Athenaeum, 1843/1. kötet
1843-05-01 / 8. füzet
gyöngédebb ’s kedvesebbé teszi; de a’ mivelt szemnek e’ kellemetlen tükör való, ezen, egészen bírálat nélkül felfogott valami mindig megmarad. Az ember eljő, leül, maga elébe néz, szemeivel, mert a’ nap arczába sírt, pislogat, néhány perez nulva fölkel ’s a’ lapon ott a’ képe. Itt nincs művészet , nincs művész , nincs műdarab. A’ készület’tulajdonosa néhány technicai fogást tesz ’s ez az egész; ő úgy dolgozik géppel , mint akármelly más gyárok és szintolly tökéletes mintákat csinál kartonnyomtatáshoz, mint most történetből emberi orrokat ’s füleket. Mi ég ’s földnyire különbözik a’ művész’ eljárása ! Ennek szemére lobbantják, hogy nem adja vissza a’természeti valót, de hiszen Ő azt nem is akar. Midőn szeme és Telkén átmegy az arczulat, ez átváltozik szükségkép ’s ezen átváltozást művészi felfogásnak nevezzük. Igaz , hogy ez úton egy apollo-fej sokszor serkocsmai kifüggesztett czégérré lesz, de az is megtörténik, hogy egy közönséges arczulat teszi meg ezen utat a’ művész’ szeme ’s lelkén át 's mint apollo-fej fő ismét a’világra , még pedig, és ez a’ tulajdonképeni pont, mit tekintetben kell vennünk , nem ártva a’személyes hasonlatosságnak. Hazudságnak ezt igen méltatlanul neveznék. Ez a’ művészi processus, ez az isteni az emberben, mi ismét istenit csal ki ’s azt meg tudja állapítani. Nézzétek a’ remekműveket a’ nagy iskolák’ arcz.képei közt. Azok eredetieikhez bizonyosan hasonltanak, de hasonltanak ezen értelemben. Valamint a’ bölcsészek’ állítása szerint az istent csak képünk szerint teremthettük, úgy felebarátunkat is másként, mint képünk szerint , teremteni nekünk adva nincs. Ha van szellemünk, úgy teremtményünknek is van, ha pedig nincs szellemünk, úgy eredetink is elveszti a’ magaét irgalom nélkül ’s korlátozottságunkban kénytelen osztozni. Ez mindenesetre részul van , de megváltoztatni nem lehet. D. Lapszemle, XII. Honderű 14 és 15. szám— Irányczikkekben fogyatkozást kezdünk észrevenni, pedig a’ lap’főczélját tekintve, ez volna főbb rovata a’ Honderűnek ’s itt lehetne sok szépet és jót elmondani azon magasabb köröknek, mellyeket e’ lap főleg figyelme’ tárgyáél tűzött ki. Irány- czikk helyett a’ 15. számban a’ Honderű’ előfizetési hirdetménye áll Emich Gusztáv könyvárostól, a’ Honderű’ kiadójától. Illy hirdetményekre nézve általában , különösen pedig erre vonatkozólag, azon óhajtásunkat kell kefejeznünk, vajha szerényebben hatnának ’s ne magasztalnák lapjaink önmagokat, ne a’ Honderű magát még más divatlap-társai’ rovására is. Vannak német lapok, itt Magyarországban is, mellyek valóságos árrverési dobolást visznek végbe, midőn előfizetést hirdetnek. Ezen szerénytelen módot nekünk magyaroknak szép volna nem követnünk. .......... Jelen hirdetményben még azt is elmondatja szerkesztő úr a’ kiadóval , hogy a’ Honderű’ divatképeinek szépsége neki (maga magának) „becsületére válik.“ Azon állítás pedig, hogy a’ Honderűvel nem minden párisi lap mérkőzhetik vagy igen sokat mond, a’ mi nem igaz és igy szerénytelen is, vagy igen keveset ’s akkor nevetséges. Egy levél a’ kórházból beszély Beöthy Zsigmondtal egy megszökött és hűtlenné lett férj’ bűnbánó gyónásait foglalja magában. Benne a’ fődolog , a’ hűtlenség és szökés, nincsenek motiválva. A’ férj szerette nejét és még is elhagyta őt. Miért? mivel a’ nő’ „nevének homálya“ a’