmetan , minek hazánkban is vannak kedvelői, mit csak ezen tekintetben sem szabad elmellőzni, vagy csak függelék gyanánt említeni. Az új eszmetan’ története legczélszerűbben kezdetik meg az inkább tárgyi vagy tapasztalati Bacoval, kinek ellenébe létetik az értelem-elvontság , az inkább alanyiságra hajló Cartésen, Spinozán és Mallebranschon , a’ tapasztalati Lockon, ’s ezen dualisticai ingás közt a’ velünk született eszmékhez folyamodó Leibnitzen, a’ tapasztalat és elvontság közt küzdő J Woljon fel az eszményi Berkeleyig, és a’kétkedő Huméig. Innen a’ scót iskolán és a’ franczia anyagiságon száll az egyetemes eszme’ fejlése , mig a’ legújabb eszmetan egészen új irányt ad annak. A’ legújabb eszmetan’ hőseit méltán jelöli ki szerző. Jakobi, Fichte, Kant, Sehelling és Hegelben, mert azok, kik a’legújabb időben ezeken kivül eszmetanár név alatt emlittetnek, vagy szigorú utánzók , vagy pusztán szorgalmas összeszedegetők , vagy végre a’ jó eszméknek szerencsés elrontói, semmi esetben pedig nem eszmetani rendszer-alapítók. — Valamint helyesen fejtegeti az érintett irók’ rendszereit, úgy mulasztja el helyesen kifejteni a’ hatást, mit az érintett rendszerek szültek; miilyenek Jakobinál a’ hitre, Kantnál és Fichtenél az észre viszonyuló egyoldalú alanyiság. Schellingnél az alanyi és tárgyi egységen megkezdett közvetlen képzelem , Hegelnél ugyanezt vitázó renddel fejtegető gondolkodás. Amazoknál az alanyi egyoldalúság miatt hajótörést szenvedett gondolkodás mint kétségbe esett végre a’ szívhez, érzelemhez folyamodik, ezeknél az alanyi és tárgyi egységével kezdett gondolkodás a’ rendszerbe szükségképen behozza a’ természettant, és recensens egyedül ezen bölcsészeti rendszert helyesli, még pedig folytonosan vitázó mozgalmi és nem közvetlen képzelmi modorban, melly az egyetemes lény fejtegetésével foglalatoskodik.