Dékány István, Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1932. Új folyam 18. kötet (Budapest, 1932)
1-4. szám - Pauler Ákos: Hegel
HEGEL. írta : PAULER ÁKOS. Elnöki megnyitó a M. Filozófiai Társaságnak 1931. dec. 10-én tartott Hegel-emlékünnepén. 1. Abban a szellemi gigantomachiában, amelyet „a filozófia történetének" nevezünk, Hegel egészen sajátos helyet foglal el. Nála válik ugyanis először a filozófia története magának a filozófiának szerves részévé. Ez anynyit tesz, hogy bölcselőnknél minden filozófiai megismerés végső tárgya: az Abszolútum magával az emberiség szellemi kibontakozásának folyamatával azonos. Más szóval: Hegel rendszere legbensőbb velejében történetfilozófia. A mindenség szerinte nem egyéb, mint az Abszolútum kibontakozása. E fejlődés megindítója bölcselőnk tanítása értelmében ama szükségképi önellenmondás, amely az Abszolútumban fellép. Benne ugyanis a lét (Sein) és a nem-lét (Nichtsein) azonosak, hiszen mindkettő a teljes tartalomnélküliséget jelenti. Ez ellentét azonban kiegyenlítődésre törekszik s így születik meg a két kontradiktórius mozzanatból a levél (Werden), amely lét és nem-lét szerves egysége. A mindenség fejlődése tehát szükségképen indul meg az Abszolútum ez önmegoszlása következtében. Mivel pedig az Abszolútum minden dolog lényege, ez önmegoszlás minden dologban továbbra is fellép. A világfolyamatban mindig az történik, hogy a tézissel szemben antitézis merül fel, amelyet követ a kettőt magasabb egységben feloldó szintézis. Ebben áll minden fejlődés menete, amelyet épp ezért csak az e hármas tagozódás szerint haladó dialektikus módszer alapján ragadhatunk meg. Azaz: a mindenség történetében lényegileg mindig ugyanaz történik: az akció reakciót szül s ez ellentétből születik meg a kettőt kiegyenlítő új állapot. E folyamat azonban Hegel szerint nem örökkévaló s nem végtelen; kezdődött az Abszolútum önmegoszlásával s végződni fog akkor, ha e folyamat elérte végcélját s az Abszolútum az emberi filozófiában öntudatra ébred, önmagába tér. Ez a mi történetünk, melynek folyamán a szellem tudatára ébred annak, hogy azonos az Abszolútummal s így a maga szabadságának ismeretére is szert tesz. Ezért az emberiség története nem is egyéb, mint a fokozódó öntudat s a mindjobban megvalósuló szabadság diadalútja. Az ókori keleti népeknél csak egy ember szabad, a klasszikus ókorban már némelyek szó- Athenaeum.